Somogyi Ujsag, 1933. november (15. évfolyam, 249-272. szám)
1933-11-03 / 249. szám
XV. évfolyam * 249. szám Ára : fillér Kaposvár, 1933. november 3. péntek Előfizetési árak: Negyedévre .... 6 pengő ■............ Egy hónapra .... 2 pengő Hirdetések ára* Hasáb millimétersoronkint 10 fil— IIlér. — Szövegrészben 15 fillér. Hivatalos hirdetések millimétersoronkint 15 fillér. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: PUSKÁS JENŐ Szerkesztőség és kiadóhivatal: KAPOSVÁR, KORONA UTCA 7. SZÁM Interurban telefonszám: 5 Mit ígértek a nemzeti kisebbségeknek ? Irta: Olay Ferenc dír A világháború befejezésekor a magyarságot az a reménysugár éltette, hogy azokat a kötelességeket, amelyeket Wilson elnök, majd pedig ,a győzteseknemcsak az ellenséggel, hanem a földkerekség minden nemzetével szemben vállatak, be fogják tartani. Ezek közt alegfontosabbak közé tartoztak a béke-, valamint az új államokkal kötött u. n. kisebbségi szerződésekben a nemzeti kisebbségek védelmére felvett rendelkezések, amelyeket az érdekelt államok alaptörvényüknek voltak kötelesek elfogadni. Ez annyit jelentett, hogy ezekkel az alaptörvényekkel szemben semmiféle törvény, rendelet vagy hivatalos intézkedés nem lehet hatályos és azokkal sémi ellentmondásban, vagy ellentétben nem állhat. Végül pedig további biztosítékként e szerződéseket a Nemzetek Szövetségének védelme alá helyezték. A kisebbségvédelem jelenti az élet és szabadság védelmét; a vallás szabad gyakorlását; az állampolgárság elnyerését; a polgári és politikai jogok élvezetét; a törvény előtt való egyenlőséget; szabad nyelvhasználatot a sajtóban!s a magán.., üzleti és vallási életben: intézmények és iskolák létesítésének, valamint felügyel,tének jogát; hivatalok és méltóságok elnyerését; foglalkozások és iparok egyenjogú gyakorlását; valamint a közvagyonból arányos résesedés biztosítását. Elvben tehát e szerződések kielégítően biztosítják a nemzeti kisebbségek védelmét; a gyakorlat ellenben immár közel másfél évtizede éppen az ellenkezőjét mutatja, mert a magyar kisebbségekkel szemben megtévesztésekkel, burkolt vagy nyít erőszakkal éreztetik uralmukat s érvényesítik részben idegen, részben vélt, de legtöbb esetben alacsonyabb kultúrájukat az államhatalom új birtokosai. Ellentmondásnak látszik, de a folyton ismétlődő események bizonyítják, hogy a kisebbségi védelemre hivatott szerződések a magyar kisebbségekre a legveszedelmesebbek, mert meg nem tartása kiemelkedő oka minden panasznak, szenvedésnek és ellenségeskedésnek. Igazolják mindezt az utódállamok részéről közel tizenöt éve állandóan megnyilvánuló erőszakosságok, amelyek a legutóbbi napokban új helyzet elé állították az ezen állapotok megváltoztatását célzó törekvéseket. A szerb diktatúra, majd a helyébe lépett látszatalkotmányosság és látszatparlamentarizmus, a románoknak és csehieknek szemforgató és hami demokráciája, amellyel hatalmas pártfogóikat eddig sikerrel tudták félrevezetni, mindjobban napvilágra hozza Janus-i arcuknak igazi képét s imszobra látható. A Megváltó őrzi a kies hegyet. Jobbra a csinos Krieger, villa, majd több kisebb nyár lak, fenn a tetőn Beksitsné egykori remek kúriája, mellette a támlahegyi kápolna. Innen csodás kilátás nyut a városra. Balra lesétálunk a keleti fejtőn. Emeletes nyárilak. Itt éldegél a kedves, mosolygós, pirosa,cu Kolb Kálmán bácsi, az egykor dúsgazdag andi szabó a párjával. Az öreg nagy versfaragó volt. Megénekelte