Somogyi Ujság, 1944. június (26. évfolyam, 122-145. szám)

1944-06-01 / 122. szám

SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA Kaposvár, Korona­ utca 7. Telefon 5. (4 mellékáll.) ELŐFIZETÉSI ÁR: 1 hóra 4­30 pengő. Példányon­­kénti eladás: hétköznap 16 fillér, vasárnap 30 fillér. P­OLITIKAI NAPILA­P Felelős szerkesztő: SZÖLLŐSY FERENC HIRDETÉSI ÁRAK: Hasáb mm-enként inkrd. ol­dalon 14, szövegrészben 18 fillér. Árverési hirdet­mény szavanként 15 fillér. Apróhirdetés szavanként hétköznap 12 fill, vastagon szedett szavak 24 fill, vasárnap szavanként 24 fillér. Beszéljünk csak bátran! írta: DJ TÉNYI KÁLMÁN Felvetették a légi terrortámadások megtorlásának kérdését Végetért a keleti arcvonalon a harci szünet Az egész országban meg­szüntetik a lakásínséget Újabb nagy német sikerek a földi, légi és tengeri harcokban Elmúlt vasárnapi cikkemért, amelyben a három nemzetiszocialis­t párt éleiről értekeztem s mindegyi­ket sorra mérlegre tettem, sokan szaladtak hozzám ijedve és arról akartak meggyőzni­, hogy kár volt kifelé felfedni azt, hogy a jobboldal soraiban nincsen egység, mert a té­nyek ismerete így sokakat vissza fog tartani attól, hogy beálljanak a sor­ba s eddig ki nem mondott politikai szavukat a jobboldalnak adják, ren­geteg érték marad így továbbra is a várakozás álláspontján s amíg ki nem alakul valamelyik frakció döntő erős­sége, addig ezen erők kihasználatla­­­­nul hevernek a teljes semmittevés­ben. Az aggodalmaskodókkal semmi­képpen nem értek egyet, mert egy­szerűen­­"nincsen igazuk. Nincsen igazuk egyrészt azért, mert csak a vak nem látja azokat a lényeges kü­lönbségeket, amik a három nemzeti­szocialista párt között tényleg meg­vannak. Megvoltak eddig is, amikor pedig az összefogott baloldal és a hatalmát görcsösen őrző kormány­zat együttes nyomásában igazán ta­­lálkozniuk kellett volna az üldözöt­teknek. Hát hogyne lenne meg most, amikor a baloldal és a kormányzati rémuralom eltűntével megüresedett térben az erők kiterjeszkedtek s a kiterj­eszkedésben a különbségek szükségképpen jobban megvastagod­tak, élesebben kirajzolódtak. Ha te­hát vannak differenciák és vannak, (a három különböző párthelyiséget mindenki látja), akkor nem értem, miért nem volna szabad beszélni ró­luk és miért kellene azt színlelni, hogy a legnagyobb egység uralja a nemzetet. Sőt, nekem egyenesen ésnem nyíl­tan kiállani a problémával, mert az őszinteség, a helyzet tiszta feltárása sohasem lehet hiba. Egyenesen nem szabad késleltetnünk nemzeti éle­tünk egységes kialakulását azzal, hogy mesterségesen az egység látsza­tát erőltetjük, mikor az nincsen meg. Gondoljunk csak vissza, milyen bántóan és banálisan hangzott hóna­pokkal ezelőtt a rádió esti prog­­r­ammjjának megismétlődése,, amikor a hírek befejezőjeként a megrendelt írások szemelvényeiből beolvasták a nemzeti közvéleménybe, hogy: ,,soha ilyen egységes nem volt a n­emzet“, vagy hogy: minden magyar a reális nemzetpolitika alapján áll.“ Micsoda elkeserítő, reményeket her­­vasztó volt hallani unos-untalan ar­ról is, hogy tulajdonképpen semmit sem kell tennünk- mert nincsen or­szág a világon, melyben a szociális g­ndolkodás annyi nagyszerű meg­nonatkozását láthat­nék, mint a miénkben s rágalom az, hogy nálunk feudalizmus létezne, vagy csak a rosszindulat mondhatja azt, hogy eb­ben az országban a munkáskézről, a fáradó erőt nem messzemenően mél­tányolják. De voltak olyan rádióes­ték is, amikor a huszáraladári társa­dalombiztosítást is, mint korszerű szociális intézményt emlegették. Ugy­e, micsoda visszatetsző volt ez a ködösítés mindannyiunknak, az egységnek ez a szemérmetlen előbe­­szélése, mert a nagyhangú szavak mögött ott korhadt az élet. Hát az új világban is így ködösít­sünk? Szó sem lehet róla! Nézzünk csak szembe a tényekkel, beszéljünk csak bátran és soha többé fel ne te­gyük a kopott, vásott, recsegő leme­zeket, hanem ehelyett állapítsuk meg kertelés nélkül, hogy vannak a nemzetnek nagy kér­dései, melyekben minden jó magyar egyetért viszon­t várt­nak ugyanilyen horderejűek, amelyekre nézve megoszlanak a vélemények. Beszéljünk ezekről csak nyíltan, mert a nyílt beszéddel szűkítjük az építő érvelések területét s a szűkí­tésben ösztönösen közelebb húzó­dunk egymáshoz. A hozzámszalad­­taknak tehát egyrészt azt mondom, nem kell és nem szabad félni az igaz­ság feltárásától, másrészt pedig azt, hogy nem kell nekem az az érték, mert nem is érték, aki még ma sem döntött magában és tovább­ra is sunyin arra les, hogy me­lyik frakció fog a verekedésben győzni, hogy