Somogyi Ujsag, 1908. január-június (15. évfolyam, 2-26. szám)

1908-01-08 / 2. szám

1908. január 8. „SOMOGYI ÚJSÁG* elszaladtak volna, a náluk levő fegyverből rálőttek a fiatal Weiszra, de szerencsére nem találták el, mire Weisz egy az udvaron levő fa mellé menekült; ezután még három lövést tettek rá, de a fa megvédelmezte őt a lövésektől. Ekkor már a község lakói is felébredtek a lövésekre, mire a rablók elme­nekültek. A csendőrség nyomozza a rablókat és valószínű, hogy kézre is kerülnek, mert a fiatal Weisz egyet a lövés tüzénél fel­ismert közülük Igen jellemző ez az eset a Hedrahely vidéki közbiztonsági állapotokra. — Iparbál. A »Kaposvári Ipartestület«, az «Iparos Kör«, az «Ipartársulat«, az »Iparos Ifjúsági Egylet« ez évben is a szokott időben február hó 1-én tartják meg együttes táncestélyüket.­­ A bál iránt, amint értesülünk, városszerte nagy az érdeklődés s a rendező bizottság is nagy buzgalommal munkálkodik a bál sikerén. Hisszük mi is, hogy az idei »Iparbál« is méltó folytatása lesz az előzők­nek, sőt kell, hogy még impozánsabb legyen, amire pedig iparosaink az eddigi nagy érdeklődésből következtetve bízvást és mél­tán is számíthatnak. — Névváltoztatás. Samu József visontai illetőségű és lakós maga, valamint kiskorú Lajos nevű fia családi nevét belügyminisz­teri engedélylyel »Somogyi«-ra változtatta meg. Járványok Kaposvárott. Kaposvár városban különösen a gyermekek között, járványszerűleg lépett fel a vörheny. Az iskolák egyes osztályaiban már 20—25 gyermek hiányzik és fekszik betegen. Talán idején való volna, ha a hatóság is tudo­mást szerezne róla és az iskolákat bezá­ratná, hogy igy a járvány terjedése m­g­akadályozható lenne. Ezt még Mucsán is megteszik ! — Becsapott ember. Katics István kinti lakáshoz az elmúlt hét egyik napján beállított egy magas, erőteljes szőke cigány­legény és elmondotta neki, hogy a veszprém­­megyei Parrag községben van egy néma leány, akinek igen sok pénze van, de nem használhatja, mert a pénz el van átkozva; egyben azt tanácsolta Katicsnak, hogy vágya meg a pénzt, meg lehet kapni olcsón. Kalics István elfogadta a jó tanácsot és még az napon elment a cigánnyal, hogy felkeressék a néma cigányleányt. Parragra érve a cigány telepen egy gunyhóba vezette Kalicsot, ahol egy néma cigányleány és egy nyomorék öreg cigány üldögélt. Ezek kivettek a föld­ből egy vászon zacskót, amelyben mintegy 9000 korona volt, 100, 50 és 20 koronás bankjegyekben. Mikor ezt Katies meglátta, megalkudott és megvette 500 koronáért, de mert nem volt nála több pénz, 50 korona foglalót adott csak. Visszamentek ezután Katies és a cigánylegény és másnap a siófoki takarékpénztárnál Katies felvette az 500 koronát kölcsön. Az igy szerzett pénzzel mentek Kilitibe sőt már az után áldomást is ittak a jó üzletre Mikor haza értek, Katies felakasztotta dolmányát a szobába és elaludt. Ezt az időt a cigány felhasználta, kivette a pénzt a dolmányból és elillant vele. A nyomozás folytán a csendőrök meg­állapították, hogy ravasz cigánylegény Jankovits Tivadar majsai illetőségű volt, akit most keresnek. A parragi cigány gunyhó­­ban tartott házkutatáskor most mint három darab 100 koronás forma reklám­jegyet, nem találtak. Katics István most 550 korá­­val szegényebb, egy tapasztalattal pedig gazdagabb. — Meglopta a fiát. Vendel János pálfalusi lakatosnak van egy öreg édes­anyja, aki már sok kárára volt. Több helyen lopott kisebb-nagyobb