a Rámahegyet, a pacsirtát, az ősszel lehulló lombokat, egyszerű, keresetlen szavakban, de szépen csengő színekkel. A hunefut Kekete (Miklós Gyula — a Somogyi Hírlap szerkesztője) ugyan a »Nyilt-tér«-szben hozta egyik versét az öregnek, de azért nem lett belőle párbaj. Finom szrle mellett békét kötöttek. Ha a majárc a természet ölébevágyó kiránduló, Kolb Kálmán rákiáltott a háza ablakából: — Hová megy az úr? Nem tudja, hogy ez magánterület? A megszeppent turistát azután elfogta, karonragadta, becipelte kedves kis otthonába, kitekertette néhány baromfi nyakát és hajnalig onnan haza nem térhetett a vándor. Most letértem a Rómahegyről s az Ivánfa felé ballagok. Szomorúan merednek az ég felé Madarász Andor romantikus Vajda Hunyad kastélyának megkopott, tornyai. Nagy szüreti mulatságok voltak már nemcsak barátaink és a volt semlegesek, hanem a győztes népek igen nagytekintélyű államaiban a legi komolyabb hangok törnek át a mindenen felülálló emberi igazság helyreállítása érdekében. Meggyőződnek mind nagyobb számban kezdettől fogva hirdetett igazukról, hogy a magyarság hosszú ezer év alatt sem követett el annyi igazságtalanságot nemzetiségeivel, mint az elszakított területek felett hatalmat gyakoroló államok a másfél évtizedes megszállás egyetlen évében. Már külföldi barátaink teszik fel a kérdést, hogy megfosztották-e itt az emberek százezreit állásuktól és kenyerüktől, mert nem beszéltek magyarul? Kivándorlási hiénáknak dobtak-e karmaikba tízezreket, mert nem voltak magyarok? Elvettünk-e erőszakkal birtokokat, templomokat, alapítványokat, iskolákat, művelődési intézményeket, mert nem voltak magyarok? És várjon, hogy lehet az, hogyévszázados elnyomásról, szol. •Uraságról beszélnek akkor, amidőn kétségtelenül igazolható, hogy a »magyar iga« alatt »sínylődött« nemzetiségek évszázadok alatt számban, művelődésben és gazdaságilag megsokszorozódtak? A sok évig tartó háború után a világ lelkiállapota még oly izgatott és zavart volt, hogy Magyaország igazságának felismerőiből is hiányzott az erő, ennek széleskörű beismerésére és a kellő következtetések levonására. A legyőzöttek válsága azonban most már átalakult a győztesek és az egész világ válságává, amely ténynek közvetlen tapasztalata: abban az időben, amikor hazajött Keszthelyről a daliás ifjú huszárkapitány Madarász Elemér, bájos kis feleségével, bocsári Svastits Rózsikéval. A fiatalság a hegyen sétálgatott, az öregek a vendán tarokkoztak, a széles toronyszobából hallatszott a völlgybe a zongoraszó. Madarász Andorné, mezei Vajda Irma pattogó ütemben muzsikálta a barcsi plébános Huber Gyula szép, magyar csárdásait. Most felnézek a Vajda Hunyadi relikviára. Csöndes. Alszik. Álmodik a letűnt napokról. Továbbsétálok. Szinte hallom Labek Kálmán törvényszéki báró ércesen csengő, meleg baritonját. Pesze, hogy persze! Hát ki énekelné itt a csendes völgyben annyi érzéssel ezt a szép nótát: Tejben fürdik a galambom, Ha fölkel, Törülközik pirosrózsa Levéllel, Fehérebb is orcája A hónál, Pirosabb is a hasadó I . Hajnalnál. Ott ülnek kinn az asztalnál, ahová kőkorsókban hozzák fel a pincéből a bort a gyerekek: a Kálmán, meg a Jenő. Kedves, jó fiuk. A Jenő nótáskodtai még az eddig mereven elzárkózó nemzetek érzelem- és gondolatvilágát is lassanként megváltoztatják, így terebélyesedett ki ellenállhatatlan erővel a revízió gondolata, amelynek első feltétele, a másfél évtized előtt elhangzott kötelezettségek: