Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1925

véseit. Lelkes egyénisége, erős akarata a nemzeti ügynek méltán egyik legjellegzetesebb képviselőjévé, nem egy esetben harcos út­törőjévé avatta, öreg napjaiban az öntudat jóleső nyugodtságával gondolhatott vissza arra, hogy nem csekély mértékben kapcsolódott bele az ő munkája is a régi német Sopronnak magyarrá tételére irányuló mozgalomba. Aki a maga korában a nemzeti ügy előbbre viteléhez bármivel is hozzájárult, az minden időnek élt. Rokonszenves vonásként emelkedett ki önzetlensége. Meleg, jóságos szívet takart az a külső megnyilatkozásában szinte kato­násan energikus jellem. Széleskörű ismeretségét, összeköttetéseit mások javára kamatoztatta, akik a társadalom minden rétegéből fordultak hozzá pártfogásért. Amint nem utasított vissza senkit, éppen úgy a leggondosabb lelkiismeretességgel iparkodott valóra váltani megígért támogatását, még ha a legsúlyosabb fáradsággal vagy áldozattal járt is. Sokan megkönnyezték benne önzetlen jótevő­jök halálát, akik az ő nemes lelkének köszönhették a reménytelen helyzetből való kibontakozást, családjuk számára a kenyeret, jövőjük biztosítását. Semmit magának, mindent másnak, ennek az elvnek szolgálatában folyt le élete. Irgalmasságot cselekedett, mert ember­séges szíve volt. Mint a soproni székház főnöke negyven éven át ritka ráter­mettséggel és megértéssel képviselte a Rendnek és rendtársainak érdekeit. Ez a hosszú idő, amely talán egyedülálló eset a Rend tör­ténetében, mutatja az egyéni kiválóságába vetett bizalom nagyságát. Sikereinek értékes voltát a rendi kormányzat méltányolta, rendtársai pedig azt a bensőséges figyelmet, azt a meleg szolgálatkészséget, mellyel bármely ügyükben mindig készen állott támogatásukra. Mint maga is hosszú időn át asztmatikus betegségben szenvedő ember, csudálatosan finom megértéssel volt beteg rendtársainak szükség­letei iránt : figyelme, találékonysága, odaadó szeretetének gondos­kodása szinte nem ismert határt. Szegénység és betegség — sírig kitartó kísérői saját sorsának is — résztvevő, áldozatos lélekre talált benne mindenki irányában. Utolsó éveiben erőt vett rajta kínzó betegsége. Másokat gyak­ran éjjeli nyugalmának feláldozásával is vigasztalt, gyámolított be­tegágyukon, maga, senkitől észre nem véve, szívszélhűdésben halt meg hírtelen, három hónapig sem élvezve a nyugalmat, melybe 54 évi munka után helyeztetett. Tanítványainak, rendtársainak hálája megőrzi emlékezetét.

Next