Somogyi Ujsag, 1932. november (14. évfolyam, 248-271. szám)

1932-11-17 / 260. szám

Közegészségügyi mérleg Irta: Téglóssy Bélat dr főorvos, országgyűlési képviselő Az 1932:XII. törvénycikk jelentős változást okozott a magyar közegészségügy vonalvezetésében, midőn az 1918:IV. törvénycikkel létesített népjóléti és munkaügyi minisztériumot megszüntette és ennek ügykörét szétosztotta három miniszteri tárca között. Ez, a szakkörökben is nagy érdeklődést keltett esemény, a magyar egészségvédelmi kultúra történetében jój fejezetet nyit, mert időlegesen lezárja azta korszakot, mely ennek az igen fontos reszortnak önálóbb életet biztosító keretet adott. A szociális kérdéseknek napirendre törekvése indította a kormányhatóságot arra, hogy ezeknek megoldása érdekében külön minisztériumot szervezzen. A népjóléti és munkaügy minisztérium létesítése,az orvos szakemberek körében, nem talált osztatlan helyeslésre, s többen az önálló egészségügyi minisztérium mellett foglaltak állást. Most, a magyar egészségvédelem legfelső hivatalosszervezete megnövekedett dimenziókkal szorul vissza a belügyminisztérium épületébe, a szakemberek körében pedig komoly aggodalmat kelt, hogy a parancsoló követelmények által előírt átszervezés a legutóbbi évtized produkcióinak maradandóbb értékű alkotással vájjon mennyire fogja konzerválhatni. Számolnunk kell azzal, hogy a könynyebb fejlesztés ideje elmúlt és az összeroppant gazdasági helyzet szociálpolitikai és közegészségügyileadásaink szigorú összevonására kötelez bennünket. Össze kell fogni az adottságokat és lehetőségeket és gondosan kerülve minden luxust, kell a magyar néptömegek egészségvédelmét átszervezni. Ha közegészségügyről beszélünk, ne a főváros vízvezetékére, csatornázására, villanyvilágitálsiára, fürdőire, kitűnő kórházaira és pompás klinikáira gondoljunk, hanem jusson eszünkbe a falu sártengere, a magyar falu elhagyatottsága is. A más gyár falu egészségügyi szempontból ugyanott van, ahol évtizedekkel ez-4 előtt volt! Várjon bele lehet-e nyulsgodnunk abba, hogy mikor az egész ységügyi kultúra fejlesztésével a városokban leszoríthatjuk a csecsemőh halálozást, a tüdővészt, a régebbek felére és amikor külföldön a hastífusz már csak a ritkaságok közé tartozik, akkor a faluban, a ki Sablaku/ vizedalu, földespadlóju lakóház mint a tüdővész, a piszkos, szennyezet ivóviz s a védekezés hézagai miat pedig a hastífusz tömegesen pusztít. Hastífuszban évenkint 10.000 embernél több ember betegszik meg és 1000-nél több megbetegedés végződik halállal. Miért tűrjük,, hogy enynyi áldozatot követeljen olyan megbetegedés, amelyet a közegészségügyi kultúra fejlesztésével biztosan és könnyen le lehet győzni? Nemzetünk gyökere a falu, onnan táplálkozik és újhodik meg a város. Hogy akar élni, fennmaradni a nemzet, ha a gyökér, a falusi lakosság beteg és pusztul? Ezt pedig csakis úgy gátolhatjuk meg, ha tervszerűen, de egyúttal a topográfiai protekcionálásrsa szakítva, az egész országban fejlesztjük a védekezést. Ebben is az ország szükségleteihez és a társadalom szerkezetéhez kell alkalmazkodnunk. A fejlesztésben pedig racionális elveke kell szemünk előtt tartanunk. Ne téte Rezgessünk ideális külföldi példa nyomán, mikor azt látjuk, hogy hazánkban még az elemi, egészségvédelmi igények sincsenek kielégítve. Ne vetítsük a magyar falu népe eme színes délibábok képét, mikor mai szegénységünkben csak a legegyszerűbb egészségvédelmi