Somogyi Ujsag, 1935. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1935-01-01 / 1. szám

Ma: Somogyi SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA, Kaposvár, Korona­ utca 7. — Interurban telefon: * ELŐFIZETÉSI ÁRAK: 1 hóra l'60 pengő, negyedévre 4‘80 pengő, félévre 9‘50 pengő, egész évre pengő POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: SZŐLLŐSY FERENC HIRDETÉSEK ÁRA: Hasáb mm.-enként hird. ol­dalon 10, szövegrészben és hivatalos hirdetések 15 fillér. Apróhirdetés soronként 20 fillér, a leg­kisebb apróhird. 80 fill. Notic soronként 60 fillér. Kaposvár, 1935. január 1. kedd , XVII. évfolyam 0­1. szám Újévi gondolatok Irta: vitéz Marton Béla országgyűlési képviselő A nagy görc bo­cs és tudós po­litikus szavai:" ha az ember elmúlt tídigek- go­dólkodi,­-, ren­desen a sölész tekint le, ha pedig a, jövőről, az gekbe néz fe!«. Eb­ből a. szemSZ'­­ből­­ártsunk sereg­szemlét a. mi­ baj­­nak végső okai s a jövendő i .­ évei, teendői­­ele­t. Egy szörnyű kettősség vezetett az Ember v­ágához és az emberi intézmények sze­rzit­ásához, mely in­tézmények végeredményben csak az emberi sztelem meghosszabbí­tott árnyait. A­­ z ember erkölcsi, jogi és politikai berendezkedései a ma­guk kulturális összes­égében krisz­tusi alapol nyugszanak közel két­ezer év óta, 1 : ugyanekkor a gaz­dasági kei­éűkedés­ek és technikai civilizáció i­skel az alapokkal h­om­­lokegyenr bienkező vonal­on fej­­lődtek. 1 : kultura, nem is a civilizáció­s­­ válságban, hanem a kettőnek és , ne­m ha­ngolható struk­túrája vitte mindkettőnek hordozó­­ját, 3. Embrt oly la ki­vá­ságba, melynek romboló hatását világren­gető megrázódtatások alakjában f­él évtizede szt védjük. Az égési­­'emberiséget­ említet­tem, mert a háborúnak kizárólag csak legyősztj­ei­ voltak és vannak min­n­d a manapig s mert nincs nem­zet, mely m­eg ne érezte volna, az ezzel járó olyos megrázkód­tatáso­­kat. Egyéként azonban, ha meg akarjuk é­zni a mai káoszból kive­zető lehetőségeket, szem előtt kel tartani, hogy a Terem­tőnek bizo­nyára módjában állott volna­ egy­­fajú, egynyelvű és egyvérű ember­típussal megkoronázni a föld teremt­ményeit és ha nem ez történt, akkor ezzel bizonyára megvoltak a céljai. Soha még az emberiség történelmé­nek folyamán nem mutatkozottt ,meg oly világosan, hogy ez a sílő »embe­riség«, lehet nyelvtani kifejezés, le­irat -embertani fogalom, de a törté­nelem cs­ak nyelvükben, kultúrájuk­ban, céljaikban és ideáljaikban kü­lönálló ésetit élő és egymással való nemes versenyre hivatott nemzete­ket ismer. Csa­k a nemzetek azok a valóban létező és önmagukban zárt egészet kép­ezik. Saját kultúrájukban m­egcsiszolt darabok, amelyekből az ő emberisége óriási mozaikja adódik. Innen van az, hogy a nagy társa­dalmi és politi­kai mozgalmak alap­ját mindenütt a nemzeti öntudatra­­ébredésben kell keres­nünk. Ha ezek­­a­ mozgalmak még nem tudtak m­. 