Somogyi Ujsag, 1942. szeptember (24. évfolyam, 197-221. szám)
1942-09-21 / 213. szám
6 SOMOfillUKMB 1942. szeptember 11. SPORT Első helyezett otthonából hozott el egy pontot a javuló Turul Turul- FSC 1:1 (1:1) Nem várt szép eredményt ért el vasárnap a Turul Budapesten. A tabella élén álló Felten SC-vel játszott bajnoki mérkőzést és nagy küzdelem után a pestiek csak szerencsével jutottak az egyik pont birtokába. A mérkőzésre a kéksárgák a következő tizeneggyel álltak ki: Boldog — György, Máté, — Kurucz, Kordó, Simon, — Gábriel, Berecz, Ott, Zsoldos, Molnár. A Turul kezdi a játékot és az első percben Zsoldos lövése nyomán már a pestiek hálójában táncol a labda. A gyors eredmény meglepte a fővárosiakat s továbbra is a Turul marad a kezdeményező. Egyik támadást a másik után vezeti, gólt azonban a pestiek érnek el a 18. percben egy erősen vitatható tizenegyesből. Felten támadás során egész közelről Máté kezére pattan a labda s a játékvezető 11-est ítélt. A félidő további részében kiegyensúlyozott lesz a játék. A második félidőt igen erős Felten roham vezeti be, de ekkor a védelem, élén a remekül védő Boldoggal, mindent ment. A 20. perctől kezdve újból a Turul veszi át a játék irányítását, sőt Zsoldos révén újabb gólt is szerez, a játékvezető azonban nem adja meg. A 40. percben ugyanez az eset ismétlődik meg a Felten kapuja előtt, mint amiből a Turul a kiegyenlítő gólt kapta. Berecz lövése a hatos vonalon Heim, a pestiek védőjátékosának a kezén pattan, a játékvezető sípja azonban néma marad. Ezért is 11-est kellett volna ítélni. Turul támadásokkal ér véget a mérkőzés. A Turul ezen a mérkőzésen javuló formát mutatott. Különösen a védelmet kell kiemelni. Boldog parádés védése volt a mérkőzés eseménye, de mellette igen jók voltak: György, Máté, Kordé, Ott és Berecz is. Általában az a benyomás, hogy a kéksárgák a hullámvölgyön már túl jutottak és a jövőben több siker kiséri szereplésüket. A játékvezető sokat tévedett s tévedései inkább a Turult sújtották. KTSE II.—CsTK 1:1 (1:1). Bajnoki: Csurgó. Góllövő: Bódis. Intézeti leánykaruha előírás szerint jó anyagokból. BOCSKAY SÖTÉTKÉK SZÖVETRUHA, SÖTÉTKÉK SZÖVET RAKOTT ALJ, CSIKÓS RUHA és BLÚZ elsőrendű jó mosókelméből. FEHÉR és DRAPP HÍMZETT BLÚZ, SVÉD és DÁN TORNARUHA, klott lüszter stb. KÖTÉNY, HARISNYA, NADRÁG FEHÉRNEMŰ, jó minőség nagy választék. Fried anna _______FŐ UTCA 27. SZÁM.________ — Külpolitikai pontos, megbízható és gyors tájékoztatásáról nevezetes a Somogyi Újság. Ez általános, elismerő vélemény ! Kérdezzen meg csak bárkit ! VÁROSI MOZI ÁROLLÓ MOZI szept. 21-től hétfőtől szerdáig. Szept. 22 én kedden 23 án szerdán A legújabb magyar film: Henry Pilis, George Tabet Simor Erzsi, Bulla Elme, Rácz Vali, főszereplésével, Csortos Gyula főszereplésével. gg£g JÓDIadás Éltésre kiderül Nagyszerű, kalandos, szerelmes Barabás Pál nagyszerű regénye dallamos történet filmen, két P*nsi ifjúról. Előadások kezdete köznapokon 3, 5, 7, vasárnap 1, 3, 5, 7 órakor. Hétköznap és vasárnap az első előadás mérsékelt helyárakkal Figyelem I jegyek elővételben egész napon át csak a Városi Moziban-caphaférfi Előjegyzéseket az előadás megkezdése előtt egynegyed óráig tartanik fenn ! Kábelgyár—Rákóczi 2:1 (2:0) 800 néző — Vezette: Valenter Az NB. il. bajnokság során vasárnap délután háromnegyed 3 órait , a „gödörben“ a Kábelgyár játszit a Rákóczival. Mindvégig erős iramú mérkőzés nem hozott szerencsét a Rákóczinak s el kell ismerni, hogy a Kábelgyár megérdemelten nyerte a mérkőzést. A csapatok egyébként az alábbi összeállításban léptek pályára: Kábel: Fogarasi — Károlyi Surányi — Rudas, Reiser, Dendis — Deli, Nében, Zakariás, Klekot, Nyers. Rákóczi, Kovács I. — Takács, Záborszki, — Fényes, Horváthl, Harag — Györfi, Szőllősi, Avar, Kovács II, Légrády. Az első percek nagyon szép Rákóczi fölényt mutatnak s már a 8. percben szőllősi 17 méteres lövése táncol a hálóban, amit azonban a játékvezető lesállás címén nem ítélt gólnak. A 12. percben Záborszky hibáz ugyan,de nyomban tisztázza is egy igen meleg helyzetet a kapu előtt. A labda alig megy ki a mezőnybe már ismét a KRAC kapuja elé kerül, hol kavarodásból Zakariás 11 méterről a hálóba helyezi. 