Somogyi Ujsag, 1926. március (8. évfolyam, 49-73. szám)

1926-03-02 / 49. szám

2 HÍREK Hitzek egy Istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magarország feltámadásában. Ámen. — A megyéspüspök konferencia beszéde. Dr. Rott Nándor megyés­püspök konferencia beszédet tar­tott Veszprémben a Keresztény Tisztviselőnők Veszprémi Egyesü­letében a jubileumi búcsúkról. A pápa ugyanis az 1925. évi szent­évi búcsú elnyerésére módot akart nyújtani mindazoknak, a kiknek nem volt alkalmuk az elmúlt év­ben Rómába zarándokolni s ezért megengedte, hogy az 1926. évben a szokásos feltételek mellett az egész világon mindenütt elnyer­hessék a hívek kétszer is a jubi­leumi búcsúkat. Meg kell láto­gatni négy templomot öt napon keresztül, úgy, hogy egy-egy napra négy templom­látogatás essék, de nem okvetlenül kell öt egymás­után következő napon eszközölni a templomlátogatást. A gyónás és áldozás feltétlenül szükséges, ez a jubileumi szent gyónás nem le­het egyúttal húsvéti gyónás. A gyóntatók s a plébános messze­menő felhatalmazásokkal vannak ellátva és sokban megkönnyíthetik indokolt esetekben az előírt felté­teleket. A nagy figyelemmel hall­gatott, világos és közvetlen elő­adást s a hozzá fűzött lelkes buz­dítást nagy tetszéssel fogadta a termet zsúfolásig megtöltő előkelő közönség. —„Nyugdíjazás. A Kormányzó Ur Ő Főméltóságának 1926. évi január hó 30-án kelt magas elha­tározása alapján nemesnépi Zakói Vilmos m. kir. állampénztári fő­igazgató, a kaposvári m. kir. adó­hva­tár főnöke teljes szolgálati idejének kitöltése után nyugalomba helyeztetett. Ezzel eltávozott az állampénztári testületből az ez idő­­szerint utolsó V. fizetési osztályba ■orozott főigazgató. A m. kir. adó­hivatal mint I. fokú pénzügyi hatóság élére állítandó uj főnök kijelölése folyamatban van s meg­bízatása a közeljövőben meg fog történni. — Egyházmegyei hírek. Kolkosy A. Elek dr. a karádi plébániára investáltatott. — Ramándi Viktor halálával megüresedett tüskevári plébánia ideiglenes vezetésével Major László helybeli káplán bí­zatott meg. — Időprognózis. A Meteorológiai Intézet jelentése szerint válto­zékony felhős, aránylag hideg idő várható, inkább a déli részeken gyenge havazással. — Halálozás. Fatér Nép. János, kiérdemült pénzügyi számtanácsos folyó hó 1-én meghalt. Temetése folyó hó­t án délután fél 4 órakor lesz az Irányi Dániel-utcai 4. szám alatti gyászházból.­­ Bútorokat legolcsóbban vásá­­sárolhat Kovács József asztalosáru­­üzletében, Teleki­ utca 5. ‡ SOMO allUJSVII­­ 1Q26 március 2 Zita királyné pere Párisban két ékszerész ellen Bizalommal való visszaéléssel és sikkasztással vádolja őket Páris, március 1. Mint az Echo de Paris írja, Zita királyné 18 hó­nappal ezelőtt a párisi bíróságnál keresetet adott be két párisi ék­szerész ellen, akiket a Steiner Rt. közvetítésével eladott koronaéksze­rek ügyében bizalommal való visz­­szaéléssel és sikkasztással vádolt. A vizsgálatot igen megnehezítette többek között az is, hogy a vád­lottak igazolták jóhiszeműségüket. A bíróság azóta kihallgatta Miksa és Sixtus hercegeket. Valószínű, hogy Zita királyné legutóbbi ki­hallgatása következtében bécsi ék­szerészeket is ki fognak hallgatni. Az ítélet