Somogyvármegye, 1905. június (1. évfolyam, 1-23. szám)

1905-06-01 / 1. szám

( A „Somogyvármegye“, Kaposvár, május 31. Vm.) Kell-e még egy újság Kapos­várt­a és a megyének? Van-e a létre jogosultsága itt még egy újságnak? Meg gondoltuk-e jól, mit teszünk, mikor me egy újságot közreadunk? Ezek a legelőbb feltolakodó kér­dések, melyek a mi tollunkból feleletre várnak. A cél, a­melynek megvalósítását feladatunknak ismerjük, a mód, amelyen e cél felé haladni szándékozunk, az elhatározás, mely a cél és a mód mellett egyformán kitartani lelkünkben ír. ggyökerezett: adják meg a kérdé­sekre a feleletet. Célunk­." Így erc-fedi&ci. termtZ'y-a megyei sajtószervet teremteni, mely vagy irányadó szerephez jut függet­lensége, becsületessége és rátermett­sége révén, vagy megszűnik működni, ha a közcél becsületes szolgálatára talaj­ul, vagy erővel nem rendelkezik. S A talajt a nagyközönség adja meg, az erőnek bennünk kell meglenni. Amely pillanatban tehát azt látnuk, hogy irányadó szerephez akár a közön­ség miatt, akár erőink hiánya követ­keztében nem juthatunk, letesszük a tollat, mert megfogadtuk, hogy kicsi­nyes keretben, kicsinyes célokra nem használjuk azt. A mód, amelyen e cél felé haladni szándékozunk, az, hogy minden sorát a lapnak a közérdek, a közjó szolgá­latára tartjuk férni s nem nézve azt, ami a lapnak érdeke: elfogulatlanul, egyenes férfiassággal, nyílt bátorsággal állunk az igazságos ügy mellé, az igaztalannal szembe. Nem ismerü­ a tekintetet, mely véleményünk bátor kimondásában ben­nünket még csak­­ keltetne is és nem ismerünk eshetőséget, mely ránk tudna parancsolni, hogy meggyőződésünk * ' ’".Pb Büszke szavak, súlyos szavak, melyeknek visszaható ereje minket sújt agyon, ha valaha eredm­énynyel olvas­sák a fejünkre, hogy a kijelölt ösvény­ről elkalandoztunk. Azért ez ösvényen minden nehézség dacára, minden aka­dály leküzdésével is megmaradni erős elhatározásunk. Ha evvel az erős elhatározással, ezen a módon ezt a célt becsületesen és eredményesen szolgálni tudjuk, akkor igenis kell ez az újság Kapos­­várnak és a megyének, akkor igenis van a létre jogosultsága ennek az­ újságnak, akkor igenis elismeri majd mindenki, hogy meggondoltuk, mit te­szünk, mikor ezt az újságot közreadtuk. Általánosságban így szabtuk ki az utat, amelyen haladni akarunk. Minden lépésünket természetesen nem jelölhet­jük meg ebben a keretben, de még azért sem, m­ert az a cél felé vezető ösvényen belül is szükséges szabad mozgásunkban akadályozna. De igenis megjelöljük az egyes fontosabb pon­tokat, melyeket állandóan szem előtt kell tartanunk, hogy a kijelölt irányban megmaradhassunk. ---"A megyei-kis városi köteles moz­zanatait különös figyelemmel kisérni, a megyei és városi közügyek ellátása fölött igazságos bírálatot mondani, azo­kat szorgosan meghányni-vetni, a kü­­lönböző véleményeket egymással meg­­ismertetni, az ellentétes érdekeket a közjó hasznára kiegyenlíteni, legköze­lebbi föladata a helyi sajtónak. Ebben a tekintetben az az állásunk pontja, hogy szorosan vett megyei és városi Any'­gis. Kaposvár, 1905. Szerkesz­tőség és kiedőhivatal: Kontrássy-utca 4. sz., fioitíni-udvar. Interurbár.-telefon : 128. szám. Kéziratot nem adunk vissza.