Somogyi Ujsag, 1925. június (7. évfolyam, 124-143. szám)

1925-06-04 / 124. szám

.1----------SOMOffllUJSYQ =--------------------------------------— HÍREK E Hisek egy Istenben, hiszek egy hullan Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország­­oltáraadvánában. Ámen. — Dr Neubauer Ferenc igazság­ügyi államtitkár. Neubauer Ferenc­­ nemzetgyűlési képviselőt igazság­ügyi államtitkárrá nevezték ki. A kinevezést a hivatalos lap holnapi száma közli. A földreformmal kap­csolatos ügyeket fogja intézni az igazságügyminisztériumban. — Oltáregyleti hírek. Folyó hó 4 én, csütörtökön délután 6 órakor utolsó oltáregyleti litánia és szent beszéd, folyó hó 6-án, szombaton reggel 8 órakor szentséges nagy­mise az élő tagokért közös áldo­zással egybekötve, folyó hó 7-én, vasárnap délután 4 órakor a zár­dában közgyűlés lesz évi beszá­molóval. Kérjük az Oltáregylet minden választmányi, terjesztői, pártoló és rendes tagját, hogy úgy a szentgyakorlatokon, mint a közgyűlésen jelenjenek meg, hogy azok az egyesületi év lezárásakor minél ünnepélyesebbek és na­­gyobb szabásúak lehessenek. Mu­tassák meg teljes számban való megjelenésükkel és a közös áldo­záson való részvétükkel, hogy az Oltáregyesület Kaposvárnak nem­csak számbelileg a legnagyobb, de a leglelkesebb egyesülete is. Elnökség. — Az Erdélyiek Somogymegyei Társasága választmányi és hölgy-­­ bizottsági tagjait az elnökség kéri,­ hogy csütörtökön délután 5 órakor dr. Mártonffy közjegyző úr irodá­jában tartandó értekezleten meg­jelenni szíveskedjenek. — Bajtársi összejövetel. A 44-es Bajtársi Szövetség e havi összejövetelét f. hó 6-án, szombat este tartja a Turul szálló étter­mében. — A kaposvári Dalárda f. hó 4-én, csütörtökön este fél 9-kor tartja próbáját a városháza kar­zatán. Kérjük a tagok pontos megjelenését. — Kiket jelölt a Magyar Orvo­sok Nemzeti Szövetsége a főváros törvényhatóságába? Az 1924. évi XXVI. t.-c. a székesfőváros tör­vényhatóságában három helyet biz­tosít az orvosok képviselőinek is, akiket az államfő nevez ki. E há­rom helyre az Orvosok Szövetsége a következőket ajánlja: Kétly László dr báró, egyet. tanár, Fáy Aladár dr nyug. népjóléti állam­titkár, Vladár Márton dr kórházi főorvos, e. n. főtanácsos, Windisch Ödön dr kórházi főorvos, Grosch Károly dr min. o. tanácsos, főtit­kár, Damjanovich Emil dr MÁV főorvos, e. n. főtanácsos, Alapi Henrik dr egyet. rk. tanár, Horváth Ákos dr MÁV közp. főorvos, Hó­­dossy Gedeon dr min. tanácsos, Pákozdy Károly dr gyermekorvos, Szlávik Ferenc dr gyermekorvos, Barakonyi Sándor dr nyug. MÁV főorvos. Ezek közül fog a kor­mányzó hármat kinevezni a tör­vényhatóságba. Az „Az Újság“ megjelenését bizonytalan időre betiltották Budapest, július 3. Az éjszaka fél három órakor az Az Újság szerkesztőségében meg­jelentek a hatóságok emberei és a lap megjelenését bizonytalan időre betiltották. A rendőrség megszállta a kiadóhivatalt és a nyomdát és a lap előállítását megakadályozták. is kaposvári gyermeknyaraltatási akció Kérelem a nemeslelkii A Somogyi Újság már meg­emlékezett az Anya- és Gyermek­védő Egyesület nyaraltatási ak­ciójáról, amelynek súlyos nehéz­ségei vannak. A gyermek­létszám természetesen meg­van, a költ­ségvetés is kész, csak éppen a szükséges 80 