Somogyi Ujsag, 1922. november (4. évfolyam, 249-273. szám)

1922-11-01 / 249. szám

1922. november 1 SÜMÜGYIUMfI nagy forgalmat, arra az elfoglalt helyre feltétlen nagy szükség van, mert éppen a női öltözőt foglalja el. Ennélfogva a kilakoltatás már azért is szükséges, hogy ezzel megszűnjék a női és férfi öltöző közössége, ami különösen majd a hölgyeknek szolgál megnyugvásul. De egészségi szempontból is fe­lette kívánatos, hogy mennél tága­sabb helyiség álljon a közönség rendelkezésére, hogy a korcsolyá­zók kimelegedett és felhevült tü­dőkkel ne legyenek kényszerülve túlzsúfolt helyiségbe szorulni s an­nak kellemetlen és fülledt levegőjét belélegzeni. Botrány a DVAC—BTC mérkőzé­sén. A DVAC arról nevezetes a pécsi alosztályban, hogy hiányos tudását, amellyel eddig még csak egy mérkőzést sikerült megnyernie Baja ellen, a legképtelenebb durva­ságokkal igyekszik pótolni. Már megszokott dolog az üszögi pá­lyán, ha vendégcsapat játszik, hogy egy-két játékost lepedőben visznek le a pályáról, mert hát csak nem engedik magukat úgy simán legyőzetni, így történt ez vasárnap is. A DVAC egy védőjátékosa a a büntető területen belül kézzel leütötte a labdát, Balog bíró 11-est ítélt és BTC szépen gólba vágta a labdát. Erre aztán elővették a fő­városi pályákon látott módszert. Úgy a DVAC játékosai, mint a kö­zönség, neki esett a bírónak — akit pedig ebben az esetben semmi in­­korrektség nem terhelt — és hogy nem hagyták alaposan helyben, azt az erős rendőri fedezetnek kö­szönheti. Nemsokára majd odaju­tunk, hogy az üszögi pályán , hacsak a kerület nem szándékozik erélyesebb rendszabályokhoz nyúlni, páncél­dresszben kell megjelenni a játékosoknak is, meg a bíró­nak is. A Tárni Snort Egylet szokásos összejövetelét az ünnep miatt pén­teken este tartja meg. A főgimnázium­­kereskedelmi vá­logatott mérkőzését, amelyet va­sárnap a rossz idő miatt elhalasz­tottak, holnap délelőtt fél 11 óra­kor tartják meg a főgimnázium ud­varában. Állat- és terménytőzsde Budapest, október 31. Marhahús­­vásár. Marhahús I. rendű egész­ben 410-90, hátulja 410—510, eleje 400—70, II. rendű egészben 250—350, hátulja 310—410, eleje 210—250, csontozni való 160— 200, növendékmarha elsőrendű 230-300, borjú 470-520, juh elött nyúzott II. rendű 280—440, II rendű 240-70, Marhabőr 400—425, bor­­juhbőr 800, juhbőr 240—60. — Felhajtás: Nagymarha 125, eladva 98, növendékmarha 64, eladva 30, borjú 32, eladva 32, juh 375, el­adva 290. Vásár­lanyha. (MTI) Budapest, október 30. Ferencvá­rosi sertéspiac. Szabadvásári ma­radvány 529. Érkezett 466. El­adtak 125 darabot. Árak: Zsirsertés fiatal nehéz 515, könnyű 400. 480. Zártvásári maradvány 91, érk. 104, eladatott 105 (MTI). MTI, magánjelentése a termény­­piacról. Kis forgalom mellett az irány­zat szilárd. gabonapiacon. Búza budapesti paritásban 11000—11050, dunántúli 10850—900, rozs buda­pesti és dunántúli 7250—73, sör árpa 72—73, takarmányárpa 68—69, zab 65 - 66, budapesti 6750, ten­geri szemes prompt­ó 88—89, új szemes novemberre 79—80, csö­ves 42 — 43. Lisztpiac: Dara 153 — 60, 00 ás 156-58, 0 ás 150, 2.es 144-46, 6 és 136-38,8 as 58-60, korpa 48—50, 75 százalékos rozs­liszt 90—92, saluta-piac Budapest, október 30. Valuták és­­ Devisák. A Devisaközpont által­­ kiadott hivatalos árfolyamai. Vál­tozások: Lira és Milano 98—103, lei és Bukarest 1650—750, lengyel márka és Varsó 1750—850. (MTI.) Uraim Uram mutasd meg, hogy el ne tévelyedjem A Belsősomogyi Református Egyesület megalakulása Ma délelőtt tartotta megalakulá­sát a Belsősomogyi Református Egyesület. 