kihirdetésére egyelőre nem fog sor kerülni, annál ke­­vésbbé, mert a francia bíróság az ügyet a legnagyobb diszkrécióval kezeli. (MTI.) Egy 13 éves kisleány, aki megszökött az anyjától, hogy ideáljának parfümöt vehessen Hová tű­nt el a kis Mariska? — Mit álmodott a váróteremnek kemény fapadján Az elmúlt hét szerdáján egy könnyes szemű asszony állított be az államrendőrség épületébe. Szo­morú panaszát súgva mesélte el a folyosó őrének, aki nyomban be­­bocsájtást eszközölt ki a számára. A közigazgatási osztályon ját­szódott le az alábbi kis történet, amely mintegy mozaikszerű váza a mai kor nyomorúságának, az ebből fakadó helyzeteknek, a ren­des utak elhagyásának. — G. J.-nő vagyok — mondotta a könnyes szemű asszony — és tisztelettel bejelentem, hogy 13 éves kis leányom, a Mariska el­szökött tőlem. Az asszonyt, aki jegyzőkönyvbe mondotta kis leánya ismertető je­leit, elbocsájtották a rendőrségről azzal, hogy „a gyermek meg lesz“. És csakugyan nem nagy fáradt­ságba került, másnap éjjel meg­találták a kis Mariskát a váróterem kemény fapadján. Tömegfogdában aludt a 13 éves kis magyar leány... Azután ott álmodott, míg másnap kihallgatására került a sor. Első kérdés: miért szöktél el? Ugyan­azok a könnyek, ugyanaz az arc. — Mert meg akartak verni. A helyzetjelentésből olvassuk, hogy a kis leány egész nap egye­dül van otthon, — a szülők dol­gozni járnak. Arra a kérdésre, hogy miért szökött el, az édesanya felelt. — Abban házban, ahol mi is laktunk, lakik egy kéményseprő. Ettől az embertől ellopott a Mariska 130 ezer koronát. Természetes, hogy amint megtudtuk keresni kezdtük. Nem találtuk sehol, míg nem jöt­tek hozzám mondani, hogy a 12 éves T. Jánosnak vett a pénzen cukrot, parfümöt és kesztyűt. Ami­kor megtudta, hogy keressük nem jött haza, hanem elszökött. A fenti történet itt játszódott le Kaposváron. Nem tudjuk mit ál­modott a kis 13 éves Mariska a váróterem hideg fapadján és a rendőrség fogdájában, lehet, hogy puha fehér cipóról, palotáról, ahol ő várja az elhanyagolt gyermekeket jó szívvel, szép szóval. Tanulság: meg kell menteni a pusztuló ma­­­gyar gyermekeket. — Vandálok a Németh István uccában. Kaposvár büszkesége az a gyönyörű hársfa sor, amit annak idején gondos kezek ültettek a Né­meth István uccában, hogy legyen a városnak egy árnyas sétánya. Eddig semmi baj nem volt a fák­kal, míg most a napokban olyan esemény történt, mely a maga vandalizmusával hosszú időre el­csúfítja az uccát, arról nem is szólva, hogy talán majd egy csomó fát is ki kell vágni. Ugyanis nyesni kezdték ezeket a szép, nyá­ron egymásba boruló fákat. Azon­ban aki ezt a munkát végezte, úgy látszik, soha életében nem nyesett fákat, mert nemcsak, hogy a felesleges ágakat vágta­ le, ha­nem megfosztotta a fák jórészét koronájuktól, úgy, hogy jó dara­bon csonkán, majdnem a törzsnél elfűrészelt ágakkal állanak. Úgy látszik, tudatára ébredtek a nyesés helytelen voltának az illetékesek is, mert a munkát beszüntették, ez azonban már nem segít a „le­­nyesett“ fákon, melyeknek nagy része el fog száradni. Úgy tudjuk, hogy a városnál a nyesést végző alkalmazottakat szigorú rendbírság­gal sújtoták. Ez azonban eső után köpenyeg, mert ilyen vandalizmus­nak