Somogyvármegye, 1913. július-szeptember (9. évfolyam, 149/2407-224/2482. szám)
1913-09-30 / 224. (2482.) szám
♦ 1913. szeptember 30. SOMOGYVÁRMEGYE — Nyugalomba vonult számtartó. Kapácsy Kálmánt, a szent Benedek-rend tóközi uradalmának számtartóját nyugalomba vonulása alkalmából barátai igen szép ünneplésben részesítették. Tabon, a Koronavendéglőben társas ebédet rendeztek, amelyen a járás intelligens társadalma igen szép számban jelent meg. A rendezők nevében Takács Károly bálványosi intéző köszöntötte föl az ünnepeltet, majd Mészáros János ügyvéd, Kövesdy János kányai plébános és Brüller János ságvári jegyző mondottak sikerült tósztokat. Kapácsy a fölköszöntőkre válaszolva, meghatottan köszönte meg a baráti ragaszkodás nyilvánulását. Ez lesz — úgymond — a legszebb emlék, melyet közel negyedszázados működése után magával visz. A társaság a késő délutáni órákig maradt együtt. A banketten Babári Dezső kaposvári prímás bandája muzsikált. — Szüreti mulatság Kaposváron. A kaposvári szervezettmunkásság tegnap délután szépen sikerült szüreti mulatságot rendezett a munkásotthonban. Délután 4 órakor vonultak föl a város utcáin. A látványos fölvonulásnak nagyon sok nézője akadt. Este a munkásotthonban táncmulatság fejezte be az ünnepséget, mely a késő éjjeli órákban ért véget. — Pályázat a barcsi pénztári orvosi állásra. A Somogyvármegye vasárnapi számában a Kaposvári Kerületi Munkásbiztosító-pénztár pályázatot hirdetett a Barcson elhalálozás miatt megüresedett pénztári orvosi állásra. A pályázati hirdetmény tévesen 1913. október 16-át tüntette fel, mint pályázati határidőt, holott a pályázatok benyújtására a pontos határidő 1913. október 9., délután 2 óra. — Az állatorvos tolvaja, Krizsán Ferenc szigetvári állatorvos zárt szekrényébőlméga múlthónapban eltűnt 160korona. A napokban 100 korona értékű bankjegye is ugyanonnan elveszett. Feljelentést tettek. A gyanú a szolgáló leányra, Babócsai Évára irányult, azonban a csendőri jelentés szerint a nyomozás folyamán ártatlansága teljesen beigazolódott. — Orgazdasággal gyanúsított kereskedő. Pécsen a napokban egy fiatalember sorra járta a trafikokat, s okmánybélyegeket kínált eladásra. A rendőrségnek szemet szúrt a fiatalember, s Nagy Istvánné Siklósi utcai tőzsdéjében tetten érték. Kiderült róla, hogy Kovács Aladár 21 éves marosvásárhelyi születésű kereskedősegéd. Utolsó alkalmazásában majdnem 20 ezer korona értékű okmánybélyeget lopott az üzletből. Pécsett mindenhol egy megbízólevelet mutatott föl — persze hamisat, — mely szerint Kohn Jakab szigetvári kereskedő bízta volna meg a bélyegek elárusításával. Letartóztatták, habár a lapot bélyegek nagy részét már eladta. — Szerencsétlenül járt kisfiú. Manó György négy éves kisfiúnak az apja hajókormányos Barcson. A napokban a kisfiú leesett a slep lépcsőjéről és a fején oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azonnal be kellett szállítani a szigetvári közkórházba. Levágta a lábát a kaszálógép. Dobor Erzsébet, szigetvári uradalmi kocsis hároméves leánykája nézte amint apja kaszálógéppel kaszált, egyszer közel talált menni a géphez, mely egy ütésre mindkét lábát elvágta. A szerencsétlenül járt gyermeket a szigetvári közkórházba szólították be. — Betörés. A csurgói fogyasztási szövetkezet bolthelyiségébe szombaton éjjel az ablak befeszítése után betörtek és onnan 400 korona készpénzt és 150 korona értékű árut elloptak. A csendőrség a rendőrséggel együtt a legtelyesebb nyomozást indította meg. A tetteseknek már a nyomában is vannak. Ő összeesett az utcán. Bodor Mária 75 éves kaposfüredi öregasszony ma délelőtt 10 órakor a Bethlen-téren rosszul lett és összeesett. A kaposvári mentők részesítették az első segélyben. — Hófehérre mossa és kellemes szájízt ad Varga Péter fogász antiszeptikus toillett szájvize és gyöngy fogpora. — 5 százalék készpénz engedményt — a már leszállított árak mellett — csakis Dubiniewitz Ottó drogériájában kap. — Tánctanítás. Edelényi V. fővárosi oki. tánctanár 1913. október hó 1-én kezdi tánctanítását a Turul-szálloda dísztermében. Beiratkozni lehet a Turul-szálloda termében délelőtt 1012-ig, délután 3 — 5 óráig. Tandíj a tanulóifjúság ifjúság részére kezdőknek 28 korona, haladóknak 16 korona. Felnőtteknek 20 korona. Tanítási idő a diákoknak 5 órától 7-g, felnőtteknek este 8—10-ig. — Legszebb angol kosztümök Haasz és Ungar divattermében készülnek. Kérjük kirakatunkat megtekinteni ! 