Somogyi Ujsag, 1931. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1931-01-01 / 1. szám
1931 január 1 SOMOGYI II/SUS Visszapillantás az 1930. évre Irta: Vitéz fonyódi MARKÓCZY ANTAL ny. altábornagy Isten akaratából megint egy év visszavonathatatlanul eltűnt a nagy végtelenségbe és igy érdekes kissé visszapillantani. Leg és legfontosabb a mi részünkre a revízió. Mi történt hát az elmúlt esztendőben e tekintetbn? — Egyelőre egy négyzetöset se kaptunk vissza és szegnék, elszakított magyar testvéreink tovább sínylődnek és lassan tönkremennek. Mert irgalmatlanul bánnak velük az összes elszakított, illetve megszállt területeken és pedig nemcsak nemzeti és kulturális szempontból nézve, hanem pénzügyileg is és lassan a tönk szélére kerülnek. Egy szívtelen, esztelen és gonosz irányzat uralkodik a megszállt területeken, mely egyenesen a magyarság kipusztítására irányul. De azért nekünk reményünket és az igazságos Istenbe vetett bizalmunkat elveszíteni nem szabad, mert a mi nagy barátunk, Rothermere lord, állandóan a mi érdekünkben dolgozik és már az egész világon kezdenek a mi sorsunkkal — s egyelőre csak teoretice — foglalkozni. Hatalmas lépést jelent az eredményes felvilágosításra az »Igazságot Magyarországnak« című minden műveit nyelven kiadott mű, melyet ezer meg ezer példányban, a világ minden vezető emberének elküldték és igy igen nagy eredményt értek el. Sokan, akiknek sejtelmük se volt, mi az: Magyarország — milyen óriási szolgálatokat tett évszázadokon át a keresztény kultúrának és mily irgalmatlanul és ész nélkül megcsonkították Trianonban, most egész más szemmel nézik a dolgot és ha egyelőre csak rokonérzéssel és megértéssel, de majd ha kell, tettel is segíteni fognak az igazság helyreállításában. A lezajlott Szent Imre-ünnepségek megmutatták az egész katolikus világnak és minden keresztény felekezetnek, hogy a nemzeti és vallási hagyományok mily szentek a mi népünkben és mily nagy piedesztálon állunk eszményileg és erkölcsileg. A világ minden tájáról ide zarándokolt vezető egyházi és világi férfiak személyesen meggyőződtek, hogy a mi népünk mily kulturális magas fokon áll és mily érzékeny nemzeti és vallási ideálok iránt. 1930-ban felavatták az 5000-dik népiskolát Szegeden a kormányzó úr őfőméltósága jelenlétében. Kulturális intézményekben a mi csonka országunk, amióta gróf Klebelsberg a kultuszminiszter, óriási módon fejlődött. Vannak, akik a sok iskolaépítkezést stb. rossz néven veszik, de az én véleményem szerint ez rendkívül fontos fejlődés, mert ha nem is tudunk, azaz nem szabad fegyverkezésben fejlődnünk, legalább kulturálismódon álljunk magasan a szomszédállamokon felül. Igazságtalan e hatalmas kultúrfejlődések miatt a minisztert támadni. Oly jól emlékszem, mikor történelmet tanultam, hogy az 1866-iki osztrák-porosz háborúról, mely a königgrätzi csatával befejeződött, mindig azt mondták, hogy a háborút a porosz »Schulmeister« nyerte meg, azaz a műveltebb és tanultabb porosz nép. Hát ami akkor fontos volt, hogy a magasabb kultúra még háborút is nyer, ez jelenleg is fontos és nem szabad rossz néven venni, ha sürgősen dolgozik a miniszter, hogy minél több néptanító legyen a kultúra és tudomány az alsó, közép és felső körökben. Adja tehát a jó Isten, hogy minél hamarabb a megígért 10.000 népiskolát is felállítsák.. Persze, ahhoz szükséges, hogy nemcsak a tanszemélyzet legyen — és ez biztosan meg lesz — mert szép és nemes állás és hivatás a tanítói pálya, de legyen elég tanuló is, azaz ki kell irtani a rettenetes nyavalyát, ami egyes vidéken dívik — az »egykét«. Térjen a magyar nép vissza a régi