kisebbségek védelme, lefegyverzés, határkiigazítás, egyenjogúság stb. egyforma mértékkel való betartása, illetve az azokat negligálók erre való rákényszerítése. Az adott szó nem hamisságot, nem erőszakra való apellálást jelnt, hanem annak becsülete van, amelyet betartani és betartatni a győztesek és az egész világ nemzetközi erkölcsi kötelezettsége. Ezt követelik az oly események, mint amelynek szenvedő részesei most az ősi magyar párosok: Kassa, Pozsony, Ungvár megalázott, de bizakodó és törhetetlen magvarja". A „Somogyi Újság“ eredeti tárcája Szüret után írta: Noszlopy Aba Tihamér Komor, szürke felhők takarják be a várost. A külső utcákon levegőt keresgélő öreg nyugdíjasok és fanatikus természetbarátok lábai alatt kopog a járda. Nem esik, de lóg az leső. Hűvös szellő lebegteti a fák kombjait, a kukorica széles levelei búcsút intenek az ősznek. Kinézek az ablakon. Késő őszi délután. A Róma hegyen ,három sötét fenyő áll őrt s eltakarja szemeim elől a szép nyaralót, s ahol huszonöt esztendővel ezelőtt özvegy Beksits Ignácné, Pataky Antónia vendégszerető otthona várta a vendégeket. Gondolatban visszaszállok a boldog, szép béke, évekbe. Hogy is volt ilyenkor szüret után? Sétáljunk csak egyet! Magam, rákapom meleg jelöltőmet és elindulok a Béla király-fut felé. A Csalos gány üres. Pedig most szép épület csalogatja a mustozókat. Akkor? Egy kis parasztház kéménye füstölgett itt. Paprikáscsirkét csinált a kocsma, Josné a vendégeknek. A kis ivóbak ropogott a tűz, három szál cigány húzta, hogy: szüret után lesz az esküvőm... Még áll az árnyas mélyút elején az egyszerű oszlop, melynek felső részén egy kis üvegkamarában Krisztus A kormány Bethlen István gróf, volt miniszterelnöknek felajánlotta Apponyi Albert gróf örökét: a népszövetségi magyar főmegbizotti tisztségret. Jól értesült helyen úgy, tudják, hogy Bethlen elvileg nem zárkózott el a megbizás elől, elhatározását azonban angliai tapasztalataitól kívánja függővé tenni. Bethlen István gróf ugyanis a jövő héten Angliába utazik, ahol háromhetes felolvasó körutat tart. A politikai hangulatról fog ott pontosan tájékozódni s tapasztalatai döntő stubyal fognak elhatározásánál érvényesülni. Ma, mint az apja. Szegény barátom, drága jó bajtársam, idegen föld mélyén aluszod hősi álmaidat. Sötétedik, de még elsétálok a Rigó István szellejéig. Ez előtt sem lehetett csak úgy elmenni, egy kis kvaterka nélkül. Kezd leszállni a köd. Az Ivánfa alatt elhúzódó völgy a kárpáti harcterek benyomását kelti. Keskeny patak fut végig a kapában, itt,ott magas, égi nek meredő, lombját hullató nyárfa sötétlik a holdvilágban tejfehérré vált ködben. A hold a régi szőllőjárók kedves éjjeli lámpása, kalauza. Ez mutatta hazafeléaz utat az ujbortól mármoros vidám seregnek, a kereszt. Útnál még megállók, betekintek fia öreg Hinglihangli (Heindthoffer telekkönyvvezető) régi, poétikus présházába. A szépen berendezett, öreg bútorokkal tarkított szobában pipaszó mellett kvaterkázik Hinglihangli bácsi, meg a »nagyom« bácsi. (Rédey Kálmán számtanácsos). A szemeim könnybe lábadnak. Szép emlékek, de megrohantatok. Visszanézek. Az Ivánfa tetejére rásüt a holdvilág. Sötét pont. Szigethy Alajos elemi iskolai igazgató szelleje. (Most Fenyvesy Béláé). Onnan a legszebb a kilátás a város felé derűs időben. Hazafelé ballagok. A Béla király után a házak között keresem azt a helyet, ahonnan a Cukorgyár felé Bethlen István gróf a Népszövetségben