Somogyi Ujsag, 1931. június (13. évfolyam, 122-145. szám)
1931-06-02 / 122. szám
XIII. évfolyam 0 122. szám Ara 10 fillér Kaposvár 1931. junius 2., kedd Előfizetési árak: Egy hóra 2 pengő, negyedévre 6 pengő, postán vagy házhoz szállítva — Hirdetések díjszabás szerint POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő : If J. EGLY ERNŐ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Korona utca 7. szám Interurban telefon: 5. sz. Magyar fájdalomtól visszhangzott az egész világ A biztató, bátorító kitartásra buzdító jelenségeket nem szabad elhallgatni, véka alá rejteni, mert az egyefii készség és a lelki bátorság megnyilvánulása olyan, mint a felgyújtott világító fáklya, amelyet nem azért gyújtanak lángra, hogy véka alá rejtsék, hanem hogy világoskodjék. Nyugatamerikában öszefogtak a szlovákok, ruthének és magyarok, s testvér összeolvadással határozták el hogy mint Szent István birodalmának gyermekéig egymás mellé, soha el nem távolodnak,é s egymás igazságát soha cserben nem hagyják. A Svájcba emigrált jugoszláviai horvátok, vendek, bolgárok, szerbek és magyarok határozatot küldöttek a Népszövetséghez, s a svájci szabadság jogán követelték azt, hogy a Népszövetség, a jugoszláv diktatúra álarca alatt működő szerb zsarnokságot szüntesse meg, s az elnyomott népkisebbségeknek adja vissza a szabad rendelkezést, s a kultúrnépeket megillető szabadságjogokat. Május 17-én egész Európa feliemette tiltakozó szavát a trianoni jogtiprással szemben, de talán még Európa manifesztációjánál is hatalmasabb manifesztáció volt az, amely.Amerika polgárságát rázta fel és húzta lázba. Amerika milliós városai, száz és ezerszámra ontották akábeleket a Népszövetséghez, s Amerikában, Kanadában és Délamerikában nem volt egy pont, egy kicsinyke emporium, ahonnan szárnyára ne bocsájtották volna a tiltakozást, s ahonnan el ne ment voltig Genfbe az igazságosztást kérő szó. Elmondhatjuk, hogy a magyar fájdalomtól visszhangzott az egész világ, de elmondhatjuk azt is, hogy az évtizedes, loltartó sunka, a lelkes megmozdulás nem maradt erdmény nélkül, mert a trianoni revízió ügye — a maga gyászos valóságában — szalonképes probléma lett. Ott fekszik ma már a zöld és fehér asztalokon egyaránt a világ legnagyobb igazságtalanságának, a trianoni békeszerződésnek problémája, s valamint az orvosprofesszor nem mehet el a műtőasztal mellől, ha a halálos beteg operációra vár, ugyanazonképpen nem lehet levenni a napirendről a magyar ügyet, mert az európai nyugalmat veszélyeztető kóros állapot, már operációra érett. Az Amerikát Európával összeköttő kábel — hivatalos jelentések szerint is — azzal van elfoglalva, hogy Magyar Amerikának üzenetét továbbítja Genfbe. Magyarország és a magyar nép, helyet és időt kér a tenger mélyén áthúzódó táviró vonalon, meg ő is kábelt akar külden a tengereken túlra szakadt testvérekhez. Üzenetét/ amelyben köszönetét és háláját fejezi ki, amiért a világ minden tájára szétszéledt magyarság köteles, de egyben lélekemelő, biztató, bátorító, kitartásra buzdító hasznyilatkozatát fejezte ki. Amerika még nem tette le sem a tollat, sem a munkakészéget. Amerika nem tette le a tollat, mert még alá sem írta azt a békeszerződést, amely az emberi jogok kigúnyolást tartalmazza. Amerika nem adta f el munkásságát, mert szabad Amerika minden polgára átérzi, hogy a gyűlölettől megfertőzött Európa helyzetén segíteni kell, mert különben a világkatasztrófa feltartózhatatlanul bekövetkezik. Az amerikai magyarság nagy hűségnyilatkozata és hitvallása lesz a közeli napokban. Az óceánrepülés megvalósulás előtt áll. Ez újból azt fogja jelenteni, hogy a megvalósulás napjain magyar fájdalomtól visszhangzik az egész világ. A magyar nemzet hálával fogadja fiainak áldozatát s a Justice for Hungary (Igazságot Magyarországnak) új Messiásként érkezik a magyar Glóbuszra, mert az igazságot valóban mindnyájan úgy várjuk és hirdethetjük, hogy egész Európa is szomjúhozza, mint a történelmi magyarok népei várták a Messiást. Névtelenek útja Írta: Hadifogoly (Minden fog fenntartva) — Gondolni gondoltunk azokra is /Vladimir Stepanovics — mondjuk szomorkás mosolygással, de van nekünk egy sokkal nagyobb, szentebb, fájóbb, de talán mégis örömtelibb ideálunk: a haza kitörölhetetlen képe s van nekünk egy gyógyíthatatlan édes-bús szerelmünk, mely