aztán a győzteshez odaállhasson ő is. A győzőkhöz odaállni prédaosztás­hoz, túl kényelmes és nagyon aljas álláspont; ellenben, küzdeni a győze­lemért, minden­t latba vetni, ez az igazi magyar és emberi feladat! Nagyon-nagyon szeretném, ha sza­vaimat mind­en jószándékú ember meg-meghányná, meg-meggondolná magában és nem lökné félre ezt az írást újra csak a szenesember iránti m­egv­etéssel­, mert lehetetlen, hogy tisztaszándékú gondolatokat és jó­akaratot olvasatlanul eleve befröcs­köljenek csak azért, mert egy szén­kereskedő mondja, vagy gondolja el azokat. Mi is­oda igazságtalanul és hamis­­emberértékelés az, amelyik a foglal­kozóból indul ki! Azért jutott ide a tönk szélére ez a nagyrahivatott ország, mert folyton csak fintorog­tunk és a papa foglalkozását néztük, nem pedig a tudást, ha valakit érté­kelni akartunk. Miért nem ültek mellém ezek a fintorgatók, amikor iszonyú kemény erőfeszítésekkel, végnélküli tanulással a diplomák scsomójját verekedtem ki? Vagy miért nem állanak ki ezek a becsmérgető úrilegénykék szellemi párviadalra a megvetett szeneslegénnyel? Biztosít­hatom őket, hogy úgy földhözverném valamennyit, csak úgy porzana. Nem szerénytelenség ez tőlem, de nem vagyok álszent sem, tudok, amit tü­dője, mert megdolgoztam érte s mert van önértékelésem is. Egyáltalában nem vagyok hence­gő, aki ismer engem; az tudja, hogy nagyon szerény, alázatos ember va­gyok, hiszen jól tudom, hogy renge­teg vám, amit n­em tudok. A fentie­ket is csak azért szúrtam közbe, hogy legalább a meghallgatás jószándékát megkapjam. Mert ha ez megvan, ak­kor rendületlenül hiszem azt, hogy sezok, akik szavaim felett elgondol­koznak, igazat adnak nekem abban, hogy­­ a problémákat nem eldugni, el­ködösíteni kell, hanem, napfény­re hozni. A jóakaratú, nem haszonleső ember­nek meg kell mutatni a három pár­tot úgy, ahogy vannak, elválasztó vonalaikkal együtt, hogy mérlegel­hessen. Mérlegeljen azok felett, akik még öt év után is ott tartanak, hogy Imrédy 37,5 százalékban zsidó­, akik ellenfeleiket a német politikai rend-­­őrséggel akarják elvitetni, akik foly­ton csa­k arról hallatják szavukat, hogy ők voltak az elsők és semmibe nem veszik az.­ Hogy ez nem bizonyíték arra, hogy az elsőség ténye miatt ők is a hiva­tottak. Hitler is csak a hetedik számú párt­tag volt s ki vitatná el az ő hivatott­­ságát az első számú párttag jogán? Mérlegeljen továbbá azok felett, akik csak kritizálni, purifikálni,­­ más szennyesét előkaparni tudják, de a pozitív életvezetés mikéntje felőli érdeklődésünkre csak, azt tudják mondani: „Majd meglátjátok, ha a hatalom a kezünkben tesz.“ Azon is kell gondolkodnia mindenkinek, ho­gyan fogják a főúri nemzetiszocia­lista vezérek­­a szociális igazság leg­sarkalatosabb pontját, a földrefor­mot, népünknek ezt a nagy kérdését megoldani, vagy megoldani akarni. Hiszen még odáig sem jutottak el, hogy az „r“ betűt tisztességesen ki­mondják. Aztán mérlegelnie kell mindenkinek Imrédyt, az ő ismert puritánságát, szinte végtelen képes­ségeit, az utolsó­ pontig kidolgozott, céltudatos és magyaros gazdag prog­­rammját, aztán azt is, hogy amazok soraiba kik és Imrédy táborába kik tartoznak már most is bele. S ha mérlegelt az ember, akkor ítéljen is és cselekedjék is. A nemzet jelentékeny része je­lenleg még pártokon kívül áll, de tovább nem állhat, most min­denkinek nyilatkoznia kell. Egy ország várja végre ettől nyu­galmát s ki az a lelkiismeretlen, aki sumagolásból és gyávaságból ezt a nyugalmat még mindig nem engedi eljönni? Ítélni és cselekedni kell! Ez a tör­vény most. A régi világnak egyszer­­s mindenkorra vége, arra­ józan em­ber többé nem számíthat, a nemzeti­szocialista gondolaté a jelen és azé a jövő is. Tessék ítélni mindenkinek a vasárnap mérlegre tett három párt között és odaállni azokhoz, akiknek az igazság pálmája jutott. Legyenek győztesek azok, vagy mi, nekünk mindegy, mi csak egyet akarunk ennek a nemzetnek: egységet, mert rajta át a béke munkás élete terem ■meg. A magyar feladat évszázadok óta nem volt olyan végzetes ,olyan iszo­nyú szakadékok szélére szorított ha­lálos veszedelemben, mint éppen most s azért végszükség, hogy dönt­sön mindenki. A történelmi jármot örökké a szenvedő nép viselte eddig, eztán is ő fogja viselni, tehát a nép döntsön a pártok versen­géseiben, ne egyes hataloméhe­sek, mert a döntéshez a kizárólagossági­­jog csak a nép széles tömegeit illeti meg. Mi eleve alávetjük­­magunkat ,az ítéletnek szent szolgálattal, mert nekünk nem önmagunk hanem a nemzet nagy érdeke a szemefényünk.

Next