Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1876

helyett is. A lágy végmássalhangzó előtt a szó végén e fordul elő gyakran azon helyeken, hol a, 0, u, i hangoknak kellene állani, és pedig azért, mivel tekintetve a kiejtésr­e a legalkalmasabb hang a beszéd szervek nyugvó hely­zetbei­térésére a működés végeztével. A vékony és lágy­­ hang igen gyakran fordul elő mély hangú szótagokban a ragok előtt a, o, u, e helyett, de mint köthang is. Ezen rövid, de az egészről némi áttekintést nyújtó vázlat után kísérjük éber figyelemmel a magánhangokat egyenként és egymás után. A, A a legteljesebb s nemesebb hang ; nagyon csekély rokonságot mutat a mássalhangzókhoz, minthogy kiejtése épen nem igényeli a nyelv s alak azon mozgását, melyet a mássalhangzók, és igy nem is mondható a mássalhangzók kisérő­­ vagy alávetett hangjának , a miből természetesen következik, hogy igen sokszor kényszerül lágyabb hangoknak helyet engedni, főleg hang társai közül azoknak, melyek szoros­ rokonságban állván bizonyos mássalhangzókhoz, ezekkel könnyebben ejthetők ki s fűzhetők össze. így a latin nyelvben igen sokszor vagy u, vagy e, vagy i lágyult hangok állanak helyette, mig a skr. és görög nyelvekben saját helyén maradt. O. Minthogy az U a latin nyelvben részint Y előtt, részint Y után áll ama helyeken, hol a görög nyelvben vagy a skr-ban pedig a van , azért avval mintegy összefűzve lenni látszik, mint: ovis, no­vus, védoç, novas, Tox, F­ inoç, vácas. A latin szavak törzsében az a lágyult o-ra, mint : vocuus Or. 4859 vacuus, vocivus, vacivus, vocatio, vacatio helyett stb. Egyébbiránt a a mássalhangzók egyikéhez sem tanusít határozott vonzalmat és rokonságot, mi abból látható, hogy hangtelj s hangsúly tekintetéből e áll első helyen az a után, s így sokszor kényszerül helyet engedni a gyengébb u, e, i hangnak, melyek bizonyos mássalhangzók által tételeztetnek fel főleg a ragokban. U. Az u a latin nyelv tő- képző-, s ragok szótagjaiban a, o, e, i hangok­ból lágyult a reá következő s, m, i, vagy egy vagy több egymásra következő mássalhangzó befolyása folytán, melyek elsője vagy a folyékony : 1, m, n, r valamelyike, vagy a sziszegő s. Pyrrhus korában, valamint a punháborúk idejében is a található s végű ragok előtt a latin nyelvben, hol az ujabb nyelv n-t használ, mint: tribunos, Plautios stb. Egy régi edény feliraton ,,,opos" találtatott, mi azt bizonyítja, hogy a latin semleges nom­­us végzete, miként a görögé OS volt, mi később ns-ra lágyult ; a függő esetekben pedig az s két magánhang közt r-ré változván a megelőző magánhangot e-re lágyitotta, mig a görög nyelvben kiesvén a­z x hangegybe olvadás állt be, mint e szó dativusá­ban látható : genos, gévoas dat. genosi, az s r-ré változván genori, az r a megelőző hangot e-re lágyítván lesz : generi, a görögben pedig : a s

Next