Somogyi Ujsag, 1898. július- december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1898-07-05 / 27. szám

y. évfolyam. Kiadóhivatal: Kaposvár, Irányi D.­u. 14. Ide czimzendők »z előfizetési pénzek, Hirdetése k és nyílttéri közlemények : ELŐFIZETÉSI DÍJ: Egész évre . 4 frt Félévre . . 2 « Negyedévre . 1 » szám ára. 10 kr. MEGYEI és HELYI­ ÉRDEKÜ VEGYES TARTALMÚ HETILAP m. szám. Kaposvár, 1898. július hó 5. Szerkesztőség: Kaposvár, Irányi D.­u. 14. Ide küldendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Bérmentetlen külde­ményt nem fogadunk el. Kéziratokat vissza nem adunk. Megjelenik hetenkint egyszer: KEDDEN. Felelős szerkesztő és kiadó : Poór Sándor. Főmunkatárs: Ifj. Nagy Ferencz. Élesre fent kaszával várta a ma­gyar munkásosztály az idei, jónak ígér­kező aratást. A gazdaközönség már kora tavasz óta szép reménynyel tel­ten várta a sokat ígérő napnak, az aratásnak bekövetkeztét. Már szinte hinni kezdette, hogy végre valahára jobb napok fognak derülni gazdasági tekintetben szegény hazánkra és an­nak az utóbbi időben a legnag­ybb nélkülözéssel küzdő munkásosztályára. Hinni kezdte, hogy nagy buzgalma, meg­feszített munkája meghozza a maga gyümölcsét s a megszokott baj, a közelben lappangó kétségbeesés ha nem is múlik el teljesen, de némi tekintetben helyet enged az örömnek, a megelégedésnek. Megjött a nyár, már több helyen megpendült a kasza, örömmel tekintett úgy a gazda, mint az arató az arany­kalászokkal borított szántóföldekre. De hogy is ne?! Hiszen a búza jó, közepes termést ígért. Pedig ez nagy szó Magyarországon! Régen dicseked­hettünk már ezzel! Hogy ne esett volna hát ez is jól... A statistikai adatok szerint körül­belül 5-5 millió katasztrális hold földet vetettek el hazánkban ez évben búzával és ha holdanként csak 5 mmázsa termést számítunk, ha még figyelembe veszszük a rossz időjárást, az elemi csapások okozta károkat, még­is számíthattunk vagy harminczör millió mmázsa búzára. A gabonaárak kielégítőnek ígér­keztek. Bátran számíthatott tehát a gazda arra, hogy az idén talán még nem­csak kamatra, de még tőke­törlesztésre is jut valami csekély. Bátran számít­hatott a munkás, hogy ez évben nem­csak mindennapi kenyerét lesz képes véres verejtékkel áztatott munkájával megkeresni, de marad még valami egyéb szükségleteire is, és nem kell rettegnie a télen az éhség kisértő árnyékától sem. A statistikai hivatal megcsinálta már a kimutatást is, megcsinálta a különbözését a múlt és a jelen évi termés között ekképen. Tavaly hozott a búza átlag ha­zánkban 156 millió fr­tot, az idén ki­látásba helyeztetett 330 millió frt. A rozs hozott, tavaly 54 millió frtót, az idén kilátásba helyeztetett 70 millió forint. Az árpa tavaly hozott 54 millió forintot Az idén kilátásba helyeztetett 84'­ millió. A rab hozott tavaly 56 millió forintot. Az idén kilátás volt 78 millió forintra, így az eredmény az lett, hogy az idei év 242 millió forinttal ígért többet mint a tavalyi. Ez a számítás azonban csak a papiroson lett meg, ám beteljesült az a régi közmondás »ember tervez, Isten végez«. Beleszóltak az elemek számí­tásunkba, megeredtek az ég­ csatornái és áldást hozó eső helyett a romboló viharok, jéggel verték el a gazda reménységét, a gazda és