1- d­­enütt oly légkört teremteni,­ mely a válságba jutott emberiségnek visz­­sza tud­ta volna adni lelki­ egyensú­lyát, akikor az onnan van, mert a keresztény kultúra és az anyagelvű civilizáció diszharmóniájából kelet­kező bajok tömege túlságosan nagy volt ahhoz, hogy aránylag ily rövid idő alatt győzelemre lehessen vinni egy korszerű és m­inden tekintetben tisztult idealizmus zászlaját. Min­denütt, ahol a nemzsak mozgalmak megindultak, egyetlen egy világos és egyszerű tételre vezethetők visz­­sza célkitűzéseik: minden nemzette­­remt®.A m­eg a maga sajátosságai­­hoz illő, krisztusi alapra helyezett szoc­ális életét. Ez az a gondolat, mely körül a nemzeti­ mozgalmiak , elméleti formá­­i és gyakorlati meg­­­­nyilvánulásai kikiistá­losodtak A magyar nemzetre nézve, mely ma megint egyszer a történelem vá­­laszútján áll, inkább» életkérdés az, hogy meg tudjál© találni a helyes utat, mint bármelyik más, nagyobb nemzetre nézve. Ha itt sikerül min­den rendelkezésre álló erkölcsi és­­anyagi erőnek maradéktalan össze­fogása, vagyis sikerül a nemzet egy­ségének olyan megalapozása, mely kínfűiden, várható, veszedelemmel szemben biztosítja a nemzet elleni állóképességét, akko­r a nemzet‘m­egé­­tette kötelességétt önmagával ég — ugyanakkor —*­ Isten és a keresz­­tény kultúra szellemével szemben is. A magyarság keresztény- mivol­tának ősi jele, melyben győzn­ie ke­ll az apostoli kettőskereszt, éppen úgy szimbóluma a magyar lélek Kriszt­­us követésének,­­mint a Nemzeti Egység mozgalmának. Ezer éven át kettős volt a k­ereszt, amelyet a ma­­gyarság a történelemi legtöbbször kálváriás útján hordani kényszerült, mert ezer esztendőn át kellett küz­­­denia azért, ho­gy védelmezze a Nyu­­gat és az önm­aga kerész lény­ei­« Voltát és­­ugyanannyi ideig azért, hogy az maradhasson, ami öncélúsáá­gát igazolja és örök életét biztosítja: sajátos kulturájú magyar! Az a kegyelme Ir­a: Varnay Kajetón A ka­tös életben azok az érzé­sek, mely­et a,»karácsony« ébreszt fel m­indtkiben, — tisztekben és legénységen, —már hetiekkel előr­e­vet:­­árnyát, különösen vad idege­n­­ben, táv a családtól. A decnber még nem is kopog­tatott,,­m­ mindenki sóhajtva gon­­dolt­am »Mi az karácsonykor?« •Magának sem volt egyéb vá­gyam, mnt a parancsnoktól, — ki­vel nagyn jó baráti viszonyban vol­tam­, —­ ki csiklandozni néhány na­pot kocsonyra, itthagyni " Szerbia belsejét, s röpülni haza szeretteim­hez. Az 916. évi­ tér eleje nagyo­n ha­son­,itet az­ ideihez, ott lent Szer­biába! csakhogy, sokkal több volt ró csapdák. (Úgy látsz­i, hogy már akkorán is ott­­estett le Szerbia kö-! Zenélj az, amit a Dunántúlra jó-’ sorga,ott ,a meteorológia.) Az útiak csak úgy folytak, alig le­heted az árokszéleken botorkálni, amik­­egyik este a szokott időben glyafödesztinik­ai tiszti étkezdében. Paracsnokunk idegesen jártatta kö­rül semét, kereste a főhadnagyot­. — Hol lehet a főhadnagy? —– mondta szinte kiabálva­ ; 1­­ Én tudtam, hol szokta tölteni dél­utánjait, de mert szigorúan tiltva volt az érintkezés szerb családok­kal, gondoltam, személyesen me­­gyek el hozzá, sürgősen elhívom.­­Észrevétlen osontam ki az étkez­­déből, az utolsó lépcsőnél elém top­pant egy kedves bajtársam. — Hová igyekszel? Össze-vissza csak hárman voltunk magyarok a tisztikarban, köztük ez a baj­társam, így nem tudtam ta­­­gadni.