10 órakor a templom­ban ünnepi istentisztelet volt, ame­lyen Muzsonyi Sándor kadarkuti lelkész imádkozott. Csertáa Márton kaposvári lelkész Bibliát olvasott és Györök József alsósegesdi lel­kész prédikált. Az istentisztelet vé­geztével a nagyszámban összese­reglett közönség a megyeházára vonult az alakuló közgyűlésre. Az alakuló gyűlést fél 12 óra­kor nyitotta meg Sárközy György főispán. — Mint a Belsősomogyi Refor­mátus Egyházi Egyesület alakító intéző bizottságának elnöke, igaz szeretettel köszöntöm a közel és messze vidékről egybesereglett hit társaimat, midőn eljöttek ide. A 25. zsoltár szavaival fohászkodom: Uraim Uram mutasd meg, hogy el ne tévelyedjem. Izsák Aladár somogyjádi lelkész a következő szónok: — Harci riadót akarunk ma meg fújni. Táborba szólítunk minden szivet, minden lelket. Miért akarunk mi harcot és milyen harcot aka­runk? Egykor magyar tenger vizé­ben hullt le észak, kelet, dél hulló csillaga, ma minden tájon meg van csonkítva. Nem csak területileg van székszakgatva, földre taposva, egész erkölcsi világa le van rombolva. A műveltség félműveltséggé dur­vult, az erkölcstelenség fékezetlenül űzi vad orgiáit. Testi életet élünk, a lélek mozdulásait nem figyeljük. Világunk van Isten nélkül. A mély­ségből kiáltunk fel Hozzád Uram! E mélységben érezzük, hogy egye­dül Istennel teremthetünk harmó­niát a körülöttünk kavargó őrüle­tes káoszban. Azért van káosz, ön­zés, szemérmetlenség, mert Istene nincs, mert hite nincs ennek a kor­nak. A hitéletet akarjuk elmélyíteni. Gyarló vagyok, tévelygő vagyok, ez kézen fog, biztos útra vezet. Kell e nagyobb boldogság, mint tisztán látni Isten dolgait és tudni, hogy ezek a mi javunkra vannak. Beszéde további során ismertette az egyesület céljait. Utána Ma­­tolcsy Sándor dr. egyesületi ügyész bemutatta az alapszabálytervezetet majd a közgyűlés kimondotta a­­Belső Somogyi Református Egye­sület­ megalakulását. A tisztikart a következőképen választották meg: Elnökök Petri Lőrinc és Sárközy György, Alelnökök Izsák Aladár és Matolcsy Sándor dr. Titkárok Szabó Bálint és Magay Ferenc dr. Jegy­zők Varga Dezső és Bene Kálmán dr. Pénztáros Kontskó Andor. El­lenőr Csicskár József. Az alap­szabályok értelmében a k­özgyű­­­lés még harmincnégy egyházi és 38 világi választmányi tagot vá­­­­lasztott, számukat Sárközy György­­ elnöklő főispán indítványára a leg­­­közelebbi közgyűlésen 80 ra egé­szítik ki. Petri Lőrinc egyházi elnök záró­szavai után az ülés 1 óra után véget ért. 5 Az Országos Földbirtokrendező Bí­róság által 13591­ 922. sz. alatt eng. Somogymegyei Ingatlanforgalmi Iroda Kaposvár, Fő­n. 12. sz. Telefon 175. Eladó birtokok: 17 m. hold ára: 2000.000 korona. 