Somogyi Ujsag, 1934. április (16. évfolyam, 73-96. szám)
1934-04-01 / 73. szám
XVI. évfolyam • 73. szám Ara 10 fillér aposvár, 1934. április 1. vasárnap »«fizetési árak: Negyedévre .... 6 pengő ■ ■■■ ■..........■■■ Egy hónapra .... 2 pengő Hirdetések ára: «asáb millimétersoronkint 10 Hl...........»m ■ ■■■■■■■■ ■■■■■■ lér. — Szövegrészben 15 fillér. ■Ivatalos hirdetések millimétersoronkint 15 fillér. — POLITIKAI NAPILAP Peleté* szerkesstő: PUSKÁS JENŐ Szerkesztőség és kiadóhivatal: KAPOSVÁR, KORONA UTCA 7. SZÁM Interurban telefonszám: 5 A győzedelmes Krisztus írta: Rott Nándor dr veszprémi püspök A feltámadott Üdvözítőt kezében győzedelmi zászlóval szoktuk ábrázolni. A zászló a győzelemnek, a Hatalomnak, az uralomnak szimbon hinta. Amikor fekete zászlót tűzünk ki a házunkra, akkor is valaminek uralmát akarjuk kifejezni: a fájdalmat, mely szivünket uralja valakinek elvesztése felett. Nagy nemzeti ünnepségeinken kitűzzük a nemzeti zászlót, mely kifejezője a lelkünket Uraló hazafias lelkesedésünknek és örömünknek. A győzedelmi zászlóKrisztus közében: feltámadást jelent a halálból, győzelmet a halállal,az alacsonysággal, a bűnnel szemben. Krisztus zászlója szimbolimia az Üdvözítő győzedelmes énekének: »Bízzatok, bízzatok, én meggyőztem a világot!« Mennyire megnyugtató ez nekünk, kiknek nemi kell többé botorkálnunk a Krisztus előtti embernek bizonytalanságával az élet országútján, hanem rábízhatjuk magunkat Krisztus erős kedezére. Ne is keressük azért másban üdvösségünket, hanem csak egyedül őbenne. Ő az alpha és rómega. Vagyis nincs az életnek olyan kérdése, problémája, amelyre végleges és kielégítő választ nem adna. Az emberek már annyi megoldáson törték fejüket és a végeredmény mindig az lett, hogy mindenrel egyedül Krisztus a felelet. Az összes kigondolt és kitalált megoldások, bölcseleti tételek, világnézeti tanok mindmind változásnak vannak kitéve, miig Krisztusnak tanaiból sem el-:venni semmit nem lehet, sem hozzáadni, miért tökéletes isteni egészet képez, égből adott tanítás,melyhez kell alakulniok, formálódniok az időknek és koroknak, ha helyesutón akarnak járni. Minden irányzatnak bukás lett a vége, amely Krisztussal szembehelyezkedett. Egy-egy Krisiztusellenes irányzat rövidebb-hosszabb ideig fennmaradhat, sok áldozatot megkövetelhet és amint a történelem-íről tudjuk: sok-Sok emberélet pusztulása is nem, egyszer szegélyezi az ilyen irányzatok uralkodásának Útját, de a Vége mindig az, hogy csak vissza Krisztushoz! Egyedül az É3 evangéliuma és tanítása olyan, — amely nem szorul korrigálásra, kiegészítésre, — amely nem idomítható a korok és divatok szeszélyei szerint, — amely a faltámadás tényével mintegy helybernhagyást, approbatiót kapott. Ne akarjon tehát az ember új evangéliumot alkotni, hanem, ha boldog akar lenni, tartsa megaz égből kapott tanítást, a krisztusi evangéliumot. Nincs szükség új tanokra. Istennel és embertársaival szemben milyen legyen az embernek eljárása, magatartása, cselekedete, viselkedése, bőségesen le van szegezve az evangéliumban. Az emberi tudás alkothat nagyokat, technikai vívmányokkal előbbre viheti a kultúrát, az építés remekeivel betelepítheti a földet, változatossá teheti a mindennapi életet, — mindez azonban nem változtathat az embernek viszonyán, kapcsolatán Istennel és embertársaival szemben. Ez pedig mind