Somogyi Ujsag, 1933. február (15. évfolyam, 26-48. szám)
1933-02-01 / 26. szám
XV. évfolyam * 26. szám Ara S fillér Kaposvár, 1933. február 1. szerda Vififizetési árakt • ■ • • ® ...... Bfky hónapra .... 8 pengő fürdetések árat H»*4b ^méterenként 10 fiú., —————— Movegrégiben 16 fillér. — Hivatalos hirdetések milliméterenként 16 fillér POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: PUSKÁS JENŐ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Korona utca 7. szlotermban telefon: 5. sz. A költségvetés kiegyensúlyozása Nem privát passzióból törekszik a kormány az államháztartás deficitjét feltüntetni. Az állampénzügy egyensúly előfeltétele a magángazdaságboldogulásának. Ezt az igazságot szem elöl tévsztik azok az ellenzéki kritikusok, akik azt hirdetik, hogy csak új munkaalkalmak megteremtésére szabad és lehet, kölcsönöket felvenni, de a deficit fedezésére nem. Általában lábra kapott nálunk az a felfogás, mintha az államgazdaság két különböző dolog volna és mintha az állam érdeke ellentétes volna a magángazdaság érdekeivel. Ez a szembeállítás egészentéves, mert amikor az államháztartás a maga szükségleteinek fedezésére adót szed a polgároktól, ezek az állami adóbevételek nem kerülnek valami állami wertheim-kasszában zár alá, hanem nyomban visszafolynak a gazdasági életbe, tehát visszakerülnek a magángazdaságba. Hiszen, amikor a tisztviselő vezetését megkapja (és az álalmi bevételek nagyobb fele ilyen személyzeti kiadásokra fordutak), nyomban megindul ismét a pénz körforgása. A közalkalmazottak lakbért fizetnek, élelmiszert vásárolnak, ruházati cikket szereznek be, szóval kiadják a fizetést és ezzel visszakéri az állami bevétel a gazdasági vérkeringésbe. De ugyanígy van az államháztartás úgynevezett dologi kiadásaival is, mert ezek a szükségletek is a mezőgazdaságtól, az ipartól és a kereskedelmtől szereztetnek be, tehát az állam dologi kiadásai is állandóan táplálják a gazdasági forgalmat. Ezért teljesen téves azn beállítás, mintha az állam elszívná a magángazdaságtól a maga hidasaira szükséges bevételeket Mikor tehát állandóan azt sürgetik, hogy az állam szállítsa legyökerezésén a maga kiadásait, hogy ekként megkímélje a magángazdaság erőforrását, ezzel valójában a magángazdaságot fosztják meg legnagyobb fogyasztójától, vagy legalább is csökkentik a legnagyobb fogyasztónak vásárlóképességét, ami a magángazdaság bevételeinek apadását jelentené. Beigazolódott ez már azeddigi költségvetések során is. Ma már minden kereskedő és iparos tudja és vallja, hogy a három ízben végrehajtott tisztviselői fizetésleszállítás a vevőkört, a fogyasztókat apasztotta és ezért helyezkednek szembe a kereskedelmi és ipari testületek a tisztviselők újabb elbocsátásával, vagy újabb fizetésig szállításával. A magángazdaság és az állami gazdálkodás a legszorosabb benső kapcsolatban, szerves összefüggésben áll egymáshoz. Ezért fontos az, hogy az állam háztartása ne legyen deficites, mert csakis rendezett háztartás mellett képes az állam munkaalkalmakat teremteni, a gazdasági forgalmat táplálni, a termelést fellendíteni,szóval olyan gazdaságpolitikát követni, amely a gazdasági válságot enyhíteni alkalmas. Ma már nem merül ki szigorúan fiskális ma pénzügyminiszter tevékenységentézkedésekben, hanem a pénzügyi politika elválaszthatatlan kapcsolatba került az egész gazdaságpolitikával és az egyik a másik nélkül nem tud zöldágra vergődni. Ezt a nagy igazságot hangoztatja a Népszövetség pénzügyi bizottságának jelentése, amikor kiemeli, hogy semmiféle egyoldalú pénzügyiintézkedéssel a magyar gazdasági helyzetet