Somogyi Ujsag, 1908. július-december (15. évfolyam, 28-52. szám)

1908-07-08 / 28. szám

1908. július 8. „SOMOGYI ÚJSÁG* Aztán mindketten megkezdték azt a fénytelen, vigasz nélkül való életet, a­mely az elszakasztott családtagok sorsa. A férj Amerikában, a bányában, az asszony odahaza küzdött mind a kettő. A föld az első évben felmondta a szolgálatot, mert az asz­­szony keze nem birta az erős munkát, pedig egész napon künn izzadt s csak éjjel ért rá a házi munkára. A Vaszily meg csak gyűjtött. Az útiköltség már meg is volt taka­rítva, amikor Miskó Iván, a falubeli szom­szédja is odakerült munkába, ahol ő dol­gozott. Tüstént rá is rohant: — Te Vaszily, hát pogány lettél, hogy megfeledkeztél családodról. —■ Hát nem hagytam ott a földeket meg a házat ? Az asszonynak is van keze — pattogott Vaszily mérgesen, mintha igaza volna, pedig már az ő lelkiismerete is meg­mozdult s eszébe jutott, hogy a föld javát ő adta el, a házra pedig még harmadéve ígért pénzt, hogy az asszony rendbe hozassa. — No, no Vaszilykám, én nem akar­lak leckéztetni, annyit azonban bátran mondhatok, hogyha olyanforma magamfajta zsellérember lettél volna, akkor csak értet­tük volna, hogy mit akarsz Amerikában, de akinek csak egy tenyérnyi földje van is, annak otthon a helye, mert az a szorgos kézben ízesebb kenyeret ad a családjának, mint az amerikai dollár. — Jó ám a kenyér mellé a só is Iván: a föld mellett a dollár is elkel — Persze, persze, különösen akkor, amikor az asszony már nyomorékká lett a munkában, a férfi meg elszokott az eke szarvától — tört ki Ivánból a keserűség, mert nagyon szánta azt az asszonyt. — Csak nem beteg az asszony ? — rökönyödött meg a Vaszily — hisz a nyá­ron azt írta, hogy egészséges. — Hisz még nem fekszik az ágyban, de majd nemsokára szemfedőre kell majd a pénz, ha kenyérre nem küldesz. Az Iván beszéde nagyon szivén találta Vaszilyt, napról-napra szomorúbb lett, úgy hogy Iván szinte meg is b­nta, hogy any­­nyira megijesztette, hátha még húzta volna az asszony így is ? Es, mikor az egész falu szánja, csak ő nem törődik vele — nyugtatta meg magát ilyenkor. A Vaszily meg csak terveit, számit­­gatott s egy szép napon azzal állt elő, hogy hazamegy falujába. Iván lebeszélte s azt tanácsolta neki, hogy inkább az asszonynak küldje az úti­költséget, hogy magához jöjjön, de Vaszily többé nem hallgatott rá. Gyönge lelkű ember volt, akit a pénz valamit EGY EGÉSZ DOBOZ­­RA 3.50 K. Kapható a gyógyszertárakban, de biztosan az ENERGIA VÁLLALATNÁL PÉCSETT, mely 6 dobozt bél­mentesen szállít. Leghathatósabb és legizletesebb hizlaló és vértisztító szer! Számos előkelő orvostanár és szaktekintély által kitűnő eredménynyel kipróbálva. (rvprmpkpknél ' Sietteti a járást és fogzást, eloszlatja a mirigyeket és az Uj Cl 111 uncivil Cl­­­atvart -- biztosítja a csontok és izmok ép fejlődését — javítja és rendezi az emésztést. Fprinttpknpl * Utolérhetetlen vérképző, gyengélkedőknél erősítő és mirigy­­i CilIUlLcivIlv . oszlató szer — mellbajosoknál megszünteti az izzadást es elősegíti a gyógyulást. 3 — Keszthelyi kiállítás elmarad. Olvasó közönségünket mi is már felhívtuk, hogy a balatonvidéki vasút megnyitása alkalmával Keszthelyen tervezett kiállítást lehetőleg támogassák. Mint újabban értesülünk ezen felhívásunk azonban teljesen kárba veszett, miután az érdekeltség a megfelelő anyagi erő hiányában meg nem valósíthatja s igy a kiállítás végleg elmarad. Bármily szégyenkezve kell is ezen sajnálatos dolgot beváltanunk megtesszük, mert meg vagyunk győződve róla, hogy csupán a magyar közönség nemtörődömsége az oka, a szégyen­­teljes beszüntetésnek. — Marólúgot ivott. Huber Istvánné kálvária-utcai lakos julius 2-án konyhájában ép az ebéd főzéssel volt elfoglalva, míg 1 éves kis leánygyermeke a padlón játszadozott. A kis leány ide-oda mászkálván reá talált egy üvegre, a­mely a szekrény alá volt dugva és marólúggal volt tele. A csöpség rögtön inni akart belőle és ezért szájához emelte, a melyet a mosó lúg összeégetett. Szerencsére egy csöp sem került gyomrába, így állapota nem életveszélyes. — Baleset. Sajnálatos baleset tör­tént Csörsz Lajos rendőrkapitánnyal, aki a hó 5-én délután 4 kis­gyermekével kocsin szerdahelyi szőlőjébe akart kirándulni, azon­ban lovai a Széchenyi-téren valamitől meg­ijedtek és a vár­ utcában megugorva a kocsit feldöntötték. A kocsiban ülők valamennyien megsérültek, köztük Csörsz kisleánya akinek várperece törött el és a kocsis, aki fején sérült, szenvedett súlyos sérülést. A szerencsét­len kis­leányt