Somogyi Ujsag, 1900. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1900-01-03 / 1. szám

VII. évfolyam, bizalommal és érett felfogással vethes­sük magunkat a népek kavar­gó árjába. És ha így lesz, kell hogy meg­­újhodva kerüljön ki a legmeszebbmenő szabadsági jogokkal felruházott és gazdaságilag erős és arányos Magyar­­ország a küzdelemből, hogy folytassa hivatott szerepét a világtörténelem csinálásában. Roppant sok a tenni valónk a huszadik században s a nagy munká­hoz hozzá kell járulnia minden egyes honpolgárnak, a románnak, a szerbnek és a tótnak is. Nincs messze az idő, hogy mint a nagy kulturállamok ezek a nemzetiségek is át fogják látni, hogy irridenlikus törekvéseik sem nem aktu­álisak, sem nem hasznosak, hanem kárhozatos fantomok, melyek a reális boldogulás lehetőségét megnehezítik, sőt kizárják. A gazdasági boldogulás, mint egyedüli aktuális és reális ambí­ciója a XX-ik század népeinek, őket is át fogja hatni. A mindenféle pánszláv törekvéseket el fogja nyelni a XX-ik század viharos tengere, a­minthogy elnyelte a XIX-ik század a vallási viszályokat ; egy lesz a magyar nem­zet abban a törekvésben, hogy min­den egyes polgár a jólétben jó törvé­nyek védelme alatt éljen. A modern tudományos és gazdasági haladás egyik legszebb vívmánya a villamos reflektor, bevilágít az agyakba és szívekbe is, és akik eddig sötétségben tapogatóztak, homályban keresgéltek, látni fogják az igazi ezért, mél­ ment az elfogultságtól és melyet a felebaráti szeretet szentesít meg. A felebaráti szeretet ! A gazda­sági boldoguláson kívül ez fog legjob­ban érvényesülni a huszadik században. Humanitárius intézményeknek most még sajnos nem is fejlett országokban kell szerepeket játszania a jövő nem­zedék közéletében. A technika jövendő vívmányaival, melyek mind nélkü­­lözhetőbbé teszik az emberi munkaerőt, négyszeres arányban kell fejlődnie az em­berszeretet­ intézményeinek. S a huszadik század embere szívesen fog meghajolni a kor azon követelményé­nek, hogy adjon másoknak, mert belátja, hogy amit másnak ad, azt tulajdonképpen a saját javára adta De daczára a technika vívmánya­inak, daczára a mindenható kereskedelmi és ipari forgalomnak, a huszadik század legdédelgetettebb és leggon­dozottabb drágasága a föld lesz, a föld, amely táplál. A XIX. szá­zadban rosszul bántak a földdel, zsarolták és nem becsülték, de ebben a században, melyben több lesz az ember, de csak ugyannakkora a föld, nagyon meg fogják becsülni, egész nagy állami intézmények fognak léte­sülni, hogy őrködjenek a föld jogai felett. És a tudományos és emberies műveltség magaslatán így fogunk vissza­térni a földhöz az őstermészethez, az igazsághoz. A huszadik század legérdekesebb problémája a nő. A nő néhány évtized óta mind határozotabb szárnypróbál­gatásokat tesz, hogy ott hagyja a Gondviseléstől neki adott hivatását és részt vegyen a férfi kenyérharczában. Igaz, hogy nem szívesen teszi. A ki­forratlan társadalmi rend az ő fél jogaival és fél felvilágosodottságával, gazdasági berendezkedésének arányta­lanságával készteti arra, hogy erkölcsi élete rovására, terméketlenségre kár­hoztassa magát és a férfit kenyérke­resetében megrövidítse. Hogy hová fog fejlődni a nőeman­cipáció, azt nem is sejtheti most senki, mert az emberiség történetében nincs péld­a erre a jelenségre. A nőe­­manczipáció a XIX. század eredetisége és egyúttal bűne is. Bűne, mert elvonja a nőt a termékenységtől. Csal ezt az egy igazságon alapuló érvt lehet felhozni a nőemancipáczió elle de ez az érv oly súlyos, meg kell döbbennünk a jövőtől. A nő problémáját valós, meg fogja oldani a huszadik óvazt és csakis úgy oldhatja meg, hog n őt visszatereli a családi tűzhely , és családi tűzhelyet biztosít min nőnek. És bízva, remélve áll az uj száza küszöbén az emberiség. Nem sötétség nem homály az, amit lát, hanem ködbe úszó világosság. Könnyűt, vért, nyomo­t akar a köd — de el fog oszlani nan minden köd és ragyogni fog a vilá­gosság. Ez a század a világosságé. H­IRE — Előfizetési felhívás. Tisztelettel fe kérjük lapunk t. olvasó közönség, hogy a kiknek előfizetésük e hó végére lejárt, azt megújítani szívesek legyene n, hogy a lap küldésében akadályo