Somogyi Ujsag, 1907. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1907-01-02 / 1. szám

XV. évfolyam­i. Kaposvár, 1907. január 2. Előfizetési dij: Egész évre .... 8 kor. Félévre............... 4 kor. Negyedévre ... 2 kor. Egyes szára ára 20 fill.­ ­ Megjelenik minde­n szerdán Telefon­szám: 96. MEGYEI ÉS HELYI ÉRDEKŰ VEGYES TARTALMI­ HETILAP. A „KAPOSVÁRI HIVATALNOKOK TÁRSASKÖRE“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. 1. szám­. Felelős szerkesztő és kiadó: Poór Sándor ---- Kaposvár, ----­I­ányi-D­ániel-utca 14. sz. Ide küldendő a lap szellemi részét illető minden közlemény, vala­mint az előfizetési pénzek, hirde­tések és nyíltterek. Bérmentetlen küldeményt nem fogadunk el. Kézira­tokat vissza nem adunk. Farsang. Fölcsendül a nóta hegyen, völ­gyön, rónán, duhaj lakodalom áll mindenütt e honban, itt a farsang, dóvaj vigadások boldog ideje. Különös véletlene a sorsnak, hogy éppen abban az időben, mikor a természet a legmostohábban bánik el teremtményeivel, és abban az időben van a legvidámabb korszaka az emberi társadalomnak. Künn sürű pihékben hull a hó, hatalmas jégpáncél takarja az alvó földet, süvöltve száguld végig a zuzmorás fergeteg a mindenségen, odabenn pedig a fényesen kivilágított ter­mekben felzendül a nóta és vidá­man keringő párok Örvendenek, kacagnak, hogy megérkezett, kit oly régen epedve vártak, a vidám­ság, a mulatozás nemtője, Karneval hercege. . Valószínű, hogy az emberi tár­sadalom az a része, me­g a télben csak a mulatozás idejét látja, már maga is ösztönszerűleg érzi azt a hatalmas ellentétet, mely közte és azon nyomorult páriák között van, kik ilyenkor télvíz idején fázva, dideregve húzódnak kapuk, kerí­tések mögé, hogy mégis valami enyhet adó védelmet találhassanak a marcangoló, gyötrő hideg ellen. Ennek az érzésnek következ­ménye az a jelenség, hogy a legtöbb mulatság a jótékonyság jegyében zajlik le. Mindig akad valami humánus cél, melynek érdekében valami vigalmat, mulatságot ren­dezni lehet és mindig akad köny­­nyen hivő lélek, mely az ilyen farizeuskodásnak helyet ad. Mert úgy hisszük, teljesen felesleges annak részletezése, hogy az ilyen jótékonyság semmi egyébb farizeuskodásnál. A mai társadalmi rend magá­val hozza, hogy mindenki, akit a soros az átlagosnál valamivel ked­vezőbb anyagi körülmények közé juttatott, kötelezettséget érez azok iránt, akik alatt­ állanak, akik mostoha­ttvennek k­i,a társadalomnak. És ez az érzés teljesen indo­kolt is. Jelenlegi szociális viszo­nyaink olyanok, hogy tisztán vélet­­lenség műve, ha valaki mindennapi kenyerét biztosíthatja magának és családjának. Sem tehetség, sem tudás és szorgalom nem elegendők ahhoz, hogy valaki sikereket érhessen el az életben, ha nem szegődik mel­léje segítőül a leghatalmasabb tényező, a véletlen szerencse. Ez sokféle alakban jelentkez­­hetik. Születés, összeköttetés, a sors szeszélyes játéka mind maguk­ban rejthetik a boldogulás titkát. De emberi, indokolható e az olyan társadalmi rend, hol az egye­sek megélhetése nincsen biztosítva, hanem csupán a véletlenek vannak alávetve. Ez oly súlyos igazságta­lanság, melyen sürgősen segíteni kell, ha csak azt nem akarjuk, hogy ezekben a páriákban, a társadalom­nak e kizárt, kirekesztett tagjaiban annyira össze ne gyűljön a kese­rűség, hogy jobbot vetve, pusztító tűzözönnel ne árassza el a min­­denséget. Nagyon csekély és kicsinyes kíséri a tűzés ily körülmények között ha csak morzsákkal, melyek a dúsan terített asztalokról hullnak