követelményeket tudjuk kielégíteni, s mindig számoljunk azzal a ténnyel, hogy a népsűrűség a higiénikus követelmények tekintetében bőséges tájékoztatót nyújt, mert egészen más egészségügyi technikai felkészültséget igényelnek a városok, hol egymmás felett több rétegben lakik a népesség és más megoldásra van szükség a falun, ahol maga a szétszórttibb település is ellene szegül az egészségügyi technika teljes kiépítésének. Észszerűen, a népesség kulturszínvonalának megfelelően kell a kérdést megoldani, de mindig a meglévő alapokon és azok teljes felhasználásával. A magyar állampolitika új vonalvezetése új irányba tereli a magyar egészségvédelem irányítását is. Nagy feladatok megoldása vár ránk, annakellenére, hogy ma jóval gyengébb gazdasági alapon indulhatunk el. Az egészségügyi közigazgatás decentralizációja, az egészségügyi intézmények racionális méretezése és munkaközösségbe való tömörítése azok a legfőbb irányelvek, melyeknek sürgős megvalósítása bizonyosan mielőbb helyreállítja majd a magyar közegészségügy megcsorbult presztízsét. A katolicizmus mindig időszerű írta: v. Szabó Sándor . S akkor, amikor kivénhedt, lomtárba való, poros történelmi rekvisitumnak tartották, megtörtént a nagy csoda. A világomlásban egyetlen szilárd pontnak látszott, sőt megifjodott s újra odaáll a világtörténelem porondjára s részt kér a küzdelemből, a munkából, sőt avval a nagy öntudattal áll ki, hogy egyedül képes a társadalmat,azt a nagy baterget gyógyítani s egyedül tud az újjáépítéshez szilárd alapot adni s az épitőmunkát jól vezetni. S hogy fent ennyire időszerű az egyház, mi sem mutatja jobban, hogy épen ő a nyomorultak ajkán a harsona, mellyel az égre s világgá kiáltják korunk szavát, a sülyedő társadalom S. O. S. jelét. Mi ez a szó? Krisztust és kenyeret! Krisztust Párizs vadonábta! a Return Novarum, Quadragesima anno. Az egyház vállalkozna arra, hogy a roskadozó atlas vállairól átvegye a világ terhét. És ha megkérdeznénk az Egyházat: Vállalnád-e a zűrzavarban, hogy kezedet a kormánykerékre tedd, vagy a kereket forgató kezet irányítólag érintsd, hogy megold a nyomor, szociális és erkölcsi problémákat? Hogy vállalnád-e az új irodalomnak, sajtónak, művészetnek ihletését, egy uj renesáncnak — vita naovának megteremtését? A katolicizmus habozás nélkül felélné, vállalom. És valóban a ma embere az Egyház felé emeli tekintetét, mert az emberi erőknek és számításoknak olyan csődje érte, hogy be kell látnia XI. Pius igazát: »még az emberi dolgok sem engedelmeskednek az emberi akaratnak«. " Egyébként is tiszta kérdés a jövőben, kié legyen a vezető, irányító szerep? Az ökölé, a fegyveré, az aranyé, ,a szovjet erőszaké, a diviatfikopsiaé vagy aszé a nagyszerű lelki hatalomé, az Egyházé? A modern kultúra ahova benyomult, ott tönkre teszi az ősi vallásokat. Az egész fantasztikus világ szétfoszlik, erotikus virágai elhervadnak. Az egyháznak nem kell félni az új időktől, se tudományok haladásától, új felfedezésektől, találmányoktól, pedig tanai Ugyancsak botránykövei a mindent megérteni akaró emberi észnek. Axel Munthe azt mondja: Minden a hit s nem a tudomány dolga. A kath. Egyház nem magyaráz meg semmit s megmarad a leghatalmasabb hatalomnak ezen a földön. A protestánst meg mindent megmagyarázni próbál és rombadől. Hisz épen ez a furcsa, hogy nem irracionális, nem észellenes, hiszen nagyszerű összhangban van az ésszel, természettel, de fölötte áll. Van benne valami a délibáb