Somogyi Ujsag, 1933. május (15. évfolyam, 98-122. szám)

1933-05-02 / 98. szám

XV. évfolyam • 98. szám Arai fllér Kaposvár, 1933. május 2. kedd Kifizetési árak! .................« p«11** ——— ————— Egy hónapra .... 9 pengő ■IMotAsplr árai Hanb millixséteranként 10 fill., hirdetések arai kötegreBzben 16 ímér. _ hívatalo* hirdetésak milliméterenként 15 fillér POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: PUSKÁS JENŐ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Korona utca 7. sz . Internúban telefon: 9. sz. A roveretói hősök harangja Írta: Noszlopy Aba Tihamér A déltiroli Folguria—Lavaronc fensíkon fekvő Roveretóban, —mely most Olaszországhoz tartozik s ahol 1916. májusában véres harcok folytak, egy lelkes olasz szerzetes, Don Antonio Rossaro sok fáradozással egy óriás haranglábat lemeltetett, hatalmas, csengőhangú ércharanggal az elesett hősök emlékére. Ezt a harangot mindenkor a hősökért kongatják meg. Első ízben 1931. május hó 2-án a magyar hősökért szólalt meg a harang. A harang szót vette a magyar rádió és köztt tett a hallgatóinak. Ugyanekkor az ott tartózkodó Csuja Miklós, soproni nevelőintézeti aligazgató-tanár magyar nyelven emlékezett meg a mi hőseinkről. Azóta a magyarokért nem szólalt meg ez a harang, de Rossaro atya megígérte, hogy egyszer, talán nemsokára ismét a magyar hősökért kondul meg a roveretói elesettek harangja s akkor megelevenedik lelki szemeink előtt négy esztendőnek minden szenvedése. Amikor este imára kulcsoljuk kezeinket égbeköltözött vitézeinkért megjelennek a Doberdó véres szikláin, a Dolomitok járhatatlan útvesztőin, a Kárpátok fenyőerdein, (Wolhynia mocsarain, Galicia sivó homokján elvérzett drága véreink, •,"körülöttünk lebegnek Krasznojark honvágytól halálra gyötört hadifoglyai, a »barakeins« haldokló tifászbetegei, a sipotelei oláh tábor megfagyott kikötöttjei, az albániai „hatalmars útszélen elvágódott kimerültjei, akik mint egy szálig az itthonmaradottakért áldozták fel drága életüket. Megkoppan az ablakunk alatt a féllábú hadirokkantak mankója, nyikorog az ócska műláb, csoszog vak honvéd bizonytalan lépése, ablakunkat megzörgeti az idegsokkos rángatózó izmainak rezgése. Ilyenkor, amikor májusban a hősök napja, közeleg, kell, hogy rágondoljunk elfeledett véreinkre. Május 2-án, amikor második év- toraiz lójához érünk a roveretói han rang első kendulásának, egészen különös eszmetársítással, de könnyen érthetően eszünkbe jutnak mindazok, akiknek a vér és könny helyett jólétet és boldogságot hozott e hősök vérehutatása, halálos kínszenvedése. Mindennap látjuk a mi üdvözült mártírjainkat, minden órában megemlékezünk róluk, tehát azon anapon, amidőn mindenkinek feléjük kell fordulni lélekkel, szívvel, imádsággal, a földi boldogok felé fordulunk bajtársaink helyett, akik nem tudnak írni és nem tudnak beszélni, mert utolsó üzenetüket torkukra fagyasztotta a halál. Hé.hzzátok fordulunk a máshalmozó polgártársak! Hozzátok, akik kettő, három, nyolc, tíz, húsz és a jó jog tudja, hány forrásból húznátok rettenetes jövedelmeiteket, akikkel az államhatalom sem tud elbánni, akik királyokvagytok e csonkaföldön, akik soha nem remélt jólétben fürödtek s akik mégsem akartok önként átengedni egyetlen szinekurát sem, *pedig olyan sokan vagytok és annyi többletfoglalkozással birtok, hogy egy nemes gesztussal megoldhatnátok a diplomás munkanélküliséget. A legújabb ijkor állás halmozása úgy keletkezett, hogy a világháborúban elpusztult polgárok elhagyottállásait magukhoz ragadták az