Somogyi Ujság, 1944. október (26. évfolyam, 223-247. szám)

1944-10-09 / 229. szám

Szeressétek a menekülteket !rta : DJ TÉNYI KÁLMÁN Március tizenötödikén szobor a vá­lásoknál, isk­ola­part­okban­, v­álasz.írfisi hordókon és szavaló pódiumokon oly büszkén, sőt kevélyen szoktuk emle­getni magyarságunkat, hazafiassá­gunkat, az osztatlan Nagymagyaror­­szágot, közösségünket Erdéllyel, Nagy,alfölddel, Bácskával, hogy felü­letes szemlélőnek semmi kétsége nem lehetett abban, hogy ezeket mi így is hisszük és ha kell gyakorlatilag így is váltjuk be. És várjon nem így tör­tént eddig, hiszen ki ne emlékez­ne a Felvidék dicsőségben, és öröm­mámorban történt visszacsatolására; ki nem emlegeti még mindig a gyö­nyörű Erdély megszállását, vagy a dúsgazdag Bácska napjait, amikor a magyar táj minden embere meg­mozdult , vagy mint katona tényle­gesen, vagy mint adakozó közvetve, pénzzel, külső formát adott lelkese­désének és hazafiasságának. Azonban mindössze ezek volnának a szintnek, és magasztosnak hirdetett hazafiasság megnyilatkozási formái? Ilyen kevés tartalma volna a nagy bistrérdekntek­nés­ fogadkozásoknak Dicsőségesen bevonulgatni virág- és cserkeső között magyar lakóhelyek-­ re vagy adni pár perngőt jó sok saj­­úreklám és öntöm s Örs ez és közt Er­délyért vagy Felvidékért, volna az egész, amire tellik abból az érzelem­­tömegből, amit az iskolai évek nagy fáradsága a nemzeti nevelés terén az ifjúságban és emberben öss­zeho­­zott? Szinte hihetetlen, hogy ez így legyen,­ mégis mindinkább odajöt­tünk, hogy ez sajnos csakugyan így va­n. Igen — úgy látszik — nincs elég mély tartalma nálunk még a nem­zeti közösségi érzésnek és eszmének. Külsőség, ez még itt nem eleven tar­talom­ , izzó valóság, amely beleépült a nemzetet alkotó egyedek tudatába, idegébe, vérébe és idegrendszerébe és épp oly kitéphetetlen, mint maga az élet. Hol vagyunk mi még ilyen mély érzelmektől, pedig végered­ményben csak az ilyen hazafiaság­nak van értéke; a külsőségek, a pusz­ta beszéd a magyarságról belső tartalom nélkül­ csak jelszókacat, csak puffogás szentimentális sóhaj­­tozás, hazug könnyezés, amely ször­nyen veszedelmes is, mert aki a mi érzéseinkre azzal épít, hogy szilárd fundamentum az, iszonyúan csalódik az első teherpróbánál és az épület, amit reáhuzot­t, iszonyú puffanással omlik össze. Van okunk, súlyos okunk, hogy ér­ről ma így beszéljünk, mert nézzünk csak körül, nem túl messze, hanem közvetlen környezetünkből is, meny­nyi-mennyi önzés bújt most elő­­az emberekből, ha tetszik, a fajtestvé­­rekből. A veszély azokat a nemzete­ket, amelyekben az igazi hazafiúság összehozza. Mint egy ember, úgy­ áll ott az egész nép. Van erre elég­­ példa előttünk. A szerbek! A néme­tek! De nálunk a veszély közeledése nem összehoz, hanem széttagol. La­zul a kapocs a közösség tagjai köz­*, lazul a munkahelyen, lazul a hivatal­ban, lazul a szomszédok közt és la­zul bennie a családban is. Egyénljük életünket! Titokban arra rendezke­dünk be mintha magunk­ marad­nánk. Úgy gyűjtjük teli kamránkat, hogy az,­­háromszorosan is fedezi szükségletünket, de úgy zárjuk be, hogy arról más" ne tudjon. Valami beteges hazudozási láz kapta el az ■embereket. Az egyik ismerősöm, például arról sírt, hogy nincs burgo­nyája, mi lesz vele a télen. Aztán egy véletlen