Somogyi Ujsag, 1931. május (13. évfolyam, 98-121. szám)

1931-05-01 / 98. szám

XIII. évfolyam s 98. szám Ara 10 fillér Kaposvár 1931. május 1., péntek Előfizetési érák: Egy hóra 2 pengő, negyedévre 6 pengő, postán vagy házhoz szállítva — Hirdetések díjszabás szerint POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: II­. EGLY ERNŐ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Koron­a­ u­tca 7. szám Interurban telefon: 5. sz. Termeltünk itthon Irta : Dr. Barthos Andor ny. államtitkár, országgyűlési képviselő A munkanélküliség problémája vi­lágjelenség és minden illetékes szervnek ‘’és államférfiúnak köteles­sége, hogy ezzel a kérdéssel, ennek megoldásával speciálisan, magyar szemszögletből is, foglalkozzék. Szinte reménytelennek kellene te­kintenünk a munka nélkül levők sor­sát, ha iparunkat megfelelő véde­lem nélkül hagynék és annak fejlesz­téséről nem gondoskodnánk. Köztu­domású, hogy ma a legnagyobb pro­­­tekcióval sem tudnak az emberei elhelyezkedni. A gyáraknál, kisebb nagyobb vállalatoknál nincsenek munkásfelvételek, hanem mindenüt csak üzemkorlátozás és üzemszüne­teltetés. Ha csak az 1929. esztendő statisztikáját nézzük, látjuk, hogy egy esztendő alatt 86 ipari vállala­­­t szűnt meg és 179 vállalat üzeme szünetelt. Az iskolát végzett fiatalság tekinté­­lyes része nem tud- e helyezkedni.­ Sem hivataloknál, sem magánvállala­toknál nincs hely számára. A szabad pályákon is alig tudj boldogulni a sok okleveles gazda,­, ügyvéd, orvos és mérnök. Őszintén­ megvallva, igen nagy kérdés az, hogy miért kell fenntartani a ma­gyaróvári, debreceni és keszthelyi gazdasági intézeteket, nem is szól­ván a közgazdasági egyetemről. Ter­meljük a rettenetesen sok okleveles gazdát, pedig meglehetős kilátásta­lan, hogy a nagybirtokok, a jövőben,­­ még csak eddigi terjedelmükben is, fenn fognak állani. Azonfelül pedig itt van a B. listai és a racionalizálás. Ez a két dologi is nagyon sok iskolázott ember ke­t­­éből ütötte ki a kenyeret. Nem­­ vigasz számunkra, hogy ez másutt is igy van és hogy Németországban két nagy pénzintézet egyesülése al­kalmával 3200 tisztviselőt bocsátot­tak el. Ma Európának a legsűrűbben lakott országa csonka hazánk, amely 92.600 négyzetkilométert vesztett te­rületéből. A kivándorlás lehetőségé­ről beszélni sem lehet és bármilyen intenzív is a mezőgazdaság, mndig marad munkásfölösleg, amelyet elhe­lyezni nem tudunk. Az iparban, a technikának meg nem álló haladása következtében a gépek szerepe egyre nagyobb, itt tehát új néptömeg el nem helyezked­­hetik. Legalább átmenetileg, de nem szabad elfelejteni az iparágak ipar­­fejlesztő hatását, sőt bizonyos ter­jedelme mellett új iparágak keletke­zését is. Más szóval ebben a tekin­tetben mégis van valami remény, annyi azonban bizonyos, hogy a nagy munkásfölösleget maga a me­zőgazdaság keresettel ellátni nem tudja. Mi nem maradhatunk agrárország, mert nem szabad annak maradnunk! Elméletileg úgy áll a dolog, hogy a mezőgazdaságunkban termelt nyers- s anyagainkat itthon is kellene feldol­ásot szépen szálanként a kalász alatt átfogva a bal markukba szedik s a jobb kézben levő éles sarlóval jó hosszú szárat és alacsony tarlót vág­nak. Az ember azt hinné, hogy ez az aratás szuszi-muszi munka. Tévedés,­­az ügyes női ujjak olyan gyorsan szedik marokba a kalászokat, mint a