Somogyvármegye, 1915. április-június (11. évfolyam, 74/2927-146/2999. szám)
1915-04-11 / 82. (2935.) szám
1915. április 11. Vége a gabona-spekulációnak. Tilos a jövő termésre üzletet kötni. — Saját tudósítónktól. — Kaposvár, április 10. A «Somogyvármegye» már tegnap jelentette, hogy egy fölötte üdvös kormányrendelet teljesen útját vágja annak, hogy bárkiis a jövő évi gabonatermés árait spekulációkkal mesterséges uton fölhajthassa. Épp így lehetetlen lesz lesz ugyanezen kormányrendelet értelmében a liszt-spekuláció is. A rendelet, amely a hivatalos lap tegnapi számában jelent meg, szó szerint a következő: A m. kir. minisztériumnak 1198— 1915. miniszterelnöki számú rendelete a jövőbeli termés adásvételének tilalmáról és érvénytelenségéről. A m. kir. minisztérium a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott 1912: LXIII. t.-c. 16. §-ában. Valamint az ezt a törvénycikket és a hadiszolgáltatásokról szóló 1912: LXVIII. törvénycikket kiegészítő 1914: L. t.-c. 14. §-ában nyert fölhatalmazás alapján a következőket rendeli: I §• Tilos és semmis az olyan szerződés, amely a magyar szent korona országaiban az 1915. évben betakarítandó következő mezőgazdasági terményeknek, úgymint búzának, rozsnak, kétszeresnek, árpának, zabnak, tengerinek, hüvelyeseknek, repcének, olajmagvaknak ésburgonyának átalányban történő vagy az ily termés reményének meghatározott áron való adás-vételére vonatkozik. Ez a tilalom a föntebb föl nem sorolt mezőgazdasági és a kertészeti terményeknek, különösen a bornak és a gyümölcsnek adásvételére nem terjed ki. 2. További intézkedésig tilos az 1. §. első bekezdésében fölsorolt, a magyar szent korona országaiban az 1915. évben betakarítandó mezőgazdasági terményeknek az 1. §. alá nem eső módon történő előre eladása és vétele is. Az ennek ellenére létrejött ügyletek semmisek. Az első bekezdésben foglalt rendelkezések kiterjednek a búza, a rozs, a kétszeres, az árpa, a zab és a tengeri öszszes őrleményeire is. 3. §. Aki az 1. vagy a 2. §. rendelkezését megszzegi, ily tiltott ügyletet közvetít, vagy megkötésében közreműködik, kihágást követ el és amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, az 1912: LXIII. t.-c. 15. §-ának második bekezdésében megjelölt közigazgatási hatóság által az 1914: L. t.-c. 9. §-a értelmében két hónapig terjedhető elzárással és hatszáz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Horvát-Szlavonországokban e kihágás miatt az ottani jogszabályok szerint hivatott hatóságok járnak el. ) 4. §: Az 1. és a 2. §. rendelkezéseit a jelen rendelet életbelépte előtt létrejött ügyletekre is alkalmazni kell. Az ily ügyletek alapján adott vételárelőlegek és egyéb szolgáltatások visszakövetelhetők. A 3. §. rendelkezéseit a jelen rendelet életbelépte előtt elkövetett cselekményekre nem lehet alkalmazni. , 5. §. Ez a rendelet kihirdetésének napján lép életbe. Hatálya — amennyiben a magyar szent korona országainak egész területén hatályos törvényben szabályozott ügyletekre vonatkozik — Horvát-Szlavonországokra is kiterjed. Budapest, 1915. évi április né 8-ik napján. Tiisza István gróf, ■ miniszterelnök. Ezt az üdüsös rendeletet mindenki a legnagyobb örömmel üdvözli, mert ez az egyedüli módja annak, hogy az árak erőszakos, mesterséges fölhajtásának gátat vessen. A reális termésmennyiség megállapítása után a kormány a spekuláció teljes mellőzésével fogja majd a makszimális árakat megállapítani és igy a múlt évi visszaélések elkerülhetők lesznek. A közerők kirendelése Somogyban. A gazdasági cselédek és aratók