Somogyi Ujság, 1944. szeptember (26. évfolyam, 198-222. szám)

1944-09-18 / 211. szám

6 SPORT Fölényes Turul-győzelmet hozott a helyi rangadó KTSE-KRAC 7:1 (3:1) Vezette : Újvári (Budapest) A helyi rangadó KTSE győzelmet­ hozott, ami az erőviszonyoknak, já­téktudásnak teljesen megfelelt. A kék-sárgák az előrelátható jó csatár­játék mellett még jó védelemmel is rendelkeztek és így a KTSE hálójába csupán csak egy Rákóczi-gól jut­­at. A nézőtéren a mérkőzés kezdete előtt nagy találgatás folyt, vajjon melyik csapat nyeri a rangadót. A csapatok így léptek a pályára: KTSE: Boldog — Miklósi, Ott — Zsoldos, Horváth II., Simon — Hor­váth I., Havasi, Bódis, Zselyi, Tiszai­gáti. KRAC: Karczagi — Decsi, Kappel — Poór, Tamási, Hanga, — Finta, Báli, Kovács Szőllősi, Györök. Az első támadást a Turul vezeti nyomban a kezdés után, Horváth I- et a védelem dancsolja, a szabadrú­gást a 16-os sarkáról Horváth íveli baloldalra, a labda Zselyi elé kerül, aki fejjel továbbítja az elintkező sa­rokba. 1:01. Máris vezet kék-sárgák csapata a Turul szurkolók nagy örö­mére. Az 5. perc után még élénkebb az iram, mert most a Rákóczi is rákapj esdi de a 16-oson belül Ott és Hor­váth II. visszaverik a támadásokat. A Rákóczi lendülete nem tart hosszú ideig ismét a Turul irányítja a játé­kot és a 30. percben Zselyi lövését Bódis továbbítja a kapu felé. A KRAC védelem kivágja ugyan, de Havasi máris ott van és fejjel a háló­ba helyezi a labdát. 2:0. Egy-két Rákóczi támadás tarkílja ezután a játékot, miköziben a 36. percben Finta lefut egy labdával, már a 16-oson belül jár, amikor Ott elébe ugrik és felvágja a szélsőt. A játékvezető 11-est ítél.­­4 Lövést Ko­vács végzi és a labdát laposan a bal sarokba vágja. 2:1. Az., utolsó percekben járunk, a KTSE változatlan hevességgel tá­mad. A 43. percben a 16-os vonalán partdobást végez Villám, a labdát Havasi is továbbítja Zselyi elé, aki ka­pu közelébe állva, fejjel irányítja hálóba a labdát: 3:1. A félidő lefújásáig még több tá­madást vezet a Turul, de az ered­mény már nem változik. A szünetben nagy vita alakul ki a nézőtéren. A Rákóczi hívei bíznak a csapatban és remélik, hogy a zöld­­fehérek meg tudják fordítani a mér­kőzés sorsát. A Turulisták csak mo­solyognak. Helycsere után ugyanolyan lendü­lettel támad a Turul csapata, mint az első félidőben. A fáradság nyomai nem látszanak a játékosokon. Az újabb gól a 11. percben esik, amikor a Turul jobbszárnya lendül előre Villám hosszú beadása Zselyi elé száll, aki laposan lövi a labdát ka­pura, kapufát talál és a labda onnan pattant, a hálóba: 4:1. A kék-sárgák mezőnyben is jobban mozognak.­ A 17. perc újabb Turul­gólt hoz,­ Tiszagáti a kapu elé kanya­rodik, Karczagi elébe fut, de mielőtt még a labdát elérné, a szélső lövése a hálóba talált, 5:1. Ettől kezdve a Rákós­zi 10 ember-, ról játszik, ugyanis Kappel- aki már korábban megsérült, most elhagyja a pályát­. A zöld-fehérek most nagyobb erő­­bedobással játszanak. A 20. percben Finta kerül kapu elé de lövéssel el­késik, mert Boldog eléri a labdát. A Rákóczi támadósora Kovácson ke­resztül igyekszik gólhoz jutni. A 28. percben, Kovács jó labdát is kap, gyorsan kiugrik, de Ott idejében belép és megakadályozza a biztosnak látszó gólt. A 33. percben is Kovács harcol a gólért, de lövését Boldog fogja. Ez a lendület lassan alábbhagy és a 38. percben Bódis lapos labdája Villám elé jut, aki egészen a kapu elé viszi a labdát és közelről, laposan a hálóba szúrja, 6:1. Az utolsó gól a 43. percben esik. A partvonalon Olt egyedül felviszi egé­szen Tiszagátiig a labdát, melyet a szélső átvesz, beadja Belidis elé, aki kapásból a felső sarokba vágja. 