motola, egy-kettőre készen van egy helyes kis kéve. De hát miért sarlózzák s miért nem kaszálják a rozsot? — kérdez­heti bárki. Talán ez is a külterjes gazdálkodásból folyik, azonban itt a természet különösen beleszól a gazdálkodásba. Az idő már annyira rövid, hogy a visszalevő veregetés és ón­os egyéb mezei munka miatt a kézi cséppel végzendő cséplésre idő nem jut. A cséplést tehát az őrlési szükséglethez képest télen végzik gépekkel, mindenesetre elvégeznék a cséplést, de ahhoz nagyszámú gép­re és lőhalálában való munkára vol­na szükség. Cséplőgépet én csak Limason bárónál láttam, parasztnál nem. A Szovjet alatt ezek az á­lapo­tok lassanként megszűnnek, mert a Szovjet fokozatosan áttér a belterjes gazdálkodásra, ezért szerzi be azt a rengeteg mennyiségű traktort, csép­lő és egyéb mezőgazdasági gépet). Azért sarlózzák tehát a rozsot, hogy az így kapott kalászok szépen egy­másra feküdve, össze nem kuszálva goznunk. Búzatermésünket tehát liszt — és ha lehetne — tarhonya vagy keksz alakjában kellene kivinni. Ha mód volna rá, nem az élőállatot kellene kivinni, hanem zsírt, füstölt­­húst, vagy szalámit. Erre kell töre­kednünk. És ha ezt máról-holnapra nem is tudjuk megcsinálni, de arra igenis van mód, hogy ne hozzunk be a külföldről 36 millióért gyapjú­szövetet és 36 millióért selymet. — Tudjuk azt, hogy még asszony lesz a világon, lesz selyemruha is. Azt mondani tehát, hogy nem kell se­lyem, komolytalan dolog. De termel­jünk itthon! Mussolini alkotó politi­kájának következtében a munkások légiói mentek ásókkal, kapákkal és kivágták a cserjéket, vad rózsafákat és mindenüvé eperfát ültettek, mert — ezt mondotta Mussolini — ez a kis selyembogár aranyat terem! Ezt , pedig nagyon könnyen megtehet­nénk mi is! Arra kell törekednünk, hogy min­den nyersanyagunkat, tehát a gyap­jút, bőrt, stb. itthon dolgozzuk fel, mert mégis csak abszurdum, hogy kivisszük a bőrt és visszahozzuk er­szény, bőrönd képében, olyanokban, amelyeket itthon is megcsinálhat­nánk. Mert ha mi dolgozzuk fel a nyersanyagokat, akkor itt marad a munkabér és a vállalkozói nyereség, akkor foglalkoztatni tudjuk munká­sainkat. Gyáriparunk termelése 10 százalékkal nagyobb, mint békeidő­ben ugyanezen területen volt, ezt a színvonalat tovább is tartanunk kell. A munkanélkül levőknek munká­hoz, keresethez juttatásáról gondos-s­kodnunk kell, — még áldozatok­ árán is — ez ma az egyik legfontosabb­­ kormányzati feladat. Névtelenek útja Írta: Hadifogoly (Minden Jog fenntartva) Gregor akart helyette egy másik foglyot hozni, de nem kapott, így aztán a cso­vással megegyeztem, hogy ad havi 45 rubelt, még hozzá adja a többi járandóságot és egye­dül leszek a csordás. Volt már két betanított kutyám, tehát a csorda egyedüli őrizésére mertem vállal­kozni. Simonékkal, ha előbb nem is, de a delelőn biztosan találkoztam, dél­után aztán a csorda mindig együtt maradt. A delelésnél a két kutya megkapta az ebédet, aztán lefeküd­tek a kijárathoz , mi pedig alud­tunk jó nagyokat. Elérkezett az augusztus. Ott fenn északon az augusztusban elvetett rozs kifejlődéséhez egy teljes eszten­dő kell, június helyett csak augusztus elejére érik be. Akkor már az ara­tással, takarodással, vetéssel sietni kell, mert az idő nem vár, máról holnapra itt a tél. Csuvasországban a rozs kezdett sárgulni, majd érni. Egyszerre