Somogyi Ujság, 1943. március (25. évfolyam, 48-72. szám)
1943-03-18 / 62. szám
1943. március 18. HÍREK NAPTÁR Sándor Napkelte 6 6. 08 p, nyugta 18 6. 07 p. Holdkelte 14 . 37 p, nyugta 04 óra 35 p. Március 18 Csütörtök Szolgálatot teljesítő stöplég szertárak: Mittelmann, Kossuth-tér. Előléptetés Stephaich Pál, Somogyvármegye alispánja Horváth Sándor kisdobszai körjegyzőt a VIII. fizetési osztályba léptette elő. Sándor nap Kaposvárott Ma ünnepük névnapjukat a katolikus Sándorok és a protestáns Edék. Ebből az alkalomból dr Kis György prépost, esperesplébános vezetésével a belvárosi plebániahivatal és a rk. Egyházközség nagy szeretettel és megbecsüléssel kereste fel a belvárosi plébánia templomatyját, Bereczk Sándor ny.városi, műszaki főtanácsost. A köztiszteletben álló templomatyát családja, ismerősei és jóbarátai elhalmozták jókvánságaikkal. Ugyancsak ünneplésben részesítették László Sándort, a kaposvári kártörvényszék elnökét, dr Csorba Ede alispán titkárt, a szolgabírót, Czanyó Sándort, a Somogymegyei Nyomda Rt. igazgatóját és a többi Sándorokat is. Május 5-én lesz a Nyukosz közgyűlés A Nyugállományú Katonatisztek Szövetségének kaposvári fiókja ezévi rendes közgyűlését május 5-én, tartja. Női Nap Kaposvárott A Szociális Misszió kaposvári csoportja folyó hó 25-én délután 6 órai kezdettel a Turul-száló nagytermében az Actio Catholica célkitűzései alapján Női-napot rendez. A Szociális Misszió kéri a város katolikus közönségét, hogy a műsoros érték minél nagyobb számban jelenjen meg. Jegyek helyett a műsor előre megváltható a Missziós-boltban, mely belépésre is jogosít A műsorra lapunk hasábjain még visszatérünk. A Bethlen Gábor Szövetség előadása A Bethlen Gábor Szövetség a következő kulturális előadásra Balla Péter tanárt, a neves zenetörténészt és esztétikust, nyerte meg előadóul. „Népzenénk eredete és hivatása" lesz a címe előadásának. Napjainkban sokat vitatott problémára derít fényt a kitűnő előadó. Az érdekes előadás március 22-én, hétfőn lesz, este 6 órai kezdettel a Ref. Gyülekezeti Ház nagytermében. Belépődíj nincs. Minden érdeklődőt szívesen vár a rendezőség. A terem fűtve van. Közgyűlést tart a Turul Jótékony Asztaltársaság A kaposvári Turul Jótékony Asztaltársaság március 25-én délután 5 órakor évi rendes közgyűlést tart Hideghéti Boldizsár vendéglőjében lévő hivatalos helyiségében. Ha ebben az időpontban a közgyűlés határozatképtelen lesz, azt utána 6 órakor tartják meg a megjelent tagok számára való tekintet nélkül. Halálozás Györffy Lajos órás és ékszerész Budapesten elhunyt. Györffy Lajost családja, közöttük Györffy Antal, a Hazai Biztosító Intézet kaposvári fiókjának főnöke és a kiterjedt rokonság gyászolja. Elveszett 17-én délután 5-fél 6 óra között a Mezőgazdasági Kamara és a Városi Mozi között egy arany lánckarkötő (családi emlék.) Becsületes megtaláló a kiadóhivatalban kellő jutalomban részesül. StiMMBUQSSB Jól kiépített német állások a keleti fronton. (Fotó RDV) 1^MM————— a mosó-, pipere- és borotvaszappan | Kaposvári (T7\ / ) • ^ / bevásárlási U 7/ / 71 ff V171 (1 / könyvre NÓRA, SZIROM, CLLULlLtKLLL , 1 VILLÁM, HOLLÓ ■““■■"■«■■■■■■■"■■■■■“■I könyv nélkül KORONA-UTCA 2. szám• Amíg ° Chafotih $ a Darmol dolgozik. Nyugodt alvását nem zavarja, mint* meghozza reggelre az enyhs és fájdalmatlan kiürülést. Kellemes hashajtó: ^'7 A Balatonboglári Katolikus Legényegylet fúvószenekarának kívánság hangversenye Lengyeltótiban A Lengyeltóti Levente Egyesület meghívására a Balatonboglári Katolikus Legényegylet fúvós zenekara jól sikerült hangversenyt rendezett Lengyeltótiban. A hangversenyen a zenekar gazdag műsorral szereplett. A legújabb katonanótákon kívül indulókat, csárdásokat, keringőket és más időszerű darabokat adott elő. A