Somogyi Ujsag, 1926. június (8. évfolyam, 121-144. szám)

1926-06-01 / 121. szám

2 negyedik Somogyszob, ötödik Ri­­nyabesenyő, hatodik Alsósegesd, hetedik Szabás. Futballban ugyan­csak Nagyatád lett az első, míg a második helyért Csököly és Felső­­segesd mérkőznek. Este 9 órakor az alispán és neje tiszteletére 100 terítékes ban­kett volt a Koronában. Az első felköszöntőt Tallián Andor alis­pán mondotta a kormányzóra, utána vitéz dr. Kovács Dénes főszolgabíró az alispánra és ne­jére. Az alispán válasza után Goricsky Nándorné köszöntötte az alispán és főbíró nejeit Nagyatád hölgyközönsége nevében. A megjelentek a legjobb han­gulatban töltötték el az időt és azzal a biztos tudattal hagyták el a csendes, de annál derekabb munkát végző községet, hogy fiai nemcsak sportruhában, a zöld gyepen, de másutt is meg fogják tenni kötelességüket. Végezetül pár szót azokról, akik lelkei, mozgatói voltak. Első he­lyen áll vitéz dr. Kovács Dénes, azután Goricsky Nándor főjegyző, dr. Malachovszky László járás­­bíró, a Levente Egyesület elnöke, Karbuczky József községi bíró, Knapp János cserkészparancsnok, Benyák József cserkésztiszt, Krin­­ner Lajos járási testnevelési fel­ügyelő, azután az összes csapatok oktatói, valamennyien megérdem­lik, hogy meghajtsuk előttük az elismerés zászlaját, mert az a munka, amit a közel 1000 levente kiképzésével végeztek, minden dicséretet megérdemel. (G y). Ha valaki, aki sohasem látott magyar ünnepélyt­­és vasárnap délután 3 órakor úgy véletlenül, nem tudatosan, megállóit a Rá­­kóczy-tér előtt, elámulva és meg­­illetődve vette le kalapját a cso­dálattól. A forró nyári napsütés hevében 3 ezer ember állt fe­szesen, napba néző szemmel a fáj­dalmas emlékek tengerében. Már délután 2 órakor özönlöttek az emberek a Rákóczy-tér felé zászlók alatt. Amikor azután 3 órakor a plébánia­templom nagy ha­rangjai nagyot kondulva, imára hívta a híveket, egy felejthetetlen kép markolt a lelkek mélyére. Ti­zennégy nemzeti zászlót lebegte­tett a szél. Az elhelyezkedés után, amelyet Lehoczky Brúnó dr. városi főjegyző rendezett, a reálgimnáziumi, vas­utas és postás, az iparos és a vá­rosi dalárdák egyesített énekkara a Hiszekegyet énekelte el, majd Vétek György dr. polgármester mondotta el ünnepi beszédét Ka­posvár polgársága nevében. — Legfájóbb, de egyszersmind a legdrágább emlékeink a mi ide­gen mezőkön nyugvó hőseink. Mi nem fogjuk elfeledni őket soha­sem és folytatjuk azt a munkát, amit ők abba­hagytak drága ha­zánk feltámadásáért, a szent cél érdekében és az itt maradott kis nemzedékért. A beszéd után az iparos dalárda énekelte el a „Drága Pozsony“ kezdetű irredenta éneket, majd Fajth Tibor reálgimnáziumi tanuló szavalta el Petőfi „Egy gondolat bánt engemet“ című költeményét, utána Hangya Julia reálgimná­ziumi tanuló Hajdú János „Fel­riad a Tátra“ c. költeményét sza­valta el dicséretes tűzzel és lel­kesedéssel. A Rákóczy­ téri ünnep­ség háromnegyed 4 órakor a Szó­zat eléneklésével ért véget. A menet megindult a Szigetvári­utcai hősök temetője felé. Elől az államrendőrség kerékpárosztaga, majd egymásután: elemi leány- és fiúiskolák; polgári leány- és fiú­iskola; leánygimnázium; a reál­­gimnázium; kereskedelmi iskola; 800 levente Menyhárt Gyula veze­tése alatt; katonazenekar; a 7. honvédgyalogezred diszszázada; az állami és önkormányzati hivatalok, egyházak, a m. kir. honvédség, a vitézi szék, a 44-es bajtársak, va­lamint a közbiztonsági fegyveres testületek helyi alakulatainak kül­döttségei, a vitézek,­ társadalmi egyesületek és egyéb katonai ala­kulatok.. Fellobogózott és virággal díszített házak között vonult s végeláthatatlan tömeg a Baross utcai feljáró út, a Sétatér, Zrínyi- és Szigetvári-utcákon át a „Hősök temetőjé“-be. Fél öt óra volt, amikor a színes, tarka sereg koszorúkkal megra­kodva, nemzeti zászlók alatt lassan, méltóságteljesen, csendes fegyelem­mel befordult a temető kapuján. A „Hősök temetőjé“-ben semmi különösebb programm nem volt. Néma, kötelességszerű, de nagyon szívesen teljesített zaréndoklás volt ez — letenni a temető nagy feszü­letének tövébe a virágcsokrokat, koszorúkat és felvenni a bosszú, a nem feledés tiszta tűzálló köpe­nyegét. Tizennégy koszorút helyeztek el a nagy kereszt tövében az isko­lák nevében az igazgatók, a vá­ros nevében Vétek polgármester, a katonaság nevében Horváth ez­redes