Somogyi Ujsag, 1931. november (13. évfolyam, 249-272. szám)

1931-11-03 / 249. szám

1931 november 3 _______________SOMOM­­ISOT 3 HÍREK Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, .Hiszek Magyarország feltámadásában, ------- Amen Szalay bácsi elutazott. Öt nap és öt éjjel hajókázik a tengeren, amíg szá­razföldet ér a lába. Egy em­ber, akit nem tudtunk kellő­­­­képpen értékelni. Egy magyar, akit elfelejtettünk lelkesen ün­nepelni. Egy úr, aki megelőzve mindenki mást, szó és ékes be­széd nélkül tettel mutatta meg mi az igazi hazafias kötelesség. Egy sportbarát, aki világrekor­dot állított fel az áldozatkész­ség nemes versenyén. És mi szegény magyarok nem tudtuk ezt a magyar testvért úgy ün­nepelni, úgy fogadni, úgy di­csőíteni, ahogy külföldi művész­nőket, festőket és politikusokat ünnepeltünk selyempincsistel. — Bizony ez szomorú valóság. Szalay bolcsi megmentette a nemzet becsületét, feláldozta va­gyonának jelentékeny részét, hazautazott és áldozott a nem­zeti Géniusznak. Lelkesen. Ön­szántából. Becsületesen. Ma­gyarosan. És mi ? Kicsit lelke­sedtünk. Meglobogtattuk a zseb­kendőnket. Az utóbbi napokban pedig szentdélyéhesen vár­tuk a lapokat, hogy Endresz és Magyar, a két kitűnő és vakmerő pilóta megverekedtek-e már a Santelli vívóteremben ? Lestük és vártuk, hogy Szalay bácsi magával viszi-e a Jus­tice for Hungary­-t. Becsoma­golja-e és eladja-e a piros szárnyú magyar acélmadarat? Szalay bácsi frappáns választ adott. Nem vitte el a gépet. Kihagyta. „Tegyék múzeumba inkább, de maradjon a nemzet tulajdona.“ Köszönjük, hogy itthagytad Szalay bácsi a gé­pet, s bocsáss meg nekünk, hogy nem fogadtunk úgy, ahogy illett volna, de mentségünkre szolgáljon, hogy nem láttunk mást benned, mint testvért. És tudod Szalay bácsi, nálunk nem szokás ünnepelni a — testvért! Csak az idegent! — Záróvizsga az erdei isko­lában. Szombaton délelőtt volt a záróvizsga az erdei iskolában. A vá­ros részéről Siposs Kálmán gazda­sági tanácsnok jelent meg a vizs­gán és beszédet­ intézett a gyerme­kekhez, arr­a híva fel figyelmüket, legyenek hálásak a társadalommal szemben, m­elynek áldozatkészsége lehetővé tette, hogy ez az iskola megvalósulhasson. — Hozzájárulás a szegény gyermekek ebédeltetési akció­jához. A szegény gyermekek ebé­deltetési­­akciójához hozzájárultak: vitéz fonyódi Markóczy Antal, Ull­­emfann Imre, Boros József, Lázár Jenőné, Légár Béláné, vitéz Ador­ján József, Bogosits Györgyné, özv. Farragó Lajosné, Labek Kálmánná, Szathmáry Béláné, Czermann Ferenc (koszorumegváltás), özv. Nemes Ma­rione, Szabó Andor. — Itt említjük meg, hogy az ebédeltetés! akció e hó tön­ke körül indul meg a men­zában. Ettől függetlenül azonban a város a pécsi- és Petőfi utcai isko­lákban (melyeknek szegény­­tanulóit ő látja el) holnap­ már megkezdi a gyermekek ebédeltetését. A felnőt­tek részére a népkonyha a város­házán később nyílik meg. — Előadás a Társadalombiz­tosítóról. Az Iparosszékházban no­vember 5-én, csütörtökön este 6 óra­kor tartandó vitaest keretében Se­bők Jenő ipartestületi alelnök a Tár­sadalombiztosítóról tart előadást. Is­mertetni fogja a betegsegélyzőpénz­­tárak keletkezését, az időközönként módosított