Somogyi Ujsag, 1935. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1935-01-01 / 1. szám

SOMÖCiHliSM* Í9u5 január 1 1933: a háborúvége és a béke kezdete ... Irta: Szőllősy Ferenc FARSANGI selyemújdonságok KERTÉSZ MANÓ CÉGNÉL KAPOSVÁR, FŐ-U. 13. J6- nak nem jut akkora elméleti karaj, amekkora magának is elég lenne, nemhogy a város is haraphasson belőle. A városi szegénység lázári rongyokat kapott trianoni takaróul és munkanélküliséget napi kenyér helyett. Az intelligens fiatalságnak a jövő az egyetlen tőkéje — amiig el nem fogy — anélkül, hogy azt párgyakással is megalapozhatná vagy akár csak szimpla kis íróasztalhoz köthetné. Különböző gazdasági érdektársulataik az utolsó fillérig igyekeznek maguknak biztosítani az apádon csurranó javakat. A hit magasztosságát és az egész lénytbetöltő fenségességét és boldogulását is kikezdte a világbacillusok és mételyezések zaja. Hogy a belső élet komorsága melegebb szint öltsön, akad tennivaló kémiarokkal s hogy a Baj,, ez a százfejű hidra kimúljon, ahhoz a kormány végsőkig fokozott tevékenysége is kevésnek látszik, mert a rémes szörny a kiapadhatatlan Trianonból táplálkozik. * De éppen azért, mert a belső bajok legnagyobb részének közös eredője külpolitikai orvoslásra vár, itt he térien kell a fokozott munka, a tel-A napokban egy férfitársaságban voltam. Csupa jónevű és nagy képzettségű úr volt jelen, akiknek minden szava súlyt és tekintélyt jelent.Voltak közöttük olyanok, akiknek mondanivalóira egy egész város felfigyel, de akadtak olyanok, akiknek intézkedés© egy egész megyére kihat, sőt olyanok is voltak Soraikban, lakik, ha szólnak, hát az egész országban hallatszik visszhangja. Természetesen a magyar sors, a magyar jövő körül folyt a vita. Magyaros nekihevüléssel foglaltak állást fesztelen beszélgetésben pro és kontra. Egyszer csak eszébe jutott egyiknek feltenni a kérdést: Mit csinálnál, ha külügyminiszter lenne ? Egy pillanatra megtorpant a zibongó vita. Aztán megszólalt egyik, "mosjd a mársort s végül sorában mind-annyian elmondták tervüket. Persze mindegyik külön-külön, egyedülés kizárólag csakis saját tervév© látta biztosítottnak a magyar jövőt. Az újságíró itt most nem óhajtja csokorba szedni a véleményeket, de nem szándékozik a kaotikus terveket rendszerezni sem, hanem csupán öszszegez . Újév napján ezerkilencszázharmincöt efemózsiás tarisznyájába a nagy útra induláskor hamuban sült pogácsaként teszi, mert úgy érzi, hölgy elláthatja kis élemmela Vándort. Objektíven meg kellelöljáróban állapítani, hogy az ottlevő urak unisono elismeréssel és respektussal szóltak a magyar kormány külpolitikai tevékenységéről. Sőt nyugodtan általánosíthatunk és elmondhatjuk, hogy a magyar kormány külpolitikai vonalvezetése mind a mai napig nemcsak egy szűkebb kör, hanem az egész nemzet helyeslésével találkozott. Valami csodálatos bizalom terjeng a levegőben és az a magyar nemzet, amelynek aktív külpolitikai múltja csak alighogy túlléptea félemberöltő mesgyéjét, bizonyos magasabb értéket tudott magában kitermelni ,ilyett vonatkozásokban. A másik szembeszökő szimptómáilap volt, hogy nem akadt a jelenlevők között egyetlen egy sebet, aki ne bízott volna szilárd hittel és leplezetlen reménnyel a magyarság jövőjében. Magyar múlt volt, dicsőséges és alkotó erejű, hát lesz magyar jövő is, mert a történelem erre megtanított bennünket és ma — a nehéz napok legnehezebbikén — töretlenül él a hit és remény ebben a nemzetben. Ez pedig már a siker fele! Még akkor is, ha ez a nemzet közismert szalmaláng legesedésével képes hátat fordítani annak az őszínének is, amelynek győzelmiét rohamával bztosította. A magyar élet most a