lévén megláttam és megtudtam, hogy több burgonyája van már pincéjében mint tavaly. A másik lázasan tüzelőt keres, pedig a múlt évben felhasznált tüzelő meny­­nyiség duplája régen ott fekszik már kamrájában. Mi ez? Miért ez a ret­tentő önzés? Mit j­elen­t a szülők, vagy feleség előtt sem felfedett tit­kos egyéni csomagolás és elkészített menekülés? Összetart­ás­t jelentene? Közösségi gondolkodást, amit a ve­szély közeledése diktálna? Avagy az összefogást az jelenti, hogy egyre lazábban, hanyagabban végezzük munkánkat- hogy egyre lel­­kiismeretlenebbül nézzük a rohanó idő elmulasztott perceit s egyre töb­bet legyintünk a lehetőségek és a munka elvesztegetett alkalmai fö­lött? Avagy az a kevesebb levél amit távollevő szereteinktől kapunk, vagy írunk? Statisztika mutatja, hogy az első légitámadások idején mérhetet­lenül többen keresték egymást, mint most, amikor a támadás súlyosabb. Összetartó érzelmeink csökkentek, szeretnünk fogy és hazafiúságunk egyre jobban ott áll a maga szörnyű ösztövérségében. A drapéria, a ha­zugság és hencegés köntöse lekerült az igazságról s maradt egy váz, ami cérnával van összefűzve A háztafiságnak és együvétartozás szent érzelmének most kellene cso­dákat művelnie. Most, amikor mene­kültek és a bombakárosultak ezrei kényszerülnek hozzánk. Most kelle­ne éreznünk, hogy ttestvér az erdélyi és a testvér a szegedi magyar. De nem látjuk, vagy alig látjuk ezeknek az érzéseknek megnyilatkozásait. A kö­zös étkezőhelyeke­n vadidegenek ül­nek együtt, a lakások és kapuk ride­gen zárva maradtak, a szívekét pedig- amelyeknek egy forró teával, meleg tűtikaróval kellene lá­zasan segítségére sietni azoknak, akik hetekig uton voltak és minde­nükért­ otthagyták, nem lehet lónyíta­­ni semmilyen eszközzel, berozsdá­­sodottk örökre. A szomszédom az­t ta­nácsolja, hogy mielőbb átterezzek krumplit, mert a menekültek min­dent fel fognak falni“. A másik me­gint mást tanácsol ugyanilyen okból. Hát kik ezek a menekültek? Eszki­mók, bolsevisták vagy oláhok, hogy úgy féltünk tőlük mindezt Nagyon­­n­agyon csúnya valóságot beszél ró­lunk az a menekültjeinktől oly ride­gen elzárt fáskamra, ruhásszekrény vagy zsirosbödon. Tudom és értem, hogy nekünk is kevés van az önző embernek kevés van, annak mindig kevés van, de a jó hazafiúnak min­dene van! Mindene, lelke, szíve, kamrája, fája és még ágya is! Kérdezzük a közvéleménytől, ha­zajöttek vagy idegenbe az erdélyiek és szegediek? Ha idegenbe, akkor hazugság vett minden könny, öröm­sírás, zászlódísz, virág, szó és szava­lat. Ha idegenbe, akkor ennek a népnek nincs tovább, akkor megér­demli sorsát, akkor csak a véletlenek folytán, érdemtelenül élt itt, álnemzet volt, amelynek sírja fölött nem egy világ, de egy gerle se fog soha sírni. Ha meg hazajöttek akkor kinyitni a szíveket. Kinyitni, nem azért, mert holnap­­te is ilyen állapotba­­kerül­hetsz, hanem azért mert azt egy bel­ső kényszer, a magyar lel­kiismeret követeli tőled. Összeölelni, szívünkre fektetni kell azokat, akiket a sors min­­denüktől elszakí­tott. Megeszik szalonnádat? Nem baj, nem fogsz éhenveszni, mert az összefogásban, a sors együttvárálásában csodás nagy dolog fog megszületni, mégpedig az annyiaktól tagadott, de mégis biztosan eljövő győzelem, ame­lyik mindent visszaad neked is, ne­kik is. " Ha BÚTORT jót és olcsót akar AKKOR BIZALOMMAL FORDULJON ! TELEFON! 