erkölcsös tradíciókhoz és tartsa szem előtt, hogy emberanyag nélkül bizony nehéz lesz majd a visszaállított Nagymagyarországot vagy annak egy részét magyarokkal benépesíteni. A megszálló hatalmak pusztítják a magyarságot, kivándorlásra kényszerítik, tönkre teszik és ha mi itt nem gondoskodunk pótlásról, csak a jó Isten tudja, mi lesz. Büszkék lehetünk az elért sporteredményeinkre. Vivás és vizipólóban elsők vagyunk az egész világon, lovaglás, tennisz, futball, atlétika, birkózás és újabban öklvivásban vezető pozícióban állunk ésami a fődolog, a mi, minden társadalmi réteghez tartozó fiatalságunk élénken foglalkozik a sportokkal. Levente intézményeink rohamosan fejlődnek, egyszóval minden sporttéren hatalmas fejlődés. És ezt a céltovatos fejlődést a mi kultuszminiszter urunknak köszönhetjük, aki semmi alkalmat nem mulaszt el, hogy sporttelep-építkezésekkel, p. o. a budapesti fedett uszoda a sportfejlesztésnek alapot és alkalmat adjon. Ami a hadseregünket illeti, az irgalmatlan és perfid leszerelési és létszámelőíró békediktátum dacára, szépen fejlődik. Igen művelt, szorgalmas és szolid tisztikarunk van és a legénység egészen modern alapon lesz kiképezve. A honvédelmi miniszter, vitéz Gömbös Gyula, nagy szervezőtehetségével mindent megtesz, hogy az egyelőre még kis hadseregünk minél jobb és használhatóbb legyen és a békebeli, illetve háborús állapotot úgy szellemileg, erkölcsileg, mint harcra készenlétben elérje. Különféle, látszólag szigorú intézkedései, mint házassági óvadék, puritánság, lassúbb előléptetés, szolgálati idő kiterjesztés, igazságos lakáskitualás rangnak megfelelően stb. stb., mert a békebeli volt állapotnak megfelelnek, mindenesetre csak a hadsereg javára fognak szolgálni. A haditörténelemben tanultunk, hogy az öreg Spork lovas generális, mielőtt csapatait harcba vitte, igy imádkozott: »Legfelsőbb Hadúr, Úristenünk, segíts nekünk, de ha nem akarsz nekünk segíteni, esedezem, legalább ne segíts az ellenségnek és majd meglátod, hogy mire vagyunk képesek és mily örömet szerzünk Neked«. Mi most a jelenlegi leszerelt állapotban is csak azt mondhatjuk: »Csak engedjétek meg, hogy mi is, mint a szomszédaink, korlátlan és tetszés szerint katonákat tarthassunk és kiképezhessünk, hogy úgy felszerelhessük azokat, ahogy mi akarjuk, és majd meglátja a világ, mire képes a magyar, ez az úri gondolkozású, nemes érzelmű, bátor és önfeláldozó katonanemzet. Most egy szomorú visszapillantásra kerülünk, a gazdasági állapotokra. Itt mint gazda, elsősorban a mezőgazdaságról beszélek. Katasztrofálisan esett minden mezőgazdasági cikk ára, nagy nehézségekkel kell küzdeni, hogy a gazdaember fenntarthassa magát, bármily szorgalmas és szerény is. Igaz, hogy ez az állapot többé-kevésbé az egész világon megvan, oka, oka amerikai túlprodukció, orosz dumping és a vevőközönség leszegényedése, ami mind a rossz, úgynevezett békeparancsnak eredménye. De tudom, hogy a mezőgazdasági baj 1930-ban mélypontját elérte és ha lassú is, de biztosan haladunk most már a javulás útján. Jól esik látni, hogy a mi barátaink, az olaszok e tekintetben segítségünkre vannak, mert ők jelenleg a legjobb vevőink. Most minden vezető pozícióban lévő férfinak, legyen ez hivatali vagy társadalmi utón, azon kell dolgozni, hogy a mi derék, megbízható falusi polgárainknál a hit és remény, a kitartás ne vesszék el, ne engedjük felelőtlen egyéneknek, hanem lépjünk közbe és tartsuk továbbra is a mi oldalunkon ezen "derék, vallásos és bátor falusi polgárságot. A kormány igyekszik mindent megtenni és törekszik a viszonyok javulására, nem enged semmiféle jelszavas