szülei lakásán, míg a kocsist a somogymegyei közkórházban ápolják, álla­potuk súlyos,de szerencsére nem életveszélyes. — Megégett kis leány. Fónai Róza fő­utcai lakáshoz folyó hó 4-én látogatóba jött unokahuga, Herman Mihály cukorgyári munkás 5 éves Anna nevű kisleánya. Fónai Róza éppen vasalt, s midőn húga távozni készült letette a szenes vasalót, amiből akkor egy tűzszikra a kis leány ruhájára pattant és azt lángra lobbantotta. Rögtön segélyére siettek ugyan, de mire ruháját le tudták róla tépni a szerencsétlen kis leány felső teste annyira összeégett, hogy a köz­kórházban, ahová azonnal beszállították, pár órai kínos szenvedés után kimúlt. A rendőr­ség megindította a nyomozást, hogy nem-e terheli a nagynénit felelősség a borzalmas szerencsétlenségért. — Az iszákosság áldozata. Fónai Sándor fonói földmives jómódú gazdaember volt évekkel ezelőtt. Néhány év óta azonban iszákos kezdett lenni, ugyannyira, hogy pár év alatt egész vagyonát elitta. A vagyonát így eldorbézolván napszámba állt már egy éve, azonban az iszákosságot nem tudta el­hagyni. Július 1-én is mulatni kezdett és két nap alatt egy akó bort ivott meg, akkor azután betért egy istállóba, ahol egy geren­dára felakasztotta magát. Mire ott megtalál­ták már halott volt. — Öngyilkosság. Jurák Tamás szi­getvári volt, kárpitos mesterségét nem nagyon szerette, mert már jó ideje, hogy nem foglalkozott vele, inkább csavargott ország­szerte. De úgy látszik, hogy ez se igen tetszett neki, mert julius hó 1-én az Almás patak melletti egyik fűzfára felakasztotta magát s mire észrevették már halott volt.­­ Elfogott kóbor cigányok A szi­getvári csendőrőrs a múlt hét végén elfogott egy 24 főből álló kóbor cigány karavánt, a mely már hetek óta a szigetvári járásban csavargott, a­mi közben számos betörést és lopást követett el. A csendőrség faluról­­falura kiséri most ő­­t, mindig újabb és újabb bűnnek lővén a nyomára, a nyomo­zás befejezése után pedig a kaposvári kir. ügyészségnek fogja átadni őket, a­hol nem valami szívesen látott vendégek lesznek, mert már amúgy is mintegy 40 darab van közülük az ügyészség fogházában. — Halálos villám csapás. Pápa Ferencné csurgói lakos többed magával kint dolgozgatott a mezőn folyó hó 4-én, mikor egyszerre csak beborult és nagy dörgés között megeredt az eső, a melyben a csurgóiaknak se volt részük már húsvét óta. Az eső elől persze mindnyájan siettek a város felé, útközben azonban a villám lecsapott és agyon sújtotta Pápánét. A szerencsétlen asszonyt társai szállították haza Érdekes természeti tünemény, hogy Pápáná és társai közepén ment, akik tőle csak két lépésre voltak és az ijedtségen kívül mi bajuk se esett. — Elütött vasúti őr. Kálmán Gergely lipótfai vasúti őrt hivatása közben súlyos baleset érte. A barcsi vonalon közlekedő egyik vonat mozdonya tolatás közben elütötte a vasúti őrt, aki a mozdony elé esett. A mozdonyvezető szerencsére nem vesztette el lélekjelenlétét, hirtelen teljes erővel ellen­gőzt adott és igy sikerült megakadályozni, hogy a szerencsétlenen keresztülgázoljon a vonat kereke. Az őr így is súlyos sérüléseket szenvedett, amelyekkel a kaposvári köz­kórházban ápolják. — Díszes és értékes albumot ad ajándékba minden évben előfizetőinek a »Budapest« A múlt évi karácsonyra küldött díszalbum, melyet a »Budapest” 30 éves fennállása alkalmából adott az előfizetőinek, egy szenzációs irodalmi esemény volt, ezré­vel jöttek a hálóiratok és sok ezer új előfizető sorakozott a »Budapest« zászlója alá. Ezt a gyönyörű albumot még most is megküldi azoknak az új előfizetőknek, akik legalább negyedévre rendelik meg a lapot és 80 fillért postaköltségre beküldenek. De készül már az új karácsonyi album is, mely még díszesebb és értékesebb lesz, mint az előbbi. Ezt is megkapja ingyen a »Budapest« minden állandó előfizetője. Tudvalevőleg a »Budapest« most vezérszerepet visz a politikában. Habár független a kormánytól és a pártoktól, megvannak azokkal az ösz­­szeköttetései és első kézből, leggyorsabban kapja a legérdekesebb híreket. Irodalmi rovata is elsőrangú, szóval a legdrágább lapok színvonalán áll, bár azoknál sokkal olcsóbb. Előfizetési ára negyedévenként 6 korona. Mutatványszámot kívánatra kész­séggel küld a »Budapest« kiadóhivatala Budapesten, IV., Sarkantyus­ utca 3 — A magyar újságírás szenzációja! A Nap a magyar közönség legkedvesebb lapja! A 48-as eszmény és a magyar nem­zeti törekvések egyetlen hű és kérlelhetetlen szószólója. Főszerkesztő: Braun Sándor. Felelős szerkesztő: Hacsák Géza. Naponkint

Next