Somogyi Ujsag, 1937. szeptember (19. évfolyam, 197-221. szám)

1937-09-01 / 197. szám

SZERKESZTŐSÉG, KI­ADÓHIVATAL ÉS NYOMDAI Kaposvár, Korona­ utca 7. — Interurban telefon 8. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: 1 hóra 2 pengő, negyedévre 6 pengő, félévre 12 pengő, egén évre 24 pengő. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: SZÖLLŐSY FERENC Kaposvár, 1987. szeptember 1. szerda , XIX. évfolyam e 197. szám Ára 10 fillér HIRDETÉS ÁRAK­: Hasáb mm.-enként hírd. ol­dalon 10, szövegrészben és hivatalos hirdetések 15 fillér. Apróhirdetés soronként 20 fillér, a leg­kisebb apróhird. 80 fill. Not­­ soronként 60 fillér A kormány az Hjúságért Darányi Kálmán miniszterel­nök szegedi beszédében vázolta a kormány szociális intézkedése­it és a közeljövőben megvalósu­lásra váró terveit, természetszerű­leg foglalkozott az ifjúság kérdé­sével is. Nem csoda tehát, ha a kormány kétszeresen nagy fi­gyelmet fordít a magyar ifjúság sorskérdésére, mert hiszen jól tudja, hogy ebben rejtőzik egy­ben az egész magyar jövendő is. Bármily nehéz is ez a kérdés, a kormány nem keresi az előtte való meghátrálás lehetőségeit, bár mindenki tudja, hogy az úgyne­vezett ,,nagy“ és ,,szerencsés“ sorsú népeknek éppen olyan megoldandó és nehéz kérdése, akárcsak Trianon országának. De ez korántsem lehetne magya­rázata se a tétlenségnek, se a kö­zönynek. Természetes, hogy mindezt te­kintetbe véve, még csak jobban kidomborodik a kormány­­akció­­jának fontossága és jelentősége, mellyel a középiskolai, szakisko­lai és az egyetemeken tanuló if­júság segítségére siet, olyan ösz­töndíjakat juttatva nekik, melyek mentesíthetik őket az előmenetelt akadályozó­­anyagi gondoktól, megadván nekik a lehetőséget — amint azt a rendelet határozottan ki is fejezi,­­ hogy a jutalma­zott a tanulás ideje alatt zavarta­lan­ul szentelhesse magát a ko­moly tanulmányoknak és előké­születeknek. Míg a tandíjmentesség és az eddig élvezett kedvezmények cél­ja mindig pusztán és kizárólag a tanu­lás lehetővé té­tele volt, az új ösztöndíjalap mélyebbre vág és magát a megélhetést akarja biz­tosítani. Maga az egész intéz­mény a kiválasztódás nagy gon­dolatát szolgálja­­, ezért fektették úgy le az új ösztöndíjak alap­szabályait, hogy valóban a kivá­lót, a tehetségeset, a hivatottságot szolgálhassa­. Azért vigyáznak arra, hogy visszaélés ne történ­hessen s valóban az anyagilag igazán rászorultak juthassanak az ösztöndíjhoz. Ezért tesz ok­szerű különbséget az ösztöndíj alapszabály a vagyoni helyzet megállapításánál a vagyontalan­­ság és jövedelemnélküliség kö­zött. Az ösztöndíjak száma is jelzi, hogy nagyjelentőségű dologról van szó, amellyel a kormány az idők szavát megértve és követve, — még a mai nehéz gazdasági viszonyok között is — meghozza azt az anyagi áldozatot, melyet tőle és az egész nemzettől az if­júság boldogulásának nehéz és nagy kérdése megkövetel. A nagyközönség ugyanazon az áron kapja a szódát, mint a vendéglősök Az egyetlen eltérés csupán a kis százalékú kasszaskontó, amit a nagyfogyasztók kapnak A Somogyi Újság tegnapi számában közöltük, hogy a szik­­vízharcban megegyezés jött létre a szikvízgyárosok és a vendéglő­sök, valamint a korcsmárosok között. Mára aztán pontos infor­mációkat sikerült szereznünk, s amely szerint a végleges helyzet­­az, hogy a szikvíz ára mától kezdve Kaposváron úgy a ven­déglősök és korcsmárosok, mint a nagyközönség részére a követ­kező : kisüveg 6,nagyüveg 12 fil­lér. Ebből az árból a vendéglősök és