meg van állapítva Krisztus által, aki tanulásának igazságáért meghalt és feltámadásával örök időkre rányomta tanaira az isteni pecsétet. Némi lehet tehát helyes azon irányzat, mely az embert ki akarja kapcsolni Istennek törvényeiből, amely a családot, a gyermeknevelést ki akarja vonni Krisztus befolyása alól. Nem fogadható el tehát az a törekvés,mely az ember homlokáról leradírozni, letörölni akarja Isten képmásának vonásait és az embert az állati brutalitás nívójára süllyeszteni, degradálni, kiölve lelkéből,szívébőlminden nemesebb érzést és ■csak az egyéni önzést fejleszteni, benne egyeduralkodóvá. Nem felel meg Krisztus tanításának, hogy egyesek magukhoz ragadják a hatalmat azért, hogy azzal rutul visszaélve száz- és száezer ártatlan embernek életét elvengyék terroruralmuk fennmaradásának biztosításáért. Nem is maradhat fenn az ilyen uralom sokáig. Csak addig, amíg a terror és erőszak brutalitása tartja rabszolgaságban a tömegeket. . Az erkölcsi felfogás meglazulása, a házassági kötelékek felbontása, a családi szentélyek felbontása, a frivol magaviselet térhódítása mindmind éles ellentétben van Krisztus tanításával. Nem Krisztus tanain kell változtatni, illetőleg nem azokat kell amai romlott közfelfogáshoz átformálni, hanem az embernek kell megjavulni, gonosz elvein változtatni, hibáit belátni és bűnbánó lélekkel Krisztushoz visszatérni. A feltámadást tehát nemcsak Úgy kell tekintenünk, mint egy történeti tényt, amelyet tehát a történelem lapjain elkönyvelünk. Nem! A feltámadás nekünk több. Történeti tény is, de azonkívül élet! Az Üdvözítő is így akarta. »Ép vagyok a feltámadás és az élet« — mondotta. A feltámadás örvendetes fényéből nekünk élet folyik: tudjuk, hogy kinek hiszünk és kiben bisztunk! A feltámadás tehát azt jelenti, hogy,nincs többé helye a kétségnek, a bizonytalanságnak, hanem élnünk lehet és élnünk is kell magának Krisztusnak életét! * ' Ezért öröm nekünk a feltámadás ünnepe, Husvétnak napja! Tehát örvendjünk, Testvérek, miért Krisztus feltámadott! Alleluja! Feltámadt — írta: Kósa József , A kihűlt, zimankós föld színén lassan Élet zsendült. Itt,ott még dirib-idarajb hórciszlányok feketéinek*, de a száraz avar alatt virág van fakadóban. Ha jól megkésve is, már itt a tavasz. Eljött, hogy szint, fényt, ragyogást adjon és szépséget. Mindenütt mindenben uj élet zihál, uj erő fakad. Szinte érezni a föld lázas lihegését, amint fárad a virágok, növények életrekeltésében. Balzsamos tiszta tavaszi jég szüremlik mindenüvé és űzi, kergeti a tél rideg komorságát. Az ember is, mintha kicserélték volna, uj kedvet érez magában. Elnyújtja, megropogtatja a félidőben megdermedt izmait, kifeszíti csontjait és élvezi mohón szürcsölve a tavasz érkezését. Új szint, örömet látok a templomba jövők arcán is. Az ünneplő gúnyák kopottak ugyan és a lábbeliek foltosak, de az arcok vígak, a szemek csillogók. Hangos nevetgéléssel, a méhek döngicséléséhez hasonló beszélgetéssel állják körül a templomteret. Oda állnak a napsütésbe. Süttetik magukat az áldott, a drága nap sugaraival. Kis Pirinyő János tartja éppena szót: — ... mer’ hát az úgy volt, böki feljebb a kalapot, hogy a muszka csak lőtt, csak lőtt... Nem,igen célzott. Igaz, hogy lukat is lőtt többnyire... Hát ezért is vesztett a szerevicsében. A körülállók csakümmögtek. Mintha hírét sem hallották volna