252|KOVACSNÉ BÚTORKERESKEDÉSÉHEZ Kaposvár, Fő­ utca 12. szám.­­A volt Somogy megyei Tükerékpánzárépü­let 1944. október 9. Óriási választékban mindent megtalál Péter Béla áruházában Kaposvá^ Koron»­n 7 — Külön üveg és porcelin nagykereskedés. Újabb adományok a menekülteknek, vöröskereszt­nek és bombakárosultaknak Lisztet és mákot ajánlottak fel a menekültek f­ele A város közönsége napok óta tár­gyalja ,a Kaposvárra érkezett mene­kültek kérdését. Köztudomású ugyan­is, hogy» az ország egyes vidékeit ki­ürítik és a kiürítési területekről a tisztviselők, katonák családjait he­lyezik mindenekelőtt­­ biztonságba­. Tekintettel arra, hogy a kiürítési kormánybiztos értesítése szerint alábbi felhívást intézi a menekültek­­nek Kaposvárra- a polgármester az alábbi elhívást intézi a menekültek­hez és a város közönségéhez. — A város közönsége fogadja sze­retettel a menekülteket. Senki se zárja be előttük otthonát, mert nem jószántuikból keltek vándorútra és kérnek segítséget tőlünk. A mene­kültek pedig ne akarjanak terjesz­kedni, lássák be ők is a kényszer­­helyzetet, legyenek megértők, elné­­zők és figyelmesek, te pedig követe­lőzők. Kölcsönös szeretet és megér­téssel könnyebb lesz elviselni a nehéz sorsot. Szigorú intézkedések az álamatőrség ellen A Nemzeti Sportbizottság 1945. december 31-ig általános átigazolási tilalmat rendelt el A Nemzei Sportbizottság ülést tartott. Misány­i Ottó­dr elnök a sportot megfertőző álamatőrizmus kérdésében kifejtette, hogy a játékos­­csábí­tás, a j­átékosárulás, egyes játé­kosok pénzéhes fellépése már olyan méreteket öltött, hogy azt tűrni to­vább nem lehet. Általános igazolási tilalmat léptetnek életbe amely­­1045 december 31-ig tart. Ez alól csak­ egészen rendkívüli esetben van kivé­telnek helye. 21 éves koron alul senki sem igazolható át anyaegyesü­letéből. Ezzel az egyesületeket, játé­­kosnevelésre, a játékosokat pedig klubhűségre kívánja az OSK rá­szorítani. Az országot körülbelül a jelenlegi körzetbajnokság­ok körzetei­nek megfelelő körzetekre kell bon­tani. Ugyanazon a körzeten belül az át­igazolás egy és fél esztendős várako­zási időhöz van kötve. Egyik körzet­ből a másikba történő átigazolás ese­tén hat havi helyben lakást kell iga­zolni és itt a várakozási idő hat hó­nap. Ennek elteltével azonban a já­tékos új egyesülete első csapatában csak t­ovábbi hat hónap után játsz­hat. Az átigazolás kérelmezésekor az új egyesületet meg kell jelölni és ezen változtatni már nem lehet (az átigazolási idő alatt tehát jobbra-­ balra tárgyalásokat folytatni többé nem lehet.) Vi­llámigazolás többé ne legyem. Új profiszerződést köt­­ni nem lehet. 1946 december 31-én a még érvényben lévő minden szerződés lejár, illetve ezen az időponton túl professzionista j­átékos a magyar labdarúgásban neve szerepelhet. A rendelkezés kijátszóját esetleg örök időre el kell tiltani a játéktól, il­­­letve bármiféle sporttisztség viselé­sétől. A hivatásos játékosnak azt a körülményét, hogy rendes polgári foglalkozása is van, havonként hitelt­­érdemlően kell ,igazolni­. Aki ilyen igazolást nem tud felmutatni, nem játszhat. Tűzifáját legolcsóbban fűrészeli Szász Ágoston tűzifafűrészelő vál­ójéba, Irányi Dániel­ utca 11. s»

Next