Somogyi Ujsag, 1931. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1931-01-01 / 1. szám

*III. évfolyam 0 1. szám Kaposvár 1931. január 1., csütörtök Ara 10 fillér Előfizetési érák: POLITIKAI NAPILAP 1 Szerkesztőség és kiadóhivatal: egy hóra 2 pengő, negyedévre 6 pengő, postán vagy ——1 Kaposvár, Korona-utca 7. sz. házhoz szállítva — Hirdetések díjszabás szerint Felelős szerkesztő: Ifj. EGLY ERNŐ P­latér urban telefon: 5. sz. Bátorság, bölcsesség, bizalom Irta: Gömbös Gyula m. kir. honvédelmi miniszter 1' J ■ ■ Hi 'Hi»' mmsmtw » ■ ■ w m w n wmm n­­­'• • uan­Hi ' ■ i a ■i»m­ ■ • » usignn i Ő szen­tség­e XI. Pius Pápa Kladnigg Alajos cukor­­g­yári főig­azg­atót a Nagy Szent Gergely rend tiszti keresztjével tü­ntette ki Nemzetünk ezeréves története fo­lyamán gyakran ért válságos idő­ket. Nincs nemzet, amelynek élni­­akarását többször tette volna pró­bára balsorsa és nincs nemzet, a­melynek többször kellett volna be­­bizonyítania, hogy akar és tud élni ezen a földrészen, melyen ért álla­mia, úgy látszik, isteni rendelés alap­ján kell. Válságosabb napokat azon­ban még ez a sokat próbált nem­zet sem ért, mint a jelenkor napjai. Immár második évtizede küzd ez a­ nemzet hősies erőfeszítéssel az elmúlás ellen, amelyre ellenségei — sőt tájékozatlan barátai is — már megérettnek hitték. A köznyelv történelmi napoknak nevezi azokat az időszakokat, ame­lyek egy nemzet sorsára, jövő élet­­lehetőségeire messze kiható fontos­ságú eseményekből tevődnek ösz­­sze. Történelmi idők jelentőségeivel és eseményeinek horderejével a kortár­sak nagy többsége soha sincsen tisz­tában. Bizonyos távlatból kell visz­­szatekinteni, bizonyos időnek kell el­múlnia, hogy egy következő nem­zedék előtt tisztán állhasson vala­mely korszak jelentősége. Nagy ese­mények kortársai nem megértői, ha­nem csak szemlélői, szenvedő része­sei koruknak. Ilyen idők, mint amineket ma is élünk, egyénnel, nemzettel szemben fokozott követelményekkel lépnek fel Egyén és nemzet természetszerűleg roskadozik azok alatt a terhek alatt, amelyeket ezek az idők vállára vet­nek. Ezek az idők tenyésztik azután ki mindig, minden nemzetnél, a kis­hitűséget, a csüggedőket, akik nem éreznek elég erőt magukban, meg­küzdeni a megnehezített életfeltét­e­lekkel. Bőven megtaláljuk ezt a faj­tát a magunk portáján is, mert a magyar válság is kitenyésztette a maga örökös csüggedőit. Ez a fajta, amely minden dolognak csak az árnyoldalát látja, ez az­ a fajta, ame­lyik minden érzésével csak a keser­ves jelenhez tapad, nem látja a jö­vőt, amelynek előkészítésére nem érez magában erőt, s amelynek el­­következésében nem hisz.­­ Pedig egy nemzet célja csak a jövő elő­készítése lehet. Nem látják ezek a gyászmagyarok azt a nagy utat, a­melyet ez a nemzet megásott sírja szélétől már a mai napig is megtett. Nem a megtett utat látják, hanem azt, ami még hátra van s amelynek megtételére önerejüket elégtelennek ítélik. Ezek azok a kezek, amelyek cselekedni gyengék, tenni nem mer­nek és csak arra elég erősek, hogy másoknak tettrekész kezeit is lefog­ják. Természetes dolog, hogy válsá­gos időkben itt-ott csüggedés üti fel a fejét, de még természetesebb, hogy az államnak minden erejével küzdenie kell az ellen, hogy ez a csüggedés elhatalmasodjék. A katonai szolgálati szabályzat a válságos időkben csüggedőket a leg­szigorúbb büntetéssel, az azonnali felkon­col­ással büntetted. Valami ily­­féle védekezésre, ha nem is ilyen szi­gorú formában, a polgári életben is szükség volna. Én nem állítom, hogy minden jól van úgy, ahogy van, de tárgyilagos bírálatot kérek, mert visszatekintve az elmúlt évtizedre, meg kell álla­pítani, hogy nagy lépéssel halad­tunk a szebb magyar jövő felé. Mö­göttünk van egy egészségesen végre­hajtott földreform, országunk ipari független­ít­és­e óriás lépéseket tett előre, kereskedelmi mérlegünk ijesz­tő passzivitása megszűnt, mind több és több baráttal sikerült megértet­nünk a magyar igazságot és ezek olyan eredmények, amelyek — és ha az általános gazdasági válságot figyelembe vesszük is — mindenkit egy jobb jövő biztos reménységével tölthetnek el. Nem szeretem a kishitűeket. Nem tartom őket egész embereknek. Nem az a baj, ha valaki ellenzéki. El­végre a kormány valóban nem tett meg mindent.. A kormány csak any­­nyit tett amennyit megtehetett. Le­het valaki ellenzéki, mert meg van győződve arról, hogy a maga ere­jével, a maga felfogásával, a maga küzdeni tudásával jobban szolgálja a magyar jövőt. Nem is ezek ellen