mindenhová elkísér, hűséges, szerető, nem is csal meg soha, de nem is rázhatjuk le a nyakunkról soha, űz, hajt, öl, gyötör, megőrjít s ha itt pusztulunk el, elkísér a sírig, ez a rettentő szerelem — a honvágy. Egy szörnyűjajkiállás ez a szerelem, mely leszáll a pokol fenekére, onnét fel a magasságos Istenhez, túlharsog minden hangot és megostromolja az eget Egy rémséges vád az egész emberiség ellen: miért? A tömegeknek ily irtó kálváriája: miért? Ez igaztalan, ártatlan gyötrelem: miért? Oh, Stepanovics, nincs nagyobb szenvedés a honvágynál. Óh, ha én Isten lehetnék, idehoznám azokat, akik e tengernyi szenvedést azemberiségre rázúdították különben nem. Ide nem — mert itt megint csak kipanamáznának egy jobb sorsot — elvinném őket a Murmannra, de nem, oda se — onnét könnyen megszökhetnének —, elvinném őket a Mandzsu határszélre, oda az Isten háta mögé, a pokolba, ahol az a sok honfitársam élőhalottként el van temetve, ott gyötörném halálra őket ezzel a gyehenna-tűzzel és nem lenne többé soha háború. Vladimír Stepanovics elkedvetlenedve ült a helyén, majd fejét csóválva, felkelt és kezét nyújtotta. — Kedves fiaim — mondta busán — én nem tudok rajtatok segíteni, a szívemet és a lelkemet odaadnám néktek, minden hiába, a ti betegségtek gyógyíthatatlan. Valóban, ezt a betegséget csak a sárgaföld, vagya hazatérés gyógyíthatta meg. Mások bűne miatt.. A falu egyszerű, de jószivü népe és a különféle munkákon künn Nagyoroszországban dolgozó hadifoglyok között nem voltak társadalmi válaszfalak. Ő minden hadifoglyot olyan szemmel mért, mint amilyennel őt felülről mérték: utolsó, csárbatiport, megvetett, lenézett hitvány féreg, akinek sorsa nagyon hasonlított az ő szomorú vergődéséhez, akinek nem voltak jogai, csak kötelességei és akinek csak szenvedés járt. A hasonló sorsok vonzzák egymást: megszerette a szenvedőt és magához emelte. Azonban nemcsak a hasonló sorsa fűzte őket össze, hanem a hadifoglyok szeretetneméltósága is. Talán különösen hangzik, de mégis úgy volt, hogy a nép nem szánalomból szerette a vojenna plennit, hanem, mert az szeretetreméltó volt. Volt benn valami, ami az, oroszban nem;volt vmeg, valami játszi, könnyed, bohókás kedély, amely az örökös kínzó tépelődés és hazavágyás mellett is olyan derűs volt, mint a júniusi ég. Ez a derű annak ,a fölényes életbölcseletnek a szüleménye volt, .amelyet a hadifogoly lelkében a Harctér és a tábori szenvedések, a rongyos kis életért való szüntelen rettegés és az ezekből származó gyötrő lelkitusák foganhattak meg. Milyen is volt ez az életbölcselet? Nagyon egyszerű, nem is tekervényes: az életet úgy fogadta, ahogy jött; ahogy esik, úgy puffanik, hiszen úgyis minden mindegy, tehát egyél, igyál és szeress. Használd ki a percet, ma még tied a rongyos kis léted, de ki tudja, holnap tiéd lesz-e még? (Folytatjuk.) Kaposvári hősök nem haltatók meg hiába a honért Kaposvár, június 1. Mint minden évben, úgy az idén is, nagy és felejthetetlen ünnepséggel emlékezett meg Kaposvár megyei város közönsége a hősi halottakról. Délelőtt 11 óra előtt már gyülekeztek a Kossuth térre az ünneplők. A megye képviseletében Stephaich Pál alispán, a várostól dr. Vétek György polgármester, dr. Lehotzky Brúnó polgármester-helyettes, főjegyző és Siposs Kálmán gazdasági tanácsos jelentek meg. Felvonult a térre a helyőrség díszszázada és a katonazenekar. Aztán jöttek az iskolák, cserkészcsapatok, egyesületek, intézmények hivatalos képviselői. Az ünnepély első számaként a Himnuszt játszotta el a katonazenekar. Utána a Városi Dalárda a Hiszekegyet énekelte el, majd Igmándy Aladár ünnepi beszéde következett. — Nem ünnepelni jöttünk össze s nem siratni, mondotta többek között. A mai nap ünneplésre nem alkalmas, mert az tulajdonképen halottak napja, napja a kaposvári hősi halottaknak. És ez a nap tőlünk, az élőktől számonkéri az őseinktől örökölt hazát, melyért ők életüket áldozták s mi mindaddig, mig ezt vissza nem szerezzük, ünnepetlenüi ülhetünk. — De siratni sem jöttünk össze, mert az elesettek emléke ma jásszal jött és itt lebeg közöttünk, már pedig siratni csak azt lehet, ami örökre elajult, s soha többé vissza nem tér. — Ebben a templomi tisztaságú pillanatban tehát nem ünnepelünk, és nem siratunk, hanem hősi halottaink emléke előtt leborulva imátmondunk az ő lelki üdvéért és