megjavítani nemlehet. A Gömbös-kormány programjában kihangsúlyozza ezt a benső kapcsolatot államháztartás és magángazdaság között. Az az átfogó pénzügyi terv, amelyhez Imrédy pénzügyminiszterünk megnyerte a Népszövetség kiváló szakértőinek hozzájárulását, ugyancsak a gazdasági élet megerősítésén, a vérkeringés élénkítésén, kiviteli piacok szerzésén, tshtá általában egy nagyon aktív gazdaságpolitikán keresztül keresi az állam pénzügyi helyzetének megjavítását és a deficit kiküszöböését. Már a legközelebbi napokban a közvélemény elé kerül ez a pénzügyi terv minden elgondolásával és részletével. Csodákat, bűvészkedést nem lehet várni. Végre is az álamháztartartás hiányát nem lehet egyébként ASomogyi Újság“ eredeti tárcája A sivatag rabjai — Két repülő naplójából — 15 Németből fordította: vitéz Rónay Oszkár A negyedik napon a keleti parton kutattunk menedék után, talán 100 métert sem mehettünk, máris egy nagy sziklatömeg zárta el utunkat. Már , éppen azon gondolkodtunk, hogy visszafordulunk, mikor kíváncsiságtól hajtva megkíséreltük átmászni a szirtet. Alig mentünk néhány métert felfelé, csodálatos meglepetés tárult elénk, egy tágas, jól védett száraz talajjal bíró barlangra bukkantunk. Valóságos templom volt a sziklaüreg, olyan kupoával, mint egy kis dómé. Néhány méter mély és széles. Magasan a vizvony felett feküdt, úgy hogy még a dagály sem érhette el. Kupolaszerű boltozata volt s egy előre nyúló szika védte bejáratát az eső becsapódása; eben, talaja pedig szép száraz, homok. Úgy látszik, valahogyan benyúlhat a part falá is, mert a hullámok zaja,mint a harangszó hallatszik felénk. Istennek hála, végre védett helyet féltünk. Azonnal be is költözködtünk. Az ötödik nap estéjén elálltaz eső -s reggelre a régóta várt napfény köszöntött ránk. A napfény új életet s reményt öntött belénk. Teljesen átnedvesedett ruházaink megszáradt s átfázott testünk szomjasan szívta magába a nap melegét. A napegyre forróbb lett s a horcsalékfát, melyet összegyűjtöttünk, teljesen kiszárította. Száraz füvet gyűjtötünk a sziklák között és tüzet gyújtottunk. Soha életemben sem hittem el, hogy a tűzben micsoda erőt rejlik. Amint fellobogott kis máglyánk lángja, ezer gondolat szaladtát rajtunk. A tűz az otthontvarázsolta elém- Gyerekkorom téli estéi jutottak eszembe, mikor bámuló szemekkel néztem, hogyan emészi meg a láng az izzó fahasábokat. Eszembe jutott a szülői ház s jó anyám. Itt éltem át tűzbe bámulva egész fiatalságomat, a szorgalmas iskolaidőt, első utamat idegen vidéken s gyönyörű repülőutunkat hazulról idáig, Ausztrália istvár partjaiig. Már nem hittünk többé abban, hogy megmenekülünk. Tudtuk, hogy nagyon kerestek bennünket, de eltűnésünk óta már annyi idő telt el, hogy pusztulásunkat bizonyosnak hitték. A tűzbe bámulva, gondolatainkba merülve hallgatagon feküdtünk a tűcsomókon, magunkba szállva, mindennel leszámolva, teljesen érzékieknek a bekövetkezendőkkel szemben. Hivő lélekkel vártuk a véget. Az ötödik napon reggel ismét csigákat akartunk keresni, de már annyira gyengék voltunk, hogy képtelenek voltunk barlangunkat, otthagyni. Már ahhhoz sem volt erőnk, hogy vízért menjünk. Már szomjasak sem voltunk, úgy látszott, hogy most már tényleg itt a vég. A barlangban nagy haom fát gyűjtöttünk össze, úgy gondoltuk, hogytalán 3 napig elég lesz, ameddig majd a tűz tart, addig élünk, ha a tűz elalszik, életünk mécsese is kihuny. Az éjszakát teljesen ébren, kissé álmodozva töltöttük el. Sohasem fljtem el ezt az éjszakát. Barlangunk nyílásán ide látszik a trópusi ég ragyogó csillagaival, a tengert és a parti