nem lett volna szabad elő­fordulni. — Szeplőj­ét eltünteti, arcát hó­fehérré teszi Rittelman arckenőcse. Kapható a „Magyar Korona“ gyógy­szertárban Kaposvár, Korona­ u. 10. — Angol gyapjúszövetek állandó raktára. Estélyi ruhákat jutányos áron készítünk. Csicskó és Gerics­uri-szabók Kaposvár, Fő­ utca 12. — A ref. Legényegylet szeretet­­vendégsége. A református Legény­­egylet vasárnap délután 5 órakor tartotta a Korona-szálloda nagy­termében szeretetvendégségét, mely a legteljesebb anyagi és erkölcsi siker jegyében folyt le. A rendező­ség az illatos teán kívül nagyszerű műsorral is kedveskedett a meg­jelenteknek, akiknek soraiban ott láttuk a város előkelőségeit is. Szabó Ida kitűnő hegedűjátékával aratott nagy sikert, az összejövetel jelentőségét Szulacsik Zoltán s.-lel­­kész ismertette, hangoztatva a gyü­lekezeti ház fontosságát. Fekete Károly s.-lelkész saját szerzeményű verseit olvasta fel, majd Magay Ferenc dr. hatásos záróbeszéde után Cserfán Márton ref. lelkész mondott imát. Az ügyesen össze­állított műsor a IX. zsoltár elének­­lésével ért véget. Rádió műsor: Hétfő: 14.30 és 15 órakor hírek, közgazdaság. 16 órakor cigányzene. 19 órakor zenekar. 20.30 kor hang­verseny. 22 órakor zene. Kedd: 9.30, 10.30 és 12.30-kor hírek, közgazdaság. 11.30 és 13.30 órakor zongorajáték. 11.30 és 15 órakor hírek, közgazdaság. 16.30 órakor szórakoztató zene. 18 óra­kor közgazdasági előadás. 20 óra­kor a m. kir. Operaházból Vecsey Ferenc hegedűművész hangver­senye, a Filharmonikus Zenekar közreműködésével. Vezényel: Hubay Jenő. 22 órakor zene. Szerda: 9.30, 10.30 és 12.30 óra­kor hírek, közgazdaság. 11.30 és 13.30 órakor zongorajáték. 14.30 és 15 órakor hírek, gazdaság. 16 órakor Oszkár bácsi mesedélutánja. 17.30 órakor cigányzene. 19 órakor jogügyi előadás. 20.30 órakor Bar­tók Béla zeneszerző zongorahang­versenye. 1. Beethoven: Szonáta Es-dur, op. 31. No. 3., 2. Scarlatti: Három egytételes szonáta, 3. De­bussy: „Pour le piano“ (Prelude, Sarabande, Toccata), 4. Bartók: a) Magyar parasztdalokból „Régi táncok, b) I. sirató ének, c) Allegro barbaro. 5. Bartók: a) Szonatina, b) Este a székelyeknél, c) Medve­tánc, d) II. Burleszk, e) I. Román tánc. 22 órakor zene. Csütörtök : március 4. 9 óra 30, 10 óra 30 és 12 óra 30 perckor: Hírek, közgazdaság. 11 óra 30-kor és 13 óra 30 perckor: Zongorajá­ték. 14 óra 30 és 15 órakor : Hí­rek, közgazdaság. 16 óra 30 perc­kor: Dr. Tóth Tihamér, pápai ka­marás, egyetemi nyilvános rendes tanár, ifjúsági előadása. 17 órakor : Szórakoztató zene. 18 órakor: Rá­­kossy Jenő előadása. 19 órakor: A m. kir. Operaház „Manón“ c. előadása. 22 órakor: Zene. — Aranykoronában is sokat ta­karít meg, ha varrógépeket Müller Sándor mechanikusnál Kaposvár, Fő­ utca 49. szám alatt veszi, mert azonfelül, hogy legolcsóbb, még 15 évi írásbeli jótállást is kap a gépre. Kedvező részletfizetés. gőzlokomobilokkal, benzin- és szivógázmotorokkal és nyers* olajmagánjárókkal való meghajtásra több évi lefizetésre a legelőnyösebb feltételek mellett kaphatók A Hofherr—Schrantz—Clayton—Shuttleworlh B.-T. Dunántúli Fi­ók t­ele jani 1 Kaposvár, Fő­ utca 8. szám. Állandó kiállítás mindennemű gazdasági gépekből ugyanott. )

Next