Somogyi Ujsag, 1901. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1901-01-01 / 1. szám
Till. évfolyam. 1. szám. Kaposvár, 1901. január 1. Szerkesztőség: Kaposvár, Irán, D.-n. l Ide küildendő a lap •teilen! rétjét illető minden kötemény. Bérmentetlen küldeményt nem fogadnak el. Kéziratokat vissza nem adunk. Kiadóhivatal: IipiiTir, Irányi D.-i. it. Ide civniendSk «• «Udvan péntek. Hirdetések és nyílttéri közlemények : ELŐFIZETÉSI DÍJ : Epész évre . 8 kor- Félévre . . 4 » Negyedévre . 2 » Iglulián árt. 10 HU. hegyimás Helyi-Érdekű vegyes tartalmú hetilap A »Kaposvári Iparoskor« hivatalos közlönye. Megjelenik hetenkint egyszer : KEDDEN. Felelős szerkesztő és kiadó : Poór Sándor. Olvasóinkhoz. Mai számunkkal a »Somogyi Újság« cilk évi pályafutását kezdette meg. Hogy mennyire felelt meg szerény kis lap kitűzött czéljának, erre a kérdésre leginkább megfelel az elmúlt 7 éven keresztüli pártfogás, melyben a közönségtől, részesült. Jövőben éppen úgy, mint a múltban czélunk leend : az egyes társadalmi bajok orvoslását, — amennyiben ilyenek lesznek, — erélyesen követel?... e tekintetben Ktscivki- tól függetlenek lévén — kíméletet nem fogunk ismerni; viszont tartózkodunk az egyes családok szentélyeit feldúlni, magán vagy hivatalos személyeket jogos alap nélkül bántalmazni ; sőt ha az ártatlanul bántalmazottak szüksége leszen reá, nyíltan védelmére fogunk kelni. Fő czéluk a közművelődés előmozdítása, és e tekintetben mindenkinek rendelkezésére bocsájtjuk e lap hasábjait. Köszönjük a t. olvasó közönség eddigi szives pártfogását és kérjük, hogy azt jövőben se tagadja meg tőlünk , mi pedig igyekezni fogunk, hogy azt minden tekintetben kiérdemeljük. Tisztelettel POÓR SÁNDOR, ügyvéd a »Somogyi Újság« felelős szerkesztője és kiadó tulajdonosa. 1900-1901. Nem tudunk a szilveszteri vidám hangulat tetőfokára emelkedni, midőn búcsút veszünk az 1900-ik esztendőtől és üdvözöljük a beköszöntő 1901-iket. A jókedvet és a bizsergető reményt elnyomja a tudat, hogy már hosszú esztendők óta nem hallatszottak fel oly keserves panaszok a nyomor mélységeiből, mint az idei télen. Úgy az ország fővárosában, mint a vidéken, számos járásban éhező emberek vergődnek, nem izgatnak, nem fenyegetőznek, eszük ágában sincs ráijeszteni a polgári társadalomra — csak kenyeret kérnek, kenyeret ! Adjunk nekik ! Erőltessük meg a zsebeinket, emeljük fel a szívünket és adjunk nekik ! Feszítsük meg minden erőnket és segítsük nyomorgó polgártársainkat, hogy ép testtel és lélekkel essenek keresztül ezen a megpróbáltatásokkal teljes téren, hogy új erővel és munkakedvvel üdvözölhessék a dologgal kínáló tavaszt, mely megváltja őket az ínségtől és a könyöradományoktól. Ünnepeljük meg jótékonysággal új esztendő napját; a hazaszeretet és emberiség parancsainak így tehetünk most eleget. T A K G Z AMegkérdeztem . . . Megkérdeztem egy csillagot Mert olyan halovány, Mert nem ragyog mint a többi A derült ég azútján, Busan alótt a messzi válasz Az esteli jégen át, Mint a lanton pattanó húr Ha utolsó hangot ad : Itt mellettem volt egy Csillag, A legkisebb, a legszebb , Csilaghullás volt az égen, Akkor A is leesett. Tilos. A Gárdonyi Géza havi rézletei. Most, hogy a piaczon már javában áruják az egyetlen kelendő magyar könyvet , a kalendáriumot, érdekes elmondani azt a vidám történetet, mely pár évvel ezelőtt Gárdonyi Gézával, a kitűnő novellistával megesett. Gárdonyi Géza tudvalevőleg afféle enciklopédikus elme: elbeszéléseket ír, szenzácziót kelt egy történeti regényével, természettudományi megfigyelései, tréfás mókái általános népszerűségnek örvendenek a kis emberek világában. Göre Gáborját pedig a legutolsó magyar faluban is szeretik, olvassák és megkacagják. Senki se csodálkozhatik hát, hogy Gárdonyi Géza egy szép őszi napon szenzácziós könyvvel lepte meg a magyar olvasóközönséget : egy olyan kalendáriumot fundált ki, melyet mindenki kétezer esztendeig használhat. Nem kicsiség, t. olvasó, ha az ember ötven krajezárnyi kiadás után elégedetten igy szólhat magában : — A kalendáriumnak elvettem volna a gondját. Istennek hála kétezer évig nyugodt lehetek. A naptárt nagyon megbámulták a könyvesboltokban, a publikum szívesen leszúrta az ötven krajezárt s Gárdonyi Géza derülten élvezhette zseniális munkája hatását (ámbár akadt egy-egy skeptikus elme, aki a könyv lapozgatása közben megvakarta a fejebubját s aggódva igy morfondált magában : Hátha előbb halok meg, semmint a kalendárium lejár !) mikor valamelyik reggel egy zöldhajtókás pénzügyőr csöngetett türelmetlenül a lakása ajtaján. — Kit keres? — kérdezte Gárdonyi Géza barátságosan. — Gárdonyi Géza íróművész urat, felelte a pénzügyőr. — Én vagyok. És szabad tudnom, hogy miben lehetek a szolgálatára? A fínáncz erre hivatalos idézést adott át a kitűnő írónak. Az idézést az adófelügyelőség írta, szigorúan elrendelvén, hogy Gárdonyi két nap lefolyása alatt jelenjék meg az adófelügyelő színe előtt. Az író kissé megdöbbenve nézett a pipatóriuma felé (nem lehet tudni, hogy nem akadt-e valami gaz denuncziáns ?) de a mondott napon pontosan beállított abba a hivatalba, melyet az idézés megjelölt. Rövid másfélórai várakozás után szerencsésen be is jutott a hatalmas úr elé, aki a főváros adóügyeit intézi. Gárdonyi illedelmesen bemutatkozott, mire az adófelügyelő unott arczcal tekintett föl rengeteg íráscsomót közül. — Hja, ön az ? — mondta a szigorú ásítva. Azért hivattuk, mert egy kis fizetséget kell majd teljesítenie az adóhivatal pénztárában. Ha akarja, át is adom a cédulát ... — Szabad tudnom, hogy micsoda fizetséget ?