Somogyi Ujság, 1944. augusztus (26. évfolyam, 173-197. szám)
1944-08-24 / 191. szám
SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA Kaposvár, Korona utca 7. Telefon 5. (4 mellékáll.) ELŐFIZETÉSI ÁR: 1 hóra 520 pengő. Példányonkénti eladás: hétköznap 20 fillér, vasárnap 40 fillér. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: SZŐLLŐSY FERENC HIRDETÉSI ÁRAK: Hasáb mm-enként hird. oldalon 18, szövegrészben 21 fillér. Árverési hirdetmény szavanként 20 fillér. Apróhirdetés szavanként hétköznap 16 fill, vastagon szedett szavak 32 fill, vasárnap szavanként 81 fillér. Románia kilépett a háborúból Az új kormány első programmja a bécsi döntés semmissé nyilvánítása — A magyar kormány megtette az új helyzet által megkívánt összes szükséges intézkedéseket — Azonnali hatállyal feloszlatták az összes politikai pártokat Magyarországon — Jassyt feladták, a keleti hadszíntér harcainak súlypontja Besszarábia és Moldva — Nyugaton megindul a harc Párisért — A francia szakadár csapatok Vichy előtt állanak — Ma délelőtt légiriadó volt Magyarországon — egyes helyeken bombáztak Budapest. (MTI.) A bukaresti rádió tegnap este Mihály király állítólagos kiáltványát olvasta fel, amely szerint Románia megszüntette a háborút, fegyverszünetet kért és kapott Szovjetoroszországtól és a szövetségesektől, Angliától és Amerikától. Románia elfogadta a fegyverszüneti feltételeket, amely szerint azonnal demokrata kormányt alakít Stanatescu hadtesttábornok miniszterelnökségével. A román kormány első programpontjaként szerepel a bécsi döntés semmissé nyilvánítása. A magyar kormány megtette az új helyzet által megkívánt összes szükséges intézkedéseket. Varsótól északkeletre 52 ellenséges páncélkocsi kilövése után a szovjet áttörési kísérletei meghiúsultak. A Bug és Nafjev között a szovjet páncélos és csatarepülőktől támogatott támadásait a hátsó vonalakban fölfogták. Modolintól nyugatra és a psz'k' ovi tótól nyugatra számos ellemséges támadást visszavetettek kiindulási pontjukba. Harci és csatarepülőkötelékek a súlypontokon hatásosan avatkoztak be a földi harcokba. Sok páncélkocsit, ágyút és több száz járművet romoltak szét. Az arcvonal többi szakaszán a harcok az eddigi gyújtópontokra szorítkoztak és arányuk sem növekedett. Feloszlatják Budapest. (MTI.) A hivatalos lap csütörtök reggeli rendkívüli száma közli a 3080 1944. M. E. sz. rendeletet a politikai pártok feloszlatásáról. Eszerint a kormány az összes politikai pártokat feloszlatja, a pártokat mindenféle politikai tevékenység tilos. A rendőrség a politikai pártok vagyonát zár alá veszi és biztos helyen őrzi. A rendelet 24-iki hatállyal azonnal életbe lép. A harcterek eseményei Berlin. (NTI.) A keleti arcvonal pillanatnyi helyezetét a déli szakaszon megindult nagy szovjet offenzíva jellemzi. Ezeket a harcokat szovjet részről az jellemzi, hogy új tartalékerőket vetettek be és a szomszédos frontszakaszokról vonták el az erősítéseket. Sokszor órákig tartó közelharcok vannak az előretörő erős szovjet kötelékekkel. Mint a német katonai szóvivő hangsúlyozza, a német hadvezetőség régóta várta a bolsevisták támadását és ennek megfelelően felkészült a nagy páncélos csatára. Ezt bizonyítja a már hétfőn megsemmisített ellenséges páncélosok nagy száma. A 200 szovjet páncélos közül 93 Tighinától délre, 40, illetve 57 pedig Jassy térségének két pontján pusztult el. Aszovjet térnyerése a nagy erőfeszítéshez viszonyítva aránylag csekély. Az elkeseredettharcokban a német és román csapatok Jassyt feladták. Német helyen hangoztatják, hogy a város kiürítésére azért került sor, mert a bolsevisták Jassytól kétoldalt nagy erőkkel törtek előre. Az arcvonal többi szakszán az elmúlt napokban érezhetően alábbhagyott a bolsevisták fermondó tevékenysége. Vonatkozik ez elsősorban a Visztulakönyökre, valamint a keletporosz határvidékre, míg Varsótól északkeletre és a balti térségben változatlan hevességgel tombolt csata. Német katonai helyen úgy ítélik meg az egyes formaszakaszokon előállott nyugalmi helyzetet, hogy a szovjet hadvezetőségnek nem állanak rendelkezésére már korlátlan lehetőségek. A Kárpátok előterében, főleg Zsakov dombos vidékén a német légierő végzett tetemes pusztítást a szovjet csapatok