Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1921

II. Az iskolai év fontosabb eseményei. Tanári kar. A tanári karban nem történt változás. Az orosz fogságban elhalt Kóbor Pál tornatanár helyett még eddig nem sikerült rendes tanárt szereznünk az intézethez. Az­ ideiglenes tornatanítást Gruber Gyula áll. főreáliskolai tornatanár volt szíves elvállalni. A tanév kezdete. Az­­1920—21. tanévet nagyon szomorú és válságos viszonyok között kezdtük meg. A trianoni úgyneve­zett békeszerződés óta,a város lakossága között az elcsatolás veszedelme miatt folytonos izgatottság uralkodott, amely még inkább növekedett, amidőn a hatóságok és a középfokú intéze­tek el­kezdtek hurcolkodni, hogy az elcsatolás előtt értékes fel­szereléseiket megmenthessék. Ezen általános hurcolkodást nagy aggodalommal nézte a város magyar lakossága, mert előre látta, hogy magára hagyatva, magyar iskola és magyar templom nélkül csakhamar elmerül az őt körülvevő németségben s rövid időn belül Sopronban olyan ritka lesz a magyar szó, mint a fehér holló. Azért örömmel vette, amidőn arról értesült, hogy a ben­cések az előrelátható vörös uralom ellenére is a visszaállító levelükben „Praedicate et Docete" szavakkal eléjük kitűzött fel­adatuk mellett mindaddig hűségesen kitartanak Sopronban, amed­dig a magyarságnak hasznára lehetnek. A tanári kar abban az erős hitben tartotta meg augusztus 27-én az alakuló értekezletét, hogy az új évet az intézet védőszentjének, Szent Asztriknak párt­fogásával zavartalanul fogja befejezni. — Az 1.. oszt. felvételi vizs­gálatokat augusztus 29-én, a javítóvizsgálatokat augusztus 30-án, a pótló, kiegészítő és magánvizsgálatokat augusztus 30-án és 31-én tartottuk. A tanulók felvétele szeptember 1., 2. és 3. napján történt. Szeptember 4-én tartottuk az ünnepélyes Veni Sancte-t. Az osztályrendezés és az órarend feldiktálása szeptember 5-én volt. A rendes előadásokat szeptember 7-én kezdtük. A fegyelmi szabályokat szeptember 8-án olvastuk fel. Vallásos nevelés. A tanári kar áthatva azon meggyőző­déstől, hogy becsületes és szilárd jellemű ifjakat csak vallás­erkölcsi alapon lehet nevelni, különös gondot fordított a tanulók valláserkölcsi nevelésére. .A kath. ifjúság vasár- és ünnepnapokon az egész tanári kar jelenlétében a templomban szentbeszédet és utána szentmisét hall.

Next