le, akarjuk milliók éhségét csil­lapítani. Ez nem az az út, mely boldogulás felé vezethetne. Aki azt érzi magában, hogy adósa az emberiségnek, az tallózón tehetségéhez mérten, egyenesen T­A­R 1 3 A. Nótahalál. Csak az vagyok, ki egykoron. A régi ösvényt taposom. Sug-bug körültem száz regét, Csak úgy, mint rég, a tarka rét. Nyíló pagony, futó patak, Ma is csak ki, csak csalogat, De, hej, nem értem már szavát, Megyek kenyér után tovább. Ne várj, te rét, ne his patak, Nótáim kútja elapadt. Mit szarkaláb, pipacs nekem, Ha én a szántót keresem? Naponta két apró cseléd Gügyögve kéri kenyerét. S naponta egy-egy árva dal Szivemben nesztesen kihal .. . Szilágyi Ferencz. A primadonna házasodik. — Egy vén színész naplójából. — Hol vagytok ti szép idők, az ifjúság boldog percei, amikor még fiatal szivünk együtt érzett a természettel s kikelet nyílás­kor, tavaszébredéskor pajzán jó kedvünktől visszhangzottak erdők, bércek és ligetek. Nem törődtünk mi akkor semmivel sem, miattunk akár összedőlhetett volna az egész világ, csak egy város maradjon meg, hol mi folytathassuk művészi ihlettel játé­kunkat. Akkor még az én szivem is helyt adott a szerelem éd* *s gyönyörűségeinek, s nem dobogott egyforma sebességgel, ha egy hamiskás, pajkos, égszínkék szem szórta sugárkévéit arcom felé. Ma már kihűlt vulkán dobog a szivem helyén és csak csupán arra való, hogy jelezze, miként az óra örökké mozgó ingája, hogy még nem jártam le még működnek a rugók, még élő szervezet vagyunk. Emlékeim bohókás képei közzé egy szomorú is keveredik. Az egész történet magán viseli a régi idők megható melancholi­­áját, azt az édes bús romantikát, a­mely az akkori embereket oly igen jellemezte. * Ruby Sándor egyike volt a legszebb embereknek, kiket valaha láttam. Ő volt társulatunk hős szerelmese s egyúttal ked­vence is. Tüneményes szépsége mellett pedig maga volt a pontosság, a lelkiismeretesség. A vidéki színészek jellegzetes sajátságai távol állottak tőle. A mely városban megjelentünk, hogy áldozzunk Thália oltárán, az összes asszo­nyok bolondultak utána. Pedig hát hiába való fáradság volt, mert Ruby jelleméből egy vonás hiányzott, nem ismerte a csapo­­dárságot, nem volt Don Juan. Sokszor meg­történt, hogy a szerelmes asszonyok egész légiója szökött utánunk. A szerencsés Ruby azonban szívreható prédikációval igyekezett jó útra terelni az eltévelyedett asszonynépet. Ám e viselkedésnek is megvoltak a lélektani rugói. Szegény Ruby Sándor maga is szerelmes volt, még­pedig a primadon­nánkba, a valóban ennivalóan szép és kedves Györgyei Ilonkába. Várjon szenvedélyes érzelmei viszo­­noztatták-e, vagy sem, azt senki sem tudta közülünk, annyit azonban én is észrevettem, hogy Györgyey nem idegenkedik Rubytól, amin egyébiránt nem nagyon csodálkoztam. Mindenki már úgy beszélt róluk, mint í­rj­s feleségről s úgy látszott, hogy ők már maguk is úgy képzelték a jövőt számukra. A színpadon mindig partnerek voltak s az életben is mindig együtt lehetett látni kettőjüket. Sorsunk akkoriban bizonyos megállapo­­dottságott tüntetett fel. Nem aggasztott sen­kit sem a kenyér utánni gond, mert elég jól látogatott előadásokban volt részünk. Általános megelégedettség terült el szín­társulatunk felett, egy némely idősebb színész már szinte pocakot eresztett a nagy jóléttől. Beállt a tél, a vándortársulatoknak nem a legjobb barátja. A hideg, sáros idő­járás, avagy talán a műpártoló közönség hangulatának lanyhulása alaposan meg­akasztotta bevételeinket.

Next