Somogyi Ujsag, 1930. szeptember (12. évfolyam, 199-221. szám)
1930-09-03 / 199. szám
1930 szeptember 3 SOMOGMUJKÖI HÍREK Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazábanHiszek egy isteni örök igazságban, ki Hiszek Magyarország feltámadásában, Amen Megverték a budapesti tüntetők a tulajdon véreiket. Azokat, akik kivitték őket az utcára és akik égreföldre fogadkozva „garantálták“ a rend fenntartását. Jóleső érzéssel vesszük ezt tudomásul és sietünk újból leszögezni a kezdet előtt elfoglalt álláspontunkat, hogy ne garantáljon ebben az országban tömegfelvonultatások esetén rendet az ország kárára egy olyan ember sem, aki elvakult nemzetköziségében régen száműzte magától a nemzeti gondolatot. Hogy jön ahhoz bárki egy országban, ahol alapjában véve egy nagy tragédia folyik nap- nap után, hogy színjátszásokat rendezzen az utcán. A fővárosi atrocitásokból súlyos következtetéseket kell levonni, minden józanul gondolkodó embernek. Először meg kell állapítani, hogy a vezérek nem elég erősek ahhoz, hogy ezernyi és ezernyi tömeg felett uralkodni tudjanak. Másodszor, hogy a csőcselék vakmerősége forradalmi hangulatot idézett elő és ezért a jogrend és közbiztonság érdekében a jövőben csírájában el kell fojtani minden hasonló próbálkozást bármilyen eszközökkel is. Harmadszor, szégyen gyalázat, hogy Budapest utcáin újra éltették a haza legnagyobb ellenségét, a fegyencek fegyéneit, az akasztófavirágot, valami Kun Béla nevű gazembert és a proletár diktatúrát. Negyedszer, hogy illetékes tényezőink minden jóakarata hiábavaló itt, az alulról jutott csőcselékkel szemben, mert azok a stricik, akik „ifjú munkásoknak“ nevezik magukat, akkor sem dolgoznának, ha munka lenne és ezeknek volt a legnagyobb szájuk, ezeknek, akik szennyei és szemetei az emberi társadalomnak és a becsületes munkástársadalomnak éppen olyan parazitái, mint a polgári társadalomnak. Ezeknek pedig igazán nem ártott a rendőrattak, sőt kár, hogy nem állították őket a gépfegyverek elé. Úgy gondoljuk , hogy az öntudatos szervezett munkásságnak és a vezéreknek elment a kedvük hasonlóelvonulások megrendezésétől egy-szer s mindenkorra. Láthatják, itt Moszkvának vértől csepegő vörös kezét, amint kinyúl és először őket pofozza fel és őket fojtogatja. A polgári társada- lom, a kormányzat és a köz- igazgatás minden akarata a munkaalkalmak megteremtésére irányul. És bízunk abban, hogy ezek a munkaalkalmak meg is fognak teremtődni, csak akkor megköveteljük, hogy azokat az elemeket, akik a pesti cécót előidézték, vessék ki maguk közül, kövezzék meg őket, mert az ilyeneket ki kell vágni, mint a rákfenét. I — Veni Sancte. A polgári fiúiskola Veni Sanctés szentmiséje szeptember 3-án a Szent Imre templomban délelőtt 9 órakor lesz. Gyülekezés 8 órától az iskolában. — Legényegyesületi élet. A Jézus szive egyházközség Legényegyesülete szeptember hónapban újból megkezdi a keddi estéknek megtartását, amiért is a dekanátus ezúton is kéri a legényegyleti tagokat, mivel az aratási és cséplési munkálatok már befejeződtek, ezeken az estéken a legényegyesületi otthonban okvetlen megjelenjenek. Az első összejövetel már ma este lesz. — Nemesvidi körorvos választás. Augusztus 30-án befejeződött a nemesvidi körorvosi állásért