Somogyvármegye, 1908. január-március (4. évfolyam, 2/770-75/843. szám)

1908-02-09 / 33. (801.) szám

o­ mányhoz és kérje ebben a 48-as honvédek nyugdíjának emelését. Somogy vármegye pedig mindössze annyit tett az e héten megtartott közgyűlésen, hogy Szabolcs­­vármegye átiratát egyszerűen — tudomá­sul vette. — Katonai utóállítás. A Szarvas­­vendéglőben február 20-án, csütörtökön katonai utóállítások lesznek, amelyen a vármegye részéről Plachner Sándor vb­. főjegyző vesz részt. — A vízvezeték elzárása. A víz­vezetéknél sok kellemetlenségre adott okot, hogy ha a csőnek valahol baja akadt, vagy tisztítani kellett azokat, akkor a város te­kintélyes részében nem kaptak vizet, mert nem lévén elég tolózár, nagy területeket kellett az üzemből kizárni a tisztítás, vagy javítás idejére. Möhler János vízvezetéki igazgató előterjesztésére a város most el­határozta, hogy a Korona-utcán, a Fő-utcán, a toponári­ úton, a Virág- és Medgyes ut­cák sarkán, a Meggyes- és Szentimre-ut­­cák sarkán és az Ősz-utcán tolózárakat csináltat és igy elérik azt, hogy ha valahol valami baj van, nem kell a félvárostól el­zárni a vizet, hanem elég azt az egy utcát kikapcsolni az üzemből. — Anyakönyvvezetői fölmentés. A belügyminiszter Bencsik József gyógy­szerészt az ádándi állami anyakönyvi ke­rületben viselt anyakörnyvvezető-helyettesi tisztségétől fölmentette. —■ Az izr. nőegylet közgyűlése A kaposvári izraelita nőegylet holnap, va­sárnap délután fél 4 órakor tartja évi köz­gyűlését a zsidó hitközség tanácstermében A közgyűlés tárgysorozata a következő :­­ Beszámoló a lefolyt esztendőről. — 2. A múlt évi számadások bemutatása. — 3. A fölülvizsgáló bizottság jelentése. — 4. A jövő évi fölülvizsgáló bizottság választása. — 5. Esetleges, előre bejelentett indít­ványok. — Petőfi-ünnepség Kaposváron. A kultuszminiszter utasítására a polgári leányiskolában e hó 16-án, vasárnap Petőfi­­ünnep lesz, amelynek rendezésén Nagyné Csorba Mária igazgató buzgólkodik. Az ünnep műsorának összeállítását most végzik és értesülésünk szerint az ünnepsé­gen Tordai-Grayl Erzsi is szerepel. — Festik a levélgyűjtő-szekré­­nyeket. Több helyről levették a levél­gyűjtő szekrényeket, ami a közönség kö­rében érthető megütközést keltett. A közönség megnyugtatására közöljük, hogy az összes levélgyűjtő-szekrényeket újból festik és javítják. Ezért a szekrényeket csoportonként levették és amint azok javí­tásával és festésével elkészülnek, újból fölrakják ezeket. — Élelmezési munkások bálja. Az élelmezési munkások kaposvári csoportja holnap vasárnap az »Ipar«­vendéglőben tartja meg táncestélyét. — Caligula . . . Egy volt kaposvári nyomdatulajdonosról és lapkiadóról szól ez az anekdota. A nyomdatulajdonos lapjának szer­kesztője egy ízben vezércikket irt a magyar politikai viszonyokról. Többek között ezt írja : »Caligula, a kegyetlen gyilkos, az aljas vér­szopó, a dühöngő Cézár . . . stb.« — A lap-­­ tulajdonos véletlenül elolvasta a kefelevonatot és elfintorította az arcát. — Ez furcsa egy kicsit — mondta. — Ne bántsuk azt a Caligulát. Nem tudni, hátha előfizető. . . — Táncmulatság Mernyén. A mernyei iparosok olvasóköre f. hó 29 én, a m­ernyei Korona-vendéglő helyiségében az iparos dalárda és az osztopáni zenekar közreműködésével zártkörű táncmulatságot rendez. Belépő­díj: személyenként 80 fillér, családjegy 3 személyre 2 korona 20 fillér, 4 személyre 2 korona 80 fillér. Kezdete este 8 órakor.. — Fölülfizetések. A kaposvári ipar­­testület, a kaposvári egyesült ipartársulat, a kaposvári iparos kör és kaposvári iparos ifjúság önképző egyletének, február 1-én rendezett egyesült iparbálján a következők fizettek fölül : Németh István, Tatár Gusz­táv 50—50 kor., Bakonyi Lajos dr. 30 kor., Márffy Emil, Somssich Andor (Sörnye) 20—20 kor., Kemény Samu, Szigeti Gy. Gyula dr., Oszmán Anrál dr., Bakonyi Ferenc dr., Lobi Ferenc, Bien Dávid, Tevely Béla dr., Hagelman Károly 10 -10 kor., Gerő Zs. 8 kor., Szilágyi Samu, Kléin Gyula 6 — 6 kor., Simonfay Lajos, Rusa Ernő dr., Hirsch Adolf, Halápi Oszkár, Feste­­tich Pál gróf (Böhönye), Königsberg Lipót és Fia 5 —5 kor., Babócsay Kálmán, Bárdosy Elek, Kuhl József 4—4 kor., Schanl János, Schidlauer Aladár, Grünwald Mór, Geiszler Nép. János, László Viktor, Gottleb Zsig­­m­ond 3—3 kor., Golobits Pál, Pozsgay Rezső, Kereszturi Lajos, Kis