zenekar fiatal tagjai teljes mértékben kiérdemelték a közönség lelkesedését és csodálatát. A hangversenyen Sz. Deli Margit énekművésznő is fellépzett és magyar nótáival osztatlan sikert aratott. Jól sikerült műkedvelő előadás volt Hetesen Nagysikerű műkedvelő színielőadás zajlott le Hetesen, Markója Mátyásné tanítónő vezetése alatt álló r. kát. Leánykor és néhányan a r. k. Legényegyesületből mutatták be ügyességüket, rátermettségüket a Leánycsel 3 felvonásos népszínműben és Apróhirdetés 2 felv. vígjátékban. A három és fél óráig tartó előadást látványos tánc- és énekszámok tették még szebbé. A színpadon nagy rutinnal mozgó szereplők mindegyike megérdemelte az iskolát két alkalommal zsúfolásig megtöltő hetesi és vidéki közönség lelkes tapsait. A színdarabokat Markója Mátyás kántortanító tanította be nagy hozzáértéssel. m Angóragyapjas csomósat is, minden mennyiségben, a legmagasabb áron veszek. SÁGI JÓZSEFNÉ, Kossuth Lajos- • utca 15. szám, (kötőüzem) Dicső Dénes halála Ma délelőtt a Mező utca végén holtan találták Dicső Dénes 73 éves zimányi lakost, volt pincért. A rendőri bizottság megállapította, hogy halálát régi, gyógyíthatatlan betegsége okozta. Az ügyészség kiadta a temetési engedélyt. Mindenről legjobb értesülései vannak azoknak, akik a Somogyi Újság előfizetői és olvasói. Teljes helyi hírszolgálat, pontos, gyors, megbízható külpolitikai beszámoló. Mindenki büszke a Somogyi Újságba. Szénhiány miatt egyelőre csak tisztítást és feketére festést vállal a Rózsagyár. Tartás (dauer) tökéletesen készül özv. Prágerné HÖLGY FODRÁSZATÁBAN KORONA UTCA 4. sz. I. emelet. TELEFON: S3 Sürgős felhívás a Női Honvédelmi Munkaszolgálat kaposvári fogláihoz A kaposvári Női Honvédelmi Munkaszolgálat vezetője, Krisanich Andorné felhívja a munkaszolgálat tagjait, akik nála annak idején vasúti munkára jelentkeztek, pénteken, azaz 19-én délelőtt 11-től 1 óráig a Vitézi Székházban jelenjenek meg. Akik gyári munkára jelentkeztek, azok szombaton, azaz 20-án jelenjenek meg ugyancsak a Vitézi Székházban. A TURUL ÉTTEREMBEN minden este Dankó Lajos szalon és cigányzenekara muzsikák Szilassy Kató énekel A KORONA ÉTTEREMBEN minden este Bokor jazz-trió játszik Juhász Mária énekel. Kedden búcsúzott Török Lajos, a Bécsi utcai plébánia szenti lelkű áplánja tanítványaitól, mivel Főpásztora a füzfőtelepi plébániához helyezte át hasonló minőségben. Krasznay József áll. tanító is jelen volt a lélekbemarkoló búcsúzáson, amiikor Nagy Erzsébet V. o. tanuló gyönyörű szektacsokrot nyújtott át szép beszéd keretében a kedves, megnyerő modorú jóságos lelkű hitoktatónak és megköszönte kétéves fáradozását. Az osztályban szem nem maradt szárazon. A mindenkitől szeretett kedves káplán meghatottságtól remegő hangon búcsúzott kis tanítványaitól és kérte őket, hogy imájukban ne feledkezzenek el róla és ő is fogja kérni imáiban a Mindenhatót, hogy ezekből a derék kisleányokból és kisfiúkból vallásos és hazaszerető emberek valljanak. A tantestület is fájlalja távozását, mert jó példájával, szeretetreméltó egyéniségével megszerezte a kartársak szeretetét és megbecsülését. Tíz éven felüli hadiárva leányt keresnek Özv. Antal , Jánosné szekszárdi lakos elvállalná egy tíz éven felüli teljesen hadiárva kislány felnevelését. Aki ilyen kislányról tud, jelentse ezt a kaposvári hadikórház parancsnoksága mellett működő hadigondozó tisztnél, dr Jeli Ferencnél. Nemcsak a rongy, de a papír is pénz! Rongy és papírhulladékért SOK PÉNZT KAP Pogány E.*fos Kaposvár, Karbahajtóut II. sz. alatt! telepén. Haladás kötelessége a rongy és papír hulladék gyűjtése, mert ebből új anyag lesz ! Géptöltőrongyot minden mennyiségben igényelhetnek üzemek és gazdaságok. Mindenféle vadbőrt a legmagasabb napi éven veszek.