Somogyi Ujsag, 1928. április (10. évfolyam, 76-98. szám)
1928-04-01 / 76. szám
4 SOMOGHDJSX, 1928 április 1 A belügyminiszter a rendőrség költségeinek viselésére hozzájárulást kér a várostól A Városok Kongresszusa értesítette Kaposvár vezetőségét, hogy az 1928—29. évről szóló állami költségvetési javaslatban egy olyan rendelkezési pont van, mely szerint a belügyminiszter a rendőrség költségeinek a viseléséhez húsz százalékos hozzájárulást kérhet a városoktól. Egyben azt is közlik, hogy egyes városok között a hozzájárulás nagyságát összegszerűleg azoknak a teherbíró képességükkel arányosan állapítják meg. Mint értesülünk, a városnál még nem döntöttek, hogy milyen választ adjanak a kapott értesítésre Friedman Ernőnek és Tabak Antalnak le kell ölnie a törvényszék által kiszabott fogházbüntetésüket A Huszár Csaba ügy záró epilógusa Még évekkel ezelőtt Huszár Csaba szigetvári kórházi orvos, Friedman Ernő földbirtokos és Tabak Antal között utcai verekedés támadt. Annak idején országos érdeklődés közepébe került az ügy. A kaposvári törvényszék Huszár Csabát felmentette az ellene emelt vád és következményei alól, mert beigazolást nyert, hogy jogos önvédelemében használta orvosi boncolókését. Friedmant kettő hónapi, Tabakot pedig három hónapi fogházbüntetésre ítélte a bíróság. Fellebezések folytán bejárta a hatalmas irattömeg az összes illetékes fórumokat, azonban mindenhol helybenhagyták az alapítéletet. Végül is a két elítélt oly irányban adott be kérelmet a törvényszékhez, hogy megfelelő pénzbüntetésre változtassa át a fogházbüntetéseiket. Ma érkeztek vissza az iratok a Kúriától, hol nem adtak helyt a beadványnak azon indoklással, hogy úgy Friedman, mint Tabak olyan kedvező anyagi helyzetben vannak, hogy esetleges pénzbüntetés kiszabásával nem éreznék a büntetésük súlyosságát. HÍREK Hissek egy Istenben, hiszek egy ház ében Hiszek egy isteni örök igazságban, Hissek Magyarország feltámadásában. Ámen. — Eucharisztikus Férfi Liga ma esti összejövetele az egyházközségi képviselőtestület ülése miatt elmarad. — Szabadegyetemi előadás. A Somogymegyei Iskolánkívüli Népművelési Bizottság meghívására dr. Biró Lajos leánylíceumi igazgató f. hó 1-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a megyeház nagytermében szabadegyetemi előadást tart „Hazánk szerepe a wágneri zenedráma történetében“ címmel. Belépő díj nincs. — A lengyeltóti és Igall adóhivatalok vizsgálata. Bráz János, a pénzügyminisztériumba beosztott állampénztári igazgató, március 28—31 éig a lengyeltóti, április 1—3 áig az igali adóhivatalok ügyrendjét vizsgálja felül. — Menyhárt Gyula előadása az autóról. Tegnap délután a törvényszék második emeleti tanácstermében Menyhárt Gyula nagy körültekintéssel összeállított előadást tartott a törvényszéki gyakorló bíráknak az automobilizmusról. Komoly szaktudásra valló fejtegetéseit a szép számú hallgatósága nagy figyelemmel hallgatta végig. — Zelss-Punktal szemüvegek a legtökéletesebbek. — Kizárólag a Hattyú Drogéria és Ldtszerészeti Szaküzletben Fő utca 18. kaphatók. — Felhívás az Ipartestület tagjaihoz. Dr. Biró Lajos leányliceumi igazgató f. hó -én, vasárnap délelőtt 11 órakor a vármegyeház nagytermében „Hazánk szerepe a wágneri zenedráma történetében“ címmel előadást tart, amelyre ezúton is felhívom a testület azon tagjainak figyelmét, akik a zenei kultúra iránt érdeklődnek. Máyer Bertalan m. kir. kormánytanácsos, ipart. elnök. — Ma délután 6 órakor lesz a Mérnök Egyesület előadása a városházán. A Magyar Mérnök és Építész