1:0. Kovács nem védhette. Hasonló tisztázatlan helyzetből esett a félidő második gólja is a 34. percben. A Kábel csatársora 16-os elé viszi a labdát, nagy kavarodás támad, a labda a kapufáról visszapattan ismét a 16-osra, sehol a közelben védelem, aki mentené a helyzetet . Zakariás lövése ismét a hálóban köt ki. 2:0. Erős védelmi hiba. Fordulás után, de már az első félidő közepe táján is, mintha a zöld-fehérek legénysége leállt volna. Néhány támadás tarkítja mindkét részről a játékot, a 13. percben Győrfi bombája a kapufába akad, majd a 21. percben hatalmas helyzetet hagy ki Kovács II. A labda a kapus kezéből a kapufának, majd játkosról játékosra pattan, végül is Kovács II „tisztáz“ — fölé lő. De ezt a 25. percben is bemutatja. Ez a néhány meleg helyzet mintha felvillanyozná egy kicsit a KRAC játékosokat, vezetnek egykét támadást a Kábel-kapu felé, sőt helyenként fölénybe is jutnak. A 31. percben végre sikerült a tiszteletgólt berúgni. Károlyi 11-est vét, amit Szőllősi laposan a jobb sarokba helyez, 2:1. A hátralevő percekben hatalmas iram alakult ki, nagy a hajsza, azonban az eredmény már nem változik. Mint elöljáróban leszögeztük, a Kábel megérdemelten győzött. Nagyon szép, irányított észjátékával, lapos és pontos átadásaival, általában irányította a mérkőzést. Különösen elismerésreméltó a csapat minden egyes játékosának sportszerű játéka. Ugyanezeket nem mondhatjuk el a Rákócziról, mely tervszerűtlen, csapkodó, magas labdával a komoly helyezeteket sem tudja értékesíteni. A Kábelból Reiser játéka viszi el a pálmát, mellette Zakariás és különösen Nyers tűntek ki. A Rákócziból Szőllősin kívül mást nem tudunk megdicsérni. Kovács II. jobban fegyelmezhetné magát. Dr. Valent hivatása magaslatán állt. Mindenről legjobb értesülései vannak azoknak, akik a Somogyi Ujság előfizetette olvasói. Teljes helyi hírszolgálat, pontos, gyors és megbízható külpolitikai beszámoló. Mindenki banka Somogyi Ujságra. Singer varrógépek PUCH, Es-Ka Bremabor és más KERÉKPÁROK, varrógép és kerékpár alkatrészek Hadi Istvánnál Kaposvár, Korona u. 17. (telefonszám : 174.) | ______KEDVEZŐ RÉSZLETFIZETÉS! ~ BÚTORT bizalommal vásároljon k firpit és fi rut Kárpelesz László bútor nagyraktárából, Kár p 1r os üzeméből 1 Telefon: 3 9 8 Petróleum is cukorjegy-szelvény elszámolási lapurt kaphatók a Somogyi Újság könyvesboltjában Nyomatott a Somogymegyei Nyomda Részvénytársaság nyomdájában Kaposvár, Korona utca 7. — Nyomdaigazgató: CZANYÓ SÁNDOR. Felelős kiadó: CZANYÓ LÁSZLÓ. — Felelős üzemvezető: SZITA LAJOS. Apróhirdetése) HÁZVEZETŐNŐNEK keresek a városi háztartis minden ágában jártas, legalább 4 polgárit végzett inteligens hölgyet, aki egyúttal a beteg háziasszony támasza éa a gyermekek gondozója és irányítója lenne és egy mindenes alkalmazottal a háztartás vezetését vállalja. Belépés legkésőbb október hó 1-én. Jelentkezni naponta 3-4 óra között Filó Tibor kir. műszaki tanácsosnál. Kaposvár Gróf Tisza Istvánutca 14. sz. 23076 ÜGYES FŰSZERESSEGÉDET keres, vidéki szövetkezetünk. Jelentkezni lehet. Hangya Kirendeltség, Kaposvár, 44-es ezred-n. 12. 13074 EGÉSZSÉGES SZÉP LAKÁSBAN, vállalnám két diák teljes ellátását Akár fiú, akár leány. Cím a kiadóban. BÉRBE VENNÉK 2 hétre 50—100 literes üstöt, lekvár főzéshez. Cím a kiadóban. 13074 ELADÓ, Csurgón a főtéren egy nagy üzletház 4 üzlethelyiséggel, egy 3 szobás és 1 szoba- konyhás lakással, az udvarban emeletes raktárral. Válaszos levélre Válásotok. Cím: Baka János Csurgó. SZŐNYEG JAVÍTÁSOKAT MOST CSINÁLTASSON! Elsőrangú szakmunkát végez : ifj. Boskó Lajosné, Honvéd u. 73. sz. 13081 RÖVID FEKETE scélpáncélos kitűnő hangú ZONGORA eladó. Polgár, Fürediutca 59. szám. 13035-