Somogyi Ujsag, 1932. január (14. évfolyam, 1-25. szám)

1932-01-01 / 1. szám

XIV. évfolyam 0 1. szám Ára 12 fillér Kaposvár, 1932. január 1., péntek Előfizetési árak: HTM.; ; ; ; SS Hirdetések ára: F­iatalos hirdetések milliméterenként 15 fillér POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő : Ifj. EGL­Y ERNŐ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Koron­a-u­tca 7. szám Interurban telefon: 5. sz. Boldog uj esztendőt! Ezt kívánták tavaly. Ezt kívánjuk most is, csak annyit változtatunk a kívánáson, hogy több és szebb ér­zéssel hangsúlyozzuk a szavakba szorított érzést és őszintébb lélek­kel formázzuk betűkbe a lelket. Ez­előtt sabionus volt a »boldog uj évet« kívánás. Ma nem. Mikor a váratla­nul, de borzalmas következetesség­gel ránkzuhanó politikai,­­nemzeti, gazdasági és erkölcsi krizistől fá­radt mindnyájunknak az élete, na­gyon is aktuális a boldogabb és szebb újévnek várása, kívánása és kérése. A , (Népszava karácsonyi száma sok-sok elfogul­sága és egyoldalú­sága mellett nagyon is elevenbevágó és igaz meglátásokat is adott kese­rű karácsonyi ajándékul híveinek. Ténymegállapításai igazak. Igaz, hogy a világ tele van jajgatással és a fogak csikorgatásával. (Igaz, hogy jajgatás és fogak csikorgatása tölti be az emberlakta világot és uj tör­ténések vihara zug végig a földön." A mostan való élet uj idők és uj elvek, uj társadalmak teltétől vemhes. Az agyonszanált magyarság minden rétege a fájdalomtól száraz, szemmel, taplós szívvel vár, vár tü­relmes tehetetlen tűréssel. Egy na­gyon kevés hányadot tevő kivétel­lel szemben milliókat számláló, mil­liókra menő és hal­hatatlan lélekkel bíró magyar ember testvérünk vár szebb és boldogabb újévek Vannak, akik még úgy ahogy tudják takarni rongyos szívüket, de sokan vannak, akiknek rongyos ruhájukból szánal­mas nyomorúsággal lóg ki a szív pirosságába takargatott lélek. És a rongyos ruhában, lyukas cipővel, hiányos készletekkel sem rendelke­ző proletár tömeg­ gyerekek és mu­n­­kátlan felnőttek nagy igénylésekkel néznek és várnak valamit. Várnak mellettük az állás nélkül való, az előző generációnál alaposabb kép­zettségű, de az álláshalmozó apák miatt álláshoz nem jutó fiúk és fia­talok most még békés, nyugodt és krisztusi szívvel, de már bennük ké­szül a forradalom és sorsot fordítani­­akarás vágya: radikálisan­­­­segíteni önmagán. Várnak a diplomával ki­tüntetett és oklevéllel ellátott, de egyébként cserbenhagyott sokgyer­mekes anyák és még várnak sokan, várunk mindnyájan valamit, egy bol­dogabb új esztendőt... Sok fájdalommal vagyunk tele, sok kívánásunk van. De minden fájdalmat és vágyat szorítsunk most le és egyet kívánjunk, egyért vá­gyódjunk. Hogy a bátortalanul, de a társadalom minden vonalán meg­kezdett építő és emberi munka vég­re ne csak alakiságot, külsőséget, testet kapjon, hanem lelket is. Ne­­csak szociális olajcseppeket, irgal­masságtól csepegő kenetteljes ígér­gető biztatásokat, hanem tetteket. A lélek liheg és lobog bennünk és azt gondolom, hogy az­­a testvériség, amit annyiszor felelőtlenül és meg­gondolatlanul hangoztat­unk és en­gedtük, hogy a nemhivatottak sajá­títsák ki maguknak a szocális és testvéri felebaráti szeretetnek cs­ak a szavát is — mert a fogalmát és megvalósítását sohasem tudják —, hogy ez a testvériség életet­­kap­jon. Nem azt sürgetem, hogy ne legyenek különbségek a társadalom­ban, hanem azt, hogy a testvériséget ne plakatírozzuk, hanem adjunk neki jogi, gazdasági és erkölcsi alapot, a kapitalista rend szabályozása, a ma­gántulajdon szentségének és isteni rendeltségének megbecsülése és az emberben, a testvérben a lélek meg­ismerése által. Már tapogatózunk. De még mindig sokan vannak, akik ósdi álkereszténységgel és álszociá­­lis érzéssel az Istenre vagy a humanizmusra utalják át a felada­­­tot. Ezeknek azt kívánjuk, találják meg az újévben önmagukat. Magunknak pedig azt, hogy az el­múlt évben a nagy szenvedések és áldozatok hevében vagy hideg szik­rázó keménységében meginomodott és nemesbüfésnek indult szocáli érzés és lelki emelkedés egy itt való, keresztény és magyar társadalmi felkelést hívjon tavaszba, ami némi fegyveres ha­­lommal, hanem a mi­­liők jogosultságának megőrzésével megteremti, ha nem is a reménység est­ájában nagyon szépnek ígérkező de a mostani elmúltnál sokkal szebb, keresztényesebb, magyarabb, tehát boldogabb új esztendőt. Dr Mészáros Béla káplán. Dráma S­zilveszter éjjelén Írta: Gellért Vilmos A hatalmas Metros­tu­dióban lá­zas lüktetéssel száguldott­­az élet. Szokatlan és bántó disszonancia hul­lámzott mindenütt. Az egyik