Somogyi Ujsag, 1924. december (6. évfolyam, 276-298. szám)
1924-12-02 / 276. szám
4 — Hatszáz méterre vonszolta egy megvadult tehén. A Vásárosbéchez tartozó vitéz Molnár István telkén lakott testvére Mihály is, kinek 13 éves Rozika leánya a tehenet, melynek szarvára 1 méter hosszú lánc és 3 méter hosszú kötél volt kötve, legeltetni vezette. Bizonyára a keze fázott, ennél- fogva a kötelet derekára csavarta. A tehén azonban valamitől megijedt és futásnak eredt. A leányka egy hatalmasat sikoltva arcra esett és a száguldó tehén árkon, bokron keresztül 600 méter távolságra maga után vonszolta. Ezt látta az arra menő Hodosi István béci lakos valamint a leányka édesatyja is, kiknek nagynehezen sikerült a megvadult jószágot elfogni, azonban a szerencsétlen leányka ekkor már kiszenvedett. Arca teste össze volt zúzva s az orvosi vizsgálat szerint belső elvérzés és agyrázkódás okozta halálát. — új körorvos Kutason. A kutasi körorvosi állás, amely körhöz Beleg, Nagykorpád és Szabás közösségek tartoznak, szombaton válasz-tás útján dr Mátéfy helyettes főszolgabíró elnöklete alatt jöltetett be. Pályáztak: dr Fekete Ödön, dr Liptai Béla, dr Pető Lipót, dr Hal József, dr Teichter Rudolf, dr Szigetin József, dr Zéligh István, dr Váradi Jenő, dr Léh Jenő, dr Pap Ferenc és dr Kulka Hugó, kik közül egyhangúlag dr Fekete , Ödön marcali orvost választották meg. — minden vasárnap délután 4 órától 7 óráig a tenozsonnán Dankó Lajos hírneves zenekara hangversenyez a Hungáriában. — A Magyarság Évkönyve ismerteti a megszállt területek magyarságának politikai, társadalmi helyzetét, iparát, kereskedelmét, iskoláit, közli az adózásra, földbirtokokra vonatkozó törvényeket. A megszállt területekre vonatkozóan minden gyakorlati kérdésben fel- világosítással szolgál. Tisztviselői kalauzát egy tisztviselő sem nél- l külözheti. A Magyarság Évköny- vét minden előfizető ingyen kapja. Mutatványszámot küld a kiadóhivatal Budapest, VII., ker. Miksautca 8. — Hócipő női 275,szőrmézett 320 ezer. Férfi és gyermek hó- és sárcipőkben különleges választék. Vidéki rendelést bérmentve szállítunk. Turul Cipőgyár R.-T. fiókja Korona utca 10. VÁROSI SZÍNHÁZ December hó 8-án kedden. 33. bérlet 20. sz. ANTÓNIA. Vígjáték 3 felvonásban. Irta: Lengyel M. ‘ SZEMÉLYEK: Fáncsy Vince ... Justh Gyula Antónia, a felesége ... Orlay Valéria Piri, Antónia rokona ... Gabányi Böske Kovácsy Béla .......... Falussy István Reginald Harris Barker kapitány .... .......... Sarlai Imre Tamásy Gyuri, gazdasági gyakornok ... Weszeli Pál Lea ....................... ... Molnár Lili Maresa ... .......... ... Nemes Bella Richard, főpincér ... ... Kürthy Károly Tódor ..... Kalmár Pál * A madarász. Szombaton és vasárnap Teleki Sándor felléptével ezt a régi, szép zenéjű operettet adták elő zajos siker mellett. Teleki kedves játéka, pompás éneke sok tapsot aratott, a többi szereplők is jó kedvvel játszottak, kivált sokat mókázott Falussy, Bellák Aranka, Ekecs és Weszeli. * Tizennégy előadás 1 milliárd bevétel. Csathó Kálmánnak a Nemzeti Színházban előadott új vígjátéka: „A házasságok az égben köttetnek“ jó üzletnek bizonyult. A kitűnő darabot eddig tizennégyszer adták a Nemzeti Színházban és majdnem egy milliárdot jövedelmezett. Ez ismét amellett bizonyít, hogy a magyar tárgyú jó darabokat a közönség is kedveli. Heti műsor: Kedd: Tosca. —Fogorvosi rendelő Kaposváron, Gróf Tisza István (János) utca 18. szám