millióból hiányzik 85 millió. A már rendelkezésre álló ösz­­szeg az egyesület nagysikerű szi­­nielőadásából, Stephaics Pál fő­szolgabíró és Kiinda Kálmánné tíz milliós gyűjtéséből, gróf Szé­chenyi Imréné és az Eszterházy uradalom adományából jött össze. Figyelembe kell azonban vennünk, hogy csak a fonyódi nyaraló bére, ahol a gyermekek elhelyezést nyer­nek, 18 millió. És itt konstatálni kell azt a kínos igazságot, hogy a népjóléti (!) minisztérium az előző­­ években fedezte a nyaralás ház­bérét, az idén azonban nem fizeti a lakbért. Hogy ebben a magatar­­­­tásban hol van a népjólét, az iga­­­­zán a kormányzati bölcsesség titka. Ilyen körülmények között a tár­sadalom hivatása az, hogy a hi­ányzó összeget előteremtse. Az Anya és Gyermekvédő Egyesü­let köszönettel veszi, ha a társa­dalom tehetős tagjai, bár egy-egy „fejadaggal”” segítik elő az akciót. gyermek baritokhoz Ez a fejadag 1 klgr. zsir, 10 klgr.­­liszt és 1 klgr. cukor. A várme­gye, a plébánia hivatal, a cukor­gyár, jó példával szokott elöljárni és rendszeresen támogatja az egye­sületet és annak akcióit, s talán más testületek, egyesületek is hoz­zájárulhatnának a gyermekekre nézve oly fontos nyaraltatás ki­adásához. Tudjuk, hogy a város­házán is sok, ezt a nemes akciót szívén viselő tisztviselő van, akik kétségtelenül oda fognak hatni, hogy a városi gyermekek jólétét a város is mozdítsa elő, így a hatóságok, egyesületek, a jótékony célra annyit áldozó keres­kedők és nemeslelkű egyének bi­zonyára össze fogják hozni a hiányzó milliókat s nem követke­zik be az a valóban kulturbotrány, hogy Kaposvár gyermekei anyagi okokból nem erősödhetnek meg. A Somogyi Újság a maga ré­széről is nyomatékosan kéri a kö­zönség figyelmét és adományát a minden szülő és emberbarát előtt olyan szent és magasztos akcióra s az esetleg hozzá juttatott ado­mányokat készséggel eljuttatja nyilvános nyugtázás mellett az egyesülethez. — Kétszer ad, aki gyorsan ad! A magyar gyermek a magyar jövő, a magyar feltámadás! — Murgács Kálmán első nótás­könyve. A legnépszerűbb magyar dalköltőnek és zeneszerzőnek, Mur­­gács Kálmánnak most jelent meg egy díszes kiállítású könyvben énekhangra és zongorára írt 20 új magyar nótája. A csupa kedves, érzelmes, hol mélabús, hol szilaj, hol pedig kacagtató magyar nóták felvidítják a magyar lelket. Jel­lemző, h­igy a Murgács-nóták, Murgács-dalok, amint ismeretessé válnak, máról-holnapra felcsendül­nek szerte az országnak. A most kiadott könyvből megemlítjük: Galánfalvi nagy csere­fa, Hej­te Zsuzsi, Betyár kesergő, Anyós nóta, A keszthelyi partok alatt és Azt a tükrös piros szivet címűe­­ket. Ez a könyv, amelyben a magyar dal minden kedvelője örö­mét lelheti, egyúttal a legszebb ajándékul is szolgálhat. A nótás­­könyv a Jegyzők Országos Árva­ház Egyesület kiadásában jelent meg. Ára 40 ezer korona. Megren­delhető a Somogyi Újság könyv­­kereskedésében, Kaposvár, Korona utca 7. — A vízvezetékek jódozása az Északamerikai Egyesült Államok­ban. Az Egyesült Államok egyes országai statisztikai felvételt ké­szítettek a golyvás megbetegedé­sek számának megállapítására. Az eredmény szerint Michigen álla­mot illeti Svájc után az a szo­morú dicsőség, hogy itt van a legtöbb golyvás beteg. A golyva okát ők a