megélénkült a határ s a szorgalmas népség hozzálátott az aratáshoz. Ott nem kaszával, hanem sarlóval aratnak s nem a férfiak vég­zik az aratást, hanem a nők: a ro­Kaposvár, április 30. A váratlanul elhunyt gróf Feste­­tits Vilmos kamarás, v. b. t. t. fő­rend, toponári nagybirtokos tetemét f. hó 1-én, pénteken délelőtt 10 óra­kor helyezik nyugalomra ideiglene­sen a toponári sírboltban. A teme­tési szertartást nem dr Rott Nán­dor megyéspüspök végzi, minthogy akadályozva van a megjelenésben. A család érintkezésbe lépett gróf kerüljenek a szorosan bekötött ké­vékbe, a kévék kicsinyek és olyan simák, mintha kifésülték volna. Er­re azért van szükség, hogy könnyen kezelhetők legyenek és hogy télvíz idején a nedvesség beléjük ne szi­vároghasson. A kasza után marokba szedett kévékbe, akármilyen jó ka­szástól is származzék, egy kis kasza mindig belekerül s a kalászok sem feküsznek olyan rendben az ilyen ké­vékben, mint a kézzel marokba sze­dett kalászok a sarlózott kicsi ké­vékben. A takarodást, ahogyan a kis ke­resztek gyűlnek, a férfiak végzik, nem négyökrös szekéren, hanem a kis terméshez mérten, egyfogatú ko­csin. A kazalrakás ellenben már kü­lön tudomány. Ezt is a természet szabja meg: ott a kazlat úgy kell megrakni, hogy abba egy szemérnyi nedvesség be ne szivárogjon,, mert az egész télen az Isten szabad ege alatt marad. Olyan szép, valósággal művészi formájú kazlakat másutt se­hol nem láttam. Ezek a kazlak nem szögletesek, hanem gömbölyűek­, olyan magasak és olyan karcsúak, mint egy templomtorony. Sehol raj­tuk egy hézag, vagy sülyedés, hepe­hupa nincsen. Olyan meredekek, hogy a hó lecsúszik, nem állhat meg rajtuk. A kévék a kazalban körbe­­körbe futnak és fejjel lefelé, csak­Mikes szombathelyi püspökkel,azon­ban lapzártáig tőle még nem érke­zett meg a válasz, hogy jöhet-e. A temetésre különben nemcsak egész Magyarországból, hanem a külföldről is egybesereglenek az arisztokraták, társadalmi előkelősé­gek. A felsőház koszorúját Széchenyi Bertalan gróf, a felsőház alelnöke, míg a megyéét Stephaich Pál alis­pán helyezi a ravatalra, nem merőlegesen állnak; szalmával betakarva egyáltalában nincsenek. Ha csépléshez m­egbontjálki a kaz­lat, akkor a körből csak teljes sort vagy sorokat szednek le úgy, hogy a leszedett sorok hiánya meg sem látszik. A téli cséplés a következőképpen megy végbe: a leszedett és nyirkos­sá vált kévéket fejjel lefelé egy pin­cehelyiség széles deszkával kibél­elt mély lyukába helyezik. A pincét elő­zőleg faszénnel jól átfütik, a lyukat bezárják, a fejlődő gázt közvetlenül elvezetik; midőn a pince levegőjét jól áthevitették, a lyukba belerakják a­ kévéket. Az elzárót felnyitják, most a kévéket elnyelő lyuk felső nyilasát fedik be és a kévéket egy napig másfél napig állni hagyják. Midőn a kévék kiszáradtak, óvatosan kisze­dik s a lyuk mellett lév­őtiszta szé­rűn kézi cséppel kicsépelik. A nyert gabonát elviszik a szélmalomba, ahol azt egy kövön megőrlik. Ha fehérebb­ kenyeret akarnak, akkor a lisztet megszitálják, ha nem, akkor szőrös­­től-bőröstől megsütik. Ebből lesz az a fekete kenyér, amelyből a hadifo­goly sohasem kapott eleget s min­dig csak arról a fekete kenyérről álmodott s csak egyszer szeretett­ volna jóllakni belőle. ... (Folytatjuk.) Holnap délelőtt 10 órakor­­emelik gróf Festetics Vilmost

Next