bűbájos, elérhetetlen szépségéből. A délibáb is valósság, itt van, látom a valóságot után Nagyvárad tornyait, Bihari havasok Csúcsait tükrözi —, mégis megfoghatatlan. Úgy az Egyház is távollevő, sőt tülvilági valóságokat Vetít elénk a kinyilatkoztatás által. Mint a napsugár éltető, gyógyító, zsenditő-érlelő ereje messze idegenből jön, de nélkülözhetetlen. A nagy teológusok Piától és Aristotelesziozófiáján kicsiszolt esze dogmatikájából a logika lánc szemeivel olyan páncélinget szőttek rá, hogy az ellenséges ész nyilai nem találnak rést, hol sebet üthetnének. De mit is kezdjen az ész olyan dogmákkal, melyeknek legigazibb, döntő argumentumuk a saját belső és Istenhez méltó szépségük? Erkölcstana ismeri az embert s romlását és oly tökéletes, hogy ebből a pokolból kivezeti és angyallá teheti s mégis Hiába próbálja megérteni az ész, be nem fogadhatja, mert nagyobb nála. A parttalan tengert nem lehet kagylóval kis gödörbe menni, h így Isten titkait emberi elmével felfogni. (Szent Ágoston és gyermek.) Ez rajta az isteni eredet jegye. Peregnek a szárradok, uj világok épülnek s mily vakmerően, merészen hirdeti az Egyház ezeket a hihetetlennek látszó dogmákat, melyeken az eretnekségek hite sorra hajótörést szenvedett. A szeplőtelen fogantatás, a Szenlélektől fogadás, a szüzén szülés, az unió hypostatica (a személyes egyesülés) a kereszten haldokló Istenfia, a helyretljes itjet megváltó áldozat, a kenyér átlényegülése az Euchiaristiában; miseáldozat, hol hivők, hogy hittel, szeretettel és artikus házassági ban egyesülnek az Istenemberrel; isi é- iii, de egyáltalán nem emberi- Nem racionális. Majdnem áll a mondás: credo, quia absurdum. »Csak azt érdemes elhinni, ami hihetetlen«. És én elismerem a hitetlennek azt a jogát, hogy dühöngjön ezek miatt, amint a harminc éves háborúban a Landsknachiek megtaposták a földre öntött ostyákat és megszurkálták dsidájuk hegyével, vérzik-e? vagy Csehov isttentelen parasztjai, miután végig káromolták a hit titkokat, célbalőttek az Ortáriszentségre. Amit az otromba közemberek tettek, nem azt teszik-e finoman a vallásgúnyolók? Mindazok dacára szenvtelen, elérhetetlenek, mint a csillagok, melyek felé a földlakó sarat hajigál. A hit, hódolat tömjént gyújt, dühöng a hitetlenség. Igen, a vallásfelekezetek olyanok, mint a rencje; utcán épült, könnyen hozzáférhető, kényelmesen lakható polgári házak; katolicizmus, mint Levéltár XIV. évfolyam * 260. szám Ara 8 fillér Kaposvár, 1932. november 17. csütörtök BI fizetési árakt : ; . ; t gg POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hirdetések árat milliméterenként 10 fill., ———— Kaposvár, Korona-utca 7. szán -isles hirdetés ■'k^nnMim 6 nt^'llT"fillér e fős szerkesztő: PUSKÁS JENŐ __________________Interurbao telefon: 5. sz. A Nagyatádi-Szabó ünnepre Somogy megyéből eddig több, mint 1000 ember megy fel Budapestre November 20-án leplezik le Budapesten Nagyatádi Szabó István szobrát. Ez alkalomból Somogy vármegyéből, de az egész orszád minden megyéjéből sokan utaznak fel a fővárosba, hogy szemtanúi lehessenek a díszes ünnepségnek, hogy levett kalappal hódolhassanak a nagy vezér ércszobra előtt. Somogy vármegyéből az eddigi számadatok szerint 984 személy vette igénybe a kedvezményes utazást, hogy megjelenhessen az ünnepélyen. A vármegye képviseletében Weis-'en- 53S]fcp[n][T?pzeau]| e ‘omq ubvj ijoe's lévén Sémik József felsőházi taggal jelennek meg a szobor leleplezésén.