destruálást a falvakban, bárhonnan és bármely oldalról jönne is ez. Szomorú kép és ez is nagyrészben Trianon átka, a növekedő szegénység az intelligens és a munkás osztályokban. De ha mind összefogunk és mindenki tehetsége szerint hozzájárul az inserakcióhoz, majd átússzuk e telet is és ez is már eredmény. Mit hoz a jövő, azt egyelőre nem tudjuk, de az az egy biztos, hogy így Csonkaország sokáig nem maradhat. Legyen minden gondunk álmunk-ban, mindennapi imádságunk, minden cselekvésünk azon cél által irányítva, »lesz még feltámadás«, csak tartsunk jól össze, legyünk egy szív és egy lélek, takarékoskodjunk, sportoljunk, dolgozzunk, tanuljunk, segítsünk egymásnak és azután, ha eljön az idő, harcoljunk és lesz ahogyan lord Rothermere mondta, idegint helyünk a nap alatt. Újra magunkhoz ölelhetjük drága testvéreinket a jelenleg megszállt területeken és büszkén nézhetünk megint Szent István, a mi nagy és szent "királyunk birodalmára, mely Patrona Hungáriáé oltalma alatt áll. Bort, búzát, békességet, Fát, füvet, feleséget, Tányérodba tyúkot, kappant, Nagymosáshoz ALBUS-szappant! B.U.É.K. ALBUS SZAPPANGYÁR A világhírű MERCEDES-BENZ személy- és teherautók és a M. kir. áll. Vas-, Acél- és Gépgyárak által gyártott, tehát MAGYAR GYÁRTMÁNYÚ MÁVAG - MERCEDES - BENZ teherautók, autóbuszok, különleges autók vezérképviselete és eladási központja. MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL RT. Budapest, VI. Véci-u. 24 Körzetképviselet: VARGA GYULA autókarosszéria- és kocsigyáros, Pécs, Rákóczi-u. 34. Telefon: 4-23. 3 Pillanatfelvételek a faluról »Azt a kutyafáját« ennek a komisz sárnak! Végigmentem a falun. Bizalmasan megsúgom, hogy másodszor még »közkívánatra« se igen cselekedném meg. Na, mindegy! A falu nem világváros, tehát sáros. Az egek nem fukarkodtak, mert gondoskodtak egy kis hideg zuhanyról Szeretik ott »fönni« a tisztaságot. Helyes! Úgyis elég piszkos az emberiség! A sárnak legjobban a suszterok érdemes szerzete örül. — A vendégmarasztaló sár különösen a cipótalpakkal barátkozik. Végigmentem a falun. Vasárnap volt. Hogy kikkel találkoztam? Elmondhatom. — Sajnos, hadititkokat nem leplezhetek le. De mégis! Kittudja? Itt van mindjárt az első szembejövő. Keménytartású, nyalka legény. Hirtelenszőke haja merészen felkunkorodik. Olyan »úrforma«. Jóvágású fiatalember. Ilyenek lehettek Napoleon fiatal marsalljai. Miért ne? Én elhiszem, csakhogy akarva, nem akarva, az jutott eszembe, hogyha a nagy Napóleonnak ilyen marsalljai lettek volna, előbb bekövetkezik a Waterlo. (Hadititok.) Nini! Itt jön egy terebélyes aszszonyság. Baj van? Belleragadt az egyik cipője a sárba. Bennem kapaszkodik meg, hogy felhúzhassa. — Méreg! — Lovagiasan kiálltam az erőpróbát. Erőpróba volt. 90 kilogramm nyomta az egyik vállamat. Eszembe jutottak a középkori lovagok. — Szegények! Ennek az embernek jól megy a dolga, aki szembe jön velem. Kevés a dolga, van sárcipője. Postás! Van súlya is, de van lába is. Két szörnyű utazókosárba volt csomagolva a lába. A sár cipője egyúttal bőröndöt is helyettesít. Lábmérete 47! Nem, 44! A 44-esek vitéz katonák. (Ez nem hadititok! Ezt az ellenség is tudta!) 47!!! Két darab utazókosár! A barátunk fütyül a sárra! Azt elhiszem. De én nem!!! »Tyű, a teremtésit«. Hogy miért? Beleléptem egy nagy pocsolyába és telement a cipőm vízzel. Nem baj. Jó lesz halastónak! Hirtelen ötlet, de közben egészen a közelembe ért a két hölgyike. Már messziről feltűntek s azért léptem a pocsolyába. — Pedig nem is a bájos arcocskájuk tűnt fel, hanem a lakkcsizmájuk. — Lakkcsizma! — Hát falu ez? Elmaradott falu? A fagyhullámok még