felhőszakadás szünésénél tart. Az egek csatornái már kiöntötték tartalmukat, a villámcsapások szűnni látszhatnak, a mennydörgés távolodóban van s bár az ég még vigasztalanul sötét és komor, de a felhők már oszladoznak. Hogy mi következik, ki tudná megmondatni?! Felhőtlen égi fiagy újabb felhőszakadás?! Még minden lehet! Kitisztulhat teljesen az ég, de folytatódhat a felhőszakadás is. Egy bizonyos: egy csomó nehézségen túl vagyunk s ha az Ég kegyes lesz hozzánk, akkor a felhők elvonulnak. Az ég még komor. A rrigiayar ég még terhes. A béke tipikus fellegvárai, a falvak telve vannak még ,ujjal-bajjal. A falu szorgos munkájának nyira,és nagy becsülete, a falu* — Fiuk, itt vannak az angolok! Egy pillanat alatt a szűk kis helyiségben minden a feje tetején állt, a kártyákat eldobták,a függő ágyakból kiugrottak és rohantak valamennyien fel a lépcsőn a fedélzetre. — Mindenki elsőnek akart feljutni, hogy mindenki elsőnek láthassa meg a rég vár ellenséget. Amint kijutottunk a fedélzetről, mindent tisztán láttunk. Azidő nagyon szép volt, a kilátás tiszta, a nap magasan áll, azonban az ellenségből Semmit sem láttunk. Egyáltalán Semmit. Kitört a botrány, ez az átkozott kölyök bolonddá tett minket! Ismét éjssimtét átkutattuk a láthatárt, kit szabad szemmel, ki látcsővel, minden elképzelhető irányban, de semmit semi láttunk, ellenben megállapítottuk azt, hogy ismét irányt változtattunk Az egész középfedélzet és a hajó eleje tele volt bajtársakkal, kik mind az ellenséget keresték. Fenn a hídon semmi feltűnőt nem láttunk, de az összes tisztek ott gyűltek össze. Ez nem jelentett semmi különöset, mertegy-egyilyen hadimenetnél is azon előfordult, hogy a tisztek a hídon gyülekeztek. Én több bajtársammal együtt az első kéménynél állottam, a kormány a fedélzet felőli oldalon magasan fent a fedélzeten. Mellettem áll öreg biacytársam, régi jó barátom, a hajó csónakmestere. Amint ott beszélgetünk, mellettünk ment el hajónk első tisztje meglehetős sietséggel s amint meglátta mellettem a csónakestert, még közelebb jött és azt mondta: — Csónakmester, most vérre megy ám a dolog! A tenger hősei — Részletek C. Ludwig könyvéből — Eredetiből fordította: (5) vitéz Rónay Oszkár A szakadatlan figyelés mellett dél felé járt már az idő. Hajónk irányt változtatva, ismét a házas partok felé tartott. Határtalan elkeseredés vett mindnyájunkon erőt. Tehát mégse lesz harc, ismét csak pazaroltuk a szenet és türelmünket, mint már olyan sokszor. 1 . Délután újból rám került az őrszolgálat, elkeseredésemben ki sem néztem. Végül is kíváncsiságom mégi, is győzött, figyeltem az irányt, mely — sajnos — semmi újatt sem mondott, megyünk hazafelé. Estér© már otthon leszünk, mára tehát vége jár háborúnak. Annyira nem törődött már senki a catával, hogy a hajója megindult a normális élet, a szolgáatmentes legénység — mint máskor —, most csendes foglalkozással, kártyázással, pihenéssel töltött© szabad idejét. Délután fél 3 lehetett,akkor a 13. számú különsilmjénynél voltam!) amikor egyik hajtársam lekiáltott a csapóajtón, hogy alighanem történt valami odafönt, de már annyit csalatkoztunk és egymást ffeár annyit ugrattuk, hölgy fel se vettük táj hirt, mely nem hozott örömlet, Isfenben a hirkhoszté a hozzá dobott csizmáktól és egyéb tárgyaktól szerzett kék foltokkal menekülni volt kénytelen. De hirtelen az egyik barátunk, ki első őrségen volt, tehát most szatford, egyébként komoly fiú, magából kikelvekiáltott fe a lépcsőn. Belgrádiásan jelenetezett marseillei tragédia genfi »Uraufführung,«íia a szerzőknek nem biztosította a kaszsziasikert, hartem! igazolta részünkre azt a tézist, hogy »nincs,olyan rossz, amiből valami jó ne születnék«. A megenyhült légkörben új előadásra készül a világ! Új premier izgalma vibrál a levegőben! A francia-olasz tárgyalások már ennek az előjelei csakúgy, mint a körülkerített Csehország engesztelő hangja és az enyhülő jesticsi jugoszláv fuvalmák. 