Ede, Krázso­­vits Gyula, Hivatal Nándor, Ádelman Béla, özv. Károlyi Nándorné, Krázsovits József, Hegyi József, Weizl Károly, Wurm Vilmos, Kertész Ignác, Poitner József, Lázár Dezső, özv. Hudetz Józsefné, Matosits Károly, Kertész Lajos, Rózsa Ignác 2—2 kor, Luka Gusztáv, Farkas Géza, Simicz Gábor, Száraz György, Domsits István, Klein Gyula, N. N., Miholina Márton, Taky Fe­renc, Freifogel Mihály, Grumann Béla, Gundy László, Kiss Lajos, Csajághy Mi­hály, Selms Lajos, Halász János, Kolozs­vári József 1—1 kor., Matyék Györgyné 40 fillért. Összesen 365 kor. 40 fillér. A szives fölülfizetők fogadják ezúton is a rendező-bizottság hálás köszönetét. — Szerencsétlenség a honvéd­kaszárnyában. A káplárszigotnak, az al­tiszti lelketlenségnek lett az áldozata Kovács József, a kaposvári 19.­­ honvéd­gyalogezred közhonvédja. A legénység egész napon át gyakorlatozott és Kovács elcsigázva, elfáradva feküdt le a kemény katonai ágyra. Persze nyomban mé­g álomba merült, de az első, a legmélyebb álmát aludta, mikor a káplárja fölrázta ál­mából. A fáradt, álmos legény alig tudott magához jönni, mikor a káplár rán­yalt, hogy menjen le a pincébe, fűrészeljen fát és hozza föl. A közlegény gyertyát kért a káplártól, mire ez így felelt: — Vedd a kezedbe a szemedet, akkor a sötétben is látni fogsz A bakának nem lehetett másként tenni, lement a pincébe és ott a sötétben hozzákezdett a fűrészeléshez. Mivel azon­ban sötét is volt odalenn, de még a le­gény is bódult volt az álmosságból és a kimerültségtől, a fűrészre nem vigyázott eléggé és a balkezének négy ujját lefűré­­szelte. A borzasztó sérülés után még to­vább fűrészelt Kovács, mert nem mert fa nélkül a káplár úr elé menni. Mikor aztán már a kintól és a vérveszteségtől nem tudott tovább dolgozni, fölment és fölvitte a fölvágott fát, amelyet mind pirosra fes­tett emlő vére. Odafönn a szobában a káplár előbb még jól leszidta, amiért oly soká maradt a pincében, csak akkor döb­bent meg, amikor látta a legény véres kezét. A szerencsétlen embert beszállították a közkórházba.­­ Meglopott szerzetes. Mán Fülöp mohácsi ferencrendi szerzetes néhány nap előtt észrevette, hogy cellájából eltűnt 3200 koronáról kiállított takarékpénztári köny­­vecskéje. Móri Fülöp még aznap átment Bajára és az ottani egyik takarékpénztárnál, amelynél pénzét elhelyezte, azt a fölvilágo­­sítást kapta, hogy a betét 150 korona visszahagyásával még 1907. október havá­ban fölvette bizonyos Balatinác András nevű ember,­­aki somogy-vizvári illető­ségű, ügyvédi írnok volt Mohácson és még a múlt év végén Mohácsról Fiuméba köl­tözött. Majd időközben Zágrábban jegyet váltott egy földbirtokos leányával. Az esküvőjük e hó 16-ára volt kitűzve, az tegnap a boldog vőlegény a meglopod szerzetes följelentésére Vízváron, szüleinek lakásán letartóztatták. Balatinác beismerte, hog­y a takarékpénztári könyvet ő lopta el és hogy a pénzt is ő vette föl a bajai takarékpénztárnál. A tolvaj ügyvédi írnokot ma Mohácsra szállították. — Megölte a bika. Balatonszent­györgyi levelezőnk irja: A közeli Kazsok községben tegnap végzetes szerencsétlen­séget okoztak a község bikái. Kovács Ist­ván pásztor kieresztette a község bikáit az udvarra, miközben a bikák földühödtek és egymásnak rohantak. A pásztor látván a veszedelmet, segítségért futott, hogy azután a bikákat szétválasszák és istálóikba ker­gessék. Segítségül jött Pós János a község kovácsa is, de szerencsétlenségére, mert az egyik bika neki­­rontott s bőszült dühében maga alá teperve, agyon taposta. Egész sereg ember kellett hozzá, mig a szeren­csétlen embert haldokolva kivonszolták a bika alól. Pós félórai kínlódás után meghalt. — Széngázmérgezés áldozatai. Rettenetes véget ért N. Bükkösd község­ben két derék, jóravaló gazda. Tegnapelőtt este Stukics Károly gazda erősen besütö­t a kályhába, aztán nyugalomra tért az egész család. Tegnap reggel el akarták hívni a szomszédok leányát, de miután nem nyitottak ajtót, a bíró jelenlétében föltörték. Rettenetes látvány tárult a sze­meik elé. Stukics Károly, valamint 79 esz­tendős apósa, Knautz Márkus, holtan fe­küdtek az ágyon. Áldozataivá váltak az éjszaka kifejlődött széngáznak. Az asszony, továbbá ennek tizenötéves testvére és öt éves Ferenc nevű fia a déli órákban ma­gukhoz tértek, de állapotuk életveszedei- I SOMOGYVÁRMEGYE 1908. február 9

Next