Somogyvármegye, 1909. július-szeptember (5. évfolyam, 146/1213-222/1289. szám)
1909-07-01 / 146. (1213.) szám
elegáns sétatéri kioszkban kapható volt minden, ami jó és estére kelve táncra perdültek a párok és járták a táncot szilaj kedvvel a hajnali órákig A felsőbbi parcellázás botránya. Súlyos vád Barabás Béla ellen, összeférhetlenségi bejelentés. Barabás védekezik. — Saját tudósítónktól. — Kaposvár, június 30. A felsőbbi parcellázás botrányainak, mint ahogy erről lapunk vasárnapi számában már röviden megemlékeztünk, szenzációs új elágazása támadt, amelyben nem kisebb ember játsza a főszerepet, mint Barabás Béla orsz. képviselő, a delegáció volt és a függetlenségi párt jelenlegi alelnöke. A károsult felsőbbi kisgazdák összeférhetlenségi bejelentést tettek Barabás Béla ellen és följelentésükben szinte hihetetlennek látszó vádakkal illetik őt. Lapunk tegnapi számában csak azért nem foglalkoztunk ezzel az üggyel, mert a tegnapi kaposvári népünnepségnek a súlyos vádakkal illetett Barabás Béla volt a szónoka és nem akartunk ünneprontott lenni. A fölsőbbi kisgazdák összeférhetlenségi bejelentése szószerint így hangzik: Nagy méltósága Elnök úr ! Kegyelmes urunk / Alólírott szegény földmives gazdák, magunkat Nagyméltóságodnak magas védelmébe ajánlva, azon alázatos kérelemmel bátorkodunk Ekszcellenciádhoz fordulni, hogy az alábbiakban előterjesztett panaszunkat meghallgatni és azt a parlament összeférhetlenségi bizottsága elé terjeszteni kegyeskednék. Barabás Béla országgyűlési képviselő ellen emelünk panaszt, — azért, mert ügyvédi teendői közepette törvényhozói állásával visszaélt — nép bizalmából nyert mandátumot pénzszerzésre és arra használta föl, hogy a mandátumával járó befolyását a hatóságoknál érvényesítette. A tényállás a következő: Még 1908. év junius havában pert indítottunk a kecskeméti leszámítoló- és pénzváltóbank ellen, — mert ez a pénziméret bennünket rosszhiszemüleg koldusbotra akar juttatni. Negyvenegy szinmagyar család — tehát körülbelül 250 magyar alattvaló vagyonáról van e perben szó. Hosszú tíz hónapon át kellett küzdenünk, utolsó fillérünket is a jogvédelemnek áldozva, míg végre e hosszú küzdelem után eljutottunk annyira, hogy a kaposvári kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság javunkra döntött, kimondván a nevezett bank rosszhiszeműségét. Közvetlen ez ítélet meghozatala előtt, illetve akkor, amidőn már a bizonyítási eljárás is be volt fejezve, a bank jogi képviseletével Barabás Bélát bízta meg, a per ily stádiumában nyilván azért, hogy e nagy politikai tekintély támogatása, melyet hazánkban, sajnos, pénzzel szintén meg lehet szerezni, pótolja az igazság hiányát. Biztos tudomásunk van arról, hogy a bank képviselete elvállalására több képviselőt is fölszólított , de e tisztes férfiak közül egy sem volt hajlandó vállalni e megbízatást, mert át voltak hatva attól az elvitázhatlan körülménytől, hogy ebben az ügyben, lévén egy egész színmagyar vidék életkérdéséről a szó, egy népképviselő nem lehet a jogfosztó bank ügyvédje, mert ha ezt, sajnos, nem is tiltja a törvény, de annál határozottabban tiltja a nemes érzés és a tisztes eljárás! Barabás Bélát, törvényhozói minőségében e körülmény nem alterálta ás — nem a nép, de saját önző célját tartva szem előtt — elvállalta a bank képviseletét. E minőségben Barabás leutazott Kaposvárra. A helyi sajtó egy része a megtiszteltetés hangján irt a nagy hazafi, a delegáció volt és a 48 -as függetlenségi párt jelenlegi alelnökinek magas látogatásáról, ki természetesen csak nem lehetett másnak, mint a megye főispánjának a vendége. Eme előkelő kör és a politikai tekintély nimbuszától kisérve jelent meg Barabás a kaposvári telekkönyvi hatóság vezetőjénél és ott nem jogi érvekkel, de azzal akart a bíróra hatni, hogy a következőket mondotta: Bár én az igazságügyi miniszternek kebelbarátja vagyok, holnap is nálam lesz vacsorán, kit, ha akarok, három ujjamra csavarhatok, de azért ne féljen ám a bíró úr ,tőlem, nem vagyok én