viz jód hiányában vélik s ezért a vízvezetékek jódozását határozták el. — Katholikus Szemle. A Mihályfi Ákos és Várdai Béla szerkesztésé­ben megjelenő havi folyóirat leg­újabb, júniusi száma vezető helyén Prohászka Ottokár Ész és szív c. kitűnő tanulmányát közli, mely a lelkesülés szerepét kutatja az átla­gos emberi gondolkodásban épp­úgy, mint a művészi alkotás köré­ben. A ragyogó tollal megirt bátor szózat méltó a közfigyelemre. Veress Endre befejezi e számban Pápai nunciusok Erdélyben c. dol­gozatát, mely egykorú pápai követi jelentések tükrében megkapóan mu­tatja be Báthory Zsigmond és Báthory András bíboros tragikus uralkodását. Várkonyi Fidél­­r a szentév boldoggá és szentté ava­tottjairól tart seregszemlét egy gon­dos cikkben. A kifejezés erejével és gondos formájukkal tűnnek ki e számban a fiatal vasi poéta, Rozman József versei. A folyóira­tok szemléje az idevágó legújabb nyugati irodalom legérdekesebb je­lenségeinek felhasználásával ké­szült. Változatos és sokoldalú végül a számot bezáró színvonalat kritikai rovat is, mely egymagában mint­egy tizenöt cikket közöl. A „Katho­­likus Szemle“-t a Szent­ István- Társulat (VHS, Szentkirályi­ u. 28.) tagjai 5 arany korona (85.000 papírkorona) fejében kapják; évi előfizetési díja 100.000 korona. A Sphinx edény jön HEGYI JÓ­ZSEF vasüzletébe. — Eljegyzés: Novák Marikát el­jegyezte Gundy Árpád Kaposvár. (Minden külön értesítés helyett.) — Könyvújdonságok. Az auto­mobil (Mihály Dénes). — A sakk­játék kézikönyve (Szemere Imre). — A gyémántcsináló (H. I. Wells). —A gyémánt nyaklánc (Carlyle). Kaphatók a Somogyi Ujság könyv­­kereskedésében Kaposvár, Korona­utca 7. szám. — Talált tárgyak. Találtak egy fél kesztyűt és kisebb bankjegye­ket. Igazolt tulajdonosaik átvehe­tik a rendőrségen (Irányi Dániel­­utca 12., I. e. 5.). — Sajtóhiba. Változás a Du-­ nántuli Élet szerkesztőségében c. hírünkben az egyik név tévesen lett közölve, a­mennyiben nem Czéh­ Jámbor, hanem C. Jávor hír­lapíró lépett ki a lap kötelékéből dr. óriás Pál felelős szerkesztő­vel együtt. — Időprognózis. A meteorológiai intézet jelentése szerint zivatarra hajló idő várható, később a meleg csökkenése valószínű. — Szeplőjét eltűnteti Mittelmann azekenőcse. Kapható „Magyar Ko­rona“ gyógyszertárban, Kaposvár. — A kaposvári középiskolák együttes tornaversenye. A reál­­gimnázium, felsőkereskedelmi és polgári fiúiskola f. hó 11-én, Úr­napján délután 5 órakor rendezi intézetközi tornaversenyét a Turul pályán. Az előversenyek sorrendje a következő: 3-án V., VI., VII. osztályok futball, polgári I. a), b), II. a), b), III., IV. füles, 4-én magas és távolugrás csapatver­­seny alsó osztályok részére, 5-én pedig ugyancsak ez a csapatver­seny felső osztályok részére, 8-án a kereskedelmi futball előmérkő­­zései, 9-én kötélhúzás előmérkő­­zések, 10-én délután 3 órakor az összes intézetek atlétikai előmér­­kőzései a Turul pályán. A többi előmérkőzéseket, ez utóbbi kivé­telével, a gimnázium udvarán tart­ják meg. — Forgalmi, okmány és törvény­kezési bélyegárusítás a „Somogyi ■ Újság“ könyvkereskedésében Ka­­­­posvár, Korona­ utca 7.­­ — Szimfonikus zenekari hang­verseny ma este fél kilenc órakor­­ a városi színházban. Jegyek még­­ kaphatók a Harmóniában.

Next