11' ávot kurjantgat Tatáreseti Kolozsvárott, a vlágban más szellők fujdogálnak és ha az újév csak felét váltja be annak, amit e napokban ígér, akkor vége van a magyar felhőszakadásnak és lassan kiderül a magyar égbolt. A világ mia élő legnagyobb államférfi, az ollaszok vezére, a magyarbarát Mussolini ezelet nyolc évvel 1935-öt jelölte meg, mint Európakritikus esztendejét. Mussolininele ebben is igaza volt . 1935. az engesztelés ájtatosságáva, a hit erősödésével indul el Ezek után mi is mgegyezhetünk lábban, aminben az emtett’ társaság tagjai: 1935. hozza mg a háború végét és a béke kezdtet jes eberséges a látnok, szem. A! Szűkszavú első tisztünk rövid ésséges a friss levegő randó után, komoly kijelentése most már végleg meggyőzött bennünket arról, hogy nagy dolgok vannak keletkezőben és tényleg harc, még pedig soha nem látott harc fog bekövetkezni.Mint az olaj a tengeren, úgy futott szét a bajtársak között a hír és a hangulat egyszerre magasra emelkedett. Sajnos, ismét elérkezett őrségem ideje, így le kelett váltani bajtársimat, de reméltem, hogy amíg őrségem tart, megláthatom közben is az ellenséget. Tudtam, hogy kívánságom teljesülni fog, de most már minden figyelmem a szolgálatomra terelődött, mivel egy hadihajón a legutolsóembernek is meg kell tennie kötelességét, mert a legkisebb mulasztás beláttatatlan következményekkel járna. Tehát először a szolgálat és csak ha ez engedi, fordíthatok figyelmet az ellenségre. Minden figyelmünk a gépeké kell, legyen, miért hogyan harcolna a mit jó litjöshjk!, ,ha elhanyagolnánk és nem táplálnánk a gépeit?! Fel és alá sétálva végeztem ellenőrző utamat, figyeltem az alájólrendeltek munkáját, lujból és újból átnéztem a vezetékeket és jelzőkészülékeket, sőt később figyelmemet a ventilátorok szzabályos működésére terjesztettem ki, miért egy harcban álló hajónál nagyon fontos, sőt, életkérdés, hogy a gépeknél dolgozó bajtár- sainknak levegőszolgáltatása meg ne szűnjön. Magában a gépházban lajmúgy is kibírhatatlan a hőség, a levegő fokozottan fogy, tehát szükjjótlása. Ezek a hajósak, akik a gépeket szolgálják rá a hajó" mélyében, valósággal el voal zárvaa külvilágtól, a gépek imoton törenyén kívül nem hallottak semmit és nem láttak egyebet, mit a hajó csillogó géprészeit. Bár nidan figyel, mükefa gépeknek szilték, kváncsiságukat azonban hallgattatni nem tudták sélni, aki tettük járva’kelve, mégis csak látta valamit, értesítettem őket a felülténő eseményekről. De mindez nem volt elég, mert őrségem alat átlag fiznipercenként parancsoltat magához a gépház parancsnoka, hajó főmérnöke, hogy így hátha, .bbet tudnak meg, hogy mi történ odafenn. Természetes, ők fent a dón csak'parancsokfa't kaptak, kérrzősköd * niök azonban 'nem volt stbud, igy érthető, hogy kiváncsiságkat oly* módon elégítették ki, ahov az lehetséges volt. Körülbelül 4 óra 45 perc körül lehetett az idő, amikor Orjánomban az elülső szellőző nyíláshoz értem, ahol felkapaszkodtam a kis lőcsön s igy alkalmam volt kissé körülekinteni. Egyelőre nem láttam mást mint előttünk a mi elővédünket, utunk mögött pedig a bennünket kiséő öt páncélost, ezek azonban Jasm a kormányfedélzet felőli oldalra húzódtak. Az ellenségből még addig nem volt semmi sem látható Hajónk a legnagyobb sebesség, járt és legnagyobb örömömra a szellőző készülékek a nagy siebeáégtől hajtva, még fokozottabban működttek. (Folytatja)