Somogyi Ujság, 1941. augusztus (23. évfolyam, 175-198. szám)

1941-08-01 / 175. szám

2 SOMOGHUJSÁG 1941. augusztus 1. Somogy megyében a mai naptól kezdve éjfél után fél 1 órakor kell elsötétíteni A honvédelmi miniszter aug­ 1-től kezdődően újabb elsötétítési könnyítéseket engedélyezett. A most kiadott rendelet az or­szágot három részre osztja fel. A nyugati rész az, amely már eddig is bizonyos könnyítéseket élvezett és amely a­ Balassagyar­mat, Gödöllő, Üllő, Fü­löpszállás, Kiskörös, Bácsalmás és Zombor városok, illetve községek által meghatározott vonaltól (beleértve a felsorolt városokat is) nyugat­­ra fekszik, tehát Som­ogy várme­­gye is. A keleti rész az, amely a Kassa, Sepsiszentgyörgy, Edlen, Lillafüred, Tiszafüred, Dévata­nya, Békéscsaba és Kevermies vá­rosok, illetve községek által meg­határozott vonaltól, beleértve a felsorolt városokat és községeket is, keletre fekszik. A középső or­szágrész az e kettő között fekvő terület. A könnyítés abban áll, hogy augusztus 1-től kezdve a ma­­gánvilágítás elsötétítését a nyugati országrészen 0 óra 30 perckor kell végrehajtani. Ugyancsak augusztus 1-től kezdve a járművek elsötétíté­se a középső országrészen sem esik korlátozás alá. A keleti országrészen egyelőre könnyítés nincs. Itt a magánvi­lágítás és járművek elsötétítését a rádió és a sajtó által közölt időben kell továbbra is végrehaj­tani. A könnyítésse kapcsolatban nyom­atékosan elhívja a honvé­delmi miniszter a lakóházakat és egyéb épületeket arra, hogy esetleges légvédelmi riadó jelzésekor a világítást azon­nal kapcsolja ki. Az Országos Magyar Sajtó­­kamara hivatalos közleménye A m­. kir. miniszterelnök úr, mint az Országos Magyar Sajtó­­kamara felügyeleti hatósága a Budapesti Közlöny 1941. július 20-án közzétett 4.600—1941. M. E. sz. kormányrendelettel újból szabályozta a napilapok oldalter­jedelmét és annak arányában a napilapok árait A kormány­ren­delet mind a Budapest, mind a vidéken megjelenő napilapok ol­dalterjedelmére, valamint a példá­nyonkénti eladási és előfizetési árára vonatkozólag csoportokat állított fel, megszabván ezzel azt, hogy a lapkiadóvállalat által vá­lasztott csoportbeli oldalterjedel­­met és annak árát a lapkiadóvál­lalat köteles betartani. Az Országos Magyar Sajtóka­mara e közlésével megismétli igazgatóválasztmányának a v­. kir. miniszterlenök úr, mint fel­ügyeleti hatósága, által is jóváha­gyott azt a határozatát hogy minden időszaki sajtótermék csakis a­ lappéldányon feltünte­tett példányonkénti eladási és előfizetési ár ellenében terjeszt­hető, illetőleg unható el. Az Országos Magyar Sajtóka­mara, mint a lapkiadók és újság­írók érdekképviseleti szerve egy­öntetű állásfoglalás céljából szükségesnek tartja az újságol­vasó közönséget és a magyar tár­­sadalmat tájékoztatni a kormány­­rendelettel beállott új helyzetről és ezért e közlését valamennyi Budapesten és vidéken megjelenő politikai napilap nevében adja közzé. A mt. kir. miniszterelnök úrnak a­ napilapok oldalterjedelmét és a napilapok árát szabályozó ren­delete 1941. augusztus 1-én lép hatályba. Budapest, 1941. július 26. Országos Magyar Sajtókamara. Lapunk igazgatósága azonban kérte, hogy egy átmeneti időre, legalább 1941 december 31-ig a régi előfizetési árakat fenntart­hassa.­­ A mai napon érkezett a Minisz­terelnökségi Sajtóosztálytól és az Országos Magyar Sajtókamará­tól a­ válasz, melynek értelmében kérésünket nem fogadták el és így kötelezve vagyunk az alant közölt előfizetési díjak betartásá­ra. A rendelet értelmében tehát 1941 augusztus 1-től kezdve la­punk hétköznapi ára 10. vasár­napi ára 16 előfizetési ára egy hónapra 2.20 P. előfizetési ára egy negyedévre 6.60 pengő. Lapunk augusztus 1-től kezdve hetenként hétköznap 4—6—8, va­sárnap 12 oldalterjedelemben je­­lenik m­eg. Somogyi Újság kiadóhivatala. HIDEGEN HAGYJA ÖNT a legkutyább kánikula is, mert pillanatok alatt készít­heti el a megszokott napi kávéját, vagy citromos teáját tűz, kávé, tea, citrom és cukor nélkül, ha vitéz Tótszőllősy-gyár kész kávé és citr­om ízű tea KONZERVJEIT