Egylet kaposvári osztálya meghívására Pavlath Jenő budapesti okt. gépészmérnök, Máv. felügyelő f. hó 31-én, szombaton este 6 órakor előadást tart az „automibil fejlődésének történetéről“ a városház dísztermében. Az előadás során 200 vetített képpel fogja bemutatni annak a hatalmas fejlődésnek a történetét, melyet korunk legfontosabb közlekedési eszköze, az automobil befutott. A változatos, nem száraz műszaki adatokból álló előadás méltán érdekelheti a közönség minden rétegét, a szakembereket, sportembereket, katonaságot, hölgyeket s az ifjúságot is. A Somogyszentimrei földmíves- iskola kiállítása a tenyészállatvásáron. A földmivelésügyi kormány az idén első ízben rendeztetett a tenyészállatvásárral kapcsolatban szakoktatási intézményeivel gyűjteményes kiállítást. Nagy örömmel állapíthatják meg az összes budapesti sajtóorgánumok egybehangzó közleményei, de különösen a személyesen szerzett impressziók alapján, hogy vármegyénk egyetlen gazdasági iskolája, a barcsi és lengyeltóti kiállításokon is első helyen kitüntetett somogyszentimrei földmíves iskola a budapesti kiállításon is hű maradt önmagához, amennyiben Kormányzó Úr legmagasabb elismerését érdemelte ki. A kiállítás mérete, a kollekció változatossága és a művészies elrendezés valósággal frappírozta a közönséget. Nagyszerűen hatottak az iskola kalász és maggyűjteményei, háziipari készítményei közül pedig a mesterien faragott és magyaros motívumokkal díszített jármok, kerekek, szerszámnyelvek, kosarak. Amivel az összes kiállító intézmények közül eredetiségével kivált, az a gazdaságnak természetben bemutatott vetésforgói voltak kikelt vetéseikkel. A Kormányzó Ur a látottak fölött melegen gratulált Fodor Jenő igazgatónak, ki a kiállítás anyagát összeállította és azt meg is rendezte. — Nagy hangverseny est Kaposvárott. Két fiatal magyar művész Antos Ilonka hangverseny énekesnő és Antos Kálmán orgonaművész hangversenyeznek április hó 23-án este a Városi Színházban. A két magyar tehetség koncertje elé nagy várakozással néz a város zenebarát közönsége , s a jegyeket máris kezdik lefoglalni. Jegyek színházi helyárakkal a mozi pénztárnál előjegyezhetők. — Beszámoló a Berzsenyi Társaság lideális előadásáról. Ez alkalommal dr. Merényi Oszkár felsőkereskedelmi iskolai tanár volt az előadó, aki „A magyar irodalom ideáljai 1770—1840. között“ címen tartott igen értékes, alapos felkészültségre valló, eredeti felolvasást. Költői erővel mutatott rá mint ilyenekre: a finom udvari szellemtől áthatott egyénre, a szép lélekre, a becsületes lélekre, Kisfaludi Károlyra, a haladó szellemű Fáy Andrásra, az eszményi lelkű Vörösmarty é s végül a legeszményibb magyarra, Széchenyi Istvánra. A szencsésen kiválasztott ideáljait alapos tudással párosult költői lélekkel jellemezte, határozott vonásokkal rajzolta s finom stilérzékkel állította a hallgatóság elé. Az egyébként is minden tekintetben sikerült előadásért az előadót a mindvégig figyelmes hálás közönség hosszantartó tapssal jutalmazta. Ugyanitt közöljük, hogy a Társaság húsvét után még két előadást tart. — A cseri erdő legeltetési joga vasárnap április 1-én d. e. 10 órakor kerül árverés alá a városház nagytermében. Dolgozó ember P A I MI A KAUCSUK-SARKOT VISEL Előnyei : Olcsóbb és tartósabb mint a bőr, kellemes járás, kíméli az idegeket. A természetes Igmándi keserűviz ' ■ = gyomor és a béltisztító hatása páratlan. Az Igmándit ne tévessze össze másfajta keserűvízzel! Kapható mindenütt kis és nagy üregben. Schmidthauer kutyállat Komárom.