91 kát. hold Tolna megyében: 331 kát hold. Bérletek: 250 m. hold Somogybán évi bére 250 g gabona. Kiakó házak: Családi ház azonnal elfoglalható modern 3 szobá­s mellékhelyiségekből álló lakás­sal ára 4 millió korona. Föld­szintes ház azonnal elfoglal­ható 3 szobás lakással ára 2 és fél millió korona. Szellők: 5400 négyszögöles szőllő elfoglalható lakással. Telkek: Házépítésre alkalmas telek a város belterületén 800 000 K. Kisebb telek a város belterü­letén házépítésre igen alkalmas 600 000 korona. Több kisebb nagyobb ház azonnal elfoglal­ható lakással. Balatonmenti villák, telkek. Megérkeztek az őszi divatlap-újdonságok Nagy választékban kapható a Somogyi Újság könyvkereskedé­sében (Kaposvár, Korona­ u. 7 tsz. lambrich Alajos Kiadja a Somogymegyei Keresztény Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság Kaposvár, Korona­ utca 7. — Telefon: 5. PIAC ÁRU-, TERMÉNY-, INGÓ- ÉS INGATLANÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT Igazgatóság: Székesfehérvár. Tolna megyei üzletvezetőség: Szek­szárd, Bezerédj­ u. 15. Képviseletek az ország min­den nagyobb városában. A „Ph­C“ címü ingyen-újság kiadója. MINDENNEMŰ termény , ingó- és ingatlan-vételek és eladások, leggyorsabb és legszolídabb le­bonyolítása. Ingatlanait legjobban a „PIAC“ útján adhatja el. cyng. körjegyző, az Országos Földbirtokrendező Bíró­ság 15947/1922 O. F. B. sz. a. en­gedélyezett ingatlanforgalmi irodája Kaposvár, Zárda­ utca 24. szám. Eladó ingatlanok: Szabadrendelkezésü ujonan épült adómentes 3 szobás családi ház azonnal elfoglalható szép kerttel. . Gyönyörű szőllőbirtok városhoz kö­­­­zel modern urilakkal.­­ Belsőség hozzátartozó 7 holdas bir­tokkal, szántó, szőllő- és gyü­mölcsössel, épületekkel. 1 Balaton mellett 2 hold szőllőnek al­­­­kalmas szép fekvésű szántóföld 1 280000 korona. Elegáns 5 szobás uriház, villany, für­­­­dőszoba, vízvezeték, parkettás padló, szép parkírozott udvar, igen olcsó. ■ Háztelek 350 □ öl, olcsón eladó. Belvárosban 5 háztelek elcserélhető­­ kis családi házért. Gazdasági ház a városban nagy is­tállóval, olcsón eladó. Kitűnő forgalmú vendéglő Kapos­váron, kisebb vendéglő vidéken, mindkettő nagy belsőséggel 1 és fél mill­ó korona.­­ 24 holdas birtok 4 hold príma­­ természőn­ével erdei joggal, épü­lettel, igen olcsón eladó. Üzlethelyiségek átadók. Complett új hálószoba eladó. Bútorozott szép szoba kiadó. Keresünk egy szalongarniturát és egy jókarban levő zongorát meg­vételre. Szenzációs nyereményeit: Kétmillió, hárommillió, sőt ötmillió ko­ronát is nyerhet az új m. kir. osztály­­sorsjátékon. Hivatalos árak: egész 200 korona, fél 100 korona, negyed 50 K. Rendeljen levelezőlapon november 12-ig, mert a sorsjegykészlet a nagy kereslet folytán húzás előtt elfogy. A rendelt sorsjegyet és a hivatalos játéktervet azonnal küldi a Benkő Bank Részvény­­társaság Budapest, Andrássy­ út 60. sz. SVS?« Kühne cséplőszek­érhi­ teljes felszereléssel, valamint I Clig egy új körfűrész asztal sür­gősen eladó. Bélyeggel ellátott le­velekre válaszolok. Prasser Kapos­vár, Berzsenyi­ utca 35 szám alatt.

Next