mumus; nem ártok én önnek; de sőt amennyiben biró úr ambicionálja a táblai írói állást, igen szívesen állnék a rendelkezésére .. . Ámde a biró közismert szilárd és igazságos jelleméről visszapattantak ezek az ígéretek és a királyi törvényszék nekünk adott igazat. A főispáni vendégeskedésnek azonban már nagyobb sikere volt. Ugyanis a nagyméltóságú földmivelésügyi miniszter úr kérelmünkre ingyenes jogvédőt rendelt és e jogvédelemmel Kapotsfy Jenő főispán ajánlatára Centhe Pál dr. kaposvári ügyvédet, a főispán volt irodavezetőjét és társát bízta meg; azonban a per közepette a főispán által ajánlott jogvédő e megbízatásáról lemondott, ezzel bennünket, szegény polgárokat a magas támogatástól és az ingyenes jogvédelemtől megfosztott és — bár hihetetlen, de tény, hogy e miniszteri jogvédő és főispáni társ — ugyancsak Barabás ajánlatára és kívánságára — a több jövedelmet hajtó zárgondnokságra lett kinevezve. — A pécsi Ítélőtáblánál siker koronázta Barabás ténykedését: — ott is megjelent a nagy politikus, a sajtó ott is megemlékezett a magas látogatásról — és ügyünk, mely a kaposvári törvényszéket 10 hónapig foglalkoztatta, tizenöt nap alatt a bank javára el lett intézve. Távol áll tőlünk a gyanúsítás! De mégis a föltevések haramiáitól üldözve és kétségbejtve — a tényeket kénytelenek vagyunk e helyen regisztrálni. Kegyelmes urunk! Mi szegény földmíves emberek vagyunk, nincs nekünk ahhoz kellő anyagi erőnk, hogy mi is hasonló politikai tekintély támogatását vegyük igénybe. Mi csak az igazág fegyverével küzdhetünk. A hatalmas befolyás ezt a fegyvert könnyen kicsavanatja gyönge kezeinkből. Ettől az igazságérettől áthatva egyrészt, de másrészt féle a befolyás túlsúlyától. Ekszcellenciád miért vasszigorú és hajlíthatatlan és igazsgos jelleme elé bátorkodunk járulni az alázatos kérelemmel, hogy Barabás Bell a bírósággal szemben tanúsított megesztegetési kísérlet és a törvényhozói állásal való visszaélés miatt méltóztassék az összeférhetetlenségi bizottság elé állítani és a föntebb előadott tények valódiságát igzolandó — a bizonyítási eljárást elrendelni. Alázattal kérjük ezt azért, mert, ha egyrésztörvényeink meg is engedik azt, hogy a népképviselettel fölruházott tisztes férfik ügyvédi teendőket is végezhetnek, —ámde másrészt törvényeink tiltják azt, hogy képviselők magánügyekben a hatóságal eljárjanak, ott befolyásos állásuk súlyára, a jogrend kárára tevékenykedjenek. Mindeek alapján alázatos kérésünket megújítva, maradunk Fölsőd, 1909. junius 7-én kegylmes urunk alázatos szolgái: Szalavári lm. s. k., Mezericky István s. k., Bányi Pál s.k., Török József s. k., Nagy Ferenc s. k., Jónás Lajos s. k., Langmár Lajos s. k., Árvai József s. k. stb. stb. (31 aláírás.) A fölsődi kisgazdák panasza országszerte nagy eltűnést keltett. Az országos függetlenségi párt közhelyiségében pénteken több példáyban és teljes szövegében kifüggesztette a Barabás Béla elleni bejelentést. A Baabás azoknak a fővárosi lapoknak, amelyk leközölték [az összeférhetetlenségi jelentést, nyilatkozatkozatot küldött és ebben a többek között ezeket mondja: A felsőbb kisgazdák összeférhetlenségi bejelentés tettek ellenem, amely ügyvédi és képvislői tisztességemet igyekezik meghurcolni, engedtessék meg nekem ez igazatlan és méltatlan támadásra megjegyzéseimet rövidn előadni. Huszonhárom év óta vagyok ügvéd és nemcsak hasonló durva és felismeretlen támadásban nem volt részem, de ellenem sem ügyvédi, sem egyébb ténykeéseim miatt soha panasz nem emeltetett.S aki az én egyéniségemet ismeri, nem isételezhet föl rólam olyan cselekményeket, amikkel ezen rosszakaratú beadvány nyilváosan megvádol. Hogy ez a lelketlenül összállított beadvány semmi egyebet nem célzhatott, csakis meghurcoltatásomat, ez a beadvány szabálytalan alakjából is kitűlik. A tény az,hogy az év elején a kecs- nál.« Ön is, én is ta, ékszer, látszer és a néni vasaronnam kát CSAJÁGHY ANTAL gramophon üzletet szenvedek. Kapsvár, Korona-utca 6. sz. 50M00YY ARMIDYI 1909. julius 1.