itthon maradottak. ,Sok ember helyett m Tant üresen s ezt elfoglalták a feltörő ifjúság elől azok, akiknek már volt kényelmes megélhetéstbiztositó állásuk. Ebből a szokásból fejlődött ki tulajdonképpen az álláshalmozás. Az álláshalmozást hatóságilag igy formulázzák: "álláshalmozó az, aki közpénztárakból egynél több megélhetést biztosító fizetést húz. Ez is meghatározás. De tisztán és helyesen, tökéletesen értelmezve álláshalmozó az, aki a rendes, választott életpályáján, vagy megélhetést biztosítófoglalkozásán felül akár köz, akár magánvállalkozások kebelében olyan fizetett állást, vagy állásokat tölt be, mely egy másik polgár külön megélhetését biztosíthatná. Ez már valamivel világosabb. Már most magától értetődő volna, ha országunk súlyos pénzügyi válsága idején azok, a akik a szineskurák nélkül is jól megélhetnek, ezeket az állásokat az állásnélküliek részére átengednék — és pedig önként. Franciaország kétségbeejtő napjaiban, amikor a francia paraszt állati sorban sínylődött, a nemesség egy éjszakán lemondott önként előjogairól. 1848-ban követte a francia nemesség felemelő példáját a magyar nemesség. Miért nem tehetnék meg ezt azok, akik nem évszázadok óta élvezik jogosulatlanul túlfűtött jólétüket, hanem abba csak a világháború utáni zavaros világ, konjunktúrájában cseppentek bele? Az álláshalmozások megszüntetését pártkülönbség nélkül szóvá tették már a parlamentben, de az erélyes, a német alapossággal véghezvitt végrehajtás egyre késik, miközben a szellemi munkanélküliség ijesztően növekedik s az államháztartás egyensúlyának stabilizálására a kormány az álláshalmozók miatt kénytelen a tisztviselők és nyugdíjasok szerzett jogait nyirbálni. Az elesettek árvái, a rokkraítiak gyermekei hiába kopogtatnak. Nincs állás. Hogy is lehetne állás, amikor az álláshalmozók ezredei és dandárai elzárják a megélhetéshez vezető utat a fiatalság elől. A roveretói hősök harangja újból meg fog kondulni. Ne vigasztalják magukat az álláshalmozók azzal, hogy nincsenek kísértetek. Kísértetek csakugyan nincsenek azok számára, akiknek tiszta a lelkiismeretük. De a lelkiismeret háborgást előhívja a szellemeket, hogy számonkérjék tetteiket. ASomogyi Újság“ eredeti tárcája.__ Harc a tenger alatt Egy tengerésztiszt naplójából fordította: vitéz Rónay Oszkár 30 Rövid megbeszélést tartottam tiszt- ftjeimmel s hazafelé Vettünk irányt. iMég élénk emlékezetünkben élt a háromszoros aknazár vészeljes útja, igy elhatároztuk, hogy visszafelé nem arra megyünk. Mivel üzemanyagunk elegendő volt, inkább kerülő útra határoztuk el magunkat, mintsem a veszélyes utat ismét megkíséreljük. Kikerültük tehát a veszélyes aknazárt s tizenhat órai nyugodt út után elérkeztünk újabb működési területünkre. Meglepett, hogy utunkon egyetlen kereskedelmi hajóval sem találkoztunk. Annál több had hajó-á val. Lépten-nyomon cirkálók és torpedórombolóktól kisért Trawlerek tűntek fel. Úgy látszik, az ellenség nagyon fájlalja a cirkáló elpusztítását s fokozottabban figyelte területét. A megfigyelések tapasztalatokkal is jártak. Világos, hogy csak a legújabb típusú »U« naszádok mehetnek messze távolságra. Azok, melyeknek akciórádiusa minél nagyobb. Csak a nyílt tengeren lehet eredményre számítani. A csatornában nincs idő a figyelmeztetésre, itt tehát mégis emberáldozattal fog járni a »Blokád«. Nyugodt éjszaka után a felszínre emelkedtünk. A láthatáron sehol semmi. Itt voltunk a szigetország túlsó partján. Az admiralitásunknak tudomása volt arról, hogy az északi államok