kiélezett harc. A délután 5 órakor megtörtént választáson újból dr. vitéz Végh István h. körorvost választották meg nemesvidi körorvossá. — Kérelem. A kaposvári Mária Valéria Egylet vezetősége kéri a megértő közönséget, akinek paradicsomból vagy más zöldségféléből feleslege van, a nélkülözhető részt legyen szíves a kis árvák javára felajánlani. — Hatvankét darab aszpirinnel megmérgezte magát egy földbirtokos leánya. Balatonfüredről jelentik: Futó Mária, egy tekintélyes földbirtokosnak 20 éves leánya .62 darab aszpirinnel"megmérgezte magát. Súlyos állapotban a veszprémi kórházba szállították. Tettének oka ismeretlen, mert levelet nem hagyott hátra és kihallgatni mé nem lehetett. — A birói és ügyvédi vizsgák első napja. A budapesti egységes birói és ügyvédvizsga-bizottság működését ismét megkezdte és az első vizsgahatárnapot szeptember 5-ére tűzte ki. A vizsgára jelentkező jelöltek száma — értesülésünk szerint — jóval meghaladja az elmúlt évnek ebben az időpontban jelentkező jelöltek számát. — Megbüntették, mert ipszilonnal írta a nevét. Egy igen érdekes ügyben hozott ítéletet a kaposvári kir. járásbíróságon dr. Tusa Jenő büntető járásbíró. Egy kercseligeti fűszerkereskedő üzleti zacskójára ,»ssy«-nal írta a nevét s miután a névvégződése »si« volt, jelentette fel a közhatóság. A kereskedő a tárgyaláson azzal védekezett, hogy a zacskókat egyik fővárosi nagy cégtől ingyen kapta s ő nem mondta,hogy a nevét »ssy«-nal írja. Annál is inkább nem, mert a cégtábláján a neve csak »si«-vel van írva. A kft. járásbíróság, miután a fűszerkereskedő használta ezeket a zacskókat, anyakönyvi kihágásban mondotta ki bűnösnek és a kereskedőt 20 pengő pénzbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását azonban felfüggesztette. A Dunántúli újságíró kongresszus Nagykanizsán. Mint megírtuk, a dunántúli újságírók f. hó 7-én Nagykanizsán kongresszust tartanak,amelyet követő banketten megjelenik Nagykanizsa város egész intelligenciája. A kongresszus a városháza dísztermében lesz délután 3 órakor. Délelőtt az érkező újságírók és budapesti kiküldöttek fogadtatása az állomáson. Délelőt fél 12órakor előzetes értekezlet. Délben 12 órakor ünnepség keretében megkoszorúzzák a 20-as hősi szobrot. Délben fársasebéd a Koronában, délután kongresszus és este bandáért a Centrálban. A kongresszus hivatásos újságírói Nagykanizsa város vendégei, amely ez alkalommal újabb bizonyságát adja annak, hogy teljes megértéssel van a sajtó nagy, nemzeti értékű munkássága iránt. — Szántó Antal szegedi iró előadása. Megírtuk, hogy Szántó Antal iró f. hó 3. és 4-én este 9 órakor a „Kaposvári Hivatalnokok Társaskörében“ humoros előadást tart. A gondolat lefényképezése, Kaposvár és Bécs, a vegetáriánus professzor, Az anyós és az ügyvéd, Szerkesztői üzenetek és Aforizmák. Belépődíj nincs. Aki nem nevez, annak az előadó visszatéríti a — belépődíjat. — Tizennyolc fiatalkorú tárgyalás — egy napon. A kaposvári kir. törvényszék fiatalkorúak bírája ma reggel óta 18 fiatalkorú ügyében hozott ítéletet. A fiatalkorúak közül hármat próbára és többet fenyítésre ítélt főként lopásért, csavargásért. Két tábla csokoládéért tizenötnapi fogház. Miklai István hencsei füszerkereskedő üzletében egy óvatlan