ezredparancsnok, a vitézek nevében v. f. Markóczy Antal altábornagy, a 44 es bajtársak ne­vében dr. Gauser Rezső kir. s. tanfelügyelő, a vasutasság nevé­ben Király József állomásfőnök h., a cserkészek nevében Takács Gyula tanár cserkészparancsnok. Mindannyian, akik koszorút he­lyeztek el, rövid kis beszéd kere­tében tették le azt. Öt óra 15 perckor a csend ismét átvette birodalmát a hősök temetőjében. Mécsek gyúltak ki a tegnapi napon, örökéletű magyar mécsesek, amelyek sírkövek kö­zött, alvó hősök emlék­hegyén át is mutatják boldogtalan, megza­vart, megüldözött magyar életünk boldogság felé törő útvonalát, mert a mi magyar hőseink teme­tője legdrágább megmarad kin­csünk, amelyben egy ezredév bá­nata, dicsősége szunnyad, de egy új ezredév ereje és boldogsága két. (­6). Impozáns keretei­ között adózott Kaposvár város közönsége a hősök emlékének — Ne dobja, el régi, összeesett, hibás paplanát, mert újonnan be­szerzett vatta tépő­gépemmel ju­tányos árért újjá frisitem. Kárpelesz László kárpitosmester Kaposvár, Korona­ utca 10. Harisnya, kesztyű kiváló minőségben, valamint úői és női divatcikkek legjutányosabban Szemere Divatházban Kaposvár, Fő- és Somssich Pál-utca sarok (Fenyvesi-ház) kaphatók Borsalina kalapok és divat- BOTOK nagy választékban. Űrnapján Géllövő-verseny Innián­s a Cserben — Raktáron tartónk: kész vá­szon-öltönyöket, lüszter-zakókat és nyári szövet-öltöny különlegessé­geket Stampfer és Popper úri szabók Kaposvár, Korona­ utca 3. Telefon: 136. szám. — Rádió a Hath. Körben. A Katolikus Kör emeleti kistermében laky Miklós háromlámpás rádió­­készüléke működik. A kifogástalan külföldi és budapesti ének- és ze­neszámokat állandóan szép számú közönség élvezi. Egy órai hallga­tási díj 4000 korona. Lapunkban közölt rádióműsor minden száma hallgatható. 1926 június 1 HÍREK Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen. — A Katholikus Kör tagjaihoz. Az Úrnapi körmeneten a Kath. Kör testületileg vesz részt. Fel­kéri az elnökség a kör tagjait hogy csütörtökön reggel fél 9 óra­kor a Körben gyülekezzenek, mert onnan történik a felvonulás a ki­jelölt helyre.­­ Aszfalt járdát kap a Szent Imre nova egyik fele az új pol­gári fioiskoláig. Az utcák köve­zésének folytatására Fleisc­acker műszaki tanácsos tervezetet dol­gozott ki. Ezen a tervezeten sze­repel a Teleky, Baross, Somssich Pál, Eszterházy, Irányi Dániel ucca. Azonban a tervnek csak egy kis része kerül megvalósí­tásra, anyagiak hiányában. Az uccák között az egyetlen az Irányi Dániel ucca, mely a csa­tornázás befejezése után minden körülmények között megkapja a kockakőburkolatot, azonkívül asz­falt járdát kap a Szent Imre ucca egyik fele az épülő új polgári fiú­iskoláig és meghosszabbítják az Eszterházy ucca aszfaltját is a gimnáziumig bezáróan. A többi uccára csak az esetben kerül sor, ha a város több évre szóló fize­tési feltételeket tud kapni, a Ba­ross ucca további aszfaltozására vonatkozóan pedig tárgyalások folynak a Mávval, a vasút hozzá­járulását illetően. Ha sikerül meg­állapodni, úgy megkapja az asz­falt burkolatot az ucca a Deák térig. — Járásközi tanitógyillés Bala­tonszemesen. A karádi esperesi kerület tanítósága f. hó 27-én, csütörtökön járásközi tanítógyűlést tartott Balatonszemesen. A gyűlés keretében impozánsan búcsúztat­ták el Schandl József esperest, volt járásköri tanfelügyelőt és iktatták be utódját Gréber Gyula h. esperest, a karádi járáskor újonnan kinevezett tanfelügyelő­jét. A gyűlés után bankett volt, amelyen számos pohárköszöntő hangzott el. F­élként ajánlották fel az Uj­­váry örökösök a keleti temető ki­bővítéséhez szükséges területet. Megírta a Somogyi Újság, hogy a város a keleti temető bővítése miatt ki akarja sajátítani az Uj­­váry örökösök­­földjét. Minthogy az örökösök a kérdéses területet önként felajánlották, a már meg­indított kisajátítási eljárást meg­szüntették.­­ Szeplőjét eltünteti, arcát hó­fehérré teszi Mittelman arokenőcse. Kapható a „Magyar Korona“ gyógy­szertárban Kaposvár, Korona­ u. 10. gőzlokomobilokkal, benzin- és szivógázmotorokkal és nyers­ olajmagánjárókkal való meghajtásra több évi leüzetésre a legelőnyösebb feltételek mellett kaphatók A Hofherr—Schrantz—Clayton—Shuttleworth B.-T. Dunántúli Fióktelepénél Kaposvár, Fő-utca 8. szám. Állandó kiállítás mindennemű gazdasági gépekből ugyanott. Cséplőkészletek

Next