Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1927

A BENCÉS HERCEGPRÍMÁS. Intézetünknek nem volt ugyan se tanítványa, se tanárja, mégis meg kell emlékeznünk róla. Nemcsak mint a legelső magyar katolikusról, főpapunkról, hanem mint vérrokonról, a mi magyar Sz. Benedek - rendünknek ma is valóságos tagjáról. Szalmafödél alatt született, s még csak 44-ik életévét töltötte be a tavasszal. De akkor már bíborruhát viselt és már elfoglalta helyét a született arisztokrácia és közjogi méltóságok élén. Azt mondták akkor, hogy mesébe való a pályafutása, de ez a kifejezés nem illik a katolikus egy­házhoz, mely a maga evangéliumi demokráciájában már sok század óta realizálja az ilyen meséket. A szerzetesi cel­lákból már csaknem másfélezer éve szólítgatja elő Sz. Benedek apát szelleme a késői fiakat, némelyeket a mezőre, a mű­helybe, a műterembe, a tudományosság fórumára, másokat az iskolába, missziókba, lelkipásztorkodásba, egyeseket fel­ültetett Sz. Péter trónjára, s most a mi kortársunkat szűk kis római cellájából oda állította a magyar Sión­ormára. S mindez a katolikus egyház nyelvén oly egyszerűen hang­zik, a neve mindnek egyformán csak az : elhivatás. Ahogy haza jött közénk, az a fejedelmek, vagy talán inkább az apostolok diadalútja volt. Vájjon mit hozott nekünk mint katolikusoknak, de úgyis mint magyaroknak az „örök város"-ból? Csupán csak új reménységet-e a mi szerencsétlen,­­majdnem már csak reményekből élő nemzetünknek, avagy csakugyan azt a történelmi hivatást hordozza magán, amely­nek jegyében a világegyház feje, magyar népünk barátja, XI. Pius pápa, útjára bocsátotta „szívéből" az ő kedves fiát? Egy kis bencés magyar iskola küldi itt hódolatát a Bíboros Hercegprímás Főmagassága felé. Mi hisszük, hogy a történelmi századok bölcs tanulságát szűrte le az ősi szálló­ige : Roma locuta . . .

Next