pillanatban Zsobrák István két tábla csokoládét lopott el. A füszerkereskedő rajtakapta és feljelentette. A járásbíróságon tegnap tárgyalták Zsobrák perét. Zsobrák nem tagadta a lopás elkövetését. Azzal védekezett, hogy megfeledkezett magáról. A kir. járásbíróság a tolvaj földmivest 15 napi fogházra ítélte, jogerősen. Szeptember elsején kivonták a forgalomból a papír 5 és 20 lejeseket. Szeptember 1-én kivonták a forgalomból az öt és húsz lejes papírpénzeket. A beváltási határidőt a Nemzeti Bank szeptember 15-ében állapította meg és a határidő letelte után az 5 és 20 lejes bankjegyek értéküket vesztik. — Autóvásárlók figyelmébe. Mielőtt személy- vagy teherautó szükségletét eszközölné, mint Chevrolet autók Baranya-, Somogy- és Tolnamegyei autorizált képviselőjétől, Hamerli József vasnagykereskedőtől Pécs, Király u. 9. Kérjen ajánlatot. Kiváló minőség, legnagyobb teljesítmény, olcsó árak, kedvező fizetési feltételek. Budapest előkelő Nyak-kendő-szalonja küldi utánvéttel a legdivatosabb nyakkendőket P£"«ÖS Elegendő a ruha színének és a nyakkendő árának megjelölése, hogy felelősségemre a legdivatosabb és legízlésesebb árut küldjem. 3 darab vételnél portómentesen küldöm. ‘OLT BudaPest DníN v,Iutcr Nem megfelelőt becserélem Ha rosszat adnék, Ön nem vennetöbbet, Éppen azért csak jót adok, Ezért aztán biztos vagyok, Hogy önben állandó vevőt kapok. — Az iparosok nemzetközi kongresszusa. Vasárnap délelőtt tartották meg az iparosok nemzetközi kongresszusát Budapesten, nagyszámú idegen résztvevő jelenlétében. Mintegy négyszáz külföldi delegátus jelent meg, a külföldi iparosszervezetek és iparkamarák küldötteivel. Az ülést dr. Czettler Jenő országgyűlési képviselő, a képviselőház alelnöke nyitotta meg. Beretvás Jenő miniszteri tanácsos a kereskedelmi miniszter, Berczell Jenő alpolgármester pedig a főváros nevében köszöntötték a megjelenteket, akiknek megbízásából Kolmann volt osztrák pénzügyminiszter mondott köszönetet a fogadtatásért. Schmidt müncheni városi tanácsnok az iparosok nemzetközi szervezkedésének megindítását javasolja. Farkas Elek a szociális biztosítás nemzetközi szabályozására terjesztett elő indítványt. Florey, a szász iparosszövetség titkárnője a német kisipari viszonyokat ismertette. Haller István beszédében a kartelek túlkapásai ellen tiltakozott. Czettler Jenő elnök indítványára végül is elhatározták, hogy ezentúl minden évben megrendezik az iparosok nemzetközi kongresszusát. • Molnárok és kereskedők figyelmébe! A 3300/1930. számú M. E. rendelet értelmében előírt árubeszerzési napló a liszt ipari feldolgozásával vagy kereskedelmi értékesítésével foglalkozók részére megjelent. Kapható a Somogy megyei Nyomda Rt. papírkereskedésében Kaposvár, Korona utca 7. Inspekciós gyógyszertárak Kellauer Gábor, Berzsenyi u. 28. ,Piatsek Gyula, Fő-u. 46. 1 AJ a aaSmAISa a fáradtságot, ezt saját ér- 1 IMG sajnálja bekében meg kell nézni! § Kossuth-tér a Hív Fő - u 1 c a 5 JI 1 j szálló épület ▼ | y | ▼ épülete | SVo fia Gáz, szövet, Szényeg, vászon, 1 setpmell bársony, flanelt ! valamint az összes jj őszi divatújdonságok csudálatosan olcsó J árusítása már megkezdődött " GOLDSTEIN ÉS NEUMANN R.T. " áruházai. 3 F FOX — Ibim 0 17 * I 201 I 3 a Lai E Színes Színes