nagy műteremben felvételt készítettek. —■ Valami akrobatikus táncot mutatott be egy művészházaspár. Szikrázó reflektorok izzottak. A felvevőgépek ritmikus kattogással csavarták ma­gukra a hatásos jelenetet... Fred Roller, a fiatal író most is ott állt a felvevőgépek mögött, miint már napok óta, akárhányszor a há­zaspár szerepelt. Agyában lázas gon­dolatok forrtak és tapadó nézéssel kisérte a táncoló párt, de különös­képpen az asszonyt." A fiatal asszonyt, aki miatt a szcenáriummal sem tudott elkészülni. Nem tudott dolgozni. Nyugtalan volt és járt-kelt mindenüvé, hogy kihajszolja magá­ból azt az őrjöngő vágyakozást, azt a perzselő szerelmet, mely már he­tek óta égett a lelkében. A fiatal német írót filmszcenáriu­­mok írására szerződtette a Metró­filmgyár. Alig néhány hete, hogy Hollywoodba érkezett és máris olyan valami történt vele, amii kar­rierjébe kerülhet. Az asszony miatt nem tudott dolgozni. Egy asszony miatt, aki már a másé volt, aki már talán csak álom lehet a számára... * A meghitt kis bárban az élet örült, az élet duzzadt, az élet kacagott. Fred Roller és az asszony kipirult arccal ültek a virággal diszített asz­tal mellett. Csak kettesben. Decem­ber volt, de az asztalon a nyár il­lata hömpölygött ki az illatos ró­zsák kelyhéből.. Sokkal hamarabb történt, mintsem ezt Fred gondolta volna. Az asszony­­egy estén elébe állt és nyíltan a szemébe mondotta: — El­válók... Néhány napra meg is történt. Az asszonyt a férj hűtlensége miatt, amelyről csak napokkal ezelőtt szer­zett tudomást, nagy lépésre határoz­ta el magát. Fred Roller csak most tudta meg, hogy a boldognak hitt asszony mennyit szenvedett, meny­nyit tűrt... És ő mellé állt boldogan nagy szerelmével, nagy életvágyával. Örültek egymásnak és minden óra, melyet együtt töltöttek el, felejthe­tetlenné vált... Egy napon a stúdió műtermében találkozott Fred a férjjel, aki meg­állította. — Mindent tudok. Szereti. A ma­gáé lett. Boldog... de figyelmeztet­nem kell. Vigyázzon, nehogy játék­szernek használja föl magát ő... a... hiúságában megbántott, könyörüle­­tet nem ismerő asszony. Ennyi volt az egész, amit beszél­tek. Fred nem tudott szólni, csak kezet nyújtott, ahogyan férfi férfi­nek szokta. Hazatért Fred. Az asszony boldo­gan csimpaszkodott a nyakába, de meglepetten ereszkedett le, amikor a férfi hidegségét észrevette. — Mi történt? — A férjeddel beszélte­m... — Hagyd! — Felvilágosított. Most már tu­dom, m­i az oka, hogy félsz..... — Örült! — kiáltott fel az ,asz­­szony és hangjában több volt a rész­vét, mint a megbántás. — Játékszernek használsz fel! —­­kelt ki magából a férfi és végig­dobta magát a pamlagon. Az asszony odakuporodott. Simo­gatta, becézte, csókolgatta, kérte. — Látod... Látod. Neki hiszel, aki A már meglévő adósságok letörlesztéséig szó sem lehet semmiféle beruházásokról a városnál tíjért beszélgetés úr Vétek György polgár­mesterrel - Nem lehet tovább terhelni az adózó­közönséget . Mi lesz a vágóhíddal, kereskedelmi és rokkanttelepi iskolával, a külváro­sok rendbehozásával? Módot kell keresni, hogy a magán­tőke is vállalkozási kedvet kapjon és a munkaalkalmak teremtésében átvegye a város szerepét Kaposvár, december 31. Az elmúlt 10 esztendőben úgy viselkedett Kaposvár, mint egy fej­lődésben visszamaradt gyermek, hir­telen erőtől duzzadásnak indult, nőtt, szépült. A sár helyébe aszfalt, kö­vezet és virágok kerültek, hatalmas épületek nőttek ki az üres telkek­ből, teljesen új városrésziek ke­letkeztek. Ahogy a beteges, vézna, sápadt arcú gyermekből vidám, élet­­erős ifjú lesz, úgy vájt a kis vidéki, sáros, piszkos, lomha Kaposvárból is a Dunántúl egyik legszebb, ele­ven, lüktető életű városa, jelentős kereskedelmi és ipari gócpontja. Mindez a város áldozatkészsége folytán valósulhatott meg, az elmúlt 10 esztendőben a tempót ő diktál­ta, ő alkotott, a nagyon is jelenté­keny magántőke munkája inkább csendes szemlélődésben merült ki. A városnak vagyona nincs, így kény­telen volt mindezt kölcsönből fe­dezni. Amíg valósággal erőszakolták a pénzt, addig nem volt nehéz nem­csak a képviselőtestületi üléseken, hanem a polgármester szobájában is elhangzott kérelmeknek eleget tenne amik minden városrészben tudtak valamit, amit a városnak feltétlenül meg kell csinálni. Augusztus óta azonban nagyot fordult a világ, kü­lönösen a pénzügyek terén, aminek következménye lett, hogy a városnál a beruházást beszüntették és min­den törekvés arra irányul, hogy az adófizetők újabb megterhelése nél­kül a fennálló kötelezettségének­ ele­get tudjon tenni a város. Mégis valamit várunk.­­Vannak

Next