7:1. A mérkőzés legszebb gólja volt. A mérkőzést a kék-sárgák csapata megérdemelten nyerte. Támadósora lendületes gyors volt és a gólratö­­résben sem volt hiány. Ebben azon­ban része volt a Rákóczi gyenge vé­delmének is. A fedezetsor pompás labdákkal látta el a csat­­árokat és a közvetlen védelem keményen vert vissza minden támadást. Egyénileg Zselyi, Bódis, Tiszagáti, Zsoldosi Hor­váth II. és Ott érdemel dicséretet. A Rákócziból a védelem volt a gyengébbik rész. Karczagi rossz he­lyezkedése kőt potyagólt eredménye­zett A hátvédek sem tudtak meg­birkózni az ellenfél szélsőivel. Egye­dül Tamási volt az aki megállta a helyét. Mindenütt ott volt és ahol lehettt­ séget térni a védelemnek. A csa­társorban nem volt lendület. És pe­dig azért, mert minden labdát Ko­vácsnak játszottak, remélve, hogy a középcsatárnak sikerül majd a gól­lövés, így a többi támadóik sokszor meg is feledkeztek arról hogy nekik is szabad kapura lőni. Dicséretet csak Szőllősi és Kovács érdemel. A játékvezető tökéletesen látta el feladatát. 1944. szeptember 18. GELENCSÉR FESTÉKÜZLET FŐ­ UTCA 8. SZ. Mindenne mű festékanyagok — Kész olajfes­zkek és zománcok minden szinben kaphatók — Háztartási cik­kek, mosószerek, pipereszapan, illat­szerek. — Kijelölt szappan és pet­­róleumkereskedő. (:) Kaposvári Levente A­ csapat— Karádi Levente 9:0 (5:0) A helybeli leventék kilenc fővel álltak ki a mérkőzésre, de ennek el­lenére is akkora lelkesedéssel és erő­­bedobással játszottak, hogy a kará­­diakat úgyszólván kapuhoz szegez­­­ték. A gólokat Horváth (Hupoll 8 és­­ Tóth II. rúgták. Egyetlen egyszer látogasson el hozzám és örökös vendégem lesz Állandóan frissen csapolt világos Ga barna sör ! Kitűnő fajborok özv. B. Papp Vendel­né korcsmáros, Berzsenyi­ utca 27. szám (Gőzfürdő mellett.) Telefonszám : 790 Ebnos Ferenc Ú­ri és női DIVATÁRU Ü­ZLETE FŐ­ UTCA 23. SZÁM ALATT, (KÜHNE-HÁZBAN) Fontos kiszolgálás. Szolid árak. Apróhirdetés 18-tól hétfőtől 21-ig csütörtökig VÁROSI MOZI A legújabb magyar film­­ BORDY BELLA, SÁRDY JÁNOS, KISS MANYI, PETHES, MAKLÁRY főszereplésével VIHARBRIGÁD Elsőrangú katonatárgyú vígjáték. 19-én kedden 20-án szerdán APOLLO MOZI Yvonne Printemps, Pierre Fresnay alakításával . VÁGYAK: VALCERE (HÁROM KERINGŐ) • Nagyszerű francia film. &|.»a taiAsok Ktzd».*s .apon 3. S ás 7 órakor, vasárnap és Ünnepen *» ». fái H, á. n­. a, 5 ás 7 Arakor. KAznapon 3 Arakor As vasárnap és Qnnspon tél 11 Arakor mérsékelt helyárakka!­­■! . h M íllvéii -t.a zía lissor­­át csak a Városi láp» »m­­ültjei»» *»■" 1 0*» ■ "ü­rAA«» zleti m­arved órák­ tartu­ak fenn Alkalmi ajándékok legdusabb választékban Garcsárnál Kaposvár, Korona­ u. 2. Képkeretezést olcsón vállalok. O­lvassa a Somogyi Újságot! HASZNÁLT férfi és női ruhákat, cipőt fehérniműt veszek. Bertalics Szilveszter Fő u. 26. sz. 16145 A TURUL SZÁLLODA egy jóházból való fiút azonnali belépésre vendéglős­­tanulónak felvesz. 16666 FÉRFI NAPSZÁMOSOKAT azonnal felveszünk. Jalentkezés: Hangya kirendeltség, 44-es ezred után. 17811 KERESEK csinosan bútorozott szobát két személy részére október 1-re a kö­zelben. Cím : Rákóczi­ tér 18. 10870 SÖRÖ­S PALACKOK paradicsom befő­zéshez, vagy más háztartási célra. Rá­kóczi tér 18. Cipészsegédeket7"~tüzőn ők!­T RAGASZTÓKAT ÉS SEGÉDMUNKÁSO­KAT Állandó munkára azonnal FELVESZÜNK. HUBA CIPŐÜZEM, KA­POSVÁR, SZENT IMRE­ U. 29/d. _____________________ 16812 VILLATELKET, Balatonboglár, Főnyid Bélatelep kenvár­osban, vagy környékén, jó helyen, műut mellett keresek. Ház­­felügyelő, Széchényi tér m­. sz. 15496 ELCSERÉLNÉM Fő utcai 3 szobás összkomfortos lakásomat egy hason a bel­városi 2 szobás keresztény tulajdonban lévő lakással. Cím a kiadóhivatalban. ELADÓ egy férfi kerékpár. Cím a ki­adóban. 1681& TANKÖNYVEK, füzetek, iskolai felszerelések, beszerezhetők a Somogymegyei Nyomda Rt. könyvesboltjában Nyomatott a Somogym­egyei Nyomda Részvénytársaság nyomdájában Kaposvár, Korona­ utca 7. — Igazgató : Czankó Sándor, Felelős kiadó : dr. Kis György. — Felelős nyomdavezető : Szita Lajos.

Next