Somogyi Ujsag, 1928. július (10. évfolyam, 147-172. szám)

1928-07-01 / 147. szám

X. évfolyam * 147. szám. Ara 12 Pér Kaposvár, 1928. július 1., vasárnap Előfizetési ára: Egy hóra 2 pengő, negyedévre 6 pengő, postán vagy házhoz szállítva Hirdetések díjszabás szerint KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Ifj. EGLY ERNŐ Szerkesztőség és kiadóhivatal** Kaposvár, Korona­ utca 7. szám interurban telefon 5. szám Kaposvárott tegnap óta diadalát üli a magyar dal A város közönsége versenyző szeretettel becézi Dunántúl dalosait Honnan ered a dal ? Együtt született meg az emberrel. A ma­gyar dal Ázsiából jött el velünk, ez a bölceőtől a sírig magyarsá­gunk szent ereje, bánata, neve­tése nemzetünknek. A nádi síp a turáni síkon már a mi lelkünk zenéjét kiáltotta és evvel a keleti mélybenézéssel, evvel a keleti szinességgel indult útjára a törté­nelem előtti időkből, hogy törté­nelem legyen belőle, magyar tör­ténelem. Innen indult, hogy vilá­got hódítson, hogy bejárja a he­gyek zugait, a rónák nyargaló szele hajtsa, hozza a kőfalak közé, hogy sírjunk, nevessünk mi magyarok a nóta mellett. Beetho­ven csodákat mesélt a magyar nótáról, míg Wagner Richard a mi motívumunkból keresett a hu­rokra zenét, Liszt Ferenc a ma­gyar odaállt a­ hal­hatatlanok to­rába. Egy nagy nemzet sem di­csekedhetik annyira dalos gyer­m­ekeivel, mint a magyar. Amíg a nóta szól éa száll a dal, addig nem haltunk meg. Kaposvár közönsége ezekkel a gondolatokkal, mélységes szere­tettel várta és fogadta falai közé a Dunántúl dalos fiait. Amerre a szem ellát ebben a városban, mindenütt megtalálunk egy nem­zeti lobogót, jelképéül annak, hogy e dalosünnep nemzeti ün­nep is. Az állomáson a világra perronon már láttuk, hogy örül a szívük a drapériák­nak, a díszítési kvek a nemzeti lobogóknak, az énekeseknek, mert a fogadtatás egyes fázisai mutat­ták: mindez belülről ered, nem külszín, nem mutatás. Csütörtökön és pénteken dél­előtt érkeztek meg a bejelentett dalárdák hat kivételével Kapos­várra. Az állomáson fogadó bi­zottság, cserkészek és rendezők várták a jelvényes és jellegzetes sapka és kalap viseletű dalárdá­kat, akik megérkezésük után szállásaikra mentek a város kü­lönböző iskoláiba, intézeteibe. A város Péter és Pál reggelére kicsino­sítva várta a vidékiek kritikáját. A megyeház előtt kék-sárga zászlóoszlopokon a megye és a város címeres zászlai, fejebb a feldíszített diadalkapu a virágból kirakott, Isten hozottal. Az utcákon nyüzsgő t­okaság fi­gyelte, hallgatta mit mondanak a dalosok Mind azt mondta : — Szép város, kedves város és ez jólesett a lokálpatriótáknak. A délutáni ü­nnepségek Soha nem látott tömeget hoztak össze. A Kossuth-téren ott volt úgy­szólván az egész város, hivatalosan és nem hivatalosan mindenki látni, hallani akart. Pontosan fél 5 kor megindultak a­­gimnázium udvarán összegyülekezett dalárdák a katona­zenekar pattogó ritmusú indulójára, elől a kaposvári dalárdákkal. Mire a térre ért és elhelyezkedett —szí­nes sokaság a tér négy épületének ablakaiból, a gesztenyefákról és mindennyien