kikötőjébe irányított szálltmányok sohasem jutnak el rendel leték helyükre, hanem angol kikötőkben szakjuk ki azokat. Felhúzódtunk tehát az, északi partok felé, hogy a semleges hajók szállítmányait átvizsgáljuk. Dél felé egy hajó a másikat követte. Valamennyi semleges lobogó alatt. Sajnos, a part felől jöttek, bizonyára szénnel és egyebekkel megrakodva, miután veszélyes terüket öngól kikötőkben lerakták, s most firtatlanul húzódtak vissza a földgömb túlsó oldalára. ) Délután 2 óra felé a csatorna felőlihorizonton hatalmas füstfelhő tűnt elrő. Egyenesen felénk tartott, tehát állva maradtunk és vártunk. Három óra felé már láttuk, hogy kihez van szerencsénk. Egy tengerentúli hatalmas /semleges ország óceánjáró hajója volt, mely a tengerészeti jegyzékben szeméyszállító hajóként szerepelt. Úgy látszik, ma nem lesz szerencsénk. Egy személyszállító hajó nem szállíthat hadiszert, legjobb lesz, ha elbújunk előle s futni hagyjuk.• Már nem volt messze tőlünk, ágyúink már elérték volna. Köbér megjegyezte, hogy nem érti, hogy mi keresni valója van itt ennek az óriás hajónak? A személyforgalom itt nagyon csekély, legalább is békében az volt, s azt hely gőzösök bonyolították le. Mit akarhat akkor itt? Meg fogjuk állítani és átkutatjuk! Ha egyebet nem, legalább elolvassuk a tengerentúli újságokat Felemelkedtünk a felszínre. Az Ügyük legénysége elfoglalta helyét az ágyuknál s teljes sebességgel a semleges óceánjáró felé haladtunk. Parancsot adtam a rádió üzembehelyezésére is. Sok függött ettől. Gyakorlatból tudtuk, hogyha egy semleges hajó hadiszereket visz s »U« hajó elé kerül, akkor fellármázza rádióján a tengert s részünkre nem marad más, mint rövidesen odébb állni. Elértük a semleges gőzöst. Megállítottuk s felrepült kis árbocunkra a következő jelzés: Parancsnok, jöjjön át hajómra! A hajó megállt. Semmi mozgás rajta. Figyeljük a hidat, de az őrtiszten kívül senki sem volt ott. A parancsnok valószínű, kabinjában tartózkodik. Néhány kiváncsi utast láttunk a korlátok mellett. Végre jó, tizpercnyi várakozás után motorcsónakot bocsátottak le a fedélzetről, mely rövidesen elvált a hajótól s felénk tartott. Néhány perc múlva hajónk mellé simult a hófehér motoros s előttem állt a hajó parancsnoka. Bemutatkozott s jelentette, hogy utasokat s különféle romlandó árukat visz angol kikötőbe. Közöltem vele, hogy hajóját árkmatom s ha rajta hadiszert találok, elpusztítom. Sápadtan vette tudomásul intézkedésemet s kijelentette, hogy felesleges munkát végzek, mert tudtával nincs hadiszer hajóján, kivéve a rend fenntartásához szükséges fegyvereket. Köbér jelenti, hogy a semleges hajó rádiója csendesen viselkedik s nem jelez veszélyt. Már azon a ponton voltam, hogy eltekintek az átkutatástól s útjára engedem a kapitányt, mikor eszembe jutott valami. — Mennyi utas van a fedélzetén? —, kérdem a kapitányt — s mióta járnak az óceánjárók az északi angol kikötőkben? — Negyven elsőosztályú és Huszonnégy másodosztályú utasom van — felelé a kapitány. — Akkor mivel van annyira megterhelve, hiszen a hajó majdnem a vizbenalig ki van használva? — vetem oda a kérdést. — Az üres kabinok is áruval vannak megrakva — feleli és megjegyezi, hogy azt kell neki szállítani, amit társasága neki berakat. Parancsot adtam a kutató őrség kijelölésére. A veszélyes feladat dacára örömmel indultak matrózunk a kitűzött feladat elvégzésére, oly nagy volt a versenyzés, hogy úgy a tiszteket, mint a legénységet sorba kellett kijelölni, hogy mindenki sorra kerülhessen. (Folytatjuk.)