szíkeket dönti a sápadt ködfény; egyhangúan mormol a tenger, majd egy vörös fény látszik keletről s megjelennek az esőnapsugarak; izzó vörös gömb alakjában felkel a nap s ragyogó fényét visszaveri a tenger sima tükre.... Klausman nagyon nyugodt, mintha lelkileg teljesen átalakult volna; élettörténetét meséli el nekem. Testvérekké váltunk nemcsak a szenvedésben, hanem lélekben is. Barlangi életünknek elteltett első napja. Tüzünk még két napig fog égni. Ausztrália térképét eldobtam, már nem vagyunk kiváncsiak arra, hogy hol találunk menekvést, már nem várunk senkit sem, hogy minket megmentsen. Megnyugodtunk sorsunkban s tiszta lesekkel vártuk a halál pillanatát. Ott át a szikla mögött a Wermer fok hullámai döngetik barlangunk falát s templomunk kupoláján harangszószerüleg visszhangzik a hullámok ütődése; ezek a harangszerü hangok sohse mennek ki fülemből. Még ma is hallom s hallani fogom késő öregségemben is. Szorgalmasan folytattam feljegyzéseimet. Még ahhoz is volt erőnk, hogy egymásról fényképfelvételeket eltüntetni, mint az egyik oldalon a kiadások reszorításával, a másik oldalon a bevételek szaporításával. Mindkét módszert egyszerre és együttesen kell alkalmazni, és amenynyiben még ezen felül is marad hiány, úgy azt csakis kölcsönnel lehet fedezni. Ez az egyetlen járató útja a deficit áthidalásának. Ezért nincs igaza azoknak az ellenzéki pártpolitikusoknak, akik tilosnak hirdetik a kölcsönt deficit feedzésén, és azt kizárólag munkaalkalmak megteremtésére tartják megengedhetőnek. Mert ahhoz, hogy az állam k amunkaalkalmakat teremtsen, feltétlenül szükséges az államháztartás rendbehozatala és biztos funkcionálása. Mesterséges ellentéteket akart tehát szitáni az a politikus, aki szembeállítja az álamháztartás érdekét a magángazdaság érdekével- A kettős csak együtt boldogulhat Volt idő, amikor nagy vita folyt a sorrendi kérdés felett. A közönség körébenmindig meg voltahajlandóság arra, hogy a magángazdaság helyreállítását tartsa alsóbbrendű kérdésnek, mert — így fejtette ki az elmélet — az álam bevételei függvényei a magángazdálkodás prosperitásának. Az általános gazdasági válság azonban korrigálta ezt az egyoldalú elméletet és ma már eldöntöttnek vehető, hogy a függőség legalább is kölcsönös. "E kettőt egymással szembeállítani nem szabad, eszközöljünk. Majd, ha valaki megtalálja visszahagyott ingóságainkat, bizonyára észre veszi fényképezőgépünkben lévő elhasznált filmtekercset s ha előhívja,legalább hátramaradottjainknak e módon adjuk át utolsó üdvözletünket. Szegény jó anyámnak egy ilyen kép is biztosan kedves ereklyéje lesz. A harmadik nap éjjelén a parthoz közel ismét egy gőzös haladt el. Már nem törődtünk vele. A harmadik nap is ránk virradt, a tűz már csak estig lesz elég s mi aludni fogunk, talán örökre! Gondolataim összezavarodnak, nagyon nehezemre esik gondolkodni igy. |*Z Utolsó feljegyzéseimet papírra vetni, végre is leírom azt, amit leírniakartam, pontot teszek az utolsó szó után. A nap is lement, tüzünk is kialuszik, imádkoztunk és aludni akartunk. Elaludtam, halálos mély álom vett erőt rajtaim, talán márnem ébredek fel többé, talán mindennek vége. Dacára mély álmomnak, arra ébredtem, hogy valaki hív engem. De várjon ki hívhat most engem és miért hiv? Miért nem hagy nyugton meghalni? Felemelkedem kissé , hallgatózni kezdek, mintha sírást hallanék; igen, Klausman sír itt mellettem, majd kiabálni kezd és kenyeret kér! Ebben a pillanatban szinte meggyűlöltem őt, aogy felébresztett abból az álomból, ahol már mindennel leszámolva, véget értek volna szenvedéseim (Vége következik.)