Somogyi Ujsag, 1898. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1898-06-21 / 25. szám
Makäma. Bár rimböngészethez nem értekmakámát írni megkísértek — itt nem kell szólni ritmusokba’ — csak a rimcsengést gyakorolva — s utóbb még költők is leszünk — ha lesz szivünk és lesz eszünk. S habár divatját múlta máma — az arabs műfaj, a makáma — kedvelem ezt a beszédet — a sor kurta vagy szerteszéled — s nem is kell érzés, vízió — tereferélni igy, mily jó! — Jönne horogra csak már téma — valami zsíros, jó probléma — valami eszme csak akad még — mit megvitatnék — s ebéd után füstölgetve — mikor vidám az ember kedve — jó kényelembe — dalolnék róla — mily jó is vóna . .. A szerelemről zengjek nótát — avagy daloljam meg a kvótát — talán a kaposvári port — avagy szilaj, jó régi bort — átkozzam a hűtlen világot — mert nem szór utamra virágot — siránkozzam a hűtlenségen — miként régen — vagy Rigó Jancsit énekeljen — Rigóné bánatát megzengjem — mind-mind fakó, kopottas téma — hiába nincs egy jó probléma. Mitől zengjen függő gitárom — az ezmét már hiába várom ... — Ah! Ah ! megvan, tudom, tudom — most vagyok a helyes utón . . . Útszéli mód ha nem dalolnék — talán még hatásos is volnék. Rólad mesélek szép, „dicső“ természet —hajh ! csak ne legyen rimböngészet) — hisz méhed oly kifürkészetlen — miről is nótázhatnék szebben. — Miként sok fűzfa-legény mondja —(»mikor villámként sújtja gondja«) — »mindem magasztosban van részed — (találnék hozzá szép szót, mézet) — vihar hatómból tép öledben« s villám czikázik fellegekben — ám én ebéd után vagyok — s nem zönghetek, mind e nagyok . . . »Isteni« iró urjbocsánat, — hogy »dicső« lantom rád is támad s nem zengek »ideális« hangon — miként te a »magasztos« lanton — a »szellemfényetek« a hajdani — bűn volna azt homályositani — de lám előttem most mi sem »ragyog« — hisz én ebéd után vagyok. Életkeserv is régi tárgy, minek — s hozzá szivem se ihleti meg — avagy forforduljak tán hozzátok — derék jogász barátok — keseregjetek, hogy a sors goromba — vizsgát sózott a sörszezonba és nem használ se lakkcipő, se ferbli — bukásnak kell a mulatságnak lenni. Kifogytam már, nincs, nincs több eszme — a rimes játék kárba veszve... Atya, Fiú, Szentlélek Istenségre — segíts rajtam barátom végre. »A háború, a háború — mily megrázó és szomorú — az óczeán határain túl — két flotta csatára indul — s mióta megszületett Ábel — nem vágatott át annyi kábel. Piros vér frecsesen a habokba — próbáld, fogj hozzá a dologba« . . . Ez a dolog se érdekel — nem ihlet át és nem emel. »Gyújtsd meg, im a kész tapló — a Budapesti Napló« — a kedves úr, a Vészi — aki bukását »vigan« nézi — s a lapja is szerény — csupa erény — szerkesztőjét ez nem kiséri —és agyba-főbe nem dicséri —dicsőség fénye szálljon rája — ez legyen makámád témája.« A tárgy kicsinyes , nagyon — ezt sehogy meg rém írhatom. Kit érdekel, hogy nincs tűzujság — s nem arat lábért a tűzoltóság — a föld áll, forog, vagy gurul-e ? — sase, turul-e — a madár az uj gimnázium felett — ki mondhat erről éneket ? ... »Vigyázz, két téma még ragyog rád — tekintsd csak Csoknyát — a perpetuum mobile — vaj’ kit ne lelkesitne ? Szivemben az öröm kitör — ime az irodalmi kör !« — Kaposváron ? »Ugy-ugy barátom !« »A nagy közönség lelkesül — miért _______»SOMOGYI ÚJSÁG« V. évfolyam. 1898. junius hó 21. danánk hát csehül! Csupa buzgó ember az élén — mint egykor remélem !