Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1872
, mert csak így tudá a fiatal római hírnevét, tekintélyét és befolyását az államban megalapítani. A fiatal római nemzedék élénken kezdett más nemzetek művelt férfiaival, főleg görög sophisták és rhetorokkal társalkodni , mely bensőbb viszonynál fogva ezek is Rómában megjelentek. Kiváló lendületet adott az ékesszólás buzgóbb felkarolásának Carneades, Diogenes és Critolaus Rómábani tartózkodása ; ezek fejei valának az akkor Atticában virágzó akademicus, stoicus és peripateticus felekezeteknek, s iskoláikból kerülének ki Görögország legjelesebb szónokai és államférfiai. Nyilvános előadásaik által magukra vonták az általános figyelmet s főleg az előkelő ifjúságot oly lelkesedésre tudták ragadni, hogy sem Cato Censorius, kinek szive oly hőn dobogott hónáért, sem más hasonérzelmüek, kik a görög műveltségérti rajongást a római nemzeti szellemre káros befolyásúnak tartották, nem tudák a különben jótékony áramlást feltartóztatni. Cato sürgetésére hoztak ugyan határozatot, melynélfogva a görög szónokok és bölcsészek Rómából eltávolíttassanak, a mely határozat később a római rhetorok és iskoláik ellen meguyittatott, — de vajmi kevés eredményt tudott az felmutatni. Folyvást özönlenek még a görög rhetorok Rómába, hol szívélyesen fogadtatva az előkelők gyermekeit tanították. — Az első római rhetorok Plotius Gallus és M. Antonius Gnipho a hetedik század végén. Mindkettőnek iskolája volt Rómában s az utóbbi hallgatói közé Cicerót is, ki akkor már praetor volt, számitá. Az ékesszólás ezen és hasonló tanitói rhetores-eknek neveztetnek és különböznek a tulajdonképeni szónokoktól — oratores — Tekintve az ékesszólás tág terét, nagyraszóló jelentékenységét és belső összeköttetését a nyilvános élettel, senki sem fog a szónokok aránylagos nagyobb számán fennakadni, miután különben is minden államférfiú, minden magasabb rangú hivatalnok-, s jogásznak szónoki tehetséggel kellett bírni , mert csak ezen az úton lehetett tekintélyre vergődni. Mindennek dacára még sem jegyeztetett föl minden előadás ; ez úgy látszik csak kiválóbb alkalmak és az ékesszólás kitűnőbb bajnokainál történt. — Az ékesszólás első korszakából semmi sem jutott hozzánk. A másodikból a szétszórt töredékeken kivül csak Ciceró iratait birjuk, melyekből mint leggazdagabb forrásból a szónoklattanra vonatkozókat menthetjük ; ezekhez csatolható még Suetonius csonkított könyvecskéje „de claris oratoribus" és a különböző szerzőknek tulajdonított „dialógus de oratoribus seu de causis corruptae eloquentiae. — Az ékesszólás állapotának helyes leírására egy mintaképet kellene felállítani, melyhez mint mézvesszőhez, mindent, a mi e tanról mondatik, vetni kellene; ilyen azonban Ciceró előtt fel nem állitható ; mert ez tulajdonképen az első, ki az ékesszólást művészi alakba öltöztette Mindennek dacára előre bocsáthatunk néhány jelesebb szónokot, hogy mintegy nevelését lássuk