Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1871

költészete nem karolja föl a műveit világnak, távoli és fellengző tételeit : anyaga a jelen, az erkölcsi erő és emberi szenvedély által korlátolt élet, és ezen a lelki életből merített szellemi képek teszik legrégibb alakját a tragikai költészetnek, mely a nemzetiség és a kor viszonyaitól kevesbbé föl­tételezve maradandó értéket biztosítanak számára. Azért helyesen és szé­pen mondja Müller Otfried: „Alig volt költő, kinek művei oly átalános és maradandó erkölcsi jelentőségűek, mint Sophokles tragoediái". Ezen erköl­csi jelentőség mutatkozik a modor­, a tisztaságban is, melylyel a családéle­tet teszi. Ennek egyes mozzanatait röviden ecsetelni czélja a következő ér­tekezésnek. A­ Házassági élet. Soph­oklesnek korunkig fennmaradt hét tragoediájában a hű és sze­rető hitveseknek két ragogyó példányát találjuk: Tekmessát Aiasban, és Dejanirát a trachinai nőkben. Kövessük,, először Tekmessát és ecseteljük összefüggőleg benső viszonyát Aiashoz.­­ Aiasnak éjjeli távozásakor azon­nal rostat sejt és miatta aggódva nem akarja őt elereszteni. 288—291. — Miután előérzete teljesülésbe ment, igyekszik a karral egyesülve Aiast sze­retetteljes rábeszélés által komor kétségbeeséséből kiragadni. Durva vissza­utasíttatása daczára ismétli kéréseit és könyörgéseit: térjen más gondola­tokra. Ez által mutatja szeretetének szilárdságát és fájdalmának nagysá­gát. 390. v. óhajt Aias boszut állani ellenségein és azután meghalni. Ek­kor kijelenti Tekmessa, hogy ő sem akarja túlélni őt: Ha ezt kivánod, óhajts nékem is halált. Te nélküled mit ér e földi lét nekem ? Miután erre Aias hosszabb beszédben (430—480 v.) szándékát indo­kolja, iparkodik őt a dicső nő szivreható beszédben arról lebeszélni. Min­denre kéri mi előtte szent, ne tegye özvegygyé, és fiát ne juttassa árva­ságra: ő egyedüli utalma, minden reménye ő benne központosul. És a durva harczos Aias, ki állhatatos akar maradni, és semmi áron sem mu­tatni mily forrón szereti Tekmessát, nem képes érzelmeit visszafojtani. 558 k. v. igy szól fiához Eurysakeshez : Élvezd vigan tovább, anyádnak élve te, Tavaszderűben itt a gyermek álmait. E néhány szóval „anyádnak élve te" mindent mondott. Ezek árulják el, hogy durva külseje alatt érző szivet rejt, és hogy Tekmessa iránti szerelme végtelen. Miután Tekmessa a hírnöktől Kaldhas és Teukros parancsát megtudja, Aiast el nem bocsátani sátorából, mindent elkövet az eltávozott hős megmentésére. Ő a legtevékenyebb erélyt fejti ki, de már késő­n keresése közben csak hulláját találja. Elveszettnek hiszi most önmagát és gyermekét, sőt kételkedik az istenekben és elnémul szerfeletti lelki fájdalmában. Néma fájdalom vola a régieknél a legmélyebb. Nem kevésbbé szép lényben mutatkozik a trachinai nőkben Dejanira aggodalmában és a távollevő Herakles utáni vágyában. 27. k. vv. ecseteli férje miatti aggodalmas gondjait, ki a csendes családéletet nem élvezheti, hanem többnyire a háztól távol időt és csak ritkán látja övéit. A férj mi­atti gondok megfosztják őt, a hitvest, álmától, 175—177. Az édes álomból nem egyszer ébredek

Next