Somogyi Ujság, 1940. november (22. évfolyam, 250-274. szám)
1940-11-23 / 268. szám
12 SPORT Kapuzárás a Turul -pályán Holnap délután játssza utolsó bajnoki mérkőzését a Turul- Levente csapata, mely alkalommal ellenfele a Nagymányoki SE tizenegye lesz. A feladat nem megoldhatatlan a kék-sárgák számára, de nem is mutatkozik könynyűnek. A nagymányoki csatársor az elmúlt vasárnap gólképes, részéről tett tanúságot, ugyanakkor a védelme is dicséretesen működött. A KTSE holnapi csapata néhány helyen megváltozik. A belső hármasban két fiatal jut szóhoz Havasi és Nyári személyében. Mindkettő az ifjúsági csapat erőssége, egyébként Nyári már a Kőbánya elleni mérkőzésen is elfogadhatóan szerepelt. A fedezetsor Villámmal és Biczóval ismét megerősödik, ugyanis a két játékos letiltását felfüggesztette aminiszteri biztos. A csapat teljes névsora ez : Boldog — György, Harag — Biczó, Villám, Szép — Miklósi, Nyári, Havasi, Kordé, Gábriel. LETILTÁSOK. Az elmúlt vasárnap lejátszott KRAC SBTC mérkőzésen kiállított Miski, simontornyai játékost 6 hónapra, Báli KRAC játékost pedig 1 hónapra tiltották el az alszövetség egyesbírája által a játéktól. A KRAC HOLNAP SZABADNAPOS. A sorsolás szerint holnap a KRAC csapatának Baján a BMTE ellen kellene játszani, de mivel Baján vasárnap NB III. mérkőzés lesz, a BMTE kérésére az alszövetség a BMTE—KRAC mérkőzést december 1-ére elhalasztotta. A KTSE-NSE NB. HI. mérkőzés délután 2 órakor kezdődik, vezet Dávid, partjelző Győrffy. — A gazdagság ára mindössze 3.— P. Ennyibe kerül a m. kir. Államsorsjáték egy egész sorsjegye és 1.50 P-be egy fél. Próbáljon szerencsét, húzás december 5-én. SOMOGHY Efil 1940. november 23. Erdély szelleme két új regényben! BARABÁS GYULA NI11R ERDÉLYBER Bem tábornok legendás erdélyi hadjáratának felejthetetlen regénye. Ára 5 pengő. BALASSA IMRE DÉRYNÉ A magyar színészet heroikus korszakának, a régi Pestnek és a régi Kolozsvárnak regénye. Ára 4.60 pengő. Kapható minden könyvesboltban. Singer és Wolfner kiadása. VÁROSI MOZI November 23-án, szombaton. Fél 5 és fél 7 órakor. November 23-án, szombaton. Fél 5 és fél 7 órakor. A legaktuálisabb film! A nyugati villámháború Eredeti helyszíni felvételek a belga és holland háborúból. November 24-től, vasárnaptól. November 27 ig, szerdáig. A legújabb és legkacagtatóbb magyar filmvígjáték! Bordy Bella, Szilassy László, Kiss Manyi, Latabár Kálmán nagyszerű együttesével CSEREBERE Nagyszerű magyar vígjátéki 2 órás szüntelen kacagás ! Kiegészítés: Repül a nehéz kő. Figyelem! Ma szombaton este fél 9 órakor.Díszbemutató! Előadások kezdete köznapon fél 5, fél 7 és fél 9-kor, vasárnap 3, 5, 7 és 9-kor. Köznapon fél 5-kor mérsékelt helyárakkal. Figyelem ! Jegyelővétel egész napon át csak a VÁROSI MOZIBAN Előjegyzéseket az előadás megkezdése előtt X0 óráig tartunk fenn! APOLLO MOZI ! November 23-án, szombaton. November 24-én, vasárnap. HANS ALBERS nagyszerű filmje Az alvilág vendége Szenzációs film ! — Fejezetek : 1. Az olajmágnás eltűnik. 2. Kirándulás az alvilágba. 3. Milliomos az apacsok között. 4. A szép apacslány, 5 A titokzatos nyaklánc. 6. Az igéző primadonna. 