sorában. A csekélyterületnyereséget itt párórai harc után kiküszöbölték. Nagyobb harcok voltak még Opatov terében, ahol a szovjet kétezer halottat vesztett, a támadó némzet csapatok sok fogollyal tértek vissza. Ugyanakkr a Visztulái egyik hídfőjénél átkelt szovjet erőket körülfogta és teljesen megsemmisítették. Amsterdam. (NTI.) Az angolszász haditudósítók moszkvai jelentései arról számolnak be, hogy a keleti arcvonal nyietlen súlypontján (tetemesen) fokozódik a német ellenállás. A német hadvezetőség tömegesen veti harcba az új páncélosokat és csapatokat. A jelentés,aki beismerik a német erők sikereit Tuckonnál és Rigától nyugatra s megjegyzik, hogy a bolsevisták korábban elért eredményei itt semmivé váltak és megakadt a Keletporoszország felé való előretörés is. A németek nagymértékben alkalmazzák a különböző gépesített fegyvereket és tüzérséget, valamint a zuhanóbombázó repülőgépeket is és ezáltal széles arcvonalon ismét helyreállították az összeköttetést a Kurlandban álló csapataikkal. Az angol sajtó megjegyzi, hogy a csata lanyhulásáról szó sem lehet, sőt a harcok további fokozódásával kell számolni. Berlin. (MTI.) A keleti hadszentéren Besszarábia déli részén és Moldvában az ellenséges támadó éleket mély betörések után több helyen megállították, Baranovótól északnyugatra, Warkától délkeletre és Az olaszországi harcok Berlin (NTI.) Olaszországban az ellenség kedden nem folytatta áttörési kísérleteit az adriai parti szakaszon. A harcok hevessége itt lényegesen veszített erejéből, mert főleg a lengyel zsoldos csapatok sorai nagyon megritkultak. A segédcsapatok kiegészítését kölcsönös felderítő harcok jellemezték. A harcok egyébként trópusi hőségben folynak Firenzétől délkeletre gyengébb erőkkel tapogatóztak az angolszászok. Többórás légiriadó Magyarországon Budapest. (MTI.) Az augusztus 23-ára virradó éjszakán Magyarország területe felett három ellenséges gépet lőttek le. Budapest. (MTI.) Ma délelőtt délészak, északkelet és nyugati irányiban többszáz ellenséges repülőgép lépett be a magyar légitérbe. Több helyről szórványos bombázásokat jelentenek. Berlin. (NTI.) Északamerikai boombázókötelékok Magyarország légiterén áthaladva tegnap Bécs környékét és Felsőszilézia néhány helységét támadták. Német és magyar légvédelmi erők 57 ellenséges repülőgépet, köztük 51 négymotoros bombázót lelőttek. Budapest. (MTI.) Ma délelőtt Barcsnál és Gyékényesnél igen erős ellenséges kötelékek léptek be az ország légiterébe. Somogy vármegye és Kaposvár felett többszáz repülőgép vonult keresztül kelet és északkeleti irányban. A légiriadó az ország egyes területein Dunántúl, a Duna-Tisza közén és Budapesten több óráig tartott. Montgomery( Berlin. (NTI.) A nyugati hadszíntéren Közép-Franciaországban a helyzet megszilárdult. Most már kétségtelenül kudarcot vallott Montgomerynek az a terve, hogy a 7. német hadsereget Caen és Argentan térségében bekerítsék. A német csapatok itt szabad hátukkal a Szajna alsó folyására támaszkodva továbbra is harcban állanak. A másik ellenséges hadművelet Le Mans és Chartres térségéből Páris ellen irányul. Ezeket a kötelékeket a német csapatok St. Germain, Versailles és rve megbukott Arpajod városoktól nyugatra feltartóztatták. A harmadik ellenséges hadművelet iránya a Szajna felső szakasza felé mutat, ezt a támadást a német csapatok kb. a Fithiiers- Bellegarde vonalon állították meg. Orleans térségéből déli irányban most újabb hadművelet bontakozik ki. Lisieux városában elkeseredett harcok folynak. A leghevesebb csatak színhelye jelenleg Argentan, Trun és Chambois városok határában van. - Francia szabadcsapatok Vichy előtt Berlin. (NTI.) Délfranciaországban számos francia szabadcsapattal is harcban állnak a németek. Főleg a Durance folyó völgyében Grenoble és a francia Alpok térségében de már Vichy térségében is feltűntek a francia szabadcsapatok. A harcok színtere mindinkább közeledik a Rhone folyó deltája felé. Toulon helyőrsége elkeseredett harcokban tartja magát a támadó ellenséggel szemben. Durancetől délre az erős ellenséges nyomás alatt a német csapatok nyugat felé új állásokba vonultak vissza. A francia—olasz határ szorosaiban több terrorista csoportot visszavetettek és nagyrészt felmorzsoltak.