értékeket, amiket azután, hogy bajt ne okozzon, Vendel János mindig megfizetett busásan Legutóbb azonban Vendel János eladott két lovat és az árát szekrényébe zárta. Látva ezt édes­anyja, mikor fia elment hazulról, előkereste a kulcsot és a szekrényt kinyitván, az egész pénzt ellopta és elprédálta Most már a fiú megsokalta a dolgot, feljelentette anyját, így reméli, hogy valahogy csak észre lehet téríteni. — Betörés. Rákosi Jenő gyékényesi lakós szatócs lakását, új­év napján este mialatt hazulról rövid időre eltávoztak, fel­törték. A betörő álkulcscsal n­yitotta ki az ajtót és szintén azzal zárta is be, mikor munkáját végezte. A lakásban feltörték Rákosi Jenő szekrényét és elvitték belőle 42 korona aprópénzét A papiros pénz egy pénzes kosár alatt feküdt, azt nem talála meg a betörő, így szerencséjére Rákosi Jenőnek, az megmaradt. A csendőrség nyo­mozza a betörőt. — Gyilkos késelés. Fábián János dencsi gyalogbérest december 3- án az uradalmi intéző beküldötte Nagykanizsára egyet-mást haza szállítani. Fábián János hazafelére többet ivott, mint kellett volna, igy azután mikor haza ért, ijedten vette észre, hogy egy csomagot elvesztett. Két béres társát maga mellé véve, mentek vissza keresni a csomagot. A­t este 8 óra körül értek Sandra, ahol két társa bement a korcsmába egy kis szíverősítőre, de még kissé tudakozódni is Fábián János azonban kinn maradt. E­közben két sandi ember ment Fábián felé, akitől Fábián követelte csomagját. Szó­ szót ért, miközben Fábián János kirántotta bicskáját és vele az egyik sandi embert megszúrta. Erre a két sandi ember annyira dühös­ lett, hogy Fábiánt lefogták, bicská­it kezéből kicsavarták és rajta 3 szúrást ejtettek vele, mely szúrások közül egy a szivén ment keresztül és nyombani halálát okozta. Neje és több árvája siratja Fábiánt A vizsgálat folyik. — Vigyázatlanság. Ifjú Korcsmár István gimnáziumi tanuló gyékényesi lakos, az ünnepeket otthon tölt­ötte Gyékényesen. A múlt hó 26-án puskaporral foglalatos­kodott, miközben az felrobbant és Korcsmár István arcát teljesen összeégette. Most kór­házban ápolják, a­hova szülei beszállították. Állapota súlyos. — Orvvadászok furfangja. Liszó köz­ségben az elmúlt héten egy egész nagy nőtársaság vadászott az uradalmi erdőben. Mint utólagosan kitűnt, a vadásztársaság tagjai nem nők voltak, hanem női ruhába öltözött férfi orvvadászok. A ravasz orv­vadásztársaságot nyomozza a csendőrség. — Mindenütt jó, de legjobb itthon. Magyarországból olyan népvándorlás volt Amerikába, hogy már komoly veszedelemtől kellett itthon tartani, most azonban már özönlenek vissza honfitársaink az ős­hazába. De egy rémes hírt is hoznak az újságok. Nevezetesen: Pittsburgban egy bánya­rob­banásnál 400 magyar ember veszítette nak a figurákat. Az dörmögve, meg-meg­szólalt néha. — Ostobaság, egyiknek sincs értelme! De azért megveszem őket. Hiszen éhen halsz különben. Alpánisz azonban titokban jól látta, hogy a vén szobrász arcán a szobrok lát­tára, mély barázdákat hasit az irigység És azonnal elfeledte, hogy tegnap óta nem evett. Szebasztiánó egy-két tallért vetett oda társának, aztán elváltak. Alpánisz neki­vágott a nyirkos ösvénynek és sánta lábá­val nehézkesen hazabillegett nyomorúságos viskójába, amelyik ott szomorkodott az erdő szélén, az ér partján. * Az idő télre fordult, lassan a karácsony is elmúlt Végre eljött a szent Szilveszter napja. Szebasztián már korán bement a