alatt. Padsorok szájpadlás nélkül és amerikai I Wg módszer szerint. Fa AT tömések, arany, platina, ezüst és I Ug porcellánból. Paq koronák, arany hidak 22 karátos I Ug aranyból és aranypótló fémből. Fog- és gyökérhúzás érzéstelenítéssel. Fogorvosi rendelő egész nap nyitva s köztisztviselőknek nagy kedvezmény Orvosi vezető: Technikai vezető: Dr. LŐWY SÁNDOR PRÁGAfI ZOLTÁN egyetemes orvos a budapesti poliklitudor, specialista utka v. fogfogorvos, technikus. — Ha eredeti angol szövetből jószabásu ruhát akar, keresse fel Barta szabót Kaposvár, Vároházpalota. sodorjonmm papírt A Magyar Köztisztviselők Fogyasztási-, Termelő- és Értékesítő Szövetkezet kaposvári fiókja Fő-utca 45. szám alatt. Egy kg. uradalmi mm 68.000 K. 1 kg. téli fatalma 8—10 ezer K 1 kg. cukor kocka .. 17 „ „ 1 kg. kristálycukor . . . 15.800 „ 1 kg. vajas caces ... 28.000 „ 1 kg. olvasztott sríj, téscsir 42.000 „ 1 kg. szabolcsi savanyu káposzta .... ........ 5.800 K Mosodagépek jutányos áron sürgősen ( LAJ)Ó 14. Nagyatád, Kossuth Lajos utca 240. szám. 1924. december 29M MkflSG -c A diósgyőri hengerelt vasgerendák Somogy-, Tolna-, Baranya- és Zalavármegyére felállított vasgerendatelepen minden méretben és mennyiségben beszerezhetők. Lakóházak, pincék, magtárak és istállók építésénél terhelhető és tűzmentes mennyezetek készítéséhez leggazdaságosabb a műszakilag is legmegbízhatóbbaknak elismert diósgyőri vasgerendák beépítése, mert ezek nyers vasércből olvasztva, kellő tisztítás után lesznek hengerelve, teherbírásuk négyszeres megterhelésre van garantálva . Lengyel Testvérek Kaposvár, Korona u. 5. Vasgerendarakodó-telep Vár utca 10. sz. — Dankó Lajos hírneves cigányprímás teljes zenekarával esténkint a Hungáriában hangversenyezik. TESTEDZÉS Kaposvár dominált a kerületi birkózóversenyen. Vasárnap rendezte a szövetség megbízásából a Máv. T. E. birkózóversenyét Nyugatmagyarország bajnokságáért. A versenyen indult Kaposvár, Pécs, Nagykanizsa, Székesfehérvár, Baja, Szombathely birkózógárdája. Harmincöt birkózó küzdött a büszke címért, nagyon szép közönség előtt és jólesően elmondhatjuk, a versenyen a mi fiaink domináltak. Részletes eredmények: Légsúly: 1. Szegfű Turul, 2. Kiinger Nagykanizsai T. E., 3. Viola Máv. (Nyolc induló.) Pehelysúly: 1. Bók Máv., 2. Fehér Máv., 3. Novák Turul (11 induló.) Könnyűsúly: 1. Vörös Máv., 2. Gera Turul, 3. Nagy Székesfehérvári DVE. (Nyolc induló.) Kisközépsúly: 1. Győrffy Máv., 2. Tóth Székesfehérvári DVE, 3. Novák PSC. (Öt induló.) Nagyközépsúly: 1. Kiss PSC., 2. Végh Székesfehérvári DVE, 3. Katics PSC. Bajnokságot nyert: Máv. TE három, Turul egy és PSC egy. Pontozás szerint az arány a következő : Máv. TE : 12 pont Turul: 6 * Sz. DVE , PSC ) 0 * NTE: 2 „ A kaposvári birkózók mindent elsöprő fölénye, mert hisz ahol ők indultak, ott más számára nem termett babér, tekintve, hogy csak alig egy hónapja dolgoznak rendszeresen, kellemesen meglepett és nem túlozunk, ha azt mondjuk, hogy ez a gárda hamarosan országos viszonyban is megállja a helyét. Teljes elismerés illeti meg ezért Steiner Rezsőt, volt olimpiai bajnokot, ki úgy a Máv, mint a Turul versenyzőit odaadó munkával készítette elő. Ugyancsak elismerés illeti meg a rendezőséget a verseny gyors és zavartalan lebonyolításáért. Végezetül még egy nagyon kellemetlen kötelességet kell teljesítenünk és igazán nem tehetünk róla, ha ismét Pécset kell kioktatnunk. Amilyen szépen szerepeltek