Somogyi Ujsag, 1926. május (8. évfolyam, 98-120. szám)

1926-05-01 / 98. szám

1926. május 1 soMoenuixso HÍREK Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, .Hiszek Magarország feltámadásában. Amen. — A Somogyi Újság legközelebbi száma, minthogy május elsején a nyomdaszemélyzet nem dolgozik, hétfőn, május 3 án délután a ren­des időben jelenik meg. — A hercegprímás rendelete az elhunyt papok hagyatékáról. Cser­­noch János bíboros hercegprímás elrendelte, hogy ezután az elhunyt papok hagyatékának egyházmegyei célokra lefoglalt 15 százaléka akár van végrendelet, akár nincs, az el­aggott papok nyugdíjalapjai között egyenlő arányban kerüljön felosz­tásra. — Uj bíborosokat kreálnak A pápa az eddigi dispoziciók szerint május hónapban konzisztóriumot tart, mely alkalommal több uj bí­borost fognak kinevezni. — Az alispán rendelete a vasár- és ü­nnepnapok tiszteletben tartá­sánál. Somogy vármegye törvény­­hatósági bizottsága még 1884. év­ben 150 sz. a. hozott határozatá­val elrendelte, hogy a vasár- és ünnepnapok a vallási érzület ápo­lása céljából, a vármegye fennha­tósága alá tartozó hivatalokban legszigorúbban megtartassanak, va­sár és ünnepnapokon az isteni­tiszteletek ideje alatt semmiféle hivatalos ténykedések ne végez­tessenek s a hivatali alkalmazot­tak az istentiszteleteken való meg­jelenésben jó példával járjanak elől. Az alispán ez ügyben most körirattal fordult a főszolgabírók­hoz és a községi elöljáróságokhoz, melyben figyelmezteti őket, hogy a fent említett törvényhatósági ha­tározatot tegyék ismét közhírré s gondjuk legyen, ennek legszigo­rúbb betartására. Minden a fenti határozat rendelkezéseivel ellen­kező cselekmény fegyelmi vétséget képez, a­miért a megtorló eljárás folyamatba fog tétetni. A várme­gyei Testnevelési Felügyelőség ut­ján intézkedett az alispán arra nézve is, hogy a Levente gyakor­latok, összejövetelek, vasár-és ün­nepnapokon a délutáni órákban tartassanak s a leventék az isteni­tiszteleteken testületileg részt ve­gyenek. -r- Az Erdélyiek Somogy megyei Társasága május 2 án, vasárnap délelőtt 11 órakor a vármegyeháza kistermében évi rendes közgyűlést tart, amelyre a t. tagokat meg­hívja az elnökség. — A vagyonváltság búza ára májusra. A pénzügyminiszter a mezőgazdasági ingatlanok vagyon­­váltsága felében szetendő búza árát májusra­­­ként 350.000 koro­nában állapította. Megható részletek a mexikói egyházüldözésből Mexikóban tudvalévőleg ismét kitört a leghevesebb egyházüldö­zés. Az uralomra jutott radikális és szocialista kormány a zsidó Calles vezetése alatt oly hallatlan erőszakoskodással és kegyetlen­séggel üldözi a kereszténységet ebben a 16 milliós tiszta katho­­likus országban, amely csak az orosz bolsevistáknál talál hasonlóra. Természetesen elsősorban a papok és szerzetesek ellen indul az üldö­zés, mert hiszen aki a nyájat szét akarja kergetni, annak előbb a pásztort kell leütnie. A szocialista kormány első hős­tette volt, hogy 50 templomot be­­csukatott s 202 papot és nagy­számú apácát száműzött az ország­ból. Több esetben disznóólakba zárták az apácákat a sertések közé. Az egyik amerikai származású apácafőnöknő, Mater Semple, egy virginiai őrnagy leánya, akit szin­tén deportáltak, egy newyorki új­ságírónak következőképp beszélte el, hogyan