a világégésnek — úgy tesznek. Csak szívják a pipát és nézik az imbolyogva szálló pipafüstöt, amint száll fel... fel az is a nap felé. János pedig tovább fűzi a szót: — Mert az nagy dologelt. Hiába a puska golyóbisa nem is bolondság. Azért csak talált néha vaktából is csontot vagy húst és folyt akkor a vér és volt dolga, kapkodni valója a szanitécnek. Éppen nagyszombat volt akkor is, amikor engem meglőttek! Itt nincs mutatja a homlokán vereslő forradást, amelyből ugyancsak látni, hogy nem nevetni való bolondság volt az, ha a golyób is talált. — Amint ott feküdtem a tavaszi gyenge füvök, kezeim széttárva, csak a nap melegét éreztem, és azt, hogy a lelkem otthagyja a harcteret és száll, száll hazafelé. Haza is érkeztem. Itthon voltam. Lajcsi, a középső fiam, akkor volt kétthárom éves. Aranyos, szöszke gyerek és vele játszottam, úgy, mint a szabadságom alatt, térdemre ültettem és huszárosan lovagoltattam. Amint játszottunk, egyszerre csak ismerős harangszó ütötte meg a fülemet. Hallottam hangját az öreg harangnak, akit szintén elvitt a háború. Mintha az angyalok énekeltek volna, mintha az anyám hajolt volna fölém és rúgott volna valamit a fülembe, amit nemakart, hogy más is tudjon... Ott feküdtem mondom, lázban, sebesen, vérbeborulva a jó hűvös fürtön és néha kínos vergődésemben is éreztem nyitásokat a fejemben, testemben. Zsibbadt kábultságomban a legyengülésemet annak tulajdonítottalmi, hogy a csatamezőtől ha ámentem. Gyorsan, mint a száguldó vihar, gyorsabban, miint a gondolat. Nem tudtam, mi van velem: tisztára itt éreztem magam a templomiunk mellett később. Szóltak, zúgtak a harangok és én koldusán félrehúzódva tűntem el a nép között, mint egy idegen, mint egy ágrólszakadt, kóbor vadlegény. Felhangzott a húsvéti ének, szóltak a harangok és hozták a Krisztus képét. Csapat,gyerekek és asszonyok, süldőlegények, leányok, gyászos özvegyek, síró anyák mindenütt. Egy szál férfi sémi volt semerre, csakén húzódtam meg félve, roskatag testemmel. Borzasztó volt, hogy micsoda szenvedést éreztetni A testemben tűz égett, fejem zúgott és akartam énekelni, de hang nem jött a számra. Akartam vinni a Feltámadtat, mert a gyerek roskadozott alatta, de félrelöktek... Aztán sötét éjszaka szakadt le rám. Mintha gödörbe estem volna. A húsvéti ének, messziről szállt felém, hallgatóztam és lassan kijött a számon: »Feltámadt Krisztus e napon...« Később, mikor a szememet lenyítottam, tiszta fehér falu szobában találtam magamat. A fejem beköl töstve, olyan volt, mint egy ágyúgolyó. Nehéz lés fájt nagyon. Mellettem egy kedves nővér, szelíd tekintetű apáca tett, vett, igazított, simított a vánkosomon. Amikor ránéztem, megszólított: 1á — No, hogy van? — Köszönöm!, elég jól — súgtam, erőtlenül, félrebillent fejjel — Fáj valamije? — Nemi... csak azt nem tudom, hogy hogyan kerültem én ide... — Hát megsebesült... A jó Istenmeggyógyítja. Nagyon lázas volt. Mindig otthon járt, az otthoniakat emlegette. '!i ' ‘ 1 — Hát nemi voltam otthon ? —• Nem bizony... Ide hozták egyenest Lembergbe. — Pedig mintha otthon jártam volna. Otthon a falu mellett, kicsi templomiunknál... Láttam is a feltámadási körmenetet, az öreg papiunkat és sok, sok gyászt... Láttam a feltámadt Krisztus szobrát; fájt nagyon, hogy a régi szokás szerint nem vihettem. Azt mondták, véres a ruhám, gyűröttés sáros és csupa