birkózói a szőnyegen, olyan kritikán aluli volt viselkedésük a szőnyegen kívül. Az egyik versenyzőjük jogos lepontozása feletti dühében egy kocsist is megszégyenítő káromkodással fejezte ki védleményét, fenyegetett mindenkit és annyira hangos volt, hogy a zsűri egy tagjának kellett elhallgattatni kivezettetés megígérésével. Ez nem sportszerű viselkedés. A legkiemelkedőbb legszebb küzdelmek Szegfű — Ksinger — Viola, Bók — Szalai és Vörös — Gera között folytak le. Budapesti eredmények: 1. osztály: FTC—Vasas : 1—1. MTK—KAC: 2—0. NSC—Zugló : 2-0. UTE-VAC: 4-0. III. ker. TVE-BTC: 1—1. II. osztály: MAC—UTSE: 2-0. Postás—KAOE : 5—2. UMTE—EMIK : 0-0. FTK-BAK: 1-0. Ékszerész—KTE: 1—0. „33“ FC—BTC: 2-0. TTC—Húsos : 0-0. A kerület közgyűlése, AMBROSz nyugatmagyarországi kerülete vasárnap délelőtt 11 órakor tartotta közgyűlését Szieberth Imre szövetségi alelnök elnöklete alatt. A kerület tisztikarát a következőképpen választották meg: Elnök: Dr Lehotzky Brúnó. Alelnökök: Kádár Károly Máv., dr Schneller Zoltán PSC. Kerületi előadó : Kéri Rezső. Pénztáros: Galamb Károly Máv. Ellenőr: Lévay József Turul, Leopold Sándor Sz. DVE. Jegyző: Dr Sebestyén Mihály. Intézőbizottsági rendes tagok: Bagenrieder Frigyes NTE, Tóth Károly Sz. DVE, Heneráry Richárd Bajai SE, Wlassich András PSC, Hlavaty Béla Szombathelyi Máv., dr Bók Miklós, Steiner Rezső Kaposvári Máv., Kellauer Gábor, Menyhért Gyula Kaposvári Turul. Póttagok : Kovács Jenő, Dömötör Gyula, Gór József Kaposvári Turul, Valics Sándor Kaposvári Máv. Valutapiac Az aranykorona hivatalos árfolyama dollárkurzuson átszámítva 1505570 papírkorona. Zürich, december 1. (Nyitás.) Páris 2792 és fél, London 2393, Newyork 517 és ötnyolcad, Brüssel 2535, Milánó 224875, Hollandia 209 egynyolcad, Berlin 12343, Bécs 7295, Sofia 375, Prága 1552 és fél, Varsó 99 5, Budapest 695, Bukarest 262*5, Belgrád 752’5. Budapest, november 29. Nemesfémpénzek piaca. Ezüst 1 K-ás 6500, 2 K-ás 13.000, forintos 17.000, 5 K-ás 34.000, arany 10 K-ás 168.500, 20 K-ás 337.000, dukátarany 170.000. Terménytőzsde Budapest, december 1. Terményjelentés. Irányzat teljesen változatlan. Búza tiszavidéki 78-as 470— —725, egyéb vidéki 78-as 4675— 4700, rozs ára 410—15, sörárpa névleg 480—90, takarmányárpa 400—410, zab 395—405, tengeri 240—50, csöves 185—190. Nnewyork-chicagoi terménytőzsde. Chicagóban. Búza irányzata nyugodt. Decemberre 154, májusra 162 és fél, júliusra 142 háromnegyed, tengeri irányzat tartott. Prompt áru II. minőség 124 egynyolcad, decemberre 113 hétnyolcad, májusra 121 háromnegyed, júliusra 122 háromnegyed, zab decemberre 52 és fél, májusra 58 és fél, júliusra 57, rozs prompt áru II. minőség 134 és fél, decemberre 133 és fél, májusra 137 háromnegyed. Newyorkban. Búza őszi vörös 174, őszi kemény 171, tengeri 46 librás 129 háromnegyed, liszt 96 librás 700—750. Értesítési Tisztelettel hozom tudomására. üzletfeleimnek, hogy boldogult férjem • SCHAUER PÁL asztalosszemét változatlanul, ugyanolyan szellemmel mint eddig, tovább folytatom. Az üzem műszaki és kereskedelmi vezetését fivéreim : Mihálcsits János és Lajos asztalosmesterek végzik. Fivéreimmel együtt minden törekvésem az lesz, hogy megrendelőink a legnagyobb pontossággal és lelkiismerettel legyenek kiszolgálva, mint ahogy az boldogult férjem életében volt. Kérem t. üzletfeleimnek további szíves pártfogását. Kiváló tisztelettel: ŐZT. SCHáFER PÁLNÉ Honvéd utca 67. sz.