kergették szét rendhá­zukat : „Február 11-én hirtelen öt ka­tona tört be zárdánkba. Egy fiatal hitehagyott katholikus, aki most protestáns papnak készül, vezette őket, mint „politikai megbízott“. Felszólítottak minket, hogy köves­sük őket. Míg a katonák a rendházat fel­kutatták, a nővérek a házikápol­nába jöttek össze, ahol magukhoz vették az Oltáriszentséget, félve, hogy a katonák egyébként meg találják szentségteleníteni. Az egyik nővér, Connelly Philomena áldoz­­tatta meg őket. Mire a katonák visszajöttek, az egyik nagy szomo­rúsággal így szólt hozzám: „Ked­ves nővér, ne gondolja, hogy szí­vesen tesszük. De kényszerítenek bennünket.“ — Ön ugy­e katholikus ? — kér­deztem tőle. — Nem, protestáns vagyok. Tudván, hogy sokan mostanában protestánsoknak adják ki magukat, hogy az üldözéstől meneküljenek, még egyszer megkérdeztem tőle: — Bizonyos, hogy nem katho­likus? — Erre elszégyelte magát, kihúzta a mellén a skapulárét s néhány szent érmet és megval­lotta : „Igen, katholikus vagyok, de ma egészen le vagyunk törve. Megfenyegettek minket, hogy agyon­lőnek, ha önöket el nem visszük. Bocsássanak meg és áldjanak meg minket.“ Ezzel letérdelt s a többi követte a példáját. Én pedig megáldoztat­­tam az Oltáriszentség utolsó da­rabkájával, melyet kis arany szent­ségtartóban magunkkal vittünk, hogy szenvedéseink között viga­szunkra legyen. A katonák köny­­nyek közt csókolták kezünket s még a hitehagyott politikai meg­bízott is elfogadott tőlem egy Jé­zus Szive képet.“ Legújabban több katholikus fiatalembert dugtak börtönbe, mert aláírásokat gyűjtöttek egy iratra, amelyben a kormányt a vallásül­dözés megszüntetésére hívják fel. Midőn a jezsuiták központi tem­plomát a főváros legelőkelőbb pont­ján becsukták, óriási tömeg, közte Mexikó­város legelőkelőbb hölgyei, vonult fel a kormányzósági palota elé, hogy a templom jogtalan be­zárása és elfoglalása ellen tiltakoz­zék. A kormány az utcai vízveze­tékből magasnyomású vizsugarak­­kal akarta a tömeget szétkergetni. A tömeg azonban s főleg a nők hősiesen állták ezt a barbár tá­madást s bár valamennyien bőrig áztak, nem tágítottak helyükről, mignem katonasággal zavarták szét őket.­­ A Magyar Távirati Iroda ka­posvári fiókja május hó 3-án ed­digi, Fő-ucca 41. szám alatti he­lyiségéből a Somogy megyei Taka­rékpénztár palotájába költözik át a Fő-ucca 12. sz. alá, ahol a ma­gas földszinten, a Hazai Általános Biztosító RT. eddigi irodahelyisé­geit veszi át. Az iroda telefonszá­mai a régiek maradnak. — A kaposvári siketnéma Inté­zet a budapesti nemzetközi ember­­védelmi kiállításon. Május havában Budapesten megnyílik egy nagy­szabású nemzetközi embervédelmi kiállítás, melynek keretében a ha­zai gyógyped­­intézetek is bemu­tatják készítményeiket. —Igr­ic­estély a Hivatalnokok Tár­saskörében. A turáni regős-csoport május 1-én, szombaton este a Hi­vatalnokok Társaskörében igric­­estélyt tart. Ugyanakkor társas­vacsora. — Filmek a katolikus hittan magyarázatára. Párisban hosszabb idő óta oly filmek elkészítésén dol­goznak, amelyek segítségével a hittan tanítását úgy gyermekek, mint felnőttek részére megkönnyí­tik. Vannak filmek, melyek az egyes szentségek kiosztását mutat­ják be, mint pld. a bűnbánat, a szentkenet, a papszentelés stb. le­folyását. Ezeket a filmeket