« A téma szép, de hát minek — a szivem nem ihleti meg! — Hiszen ebéd után vagyok — s a lustaságra ez nagy ok — nem zönghet hát az énekem — bocsáss meg, kérlek, énnekem. Lumpacius. Irodalom és művészet. — Örökzöld temető, így nevezik azt a szomorú helyet, melyben csak a minapában hantolták el Reményi Edét, a magyar hegedű-művészet koronáját . . Túl az óczeánon babérhullás, tapsvihar között dobbant utolsót a minden izében magyar szív .. A new-yorki hazafias magyarok közköltségen rendeztek számára végtisztességet. Minő fájó szívvel kisérhették el utolsó útján a magyar dal utolérhetetlen mesterét azok, kiket az élet küzdelmei távol sodortak tőlünk, kik sírnak mindazon ami magyar, kiknek a lelkük csupa édes-bús magyar nóta .. Honi rögöt szórtak a koporsójára, hogy nyugodtan pihenhessen. Minő romantikus élet ! Mint valami láztól kergetett tronbadour bolyongta át a világot, hirdette a magyar szív mélységét, nem maradt szem kénytelen, ahol megrendült a «Repülj fecském.» Aminő romantikus volt az élete, olyan volt halála és temetése is. — Munkácsy Mihály: A festőművészet büszkesége nincs többé. Bár teste él még, lelke már befejezte földi pályáját. Az élő a halottak szomorú birodalmában küzd még az anyagi jogaiért, a lélek már búcsút vett . . Nem ! Munkácsynak két lelke van: egyik a műveibe a másik túl a földi határon.. Nemrég dobra került mindene, üzérkedő zsibárusok elkótyavetyélték, ime, a világhírű festő, kinek még életében kell ezt megérnie, úgy, ám, de tudni való, hogy magyar művész volt., ERRE IS, ARRA IS. A könyörüld jutalma, (Catulle Mendés) A nagy országúton, hol a leányok karöltve járkálnak az ifjakkal, fiatal koldus kéregét. »Nem ettem már két nap óta«mondás ha végignézett rajta az ember, nem lehetett szavainak igazságában kételkedni. Arcza beesett, alig tudott lábán megállani. Ennek daczára az ifjak nem igen törődtek vele, nagyon is el voltak foglalva egymással Hát csak éhen hagyják veszni ezt a kéregetőt itt az országúton ? Íme, három szép leány megáll a kéregető előtt és kamizsnát ad neki, az egyik egy krajczár tesz kalapjába. — Köszönöm — szól a koldus. A másik egy hatost ad neki. — Isten fizesse vissza — szól a koldus A harmadik leány, ki egyúttal a legszegényebb, de legcsinosabb is volt, semmit sem adott neki adni, de, hogy valamivel mégis enyhítse nyomorát, megcsókolja a kéregetőt. Ez szóhoz sem jut meglepetésében, de észrevéve, hogy az után egy virágkereskedő tart feléjük, a kapott pénzen szép rózsacsokrot vesz és átnyújtja azt a kedves leánynak. Francziából. Holló László. Ötletek. Tizennyolcz századon át kellett sírni az embernek, hogy megtanulja mosolyogva rejteni el az érzelmeit. * A modern ember mosolyog, mikor könnyezni kellene, ugyan mit tesz, ha valóban kell nevetnie ? * A bokfisszio a legjobb plagisator, mindennap meglopja — a délibábok könyvét. * Mikor nem bízunk az emberekben, az azt jelenti, hogy nem bízunk — önmagunkban. * A legnagyobb tudósok tudnak — legkevesebbet. * Melyik a nagyobb gonosztevő, — a pénz vagy az ember? Parajog A hallgatás fáján terem a békesség Arabs közmondás.* A farkas mindig talál ürügyet, mértette meg a bárányt. Orosz közmondás.* Az asszony nyelve olyan kard, amely sohasem rozsdásodik, Indus példaszó.* A művészet, Isten vetélytársa, a fejedelmekkel lesz egyenrangúvá. V. Károly lehajlik, hogy felemelje Tizian ecsetjét és I. Ferencz várakozik a nyomda előszobájában, ahol Dolet Etienne talán a Pantagruel kefelevonatait javítja. * Vén szent a becsület, kit kevés ein, bér becsül. * A bohéme-világ a művészélet próbaideje, előszó az akadémiába kórházba vagy a halottasházba. * Minden valóban hatalmas szellemnek van valami mondani valója és azt ki is mondja előbb vagy utóbb. Komor Gyula. A szerelem két fantázia cseréje. Chamfort. Szerkesztői üzenetek. — Ősz. Mindenáron azt szeretné Ö, hogy munkájáról kritikát mondjunk. Közzéadunk egy részt »rajzából.» Íme: «Újra meglátják (a madarak) a mienknél sokkal pompásabb berkeket, érinteni fogják csőreikkel a görög tenger klasszikus habjait, kanyarulni fognak a Parnasszus szent ormai körül.» Ez is elég kóstolóul. Az ön munkája valóságos bábeli zűrzavar, tele absurdummal! Hogyan írjon ? »Jól és jól — ebben áll a nagy titok !» B. M. Jól nevelt ember olyat sohasem tesz. Sértés ugyan nincs a dologban, csak nem — illik. A provokálás meg egyszerűen nevetségessé válnék. Nyílt ér*). MATTONI ERZSÉBET SÓSFÜRDŐJE gyógyhely Budapest (Budán). Idény: május 1-től szeptember 31-ig. Kiváló gyógyhatással bír női bajokban s altesti bántalmakban. *) Az e rovat alatt közlöttekért nem vállal felelőséget a szerk.