törvénycikkeket, az ez­zel kapcsolatos tudnivalókat, a tár­­sadalombiztosító intézmény túlmére­tezését, a leépítés szükségességét, és mindazt, amit ezen legnagyobb szociális intézménnyel kapcsolatban­­az érdekkörébe tartozóknak tudni kell. Az érdekesnek ígérkező elő­adásra a Társaskör vezetősége ez­úton hívja fel az iparostársad­alom figyelmét. Külön meghívókat nem bocsát ki, de mindenkit szívesen lát. — Tauber Richard énekel ma a Városi Moziban. — Gyengélkedés idején, külö­nösen, ha a rosszullétet szorulás fo­kozza, a természetes „Ferenc Jó­zsef“ keserűvíz fájdalommentes szék­­ürülést és kielégítő emésztést hoz létre. Híres nőorvosok a legnagyobb elismerés hangján imák a valódi Ferenc József vízről, mert ez a kritikus korban is hosszabb időn át alkalmazható, anélkül, hogy kitűnő eredménye változnék. — A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. — Bridge-verseny a Kaszinó­ban. A Somogymegyei Automobil Club által f. hó 7—8-án rendezendő bridgeverseny iránt feltűnő nagy ér­deklődés nyilvánult meg. Eddig 36-an jelezték részvételüket a páros versenyben. Budapest, Győr, Szé­kesfehérvárról is érkeztek nevezések. A rendezőség a nagy érdeklődésre a nevezési zárlatot november 3-án déli­­ 12 óráig meghosszabbította. Eddig a következők jelezték részvé­telüket: Stephaich—Csaba pár, dr Cságoly—Barcsay pár, Biró S.— Mátéffy pár, báró Weissenbachné—■ Erdős pár, dr. Berg Miksáné—Kam­merer pár, Eperjessy—Régi pár, Bö­­löny—Kacskovics pár, Schweiz—Dá­­vidházy pár, Gyenes—Keresztes pár,­­Csajághy M.—Speidl pár, Tevely E.—Kertész pár. Ezenkívül a Ke­reskedők Egyesülete jelezte 6 pár nevezését. — A csapatversenyben eddigi bejelentések szerint indul 1—1 csapattal a Nemzeti Casino, a Kereskedők Egyesülete, a Kapos­vári Szent Imre Kör és a SAC. A rendező egyesület ezúton kéri mind­azokat, akik a versenyen részt óhaj­tanak venni, hogy nevezésüket a meghosszabbított nevezési zárlatig feltétlenül adják le. — Tauber Richard énekel ma a Városi Moziban. — Talált erszény. Szombaton este 6 óra körül egy erszényt talált egyik előfizetőnk a Fő­ utcán kisebb összeggel. Igazolt tulajdonosa át­veheti a Somogyi Újság szerkesztő­ségében. — Kigyulladt egy autó a Fő­utcában. Tegnap délután 2 órakor a kórház előtt hirtelen kigyulladt egy Pécs felé haladó teherautó. A tűz­­nagy riadalmat okozott­­az­­egész utcában, de a lakók azonnal oltani kezdték a tüzet. Mire a tűzoltóság megérkezett, a tüzet már eloltották. A kár mintegy 500 pengő.­­ Kilenc pengőben állapítot­ták meg a vagyonváltságos búza árát A mezőgazdasági ingatlanok vagyonváltsága fejében fizetendő búza ’ára november hónapra méter­­m­ázsánkint 9 pengő. — Hölgyfodrász-szalon meg­nyílt. Értesítem a m. t. hölgykö­­zönséget, hogy hygenikus hölgyfod­­rász-szalonomat Fő-utca 24. szám alatt megnyitottam Kérem a m. t. hölgyközönség és ismerőseim szives pártfogását. Kiváló tisztelettel: Csima M. (Miklós) hölgyfodrász. — Templombajárásra „ítélt“ az amerikai bíróság egy betörőt. Érdekes ítéletről számol be a Youngstownban megjelenő Ameri­kai Magyar Hírlap egyik legutóbbi, hozzánk érkezett száma. A cikk egy betörő bűnügyének tárgyalásait írja le s úgy az »ítélet« szokatlanság, mint a védőügyvéd reklámirozása és az amerikai magyar szülőkhöz in­tézett jóakarata figyelmeztetése kü­lönösen érdekessé teszi olvasóink részére. A cikkíró a bűnügyet is­mertető bevezetés után a követke­zőket írja: »Hajdú János ügyvéd nagysikerű védelme. Templomjárás­ra itélt betörő« stb. hangzatos című és amerikai szó beszámolójá­ban: »William Franklin védője, a magyarság körében általánosan köz­ismert Hajdú János magyar ügyvéd volt, aki nagy tapasztalatra tett szert az ilyen és ehhez hasonló bűnügyek terén, Friedmann József hírneves ügyvédi irodájában. — Hajdú Já­nos ügyvédi és közjegyzői irodája [a 706. Realty Brog. sz. alatt van. Hajdú nagyhatású védőbeszédében kérte a bíróságot, hogy védencének büntetését — amely előrelátható­lag súlyos lehet — enyhítse. Hajdú védőbeszéde nagy hatással v­olt Gessner bíróra, aki William Frank­lint két évi próbaidőre templomlá­­tog­atásra ítélte. Ilyen ítélet elhang­zása nem mindennapi a Mahoning megyei törvényszéki tárgyalásokon, mely egyedül Hajdú János védel­­­­mének­­köszönhető, aki védencét kellő módon védte­­a bíróság előtt s meggyőzte a bíróságot arról, hogy William Franklin, aki hónapok óta a börtön sötét zárkájának lakóira, megjavul és nem téved többé rossz útra. Az ítélet kihirdetése után­­Franklin a Boardman streeti kör­nyezetből egy­­»jobb« környezetbe költözködött.­­ Szeplőjét eltünteti, patta­násait elmulasztja, arcát meg­tisztítja a Mittelmann-féle arcke­­nőcs és szappan használata. Hozzá­való púder minden színben készül. Gyártja és forgalomba hozza a „Ma­gyar Korona“ gyógyszertár Kaposvári Korona­ utca 5. Inspekciós gyógyszertárak Kellauer Gábor, Berzsenyi­ u. 28. Piatsek Gyula, Fő­ u. 46. — Személyi hir. Dr Zsiray Jó­zsef rendőrfogalmazó áthelyezés folytán eltávozott­­ Kaposvárról és elfoglalta uj hivatalát Pápán. Ezúton is búcsút­­mond mindazoknak, akik­től az idő rövidsége miatt nem állott módjában elköszönni. — A szántónké­rőszék ülése. Stephaich Pál alispán elnöklete alatt a számonkérő szék ma délelőtt 11 órakor tartotta ülését. — Hubertus lovaglás. Kapos­vári helyőrség tisztikara f. hó 5-én Hubertus vadászlovaglást rendez, melyre az érdeklődőket 11 órakor a csehi lőtérnél levő kifutónál szívesen látja. — Orvosi dír. Dr. Pádár Ferenc orvos, ezúttal hozza a közönség tudomására, hogy rendelőjét, mely­ből dr. Feuer Árpád eltávozott, Kont­­rássy­ utca 8. szám alatt tovább is fenntartja és személyesen vezeti. Ren­del délelőtt 8—12-ig, délután 2—6 óráig. —Városi Mozi— Hétfőn, kedden, november hó 2-án és 3-án Naponta 3 előadásban 1­5 órakor félhelyárakkal! Tauber Richard kamaraénekes, a tenoristák koronázatlan királyának legnagyobb éneklő és beszélő filmje «i ■ • fr r 1» 9 dicsőség útja Sofia még filmnek ilyen sikere nem volt !Richiard Taucer fiangját fiallani s­őt látni ritkán adódik alkalom, azért senki el ne mulassza az alkalmat! Fényes kisérő műsor! Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor »willow »ni......... Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, kik forrón sze­retett Imre fiunk temetésén résztvettek, vagy gyá­szunkban bármiképp is résztvet­tek, ezúton mondunk köszönetet. Hegedűs-család

Next