szólok. De szólok az örökös kétel­kedők, a fejlógatók ellen, akiknek a tenni nem merő keze folytonos aka­dály a cselekvő magyarok tettrekész keze ügyében. Félre tehát ezekkel az akadályozó kezekkel! Mindig bizakodó voltam s ma is az vagyok. Törhetetlenül hiszem azt hogy az egészséges önbizalom erős akarattal párosulva, csodákra képes. Tudom, hogy mire képes egyetlen férfi akarata s tisztában vagyok az­zal, hogy nincs erő, amely ellen tudna állni millió férfi akaratának, ha ez az akarat egyre tör. Nekünk, magyaroknak pedig van egy közös akaratunk. Ezer pártviszály választ­hat el bennünket egymástól, ebben az egyetlen nagy akarásban m­égis csak találkozunk. De ahoz, hogy ez az akarat dia­dalra jusson, férfiakra, önmagukban, társaikban, nemzetükben bízó fér­fiakra van szükség! A beteg, aki az élethez való reményét már fel­adta, menthetetlen. Nem kritikátlan öntúlbecsü­lést hirdetek, de hirdetem az erőseknek, az egészségeseknek önmagukban való bízását, a legfon­tosabbat, amire a nemzetnek vál­ságos napjaiban szüksége van. Beszámolót szerettem volna ad­ni az évforduló alkalmával, be kell vallanom, nem sikerült. Ez a nap még csak a naptárnak piros betűs na­pja, nekünk, semmi más, csak a régi rossznak a folytatása. — De újabb lépcsőt üdvözlünk benne a szebb jövendő felé. Eleink borral, búzával, békességgel köszöntötték az újévet. "Én nem élek a régi szerrel. Én ma bátorságot, bölcsességet és bizalmat hirdetek. Kaposvár, december 31. Kladnigg Alajos cukorgyári főigazgató. Őszentsége XI Pius Pápa egyházi téren ki­fejtett érdemei elismeréséül a Nagy Szent Gergely rend tiszti keresztjével tüntette ki. * Amikor a fenti rövid, száraz tu­dósítást igaz örömmel regisztráljuk és nyilvánosságra hozzuk, vissza kell mennünk az elmúlt 30 esztendőre és két szemszögből nézni azt a mun­­­­kát, amit Kladnigg Alajos végzett. Talán osszuk két korszakra: a ha­lom előttre és a hábor­u utánra. Az első, a munka Himnusza. Az erő­től, munkakedvtől duzzadó fiatal igazgató, amikor Kaposvárra kerül, a jelenlegi gyár és majd az egész városrész helyén pusztaságot, sze­métdombot talál. A város sem sok­kal különb. Ha véletlenül le-letéved­­nek onnan a »messzeségből«, este lámpával a kézben kell botorkálniok a »kövezeten«, hogy hazataláljanak.­­ Semmi és senki nincs ott, csak egy És ez maradjon a jelszó mind­addig, amíg el nem jő a mi igazi ujesztendőnk. Minden magyarok vi­­gasságos ujesztendeje, amelyik nem biztos ugyan, hogy január 1-vel lesz jelölve a naptárban, de bizton hi­szem, hogy újabb ezer esztendeig fog tartani. És ha ez az idő eljön, akkor én is a régi móddal köszön­tök:­­borral, búzával, békességgel. De addig, félre az útból a gyávák­kal, menjünk emelt fővel a magunk útján! A bátorság, bölcsesség és a­­ bizalom útján­ ember áll a pusztaság felett és lel­kében megálmodja legszebb vágyát: a mai pécsi-utcai városrészt. Hogy az álom valóra váljon, ahhoz vas­­akaratra volt szükség. És a munka Himnusza diadalmasan szárnyalt a pusztaság felett. Zengett a kalapács, szállt az építők éneke, a semmiből nőttek ki az épületek, aztán hogy dübörögve megindultak a gépek, las­san, lassan húzódtak köréje a kis házak, utcákba rendeződtek és ott állt a pécsi­ utcai városrész, a semmiből kinőve. A kemény kéz, a vasakarat diadala volt az építkezés. Jól esik ma ilyent látni és leszö­gezni, hogy a kötelességteljesítésben nem lehet kíméletet ismerni. Akit valamilyen pontra állítottak, ott dol­goznia kell, ha félholtan is. Kladnigg Alajost ebből az anyagból gyúrták és a mai enervált, a kötelesség tel­jesítése alól kibújni szerető, köny­­n­yelmű, felületes nemzedék példát vehet a vasemberről. * A háború utáni korszak egészen más természetű munkát mutat. Ta­lán az első volt ebben a városban, aki felismerte, hogy a bomlott, el­­tévelyedett emberek lelkét kell helyes útra vezetni, ha meg akarjuk kímélni magunkat attól a vihartól, mi a fejünk felett elzugott és majdnem hogy örökre el is temetett bennünket a vö­rös Számum. Azonkívül ott, abban a városrészben, amit az ő vas­akarata teremtett a semmiből, egészen spe­ciális volt a helyzet. Itt a lakosság legnagyobb része szegény munkás ember, akik között bizony akadt nem is egy, aki a téveszméktől várta bol­dogulását. Ez a munka a lélek meg­mentésének diadalmas Himnusza volt. Tudta, hogy először az ifjúsá­gon kell kezdeni, éppen ezért azzal a vas energiával, amivel a semmiből létre­hozta az egész városrészt, dob­ta bele magát a küzdelembe az iskol

Next