Somogyi Ujsag, 1931. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1931-01-01 / 1. szám
*III. évfolyam 0 1. szám Kaposvár 1931. január 1., csütörtök Ara 10 fillér Előfizetési érák: POLITIKAI NAPILAP 1 Szerkesztőség és kiadóhivatal: egy hóra 2 pengő, negyedévre 6 pengő, postán vagy ——1 Kaposvár, Korona-utca 7. sz. házhoz szállítva — Hirdetések díjszabás szerint Felelős szerkesztő: Ifj. EGLY ERNŐ Platér urban telefon: 5. sz. Bátorság, bölcsesség, bizalom Irta: Gömbös Gyula m. kir. honvédelmi miniszter 1' J ■ ■ Hi 'Hi»' mmsmtw » ■ ■ w m w n wmm n'• • uanHi ' ■ i a ■i»m ■ • » usignn i Ő szentsége XI. Pius Pápa Kladnigg Alajos cukorgyári főigazgatót a Nagy Szent Gergely rend tiszti keresztjével tüntette ki Nemzetünk ezeréves története folyamán gyakran ért válságos időket. Nincs nemzet, amelynek élniakarását többször tette volna próbára balsorsa és nincs nemzet, amelynek többször kellett volna bebizonyítania, hogy akar és tud élni ezen a földrészen, melyen ért államia, úgy látszik, isteni rendelés alapján kell. Válságosabb napokat azonban még ez a sokat próbált nemzet sem ért, mint a jelenkor napjai. Immár második évtizede küzd ez a nemzet hősies erőfeszítéssel az elmúlás ellen, amelyre ellenségei — sőt tájékozatlan barátai is — már megérettnek hitték. A köznyelv történelmi napoknak nevezi azokat az időszakokat, amelyek egy nemzet sorsára, jövő életlehetőségeire messze kiható fontosságú eseményekből tevődnek öszsze. Történelmi idők jelentőségeivel és eseményeinek horderejével a kortársak nagy többsége soha sincsen tisztában. Bizonyos távlatból kell viszszatekinteni, bizonyos időnek kell elmúlnia, hogy egy következő nemzedék előtt tisztán állhasson valamely korszak jelentősége. Nagy események kortársai nem megértői, hanem csak szemlélői, szenvedő részesei koruknak. Ilyen idők, mint amineket ma is élünk, egyénnel, nemzettel szemben fokozott követelményekkel lépnek fel Egyén és nemzet természetszerűleg roskadozik azok alatt a terhek alatt, amelyeket ezek az idők vállára vetnek. Ezek az idők tenyésztik azután ki mindig, minden nemzetnél, a kishitűséget, a csüggedőket, akik nem éreznek elég erőt magukban, megküzdeni a megnehezített életfeltételekkel. Bőven megtaláljuk ezt a fajtát a magunk portáján is, mert a magyar válság is kitenyésztette a maga örökös csüggedőit. Ez a fajta, amely minden dolognak csak az árnyoldalát látja, ez az a fajta, amelyik minden érzésével csak a keserves jelenhez tapad, nem látja a jövőt, amelynek előkészítésére nem érez magában erőt, s amelynek elkövetkezésében nem hisz. Pedig egy nemzet célja csak a jövő előkészítése lehet. Nem látják ezek a gyászmagyarok azt a nagy utat, amelyet ez a nemzet megásott sírja szélétől már a mai napig is megtett. Nem a megtett utat látják, hanem azt, ami még hátra van s amelynek megtételére önerejüket elégtelennek ítélik. Ezek azok a kezek, amelyek cselekedni gyengék, tenni nem mernek és csak arra elég erősek, hogy másoknak tettrekész kezeit is lefogják. Természetes dolog, hogy válságos időkben itt-ott csüggedés üti fel a fejét, de még természetesebb, hogy az államnak minden erejével küzdenie kell az ellen, hogy ez a csüggedés elhatalmasodjék. A katonai szolgálati szabályzat a válságos időkben csüggedőket a legszigorúbb büntetéssel, az azonnali felkoncolással büntetted. Valami ilyféle védekezésre, ha nem is ilyen szigorú formában, a polgári életben is szükség volna. Én nem állítom, hogy minden jól van úgy, ahogy van, de tárgyilagos bírálatot kérek, mert visszatekintve az elmúlt évtizedre, meg kell állapítani, hogy nagy lépéssel haladtunk a szebb magyar jövő felé. Mögöttünk van egy egészségesen végrehajtott földreform, országunk ipari függetlenítése óriás lépéseket tett előre, kereskedelmi mérlegünk ijesztő passzivitása megszűnt, mind több és több baráttal sikerült megértetnünk a magyar igazságot és ezek olyan eredmények, amelyek — és ha az általános gazdasági válságot figyelembe vesszük is — mindenkit egy jobb jövő biztos reménységével tölthetnek el. Nem szeretem a kishitűeket. Nem tartom őket egész embereknek. Nem az a baj, ha valaki ellenzéki. Elvégre a kormány valóban nem tett meg mindent.. A kormány csak anynyit tett amennyit megtehetett. Lehet valaki ellenzéki, mert meg van győződve arról, hogy a maga erejével, a maga felfogásával, a maga küzdeni tudásával jobban szolgálja a magyar jövőt. Nem is ezek ellen