szerződései. — Saját tudósítónktól. — Kaposvár, április 10. A földmivelésügyi miniszter Somogyvármegye alispánjának a közerők kirendeléséhez a fölhatalmazást megadta. Ennek az alapján tegnap szűkebb körű értekezlet volt a vármegyén Kacskovics Lajos alispán elnöklésével. Az értekezlet eredményeként az alispán ma a következő rendeletet intézte Somogy megye összes főszolgabiráihoz és Kaposvár város polgármesteréhez. A rendelet bevezető részében az alispán utal arra, hogy a földmivelésügyi miniszter a közerő kirendelésére a felhatalmazást részére megadta, amit azzal az értesítéssel küld meg, hogy a miniszteri rendeletben előírt intézkedéseket folyó hó 25-én életbe lépteti. Majd' így folytatja a rendeletet: Fölhívom a községi elöljáróságokat, hogy ezen rendelkezésemet a legszélesebb körben tegyék közhírré, figyelmeztessék az esetleg be nem szegődött cselédeket és el nem szerződött aratókat, hogy, a folyó 24-éig bezárólag ezen vármegye területén szegődjenek be, az aratók és cséplők pedig szerződéseiket kössék meg, mert az életbeléptetés idejétől, vagyis április 25-től kezdve be nem szegődhetnek és el nem szerződhetnek, hanem ezen időtől kezdve a hatóság által megállapítandó napszámbér mellett, mint közerőre kirendelendő egyének, a hatóságok és a községi gazdasági bizottságok rendelkezésére fognak állani. Utasítom a községi és körjegyzőket, hogyáprilis 25-én a be nem szegődött cselédeket és az el nem szerződött aratókat a közerőre kirendelendő egyének nyilvántartásába azonnal vezessék be, ezen időn túl pedig aratási szerződések megkötése körül közre ne működjenek. Miután rendkívül fontosnak tartom s nagy súlyt helyezek arra, hogy az öszszeírás a legpontosabban vitessék keresztül l és azok a cselédi- és munkások létszámáról s a szükségletről tiszta képet nyújtsanak, szükséges, hogy azokba a f. hó 24-én történő cselédváltozás folytán beállott változások, valamint a 37—42 éves népfölkelők most folyamatban levő besorozása következtében beállott változások is pontosan följegyeztessenek. E végből a jelzett összeírások beterjesztésére kitűzött határidőt folyó hó 26-ig meghosszabbítom s elrendelem, hogy a körjegyző urak azokba az április 24-iki cselédváltozások és az április 25-ig megtörtént népfölkelő sorozások adatait jegyezzék be s azután a kimutatásokat 2 példányban április 26-án reggel külön küldönc útján a járási főszolgabírói hivatalhoz terjesszék be. A főszolgabíró urak a beterjesztett községi kimutatásokat vizsgálják át, azok alapján készíttessenek egy összesített járási kimutatást s ezt a községi kimutatás egy példányával hozzám április 28-án reggelre okvetlen fölterjesszék. Miután az igati, tahi, lengyeltótliés marcalii járásokban a népfölkelő szemlék április 25-ike után fognak megtartatni, de az összeírások ezen járásbeli községekből is a föntebb említett határidőre a járás főszolgabírájához beterjesztendők, illetve a főszolgabíró urak által április 28-ig hozzám beküldendők, szükséges, hogy ezekbe a népfölkelő szemlére vonatkozó adatok utólag bejegyeztessenek. Evégből ezen népfölkelő szemlékre a jegyző urak saját összeírássi példányukat vigyék velük, a változást a népfölkelő szemle alkalmával jegyezzék föl, az erre vonatkozó adatokat a szemle után a főszolgabíró urnák saját kimutatásának helyesbítése végett azon- SÖMÖD V.VÁRMEGYE ~ ! ^ 34» Világháború ARANYAT VALÉRT” SS—tSf* GSflJáGHY flNTfll CDllékgyÜTÜk jjnllfiHInl '“ULill Katonai látcsövek- órás és ékszerész ezüst és aranyban gyűrűket belül és oldalain tartós Misébenben nagy raktár. Kaposvár, Korona u. 5. Telefon 122.