merüljenek fel. Az előfizetési feltétele lapunk homlokán olvashatók. Kitűnő tisztelettel: a „SOMOGYI UJSÁG" kiadóhivatala. UjCV. UjkXI 4k(­­hogy helyet adjon a következőnek A b­e következő 1900. év nem közönséges esztend A pápa jubiláns szent évvé avatta, három fők pedig a huszadik század első esz.tende* ! Jévé te­tték- De nem ez fesz/ elöltünk olyan­­ nevezetessé ezt az évet, hanem anni».U­­­I Igazságügyi reformnak az életbeléptetése melynek hiányát mindenki egyaránt érezi és mely hívatva van egész bűnügyi eljárás munkát a modern kor követelményeinek színvonalára emelni. Az uj bűnvádi eljárá­­értjak és ebben az esküdtbiróságok életbe Az állomáson Boronkay Sándor uram­bátyám várta két tüzes szürkével Amint Géza kilépett a kupéból, Sándor mindjárt úgy magához ölelte, hogy ropogott bele mindent csontja. — No, csakhogy végre leereszkedtél hozzám is, — szólt igaz magyar vendég­­szeretettel Boronkay. Persze ti fővárosiak lenézitek a szegény falusiakat, azt hiszitek, hogy Budapesten túl nincs is élet. — Azt épen nem hisszük, felelt Géza, de azért annyi szent, hogy falun nem sze­retném tölteni életemet. — Persze, mert nem ismered a falut, rántott egyet a vállán Boronkay. Ismernéd meg csak a mi életünket, tudom eszedbe se jutna soha a nagy város. Minő disznó­torok vannak itt, minő ivások ! Aztán mennyi temérdek szép leány ! Géza csak ajkát bigyesztette a falu magasztalására. De midőn Boronkay kasté­lya elé értek, mégis csak meg kellett valla­nia, hogy csinos falusi lak az. Szép virágos kert terült el megette, mely a Lili gondos kezére vallott Amint a hintó befordult az udvarra, Boronkayné és Lili már ott állottak a ve­­rendán, hogy a vendéget fogadják. Szívélye­sen üdvözölték a kiszállókat és annyit Gézának rögtön el kellett ismernie, hogy a Lili nagyon szép kis leány. A falusi leányokról alkotott véleménye is egyszeriben megingott, amint a Lili ezüst­hangja megcsendült, mert a kis eszemadta ugyancsak nem restelkedett a fővárosi ifjú előtt de úgy pergett a nyelve, mint a pa­rancsolat. A jó bortól és a szép leány szemétől mámorosan tért. Géza nyugalomra. Egész éjjel vadvirágról álmodott. Szép falusi leá­nyok incselkedtek vele, kik vadrózsákat­­ártottak kezükben és azzal szivét sebezték meg. Amint másnap felkelt, már a reggeli­vel várta őt a család. Jó bivalytejes kávé­val, sonkával, bheával kínálták a vendéget. Azt el kellett ismernie Gézának, hogy job­ban élni Budapesten sem lehet. Délután átjött a Lili barátnője, Molnár Ilona, egy nagyon szép, barna leány. Lehet, hogy a kíváncsiság is hajtotta a kicsikét , bizonnyára látni akarta a fővárosi urat, amire bizony kis falujokban nagyon ritkán kínál­kozott alkalom. A szép Hús meg épenséggel elbájolta Gézát. Az első pillanatban megvallotta ma­gának, hogy ilyen gyönyörűséges leányt még Budapesten se látott soha. Minő szépség! Micsoda elragadó teremtés ! Oh az ilyen vadvirág kedvéért lemondana biz ő a fő­város örömeiről és akár pusztában is el­töl­tené életét. Géza érezte, hogy baj van. Valósággal rajongott a kis Ilonáért, s nem mozdult mel­lőle. Amint egy szép nyári délutánon egye­dül maradtak a kertben, hirtelen csak így kezdett beszélni . — Bájos Ilona nagyság, közeledik már a búcsú órája és mondhatom, hogy én na­gyon nehéz szívvel válok meg innét. — Ugyan ne mondja, mosolygott Ilona Hiszen én mindég azt hallottam, hogy ,'u nagyon rossz véleménynyel van a­­uita, is\ és csak a fővárosban érzi jól magát. — Így volt az eddig, sóhajtott Géza, de bezzeg a nagyság ismeretsége ugyan­csak alaposan megváltoztatott engem. — Tudom, tudom ! A fővárosi urfiak ilyen üres bókokkal szokták megzavarni a szegény falusi leányok fejét. — Hát oly képmutatónak tart engem­, Ilona nagysád ! Higyye el, hogy végtelent!, szeretem, imádom. Az ön kedvéért késza volnék lemondani a fővárosi életről ! Az ön kedvéért falusi magányban tölteném éle­temet. — Ki tudja, hogy nem bánná-e mes­e szándékát ? — Soha ! Érzem, hogy örök az szerelem, mely szivemben lobog, többé e nem múlhat, mert igy még nem szerelten senkit. — Lássa, lássa ! — Én önt elkísérem az oltárhoz és ha épen kívánja még arra is ráállok hog’­ ►SOMOGYI ÚJSÁG« 1906. január hó 3.

Next