ezernyi sokaság szí­nes keveréke figyelt. Legjobban tetszett a szombathelyi Dalos Egye­sület, amelynek tagjai fehér-kék szalagos kalapban, sötét kabátban és fehér nadrágban vonultak fel. Öltözékre ők voltak a legegysége­sebbek. A marcali lila-sapkások, a pécsi fehér­sapkások, a székesfehér­vári csokornyakkendősök csoportjai és a szebbnél szebb zászlós cso­portok mind nagyon tetszettek. Az elhelyezkedés után a vőfélyek elmentek a régi polgári fiúiskolába koszorús leányaikért. Egymásután jöttek a szép kaposvári leányok, vőfényeik karján, kezükben a babér koszorúval, fehér szegfű csokorral. A koszorús lányok: Matolcsy Irén Gaál Olga, Dancz Manci, Szabadi Klári, Kacskovics Eszti, Endrédy nővérek, Rauch Manci, Mayer Emmi, Cziráki Margit, Grünbaum Sári, Hegyi Marien, Königsberg Éva, Hribik Fatime, Dóczi Tusi, Mészáros Manci, Gajdy Rózsi, Gsejdy Mimi, Lengyel Mici, Baumohl Klári, Csorba Kató, Rózsa Irén, Kurucz Erzsébet, Noficzer Stefi, Boós Manci Frohner Ivanett, Zelinka Manci, Király Lulu, derekasan állták a meleget és bá­josak voltak, színesek, szépek a szobor körül, amikor kiki visszajött a bemutatkozás után az őket meg­­éljenző és örvendező dalárdáktól. Az ünnepély a Himnusszal kez­dődött, Kaposvárott a Himnuszt így énekelni még nem hallottuk. Ezer dalos alak zengte az imát. Fensé­ges volt ez az eléneklése a legszebb magyar dalnak. Az emberek sze­mében könny cs­alogot, amikor Gaál Sándor országos karnagy be­fejezte a dirigálást. A Himnusz után dr. Lehoczky Brúnó a D. D. Sz. ügyvezető el­nöke mondott szép beszédet, meg­köszönve mindazok fáradságát, akik segítségére voltak az előkészítés munkájában. Utána dr. Vétek György polgármester a D. D. Sz. díszelnöke mondta el ünnepi be­szédét. — Nemsokára — mondta — hét éve lesz, hogy Trianonban megkö­tötték a „békét“. Hét év után nem tudjuk, hogy miben vesztettünk töb­bet: anyagiakban, erkölcsiekben, vagy szellemiekben. Kétségtelen, ne­héz időket élünk. — Ma mindenki­nek két kötelessége van: a minden­napi kenyér küzdelme és a haza. Ezt kívánja az újjáépítés munkája. — Kaposvár közönsége is részt akar venni az építés munkájában, azért rendezte meg itt a dalos­ünnepet. Mert ez az ünnep egyik példája annak, hogy miként kell felépíteni az elpusztított otthono­kat. Ahogy az erdőben zeng a madárdal, a rónán a pacsirta, úgy zengjen fel itt ma a magyar dal. A dalkultusz összekapcsol ben­nünket az elszakított magyarság­gal. A dalkultusz megőrzi nyel­vünk szépségeit és egyet jelent a magyar éniakarással — Kaposvárnak ma minden polgára ünnepet ül. Mindenki le­tette mára a szerszámot és fel­vette az ünneplés ruhát, hogy üdvözöljön benneteket dalos test­véreim Tolmácsolok még nektek egy üdvözletét: József kir. herceg üdvözletét. (Éljen.) Én szeretném, ha a mai idők szomorú dalát, a szomorú hangot rövidesen felvál­taná az öröm, a diadalmámor tomboló éneke. Adja a magyarok Istene, hogy úgy legyen. A polgármester dörgő éljenzés­sel fogadott beszéde után Gerlóczy Béla kormányfőtanácsos, a DDSz­ ügyvezető elnöke mondott beszé­det, megköszönve az össz dalárdák