városba szobrait eladni. Hanem Alpánisz otthon maradt. Pedig ez nagy és nevezetes vásár. De talán azért menjen be, hogy újra hallja, amint, már százszor hallotta: — Nini! Ki ez! Mi ez? Mit ábrázol ez a szobor? Ugy­e, magad sem tudod? Lám, ez meg éppen olyan, mint a Karmeliták süket sekrestyése. Ennek meg — nézzetek ide — nincs szeme! Te toltad ki, te sánta ezermester ! Hát ezért menjen be a városba ? És hogy vissza kelljen hoznia figuráit azon mód. Nem, nem ment be Kisétált a csermely mellé, aminek a tükrén itt-olt már hártya verődött és neki támaszkodott egy deres fának.. Már három napja nem evett és érezte, hogy közel a vég. Felsóhajtott: — Kedves szobrocskáim, Isten veletek ! Maga sem tudta, hogy telt el az idő alkonyatig. Akkor megint bement hideg kunyhójába és meggyujtotta az utolsó gyertya­véget. A falon nagy, lomha árnyékok csúsz­káltak. A sánta szobrász lehajtotta fejét a karjára és a szemét lehunyta. És akkor különös dolog történt. A falon függő, deszkán szorongó, s­o­­morkodó agyagemberkék megéledtek és mo­­solygva, barátságosan bólogattak Alpánusz felé. De Alpánusz nem mozdult. A lelke akkor már ott fent lebegett lilás fényben izzó cs­lágok között és lemosolygott a váro­siakra és a Szebasztiánó ostoba szobraira. * * * * Szebaszt­áno csak késő este jött vissza szekerén a városból. Az utat már mindenütt belepte a hó, hideg volt. A vén zsugori azonban nem fázott, mert a lelkét átmelegí­­tette a tudat, hogy a vásár megint jó volt. Nagyon jó volt. A zsákja megint kiürült, az erszénye megint megtelt. Már messziről észrevette, hogy Alpánusz ablaka világos. Ez szeget ütött a fejébe. — Várjon mit csinálhat ilyen későn?! Amikor az ösvényhez ért, megállította a szekeret és nekivágott a hónak. Odalopód­­o­t az Alpánusz ablakához és bekandikált. És a szive verése is elállt a rémülettől. Alpánusz ott ült az asztalnál krétafehér arccal, lehunyt szemmel és a fal mellett álló figurák barátságosan bólogattak feléje. — Jézusom, Uram! — sóhajtott Szebasz­­tiáno. De ekkor ott bent utolsót lobbant a gyertya. Koromsötét lett a szobában. Szebasztiánonak reszketett a szíve a félelemtől. A vastag, nehéz sötétségben — csak a hó fehérlett úgy, ahogy — csak tapogatózva, meg megcsúszva, rettegve tudott visszajutni a szekérhez — Mi történhetett? Mi történhetett? — sóhajtotta reszketve és megrántotta a gyeplőt. A falu tornyában akkor verte az éjfélt. A régi esztetőn abban a percben halt meg. És jött, fagyos, hideg fogait csikorgatva az uj. Amikor az utolsó ütés is elhangzott, Szebasztiáné csudás, különös kis csoportot vett észre magával szemben az utón. Apró, fehér, merev kis alakok jöttek bicegve, va­lami rejtelmes dalt énekelve. — Jóságos ég! — sóhajtott a szobrász. Az Alpánusz szobrai, amiket megvettem tőle! Megelevenedtek és mennek haza. Bizonyosan megtudták, hogy Alpánisz meghalt. Leugrott szekeréről, lebújt az árok szélére és ott bujkált dideregve, félve, amíg a rejtelmes csoport elment mellette, halkan énekelve. A ló megvadult és elvágtatott a szekérrel az éjszakába. Szebasztiáné hazatért. Forró láz csapott reá. Feltépte az ablakot. S akkor ott kint a sötét éjszakában feltűnt Alpánusz sápadt, halotti alakja. Né­hány tallért dobott az ablak párkányára és azt suttogta: — Visszahoztam a pénzedet, amit a szobraimért adtál. Mert a szobrok vissza­jöttek hirdetni, hogy Alpánisz nem halt meg, csak felszáll a csillagok közé ! Isten veled ! 3

Next