használja, mert azokban benne van a valódi kávé, a tökéletes édességet adó valódi cukor és a többi szükséges zamatanyag. BESZEREZHETŐK: minden jónevű kaposvári és bala­­tonmenti élelmiszer és italáru üzletben 5-ös és 10-es adagokban, így tehát AZ ÖN FŰSZERESÉNÉL IS! Eredménytelen volt a ma éjszakai razzia Mintha adott jelre tűntek volna el a bűnözők Kaposvár éjszakájából . Egy tisztviselőt állítottak elő . Az utóbbi napokban Kaposvár­­ területén történt betörésekkel, lo­pásokkal kapcsolatban a rendőr­kapitányság bűnügyi osztálya ma reggelre virradó éjszaka nagyszabású razziát tartott a vá­ros területén. A razzia arra h­á­rult, hogy összeszedjék a ren­dőrök, detektívek mindazokat, akik határozott és elfogadható ok nélkül tartózkodnak az utcá­kon az éjszakai órákban. A razzia eredménye bűnügyi szempontból nem volt kielégítő, mert mintha adott jelre történt volna, egyetlen gyanús alakot sem találtak a rendőrök, detektí­vek. Mindössze egyetlen előállí­tás történt, egy tisztviselőt talál­tak a detektvek kint a város vé­gén az egyik dűlőben, aki nem tudta m­agát a­ helyszínen kellő­képen igazolni. Előállították a kapitányságra, innen azonban szabadon bocsátották. Az idén is megrendezik a balatoni borhétet augusztus 31-én Dr. Brandt Sándor Zala vár­megye alispánjának vezetésével megalakult Balatonfüreden a nemzetközi borhetek helyi ren­­dezőbizottsága. A bizottság leg­első feladatának tartotta a Bala­tonfüredi Borhét megrendezését. A balatonfüredi gazdakör és a Balatoni Szövetség támogatása­­­val meg is indultak már a szer­vezési munkálatok és a­ jelentke­zők számát tekintve, az idei Bor­hétnek minden tekintetben nagy sikere lesz. A Borhéttel kapcso­latos szöllö, gyüm­ös­cs, bor, virág és­ kertészeti kiállítást terveznek. A rendezői bi­zottság a mi. kir. Balatoni Intéző Bizottság tám­o­gatásával már megkezdte tevé­kenységét és a gyógyhelyi bizott­ság irodájában készséggel áll az érdeklődök rendelkezésére. Az ünnepélyes megnyitás augusztus 31-én lesz Balatonfüreden dél­előtt 10 órakor a kormány kép­viselőjének és a társadalmi előke­lőségek részvételével. A Borhét előtt szöllőgazdasági kongresszu­sok is lesznek. A Borhét helyét tovább parkíro­zták és rendezték, autóparkot jelöltek ki és kapuk­kal látták el a vásár területét. A változott viszonyok mellett is a Balatonvidék népe nagy érdek­lődéssel várja, a Balatoni Borbél mielőrejede­zését, amely minden esztendőben komoly gazdasági előnyökhöz juttatja a résztvevő­ket. Matalkó pótlójegyek kiszolgálásának új rendje A kereskedelmi és közlekedés­­ügyi minisztérium a­ matalkópót­­jegyek kérelmezésére vonatkozó eljárást az alábbi módon szabá­lyozta.: A folyamodványt két ha­vonként kell kellően felszerelve előterjeszteni. — A fo­­lyamodványban a kérelem indo­kolásán felül fel kell tüntetni: a) a, folyamodó nevét, b) a fo­lyamodó címét, gépjárműnek forgalmi számát, segédmotoros kerépár esetén az alváz számát, d) személy­gépjármű esetén és motorkerékpár esetén annak hen­gerűrtartalmát, tehergépjármű ese­tén önsúlyát, e) személygépjár­mű esetén megkülön­böztető jel­zésének (kékszegélyü, fehér há­­rom­szögben ...­) sorszámát, f) amennyiben folyamodó kérelmét a 32.000/1940. KKM. sz. rendelet 13. paragrafus (2.) bekezdése alapján terjeszti elő, feltétlenül csatolnia kell a folyamodvány­hoz a 13. paragrafus (4)­ bekez­désében megjelölt illetékes ható­ságnak a kivételes elbírálás igényjogosultságát igazoló bizo­nyítványt. A kellően fel­szerelt okmányokat a minisztéri­um csak akkor intézi el érdem­ben, ha azokat a két havonként kiutalásra kerülő metalkópótje­­gyet érvényesítési hónapot mege­lőző hónap folyamán, de legké­sőbb a miotalk­ópótlójegyek érvé­nyesítési hónapjának első har­madában nyújtották be a minisz­térium illetékes hivatalánál. A miotalkójegyek érvényesítési hó­napjának második felében beér­kező kérvények érdemi elintézése nem­ lehetséges. VALÓDI EZÜST EVŐESZKÖZT ÉS DÍSZTÁRGYAKAT, PONTOSAN JÁRÓ ÓRÁT, GYÖNYÖRŰ ÉKSZERT ÉS JÓ SZEMÜVEGET CSAJÁGHY PÁL SZOLID ÁRBAN ÉS NAGY VÁLASZTÉKBAN! KAPOSVÁR, KORONA­ U. 1.

Next