10 ÉVES FOGMŰTEREM. 10 ÉVES FOGMŰTEREM. VARGA PÉTER fogász = Kaposvár, Fő utca 15.o k és fogsorok szájpadlás nélkül, nem kivehető. Platina aranykoronák és hidak, mely rágásra rögtön alkalmas. Fogahidak koronák 17 Q H A C 11 ír fogsorok a gyökerek XVI II v d IIA eltávolítása nélkül. I^ACVhllTiác ^eries fájdalom nélkül A UgilAlbifld érzéstelenítve. Pantampopis Égetett porcellán,arany, lUgiUliiCdCR email, porcellán, cement Platina és arany Omalgám, ezüst Omalgám. Csak teljes jól használható fogászati műveletért fogadok el díjazást. Minden fogfájást megszüntet és a fogromlást megakadályozza Varga Péter fogász Antisepticus toilette szájvize és ........ Gyöngyfogpora. Fogpor ára 1 K. Szájvíz ára 1 K 50 f. TÁVIRATOK. Hötzendorfi Konrád Bécsban. Bécs, szeptember 29. (Eredeti táv.) //ötzendorfi Konrád vezérkari főnök ma reggel Grácból Bécsbe érkezett. A délelőtt folyamán meglátogatta Krobatin Sándor közös hadügyminisztert és vele hosszasan tanácskozott. Hötzendorfi Konrád Bécsbe érkezésének híre nagy föltünést keltett. Ez alkalommal fog eldőlni, hogy Konrád megmarad-e állásában, vagy a király elfogadja lemondását. Beavatott helyen úgy tudják, hogy a király fölmenti a vezérkari főnököt és utódját a közeli napokban már ki is nevezi. 53* Andrássy válaszol Tiszának. Budapest, szept. 29. (Ered. távirat.) Andrássy Gyula gróf ma válaszol Tisza István grófnak ismeretes nyilatkozatára és azt fejtegeti, hogy a közigazgatást ennek a kormánynak nem szabad államosítani. “““ Fia Hajdumegye bizalmat szavazott. Debrecen, szeptember 29. (Ered. táv.)" Hajduvármegye ma tartotta közgyűlését, amelyen az állandó választmány javaslatával szemben Szabó Lajos indítványára 96. szóval 89 ellenében bizalmat szavaztak, a Tisza-kormánynak. A pécsi püspök lemondása. Pécs, szeptember 29. (Eredeti táv.) Zichy Gyula gróf pécsi püspök Rómába utazott hosszabb tartózkodásra. A püspök karácsonyig szándékozik Rómában maradni. A másik jelentés szerint Zichy Gyula gróf már vissza sem tér többé Pécsre. A püspök állítólag súlyos idegbajban szenved és vagyoni állapotai sem rendezettek. Rendkívül szórakozott, ami miatt sok kellemetlenségérte. A püspök, a jelentés szerint, Rómában egy kolostorba vonul, vagy pedig a Vatikánban marad. Zichy Gyula gróf eme elhatározása egyházi körökben nagy meglepetést keltett. A munkapárt akcióban: Budapest, szept. 29. (Ered. távirat.) Vasárnap este élénk élet uralkodott a nemzeti munkapárt közhelyiségében. Megjelent ott Tisza István gróf miniszterelnök és több miniszter, akik élénk diskusszió folytattak a párttagokkal. A jövő héten a munkapárti képviselők teljes számban Budapesten lesznek, Andrássy Justhnál. Makó, szeptember 29. (Ered. távirat.) A hét végén ellenzéki tanácskozások lesznek Justh Gyula tornyai birtokán. A hét végén Andrássy Gyula gróf is Tornyára érkezik és október 4-re Károlyi Mihály gróf és Apponyi Albert gróf is kilátásba helyezték Tornyára érkezésüket. • —— Polgármester gyűlés Nagyváradon. Nagyvárad, szept. 29. (Eredeti távirat.) A ma délelőtt 10 órakor kezdődött meg Nagyváradon a polgármesterek gyűlése. Bárcy István budapesti polgármester üdvözölte a megjelenteket és azután Bernády főispán tartotta meg előadását a kissármási földgázról. Délben Széchenyi Miklós gróf nagyváradi püspök ebédet adott a polgármesterek tiszteletére.