most Olaszországban is bevezetik s a Szentatya kilátásba helyezte, hogy egy ilyen próbaelőadáson, melyet a Vatikán egyik termében fognak tartani, személyesen meg fog je­lenni. — Pályázat bírói állásokra. A pécsi, nagyatádi kir. járásbírósá­goknál egy-egy járásbirói állásra pályázatot hirdetnek... A pályázati kérvényeket a B. V. Sz. 5. pa­ragrafusa értelmében kell szer­keszteni, felszerelni és az illetékes bíróság elnökéhez benyújtani. — A delejesasszony városunk­ban, „Beavatottak“ szerint már nálunk is járt és egyik postásun­kat, akit kínzó lábfájások gyötör­tek újból talpraállította. Ez a hir minden alapot nélkülöz, csupán annyi igaz, hogy az illető a világ­­hírű Fortuna lábsát használta, mely a sok állás, járkálástól ki­merült lábizmokat kámforos tartal­­mánál fogva felüdítette, tyúkszemeit és bőrkeményed­éseit két-három fürdővétel után úgyszólván fel­oldotta. A csodás hatású szer kap­ható minden gyógyszertárban, drogériában, továbbá a főlerakat­nál Bodnár patika Budapest, Dob­utca 80. Ára egy pengő: 12.500 korona. Lábizzadás ellen is felül­múlhatatlan.­­ A Tannl Asztaltársaság fel­kéri tagjait, hogy május hó 3-án este 8 órakor a rendezendő majá­lis előkészületeinek megbeszélése céljából a Turul szálló pityájában minél nagyobb számban megje­lenni szíveskedjenek. — A Lakók Szövetségének kí­vánságai. A“Lakók Szövetsége fel­­terjesztést intézett a népjóléti mi­niszterhez, melyben kivonják egyes községekben a szabad forgalom életbeléptetésének november 1-re leendő kitolását, az albérlők fel­mondási idejének 3 hónapra való kiterjesztését, valamint a bérnek részletekben, a hónap 5-éig való fizetésének megengedését. — Hol mulat legjobban? A leg­kellemesebb kiránduló hely a „Kioszk“ vendéglő. Eltűnő borok, elsőrendű konyha, legjobb kiszol­gálás. — Univerzum (Harmonia Fő-u. 12. helyiségében) május 2-ig lát­ható a berlini állatkert és akvárium. 50 életnagyságú stereoplasztikus képe. Belépti díj 4000 korona. Gyermekek és diákoknak 2000 korona.­­ Újból napirendre kerül a tisztviselői lakáspénzek revíziója. Értesülésünk szerint a köztiszt­viselői lakáspénzek revíziójának kérdése május 15 ike után napi­rendre kerül. A megfelelő általá­nos rendelkezés értelmében ugyanis minden 10 évben revízió alá kell venni a lakáspénz osztályokat. Ezenfelül­­ a községek lakásainak szabadforgalmáról kiadott rendelet is aktuálissá teszi az új lakásbé­reknek megfelelően a lakáspénz osztályok uj beosztását. — Uj közúti hengert vesz a me­gye. Somogyvármegye, minthogy a nagyszabású útépítési terv szük­ségessé teszi, 500 millióért 5 évi törlesztésre egy uj közúti gőzhen­gert vesz. — Szeplőjét eltűnteti, arcát hó­fehérré teszi Mittelman arckenőcse Kapható a „Magyar Korona“ gyógy­­szertárban Kaposvár, Korona­ u. 10. 3 n­­f fl ff! f B j | gőzlokom­obilokkal, benzin- és szivógázmotorokkal és nyers-I sPt I a In és m­­vi in olaj magánj­ár­ókkal való meghajtásra több évi lefizetésre B 'Kmr !i! 11fmnPSI I DTI7 III a legelőnyösebb feltételek mellett kaphatók hmMmmmmm uHa Bofherr~schrantz-d­ayton-shnttiew°rf!iBB--T-fi Danántúli Fióktelepénél Kaposvár, Fő-utca 8. szám. W állandó kiállítás mindennemű gazdasági gépekből ugyanott, m rCm'iM­mmis bkett iwuGflTiwailiBAWAWi vtpin,pwTTBu a LEGJOBB TAPlAlÉK IJrilLlálifil-rXv J

Next