Somogyi Ujság, 1943. május (25. évfolyam, 111-122. szám)
1943-05-18 / 111. szám
2 IPUSVÁRI DÉLUTÁN FRIGYES IS NYITVA ------------- látszerész mest. 5 korona-u. 2. ILLATSZER JÁTÉK ÉS SZEMÜVEG SOMattUUM, 1943. május 18. Emlékplakett a hazatért somogyi hadosztály bajtársai részére Csaknem egy esztendős távollét után hazatért Oroszországból a somogyi hadosztály. Hosszú út volt, amelyet megjártak a honvédeink : a kötelességteljesítés útja. A véres csaták, a kegyetlen tél és a pokoli fáradalmak emlékei még elevenen élnek a szívekben. Az együtt ontott vér és elesett bajtársak emlékei még elevenen élnek a szívekben, melyek emléke acélos egységgé kovácsolja sok ezer somogyi magyar szivét. Azok a szálak, melyek most egybe fűznek ennyi jó magyart, nem szakadnak és nem is szakadhatnak el, mert sorsunk és munkánk itthon is közös: a boldogabb magyar jövő munkálása. A bajtársi együttérzés ápolására Dezső László bajtárs tervezett igen tetszetős emlékplakettet. A há-borúval kapcsolatos nyersanyag- hiány miatt azonban el kell halasz- tani a kivitelezést. Ehelyett Ruzsits Endre kaposvári fényképész bajtárs , levelezőlap nagyságban sokszoroszjtotta az ötletes és művészi rajzot, s így tették megszerezhetővé minden bajtárs számára. Négy testvér véres háborúskodása a szülők kis vagyona körül Brezovics József 76 éves felsőszentmártoni lakosnak négy fia van: Károly, Lőrinc, György és István. Károly és Lőrinc, az apa szerint, megbízhatóbb, mint a másik két fia, ezért kis gazdasága munkáinak elvégzését rájuk bízta. A négy testvér között ezért és a vagyon miatt már a múlt évben kitört a háború, öszsze is verekedtek. Az ügy a barcsi járásbíróság elé került. Györgyöt és Istvánt 40 pengő pénzbüntetésre ítélték és a lakásból kitiltották. Azóta a ház egyik különálló épületében laknak. Károly és Lőrinc, külön háztartásban élnek. Az öreg Brezovics a napokban magához hivatta Károly és Lőrinc fiát. A két fiú apjuk sértését hajtották a községi mérleghez. Itt átadták a közellátás céljaira és felvették az árát. A pénzt hazavitték apjukhoz. Az apa szent a msik két fiáért, hogy közölje velük mit kapott a sertésért. A két fiúra vártak egy darabig, nem jöttek. Brezovics Károly és Lőrinc hazaindultak. Az udvaron a másik két testvér megtámadta őket. Parázs verekedés imadt a négy testvér között fejszefokkal, kapanyéllel és karóval. 72 éves édesanyjuk rikoltozva szaladt közéjük, hogy szétválassza őket. Véletlenül készakarva-e, maga is kapott az ütlegekből. Az öreg Brezovics a zajra kiment az udvarra. Látta, hogy Károly fia eszméletlenül fekszik a földön. György és István, amikor látták, hogy Károly mozdulatlanul fekszik a földön, bementek a lakásukba. Brezovics Károlyt feleszmélése után bevezették apja lakásába. Sebesülését bekötözték és Lőrinc hazakisérte a lakására. Éjfél előtt Lőrinc újból apja lakására ment. Édesanyját hívta, mert Károly nagyon rosszul lett. Amikor apja lakásából távozott, György és István durva szidalmakkal támadták meg. Ekkor tettlegességre nem került sor. Brezovics Józsefné, Szigecsán Anna a testvérháborúban nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett a keze fején. Brezovics Károly fejsérülése nyolc napon túl, de húsz napon belül gyógyul. Az eljárás megindult. AZ ÖSSZES BEL- ÉS KÜLFÖLDI ILLATSZEREK, KOZMETIKAI CIKKEK, HAMERLI KESZTYŰK Németh Miklósnénál Fő-utca 12. a. Töltőtollak, cragonok és töltőtoll készletek legszebb, legjobb kivitelben és olcsó árban kaphatók a Somogyi Újság könyvesboltjában Kaposvár, Korona-utca 7. Áthelyeztem Fő-utca 8. szám alatti üzletemet Koss uth~tér 3. szám alá (Plébánia-épület) és kibővítettem modern hismbnkációktal Tisztelettel kérem a n. b. körömölgyiparasznyai jég további szöveg támogatását. BALOGH JÓZSEF úri- és hölgyfodrászmester. Háromhónapi fogházbüntetést kapott