szólok. De szólok az örökös kételkedők, a fejlógatók ellen, akiknek a tenni nem merő keze folytonos akadály a cselekvő magyarok tettrekész keze ügyében. Félre tehát ezekkel az akadályozó kezekkel! Mindig bizakodó voltam s ma is az vagyok. Törhetetlenül hiszem azt hogy az egészséges önbizalom erős akarattal párosulva, csodákra képes. Tudom, hogy mire képes egyetlen férfi akarata s tisztában vagyok azzal, hogy nincs erő, amely ellen tudna állni millió férfi akaratának, ha ez az akarat egyre tör. Nekünk, magyaroknak pedig van egy közös akaratunk. Ezer pártviszály választhat el bennünket egymástól, ebben az egyetlen nagy akarásban mégis csak találkozunk. De ahoz, hogy ez az akarat diadalra jusson, férfiakra, önmagukban, társaikban, nemzetükben bízó férfiakra van szükség! A beteg, aki az élethez való reményét már feladta, menthetetlen. Nem kritikátlan öntúlbecsülést hirdetek, de hirdetem az erőseknek, az egészségeseknek önmagukban való bízását, a legfontosabbat, amire a nemzetnek válságos napjaiban szüksége van. Beszámolót szerettem volna adni az évforduló alkalmával, be kell vallanom, nem sikerült. Ez a nap még csak a naptárnak piros betűs napja, nekünk, semmi más, csak a régi rossznak a folytatása. — De újabb lépcsőt üdvözlünk benne a szebb jövendő felé. Eleink borral, búzával, békességgel köszöntötték az újévet. "Én nem élek a régi szerrel. Én ma bátorságot, bölcsességet és bizalmat hirdetek. Kaposvár, december 31. Kladnigg Alajos cukorgyári főigazgató. Őszentsége XI Pius Pápa egyházi téren kifejtett érdemei elismeréséül a Nagy Szent Gergely rend tiszti keresztjével tüntette ki. * Amikor a fenti rövid, száraz tudósítást igaz örömmel regisztráljuk és nyilvánosságra hozzuk, vissza kell mennünk az elmúlt 30 esztendőre és két szemszögből nézni azt a munkát, amit Kladnigg Alajos végzett. Talán osszuk két korszakra: a halom előttre és a háboru utánra. Az első, a munka Himnusza. Az erőtől, munkakedvtől duzzadó fiatal igazgató, amikor Kaposvárra kerül, a jelenlegi gyár és majd az egész városrész helyén pusztaságot, szemétdombot talál. A város sem sokkal különb. Ha véletlenül le-letévednek onnan a »messzeségből«, este lámpával a kézben kell botorkálniok a »kövezeten«, hogy hazataláljanak. Semmi és senki nincs ott, csak egy És ez maradjon a jelszó mindaddig, amíg el nem jő a mi igazi ujesztendőnk. Minden magyarok vigasságos ujesztendeje, amelyik nem biztos ugyan, hogy január 1-vel lesz jelölve a naptárban, de bizton hiszem, hogy újabb ezer esztendeig fog tartani. És ha ez az idő eljön, akkor én is a régi móddal köszöntök:borral, búzával, békességgel. De addig, félre az útból a gyávákkal, menjünk emelt fővel a magunk útján! A bátorság, bölcsesség és a bizalom útján ember áll a pusztaság felett és lelkében megálmodja legszebb vágyát: a mai pécsi-utcai városrészt. Hogy az álom valóra váljon, ahhoz vasakaratra volt szükség. És a munka Himnusza diadalmasan szárnyalt a pusztaság felett. Zengett a kalapács, szállt az építők éneke, a semmiből nőttek ki az épületek, aztán hogy dübörögve megindultak a gépek, lassan, lassan húzódtak köréje a kis házak, utcákba rendeződtek és ott állt a pécsi utcai városrész, a semmiből kinőve. A kemény kéz, a vasakarat diadala volt az építkezés. Jól esik ma ilyent látni és leszögezni, hogy a kötelességteljesítésben nem lehet kíméletet ismerni. Akit valamilyen pontra állítottak, ott dolgoznia kell, ha félholtan is. Kladnigg Alajost ebből az anyagból gyúrták és a mai enervált, a kötelesség teljesítése alól kibújni szerető, könynyelmű, felületes nemzedék példát vehet a vasemberről. * A háború utáni korszak egészen más természetű munkát mutat. Talán az első volt ebben a városban, aki felismerte, hogy a bomlott, eltévelyedett emberek lelkét kell helyes útra vezetni, ha meg akarjuk kímélni magunkat attól a vihartól, mi a fejünk felett elzugott és majdnem hogy örökre el is temetett bennünket a vörös Számum. Azonkívül ott, abban a városrészben, amit az ő vasakarata teremtett a semmiből, egészen speciális volt a helyzet. Itt a lakosság legnagyobb része szegény munkás ember, akik között bizony akadt nem is egy, aki a téveszméktől várta boldogulását. Ez a munka a lélek megmentésének diadalmas Himnusza volt. Tudta, hogy először az ifjúságon kell kezdeni, éppen ezért azzal a vas energiával, amivel a semmiből létrehozta az egész városrészt, dobta bele magát a küzdelembe az iskol