7. Felszolgált szerelem, 8 Soffőr vagy diplomata. 9. Szerelmi négyes. 10. Vissza a milliókhoz. Előadások kezdete köznapon fél 5, fél 7 és fél 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Az első előadások félhelyárakkal. Figyelem j /egyelővétel egész napon át csak a VÁROSI MOZIBAN Elsőrendű hibamentes Zománcedények háztartási cikkek, alpacca evőeszközök, vasalók, konyhamérlegek, húsőrlőgépek, dió- és műkőrlők nagy választékban, legolcsóbb árban kaphatók. SPUR PÁL vasnagykereskedői cégnél, Korona utca 9. szám. Eladás nagyban és kicsinyben, aláérte figyelemmel kirakati áraimat. szemüvegek, látcsövek, hőmérők, fényképészeti cikkek legelőnyösebb beszerzési forrása Aczél Dezső Hattyú Drogéria és Látszerészeti Szaküzletében Kaposvár, Fő u. 18. Tel.: 432. Amatőr fényképészeti munkák kidolgozása, kielégítési végrehajtás során 1940. évi október hó 19. napján le- és felülfoglalt és 2136 P-re becsült ingóságokat, közöttük burgonya, Lábod községhez tartozó Kisszállás-puszta határában végrehajtást szenvedő birtokán 1940. évi november hó 29. napjára, délután 3 órára ezennel kitűzött bírói árverésen a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés ellenében el fogom adni. Nagyatád, 1940. november 7. Lakatos Lajos kir. járásbírósági végrehajtó. — Mindenről legjobb értesülései vannak azoknak, akik a Somogyi Újság előfizetői és olvasói. Teljes helyi hírszolgálat, pontos, gyors és megbízható külpolitikai beszámoló. Mindenki büszke a Somogyi Újságra ! m * Marti amve LkmA u S&se&tom* K KapaartE, atmaartn 1 ,fél 8 órakor: MCE !legújabb vígjáték Nyomatott a Somogymagyar Nyomda Részvénytársaság nyomdájában, Kaposor Korona utca 7. szám. — Nyomdaigazgató: CZANYÓ SÁNDOR. Felelős kiadó: CZANYÓ LÁSZLÓ. Felelős üzemvezető: SZITA LAJOS. NYILTTÉR (E rovatban közöltekért felelőséget nem vállal sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal.) Felhívás: Hansági István, Széchenyi Társaskör altisztjének korcsmaberendezését átvenni szándékozom, azért felkérem nevezettnek hitelezőit, hogy követeléseiket 3 nap alatt velem közölni szíveskedjenek, mert ellenkező esetben azokat figyelembe nem vehetem. Kaposvár,1940. november 23. Halmos Imre Kaposvár, Szigetvári u. 5. árverési hirdetmény. A Kaposvári adóhivatal javára köztartozások és járulékai erejéig Ak. 28.526/1940. sz. alatt elrendelt végrehajtás során 1938. október 22-ik napján lefoglalt és 21.680 pengő 60 fillérre becsült ingóságokat, közöttük* üveg és porcellán edények, likőrös készletek, csillár lámpák, evőkészletek, poharak, képek és bútorok Kaposváron. Korona-utca 12. sz. alatt I. 1940. november 25-én és II. 1940. december 4-én délelőtt 10 órájára kitűzött árveréseken a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, azonban a becsár háromnegyed részénél nem alacsonyabb vételárban el fogom adni. Kaposvár, 1940. november 23. Városi adóhivatal nm Vh. 311—1940. sz. Pk. 2683—1940. sz. árverési hirdetmény. Dr. Deutsch Sándor budapesti ügyvéd által képviselt Vermes Hugó végrehajtató javára 880 P tőkekövetelés és járulékai erejéig a nagyatádi kir. járásbíróság 668/ 1940. számú végzésével elrendelt s köziben járással foganatosított