korcsmárosok, mint nagyfo­gyasztók 5 százalékos kassza­skontót élveznek. A megegyezés a polgármester intervenciójára, a polgármesteri hivatalában történt meg s ezzel végetért a hónapok óta tartó ál­datlan küzdelem. A budapesti rendőrség erélyesen nyomoz a Lengyel-tragédia titokzatos két pesti szereplője után Az egyik budapesti napilap érdekes új eseményeket közöl Lengyel József öngyilkosságával kapcsolatban. Emlékezetes ugyan­is, hogy Lengyel­ József búcsúle­velében említést tesz két buda­pesti egyénről, azokat galiciáne­­reknek titulálva, róluk nem a leg­­hízelgőbben szól. Természetesen a kaposvári rendőrség a budapesti főkapi­tánysággal is közölte Lengyel József búcsúlevelének tartalmát. A tönkrement földbirtokos leple­zetlenül feltárja kálváriájának minden részletét s a búcsúlevelé­ben azt állítja, hogy többek között k­ét Király­ utcában lakó fér­finek is nagy szerepe van ab­ban, hogy öngyilkosságot kel­lett elkövetnie és itt kelel hagynia négy gyerme­két és feleségét. A kaposvári rendőrség arra kérte a főkapitányságot, hogy ha­ladéktalanul indítson nyomozást és állapítsa meg, hogy kik vol­tak azok a pesti uzsorások, akik Lengyel Józseffel össze­köttetésben álltak és akikre a tönkrement földbirtokos bú­csúlevelében hivatkozik A főkapitányság annál is na­gyobb eréllyel és körültekintéssel kezdte meg nyomozását, mert az utóbbi hetekben feltűnően sok öngyilkosság hátterében az uzsorások lel­ketlen üzelmei húzódnak meg. A rendőrség már több ízben el­határozta, hogy felgöngyölíti az uzsorafrontot, ez sajnos eddig még csak részben sem sikerült, az uzsorások zavartalanul foly­tatják garázdálkodásaikat és mint a szerencsétlen Lengyel Jó­zsef ügyéből kitűnik, még vidékre is kiterjesztik hálójukat. A főkapitányság közölte a ka­posvári rendőrséggel, hogy amennyiben, a nyomozás ered­ményre vezet, azonnal értesíteni fogják a rendőrséget. Novemberben üzembe helyezi a város az új és modern vágóhidat Rendes közgyűlési tartott a város képviselőtestülete Kaposvár város képviselőtestü­lete tegnap délután 3 órakor tar­totta rendes közgyűlését a város­háza nagytermében, melyre szép számban vonultak fel a képvise­lőtestület tagjai. Kaposváry György dr kor­­mányfőtanácsos, polgármester nyitotta meg a közgyűlést, majd Lehotzky Brúnó dr polgármester­­helyettes, főjegyző olvasta fel az elnöki jelentést. Az elnöki jelen­tés szerint a városi bevételeknél szép emelkedés észlelhető, különösképen bevételi emelke­dést mutat a borfogyasztási adó, a kövezetvám és az építési enge­dély díjak bevételi oldala. Az el­nöki jelentés kihangsúlyozta, hogy a város gazdaságában kitű­nő termés mutatkozik, nagy termés várható különöské­pen a takarmányféléknél, tenge­riből. Az aggápolda és az erdei iskola ellátása kifogástalan, a gyermekek gyarapodása feltűnő­en, jó. Foglalkozott az elnöki je­lentés a közüzemek állásával, majd a vágóhíd építésének ügyé­re tért át. Az építés szépen halad előre, a falak már fel vannak húz­va, most veszik munkába a vasbeton mennyezetet és már csak napok kérdés­e, hogy a belső szerelést meg­kezdjék. Ezek szerint a vágóhidat, meg­felelően az elgondolásnak, már novemberben üzembe is helyezhe­ti a város. A képviselőtestület az elnöki jelentést egyhangúlag vette tudo­másul. 55 százalékos városi pótadó Ezután Horváth József dr köz­­igazgatási fogalmazó referálta le a város 1938. évi költségvetését, mely szerint a város 55 százalé­kos pótadóval fog dolgozni. Az 1938. évi költségvetést és az 1937-ik évi pótköltségvetést is

Next