munkásosztály bizalmát a jövőre. Nap-nap után halljuk a fájdal­mas hangokat, melyek óriási zivata­rokról, bortartó jégverésekről, az ele­mek pusztításáról értesítik az ország kormányát, benne helyezvén el remény­ségüket a veszélyben, nem ugyan az elhárítás, hanem a lehető segély meg­adása­­ tekintetében. Megjött az országos csapás, mely kiszámíthatatlan károkat okozott a vetésekben, egész vármegyék termé­nyeit söpörte el a pusztító zivatar, könnyezve áll a letarolt,­kopár földön a gazda és munkás egyaránt, nincs, ami vigaszt nyújtson neki;­­ az előző bő terméssel kecsegtető föld egészen ijesztő lett a maga meztelenségében. Ma már a csapást országosnak mondhatjuk, mert ha vannak is még egyes helyek, melyeket a féktelen vi­har megkímélt, nem tudhatjuk váljon a jövő órában nem jutnak-e ezek is hasonló sorsra. Ez a nagy országos csapás kiszá­míthatatlan károkat okozott, már eddig is. Megszűnt azon reménység, hogy az elpetyhüdt közélet az őszszel új pezs­gésnek induljon , mert ez csak úgy lett volna remélhető, ha a gazda és mun­kás jól aratott volna, ekkor lett volna föllendülés várható a nemzeti kultúra minden terén, mert csak ebből nyeri táplálékát a kereskedelem, az ipar a művészet, mert csak az teszi és teheti a gazdát hajlandóvá a költekezésre. Reméltük,, hogy ez a jelen év folyamán bel­ fog következni, remé­nyünk,,, nyír majdnem teljesülésbe ment, mikor,, egyszerre felváltotta azt a jö­vő sötét aggódása. De­ azért ne essünk kétségbe! inkább imádkozzunk a magyarok nagy Istenéhez áhitatosan és kérjük fiúi birodalommal, hogy amint ezer éven keresztül megmentette ezt a hazát, ezt a nemzetet, amint ezer éven keresztül, ha sujtotta is a csapásokkal, atyai szive mindig megkönyörült rajta, úgy könyörüljön meg most is és ne hagyjon el bennünket a megkisértés óráiban, adjon türelmet és bátorságot a csapások elviselésére. — fohászkod­junk föl hozzá : »Óvjad Isten pusztulástól mi magyar hazánkat!* Poór. — Kaposvár város rdtv. rendőrkapi­tányához szólunk ezúttal. Távol legyen tőlünk minden akadé­kokodásnak még a látszata is, vagy bármi rosszindulat akkor, mikor jelen alkalommal Kaposvár rdt. város rendőrkapitányának a figyelmét hívjuk fel egyes oly dolgokra, a­melyek már tűrhe­tetlenné lettek a nagyközönségre­ nézve. Ha valaki este 9 órától éjjel 12 óráig végigmegy a város utczáin, minden kapu­ban fog látni egy párt, az erkölcsök tekin­tetében nem valami kiváló konyhanimphát, katonáktól és mindenféle más efféle nép­ségtől körülvéve ; társalgásuk oly ékes és épületes, hogy még a czipőtalp is elpirul annak hallatára. De ez mind semmi sem volna, ha leg­alább a járdán lehetne tő­lük járni. No de ezt halandónak meg nem engedik, — gon­dolván magukban azért a kocsiút, menjen azon az adózó polgár. Ha azután szólani mer nekik valaki, még ezeknek áll feljebb, csak az hibázik, hogy meg nem verik az embert. Rendőrnek hite-hamva sincsen, ha segítségre hívja az ember őket, úgy­­ elpá­rolognak mint a kámfor. Talán nem ártana azokat a tisztelt kaputámogató kony­hai nimphákat egy kissé rászorítani, hogy este kilenc­ óra után semmi helyük a kapukban. Elég, ha kénytelenek vagyunk tűrni az örökös verklizést és a verklivel járó 25—35 éves, erőteljes — dologkerülő, valamint

Next