­­ A szuroksötétségen meg a csi­la­gok fénye sem tudott áthatolni. Se­hol semmi világítás, csupán csak az »elhagyott vásártér mögött húzódó házak egyikének kicsi ablakában. — Éppen oda igyekeztem, de hogyan kerü­lem meg­­ezt a nagy vásárteret a körülvez­ető cseppfolyás után eb­ben a­ sötétségben? A mértan is azt tanítja, hogy az átfogó rövidebb, tehát nekivágtam a vásártérnek, az irány megvolt, a tér zsombékes ta­laja a rajta száradt füvel járhatóbb volt, mint az út, csak arasznyira süly,­lyedt le a bakkancs. Már tehettem vagy hattyan lépést, amikor jobb­ lábam, valami kemény­ségre lépett. Látni nem leheted, csak azt éreztem­, hogy széles kőlap van a talpam alatt. Már húzta­m­ a bal­lábamat kifelé a­ zso­mbékból, hogy tovább lépjek, amikor a síri csönd­ben­­erős kiáltást hallok az étkező felől: — Önkéntes úr, megjött a főhad­nagy úr, jöjjön vissza! örömmel fordultam hátra s igye­keztem azon az utón visszatértetni. Kedves magyar bajtársa­m­ várt a kü­szöbön, fiatal barátommal, (mert ő m­ég csak 46 éves volt, én meg már átugrottam az ötvenet). Sikerült feltűnés nélkül elvegyül­­ni a vacsorázók között’, s vígan töl­töttük el az estét. Közben él és hi­deg szél támadt, mely addigra, amíg mi a késő éjjeli órákban szétoszlot­tunk, járhatóvá fagyasztotta az uta­­kat, igy minden báj nélkül kerül­tünk nyugalomra, te­ ki a maga, szál­lására. Másnap reggel vígan ‘kop­ogtunk a­ lefagyott útón, s amint odakerü­lök ahhoz a ponthoz, a­hio­ a sötét estében az útról az elhagyott vá­sártérre léptem, ott találom bakan­csom nyújtásaitt a zsombékok közt megfagyva. Kíváncsiság vett rajtam erőt, hogy mi is tehetett az a ke­mény tárgy, amiire ráléptem. Kö­vettem a nyomokat, az utolsótól egy lépésre , előttem feküdt a­ keresett Wotep. Nem volt más,, mint egy mélységes kút kővel kirakott p­e­reme. Még egy lépés... és a há­borúban eltűntek száma eggyel sza­porodik. Letérdeltem a kőre, egy hosszú imával köszönteti meg az Úr ke­gyelmét. ... Milyen szép is volt abban a háborús időben az emberek lelki­ világa, amikor egy ilyen vagy ha­­sonló eseményt közönyös nemtörő­­d­öm­séggel­­eresztettek el a fülük­ melett. Jómagam is talán már egy­ óra múlva nem­ gondoltam rá többég jobban érdekelt az, hogy lesz e ka­­rácsonyi­ szabadság. Pedig érdemes kissé foglalkozni vele, mert józan ésszel fel semmi fe­­etetjük, hogy a véletlenek láncolata sőt egész sorozata kapcsolódhatott össze csak úgy magától, m­inde­n fel­sőbb irányítás nélkül. Lássuk csak: ha nem toppan élém magyar bajtársaim!, ha nem kérdez, hova megyek, ha én nem­ adok neki gálfbuszt, ha a keresett főhadnagy egy percet késik oda érkezésével, ha a" bajtársam azonnal észre nem vesz®", ha sietve nem­ ugrik­ ki az útra, hogy »rfaáram­ "kiáltson, ha egy másod­perccel később­ üti­ meg fülemet iaj visszahivó szava, már késő. Elkép­zelhető-e, hogy mindez magától adó­dott véletlenek műve? Vagy talán az örök rejtély, amit emberi elme fel nem ér? ... Az idő múlt é­s egy heti ka­­­rácsonyi szabadságot kaptam és volt néhány boldog napom a családom kö­rében, hol­­együtt ünnepeltük meg születését annak, aki az emberi lel­ket megváltotta. . . A párisi sajtó komoly akadályokat vél látni az olasz­francia megegyezés előtt Parsból érkezett jelentések szerint az olasz-franci­a megegyezés tárgya­lásai nem haladnak előre. . Lagal egyelőre áttanulmányozza a Rómából érkezett jelentéseket. A pá­risi sajtó örömmel számol be arról a körülményről, hogy a kisántántet végre meg lehetett győzni arról, hogy az olasz-francia közeledés az európai béke érdekében történik. Az esettel kapcsolatosan egyes esti lapok azt írják, hogy az olasz-francia közeledés előtt komoly akadálok vannak, amelyek még eddig nem ker­rültek napvilágra.

Next