­­ ■ Csütörtök, június 1. I. évfolyam, 1. szám. Főszerkesztő: Előfizetési árak: Helyben egész évre 16 K, fél évre 8 K. PETE MÁRTON Dr. negyed évre 4 K. —Vidéken egész évre 20 K, fél évre 10 K. Felelős szerkesztő: negyed évre 5 K. SAL­GÓ SÁNDOR. —— Egyes szám­ára helyben 6 fillér, vidéken 8 fillér. —­ Mikes Kelemen CCVIII. levele. (Üzenet egy elfeledett sírból.)­­ A „Somogyvármegye“ eredeti tárcája. — Rodostó, 26. máj. 1905. Édes néném, ha jól fölszámlálom, épen negyvenhat esztendők meg egy nehány holnapok teltek már azóta el, hogy kednek utószor írtam vala. Hiába vártuk, hiába reménykedtünk, hogy ti hazavezessen bennünket innét. És a az 1757-dik esztendő 22-dik octobrisben a uram is elpihent az Urban, egymagam­­ adtam a bujdosók közül. Tűrtem türelemmel, f­ességben a bölcsek angyalára bizva nagy árva sorsomat. Ők tudják a mindenek okát, am­i mi gyenge elménkkel el nem érhetünk. Én mindézig a hazám javát és csendes­et kívántam, a magaméval már alig is édtem. Öt esztendők múltak el a nagy edülvalóságban, de megszűnt végre engem­­ r­íz Úr jósága és a közelébe bocsájtott. Utolsó éjtszakámon visszatértek hozzám ? lap fájdalmas emlékezései, ar mikor Jenikőben voltunk küldetésben a vajdánál. Akkoron láttam utószor elárvult, édes hazám határait a messze­ségen által. Könyhullatások folytának elaggott szemeimből s zúgolódás támadt szivemben isten ellen, mivelhogy ha nagyon szeretünk valakit, akkor a látható elfelejteti velünk a láthatatlant. Ám a gyóntató páter vigasztaló, ájtatos beszéde eloszlatá szivem utolsó keserveit és én bízva a teremtő kegyes jóakaratjában, az ő kegyelmébe imádkoztam elárvult hazám és nemzetem jövendő sorsát. Édes néném, most veszem csak észre, hogy ezen levelemben, mindjárt a legelején megtévedt a pennám! Rodostóból datálom az írást, holott már száznegyvenhárom esztendők óta az Úr, a királyok királyának portáján élek mindazokkal, a­kikkel együtt ettem vala a bujdosásnak keserű kenyerét annyi időkön által. Negyvenhét esztendők! . . . Beléfehé­­redett egy kissé az üstököm, amikor én a koporsóba tettek. A koporsóról jut mostan eszembe, hogy egy idő óta itt miközöttünk öröm szállta meg a bujdosók lelkét. Amit én tőlem anno 1741 megtagadott a királyné, hogy hazámba vissza­térhessek, arról susognak mostanság egyre itt. Hogy nemzetem mostan uralkodó királya kegyes szívvel megengedte, hogy a fejedelem az ő hűséges vezéreivel együtt visszatérhessenek hazájukba. Megyen a fejedelem, meg az ő nagy­lelkű, erős akaratú édes­anyja. Mennek a vezérek, elviszik haza Thököly Imre uramat is! . . . Egy idő óta, hahogy összetalálkozik tekintetem a fejedelem jóságos, egyre szomorú, bánatos nézésével, úgy látom, úgy érzem a szívemben is, mintha a röstelkedés árnyéka sompolyogna pillái alatt. Mintha valami nagyon fájó, bántó érzést rejtegetne, titkolna az ő jó lelke. Tudom, sejdítem a szorongattatás okát! . . . Rólam valahol elmegfeledkezé­­nek! ... Miért tagadnám, miért ne ismerném be a kend jó lelke előtt, hogy ez nagy fájdalmat tépett a szivemen, sebet ütvén rajta, mely sajog, jajdul, elfojtva kiáltoz! . . . Ha a fejedelem akaratján állana, tudom, indulnék én is haza vele. De csak az akarat áll ő rajta, a tehetség pedig máson. . . Mai számunk 12 oldalra terjed /­/CT /.

Next