nevében a polgármester és kiváló munkatársainak fáradozását. A beszédek után a koszorús lá­nyok megkoszorúzták dalárdáik zászlaját, akik a jeligéik elének­­lése után összecsoportosultak a Hiszekegy elénekléséhez. Szidra Sándor vezényelte az­t a magyar imát, amely fenséges erővel, méltó befejezése volt a Kossuth téri ün­nepnek. Az új park felavatása A Hiszekegy magasztos akkori­jai után megindult a felkoszonizott, szalagozott zászlós dalárdák im­pozáns embersokasága a Fő utcán, Somssich Pál utcán keresztül a feldíszített Honvédtéri-parkba, ahol a szivárványszínekben játszó, káprázatosan nagyszerű Zsolnay­­kút mögötti útvonalon sorakoztak fel. A parkban gyülekező ezrek sokasága pompás színkeveréke gyönyörködtető és felejthetetlen volt. A feldíszített, zászlós diadal­­kapu, a gondozott sokszínű mus­kátlik, a selymesen sima zöld fű, a lombba hajló, bók­orgató fakoro­­nák az embererdőben fenséges dekórumot adtak a feltárra festett szónoki emelvénynek. Jó húsz perc telt el, amig elhe­lyezkedtek a dalárdák s megkez­dődhetett a park ünnepélyes felavatása A katonazene kitett magáért. Pengő karnagy dirigálásához oly kiválóan szép nyitányt intonált, amilyet még tőle sohasem hallot­tunk. Sok tapsot is kaptak érte. Nagy tapsviharban lépett fel a pódiumra Dr. Vétek György polgármester — Stációt emeltünk — mon­dotta — Kaposvár fejlődésében. Ezt a helyet, amely valamikor a gyermekek játszótere, majd a vitéz somogyi 44 esek gyakorlótere volt s amelyen még nemrégen is a világháború alatt épített barakkok emlékeztettek a múltra, átalakítot­ták tetemes anyagi áldozatok árán üdülőhellyé, hogy Kaposvár lakos­ságának, szegényének, gazdagénak egyaránt nyugalmas pihenőt adjon verejtékes munkája után. — Tisztelettel kérem e város lakosságát, hogy vigyázzon ezekre a fákra, virágokra éppen úgy, mintha ez a sajátja lenne. -- Örömmel tölt el, hogy a Dunántúli Dalos Szövetség mai, magasztos ünnepélyén adhat díszt, dekórumot ez a park a város eme részének. Ezzel a Honvédtéri parkot át­adom a város közönségének. A szűnni nem akaró lelkes él­jenzés elcsillapultával a Pécsi Polgári Daloskör „Dalszenthárom­ság“, a Székesfehérvári Városi Dalegyesület a „Nagy magyar tél­ben“, a Győri Egyetértés Dalkör a „Magyar sóhaj“, míg a Szom­bathelyi Máv. Haladás Dalkör „Árra felé az alvégen” című éne­keket énekelték precízen, szépen, nagy tudással. Az énekszámok után vége is volt az ünnepélynek. Megindult az emberáradat az útvonalakon kifelé. A felállított leventeszázadok fe­gyelmezett legénysége vigyázott árgus szemekkel a rendre és arra, hogy a füvet, virágokat senki le ne gázolja. Ezt a kötelességüket precízen el is végezték, mert, a­mikor az ünnepély végén, a park két rajongója és elkészítője, Siposs Kálmán városi tanácsnok és Stöki főkertész aprólékos szemlét tartott a féltett kertben, nem talált leta­posott füvet, agyongázolt virágot. Amikor pedig ez a két ember el­búcsúzott egymástól, szemükben az öröm könnyei csillogtak. Örül­hettek is, mert bár senki sem élem­ A mai számunk melléklete a „SOMOGYI CSERKÉSZ“

Next