az ördögöknek parancsoló cigányasszony Vasárnapi számunkban hírt adtunk arról a furfangos csalásról, melyet Horváth Katalin cigányaszszony követett el Hencsén, 12 ,,ördögével“. Mint megírtuk, Horváth Katalin beállított Dani Józsefné hencsei asszonyhoz és tőle értékes szőnyegeket, szőtteseket és fehérneműket csalt ki azzal a megfélemlítéssel, hogy „12 ördöge várja parancsát a faluvégi rezulában“ s ha a kért holmikat nem adja oda, az ördögeit Daninéra szabadítja. Daniné megijedt, s átadta a kért holmikat, majd a cigányasszony Daniné pénzét kérte. Az asszony egyedül lévén otthon, átadott 860 pengőt Horváth Katalinnak. Amikor a ravasz cigányasszony eltávozott, mesélte el Daniné a szomszédasszonynak különös esetét a cigányasszonnyal és a 12 ördöggel. A falubeliek segítségével elfogták Horváth Katalint, a csendőrök nekiérték Kaposvárra s így került már tegnap délelőtt a bíróság elé. A bíróság bűnösnek mondta ki és elítélte háromhónapi fogházbüntetésre, csalás miatt. Szerencsére úgy a szőnyegeket, szőtteseket, mint a pénzt megtalálták nála s így Daninénak keserű tapasztalatokon kívül, más kára nem volt. A kijelölt borkereskedők működését is felülvizsgálják Jelentettük, hogy a kijelölt textilnagykereskedők felülvizsgálata befejeződött. A kereskedelmi és iparkamarák javaslata alapján 76 textilnagykereskedő kijelölését vonták vissza. A tűzifa- és szénnagykereskedői szakmában a revízió sokkal több céget érint. Leginkább azoktól vonják vissza a kijelölést, akik nem tudták felmutatni azt a minimális üzleti forgalmat, amelyet a kamarák a nagykereskedői tevékenység előfeltételéül állapítottak meg. Ilyen körülmények között azzal lehet számolni, hogy a kijelölt tűzifa- és szénnagykereskedésnek kb. a fele, 180—200 cég lesz kénytelen beszüntetni a kereskedői tevékenységet. Rövidesen a kijelölt borkereskedők felülvizsgálata kezdődik meg. Már rendeltek el bizonyos megszorító intézkedéseket azért, mert az új borkereskedők egy része, igénybevéve a hiteleket, nagy készletet vásárolt össze és az árak emelkedésére számítva, ezeket nem adta tovább A kereskedelmi és iparkamarák a pénzügy- és kereskedelemügyi miniszter rendelkezései folytán elsősorban azoknak a körzetükben letelepedett borkereskedőknek a működését revidiálják, akik a zárolt pincefelszerelési tárgyakat kapták használatra. A felülvizsgálat azzal kezdődik, hogy kérdőíveket kapnak és a válaszokat ellenőrzik azután a helyszínen. Gazdasági körökben úgy tudják, hogy a kijelölt kereskedők felülvizsgálata más szakmákban is megtörténik. TELEKY dival«zabe»Aga, szövetr aktám Kaposvár, Fő utca 12. sas. PÉNZT VAGY ÉLETET! Hét cigány véres háborúskodása az istvándi erdőben Véres kimenetelű cigányháborúság színhelye volt az Istvándi községhez tartozó erdő. Orsós Gábor, Balogh Vendel, Balog Sándor és Bogdán József istvándi-i cigányok a falu erdejében egyszerre megtámadták a faluból az erdei tanyájukra hazainduló Orsós István, Orsós József és Kalányos István cigányokat. Útjukat állták és „Pénzt, vagy életet!“ kiáltással rárontottak a gyanútlanul hazafelé tartó társaikra. A támadók botokkal, ásókkal voltak felfegyverkezve s így a három cigány csakhamar megadta magát. Természetesen a megadást elkeszedett verekedés, dulakodás előzte meg. A véres verekedés vége az lett, hogy a három cigánytól a támadók elraboltak összesen 100 pengőt, majd otthagyták őket az erdő közepén. A megindult csendőri nyomozás juttatta a hatóság kezére a négy cigánybanditát, Orsós Gábort, Balogi Sándort, Balog Vendelt és Bogdán Józsefet, akiket a cserdősök őrizetbe vetek és ma délelőtt bekísértek a kaposvári kir. törvényszék fogházába. A TURUL ÉTTEREMBEN minden este Dankó Lajos cigányzenekara muzsikál, Szilassy Kató énekel A KORONA ÉTTEREMBEN minden este Vörös jazz-trió játszik Meggyes Magda énekel.